Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lujo22

0 bejegyzést írt és 400 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy a cc is megírta, a ma reggel 6:30-kor kezdődő köztévés hírműsorból kimaradt Robin Williams halálhíre, pedig erről minden más magyar híradás és a teljes világsajtó is beszámolt. Most végre megvan a magyarázat, hogy miért maradt ki a reggeli adásból a színész…..
Nulla óra nulla perckor, mai dátummal tette föl az Indexre NT a tegnapi Népszava-estről írott tudósítását. A cikk tárgyszerű és korrekt, a szerző például idézi Andrassew Iván egyik gondolatát, amely bejegyzésem vezérfonala lesz. Tanúsíthatom, hogy a válságos helyzetben…..
Ez a bátor újságírói kiállás?   A HVG.hu átlépett egy határt. Mert lehet és kell is egy demokráciában kritikával illetni a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Lehet újságírói véleményként akár patás ördögnek is beállítani, sőt le kell leplezni -  ha vannak -…..
Ahogy a cc is beszámolt róla, Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke kedd reggel a reklámadó kapcsán szidta a kereskedelmi tévéket. Az M1 reggeli műsorában azt mondta, hogy “a két kereskedelmi televízió nagy társadalmi károkat okoz, ezért a reklámadó a média…..
Ők azok, akik miatt itt tartunk: áruló Görgey Artúr és a családon belüli erőszakért felelős látássérült komondor, Csokonai Lillája és Latisev bíró. Bűnbakok, akik nélkül nem létezhet a magyar, mert aktuálisan úgy tetszik, a nemzettudat mércéje a felejtés és a…..
Ha valahol átadnak egy létesítményt, bármilyet, legyen az gyár, fonó vagy stadion, annak avatóünnepség kell. Szeretett igazgatónk, miazmás, ahogy azt az Egészséges erotikában mondta Rajhona Ádám, de hogy ezt miért kell a tévében közvetíteni, azt egészen pontosan nem tudom.…..
lujo22 2014.04.22 14:02:36
@shinny bayaar: én becs' szó nem akarok acsarkodni!! csupán logikus választ várok, h egy ember, mégha ő a ME is, passziójának feltüntetése közérdeknek, ill. ennek finanszírozása közpénzből mennyiben vall jó ízlésre? Tudnak-e esetleg a nyugati demokráciákból ehhez hasonló példát felhozni?
Önbevallású liberálisként mindig is komoly identitás-zavarban szenvedtem: egyrészt tinédzser korom közepén történő politikai ébredésem óta egyértelmű volt számomra, hogy a politikában és a gazdaságban a (konzervatív-)liberális értékek állnak hozzám legközelebb.…..
lujo22 2014.04.11 08:38:35
@Faculty: egyetértek, GF az elveivel elmehet a fenyőbe. amikor a szocikkal még kormányon voltak ellenzékben, állandóan moralizáltak, azt semmit sem csináltak, amiből az embernek elege volt. az is hülye, aki még egyszer politikailag szövetkezik vele
lujo22 2014.04.11 08:40:36
A műsorvezetők, és most nem az Obersovszky-iskola diákjaira gondolunk, hanem a valódi tévésekre, bármilyen kevés is legyen belőlük, szóval a műsorvezetők akkor követik el a legnagyobb hibát, ha egy interjúra, beszélgetésre olyan prekoncepciókkal ülnek le, amiken képtelenek vagy…..
lujo22 2014.04.09 15:54:09
@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
többeknek: sztem KO nem mondja magáról, h ő független újságíró!! Arra vigyáz, h nehogy elfogultsággal vádolják, és nyíltan nem bratyizik egyik politikussal sem. Pl. állítólag a műsor előtt egyetlen politikussal sem beszélik meg előre, mit fog kérdezni, mert csak a műsorban találkozik velük.
Egy értékrendet képvisel, ehhez ragaszkodik. Pl a jobbikosokat nem hívja meg. De már csinált hülyét Mesterházyból is, amikor vmi emeletes baromságot mondott. Egyébkánt épp tegnap Szanyt cseszte le, mert OV-t illette nem éppen hízelgő jelzőkkel.
lujo22 2014.04.09 16:09:53
@Tahó Sandokan: gondolom, netán a szüleid sírjára hugyoz vki, még örülsz is neki, hiszen ők már úgysem érzik meg, különben is a rajta díszelgő virágok még jobban is fognak díszleni rajta, nem?
Csak a TV2 Naplójának riportere részesülhetett a szerencsében, hogy Orbán Viktorral és Tarlós Istvánnal utazhatott a 4-es metró avatásán. A többi újságíró egy másik szerelvénnyel mehetett csak, a TV2 viszont egész nap kísérhette a miniszterelnököt. (Nem először, Dorogi…..
"A Szellemi Honvédelem elnevezésű sajtódíjjal tüntették ki Seszták Ágnest, a Magyar Nemzet főmunkatársát és Szabó Anettet, a Hír Televízió műsorvezetőjét. A Magyar Nemzet alapító főszerkesztője, Pethő Sándor emlékére létrehozott elismerést minden évben azoknak…..
FRISSÍTÉS! 2015. november 3. A videót egy felhasználói bejelentést követően törölte a YouTube az oldaláról.2015. december 15. Urbán Ádámmal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a Faludyról és feleségéről szóló rövidfilmet az index.hu videófelületére, az Indavideóra is…..
A Fidesz olcsóbb választást ígért 2013-ban.Valójában azonban a 2014-es választásokon soha nem látott mértékű közpénzt költ el az állam: csak a pártok támogatására 7,635 milliárd forintot. (lásd legalul a táblázatot) A kétharmad által megalkotott torz választási…..
Megvan a - jogorvoslatok előtti - végeredmény, igen magas elutasítási arány mellett végül tizenhárom kispárt bukta el a számlálásnál a listaállítást. A sikerrel járt pártok többsége is alacsonyabb támogatási kategóriába került néhány jelöltjük kiesése miatt, de még…..
lujo22 2014.03.05 06:43:30
@DR. Smit Pal: ez oszd meg és uralkodj, kerül amibe kerül, nem demokrácia, de mindegy
Személyfüggő a köztársasági elnöki tisztség? Mennyiben tér el a magyar rendszer a parlamentáris demokrácia elméleti modelljétől? Miben változtatott az Alaptörvény és miben kellett volna változtatnia az elnöki tisztség vonatkozásában? Kovács Virágot, a téma szakértőjét,…..
lujo22 2014.03.05 06:19:05
@maxval a gondolkodó birca: komolyan gondolod, ha OV lenne a kormányfő, meg a közt. elnök egyszemélyben, akkor az jó lenne? magyarországon, ahol politikusok gátlástalanok, max. akkor táncolnak vissza a hülye ötletüktől, ha vki kikényszeríti? elég ha a mostani választási rendszert nézzük, ami lehet, h papíron qrva demokratikus, de h egy nagy kalap szar, az is biztos
 "Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán" fú de fölhúztam magam ezen a videón.ekkora primitív prolit még nem hordott hátán a föld, ő csak mossa kezeit, semmi köze…..
Zoli a 2012-es jegyeivel szeretett volna tömegközlekedni, de sajnos januártól már nem érvényesek, cserélni viszont csak az Akácfa utcában lehet: Autósként viszonylag ritkán használom a BKV szolgáltatását, így az újabbnál újabb szabályokat sem ismerem naprakészen. Még…..
lujo22 2014.02.22 14:53:48
@blööö: nem tudom, h nem életszerű az ő esete? én vidéken élek, és amikor pestre utazom, a vasúti félárummal együtt beteszem a tömbjegyeket a tárcámba. amikor felérjek, ne kelljen későn este hajkurászni, hol tudok jegyet venni. nekem két tömböm van. igaz, m újabb, de én is járhattam volna úgyanígy, m a blogíró. korábban voltak 20-as tömbök is, és akkor olyat vettem. a BKV egy szemétláda, és az utasokkal ott cseszik ki, ahol akar.
Pécs az első hazai város, ahol Volvo 7900-asok állhattak forgalomba. Néhány hónapja még Rábának nevezte a sajtó is és a döntéshozók is a baranyai megyeszékhely új csuklósbuszait. Mára azonban teljesen eltűnt a győri cég neve a híradásokból. A buszprogram kiválasztott…..