Adatok
Andrejkó Bettina
0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A valóság mindannyiunk számára az, amit az elménk valósnak mutat. Ez azonban néha nagyon eltérhet attól, amit a többiek valósnak látnak, és az egész világ hirtelen átrendeződhet, ha szembesítenek azzal, hogy amit valósnak véltünk, mások szerint nem is létezik. Vagy a zsenialitás éppen abban rejlik,…..
Andrejkó Bettina
2021.12.14 09:29:35
Sajnos én nem tudtam a film nézése közben attól elvonatkoztatni, hogy ugymond mássága ellenére milyen sikereket ér el majd a későbbiekben, hiszen nagyon sok bántást kapott az egyetemen, de ami még rosszabb, hogy majdnem 100 évvel később, napjainkban is megtalálható ez a bántás akár már az óvodában is. Mindemelett egy nagyon értékes emberről szól a film, becsületre méltó dolgokat vitt véghez, ahhoz képest, hogy már ez a fajta gondolkodás mód, amit Nash képvisel, nagyon eltér az "átlagosanak" mondhatótól. Nem hiába igaz az is, hogy pl az autisták valami egy dologban kiemelkedőek, betegségük ellenére. Viszont ez sok mindenben hátrány is, például abban a jelentben, amikor egy kocsmában ülnek, és bejönnek a lányok, ő nem a lányokra gondol, hogy hogyan tudná őket felszedni, hanem egy új elméleten töri a fejét, és ez igaz az élet többi területére is. Áldás és átok is lehet a tudás, attól függően ki hogyan használja fel, él a lehetőségekkel, és milyen helyzetekbe kerül élete során.
Andrejkó Bettina
2021.12.18 00:37:08
@Hadrik Hajós Angi: sajnos , nem sajnos családon belül tapasztalom az autizmust. Én ezeket véltem felfedezni, de szerintem ezt mindeki másképp fogja fel, főként ha az ember édesanya, én nem vagyok az. Megértem viszint a Te álláspontodat is Angi. Viszont másak a tapasztalataim. Épp emiatt csodálatos az emberi elme, az emberi lét, amiért mindenki másként élni meg az ilyen dolgokat. Persze ez össze nem hasonlítható a Te gyermekeddel. Köszönöm, hogy kifejtetted a véleményed!
Az öregedés együtt jár a feledékenységgel. Sokan ezt már viszonylag korán megtapasztalják, bizonytalanná válnak vagy kiesnek emlékek, de ez eleinte még csupán bosszantó jelenség, nem befolyásolja a mindennapi életet. Az időskori demencia ennél sokkal súlyosabb: az emlékek átalakulnak, a környezet…..
Az emlékek elvesztése együtt jár a múlt átírásával, az önazonosság folyamatos keresésével. Ha viszont már nincsenek is emlékek, csak a jelen pillanat, már csupán külső nyomok segíthetnek az események értelmezéséhez: képek, feljegyzések, vagy mások állításai. Meg lehet-e bízni bárkiben is, ha…..
Két gyermekkori barát egy trauma után a kórházban találkozik újra. Birdy vonzódása a madarakhoz olyannyira felerősödött, hogy már nem is kommunikál környezetével, egy belső, elzárt világba menekült, ahol viszont szabadon, madárként él. Helyrehozhatók-e a külső-belső sérülések, és elérhető-e a…..
Amikor új páciens érkezik a mentális sérülteket gondozó osztályra, az addig könnyen kezelhető közösség felbolydul, a normális élet kizökken. A személyzet többé nem képes kordában tartani a betegeket, egyfajta lázadás alakul ki - a "bolondok" lázadása a "normálisakkal" szemben. Vajon a mentális…..
Két férfi és két kómában fekvő nő. Élet és halál körforgásában a szerelem és az erőszak, boldogság és csalódás kettőssége sajátos jelentést kap...
Erős és gyenge nők, akik megpróbálnak talpon maradni egy világban, ahol a férfiak csak a saját kis játékaikat űzik? Vagy egyszerűen mindenki csak a maga boldogságát keresi? Almodóvar sajátos látásmódja itt is új megvilágításba helyezi társas és társadalmi szerepeinket, kapcsolatainkat...
Egy végzetes baleset, egy szervátültetés, és egy utazás, amelyben megmutatkozik a múlt...
Sajátos szerelmi háromszög: egy nő, egy rendőr és egy bűnöző. Győzhet-e a bosszú, a gyűlölet?..
Lakótelep, bizonytalan egzisztencia - egy átlagos kispolgári család élete, amelyet egy asszony próbál meg összetartani, miközben minden szétesik, mindenki a saját dolgaival, önmagával van elfoglalva. Tehet-e egyáltalán valamit, és annak van-e értelme, vagy inkább hagyjon mindent elrendeződni,…..
Egy lakás, négy asszony, párkapcsolatok. Almodóvar ma is újszerű feldolgozásban tálalja nő és férfi viszonyát, az érzelmek sodrát és zavarát...
Három kamasz, akik büntetésüket töltik a fiatalkorúak börtönében Magyarországon, a nyolcvanas években. Három gyilkosság, amiért megbüntették őket. Majd eltelik harminc év, és az egykori kamaszok újra a kamera előtt ülnek, visszatekintve egykori önmagukra. Ki lehet-e törni, vagy az ifjúkor bűnei…..
Egy lakás, két család. Az egyik itt él, tele a mindennapok kisebb-nagyobb problémáival, a másik külföldre ment, ahonnan kényszerűen hazatér. Az összezártságban növekszik a feszültség, régi és újabb sérelmek jönnek elő. De a helyzet vajon inkább erősíti vagy gyengíti a kapcsolatokat?..
Andrejkó Bettina
2019.05.09 16:44:08
@Andrejkó Bettina: *vajon bocsánat
Az állampolgárság sokkal többet jelent a hivatalos elismerésnél, papíroknál: emberi viszonyokat, összetartozást és közösséget, de ugyanígy benne van a menekülés, a harc a hivatalokkal és a küzdelem az előítéletekkel. Ahhoz, hogy mindez érzékelhető legyen, szembesülnünk kell saját hazánk…..
Miként viselkedünk egy olyan helyzetben, ahol az elvárások veszik át az uralmat az erkölcsi érzék felett? Vajon elnyomhatja-e a személyiségünket egy felvállalt társadalmi szerep? Philip Zimbardo nagy vitákat kiváltott stanfordi börtönkísérlete megpróbált választ adni ezekre a kérdésekre - olyan…..
Lehet-e kísérletezni a társadalommal, egy csoporttal vagy egy osztállyal akkor, ha az szükségképpen befolyásolja az életüket és gondolkodásukat? Meddig mehet el a pedagógia egy jelenség bemutatásában és érzékeltetésében? Vajon mi magunk mennyire lennénk fogékonyak egy hasonló manipulációra?..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz