Adatok
Steiner
0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Magyarbűnözők agyonütik Szent Viborádát A zsidót még a hülye fasiszták is kultúrnépnek fogadják el, sőt a legtöbb hülye fasiszta pont azért utálja őket, féltékenységből. Viszont hagyomány és örökség ide, genetika oda, egy ilyen kultúrnép is lopni, rabolni fog, sőt…..
Az SZDSZ után újabb liberális alakulat tűnt fel a magyar politika horizontján, az ún. „újkorcsoport”. Mivel frissen alakult közösségről van szó, érthető, hogy alig látszanak, mindössze egy blog: (http://ujkorcsoport.blog.hu/2008/10/) és az olaszliszkai…..
Költözni akar, de nincs pénze? Hívja a Magyar Gárdát!Vidéki kistelepüléseken csoportunk, Dósa (katonai múlt!) Országos főkapitány vezetésével (garantált 300 fő) vállalja költöztetését.Feltétel:konfliktus egy kisebbségi szomszédjával, lehetőleg cigány legyen.Plusz…..
Hiába zúdított tojás- és petárdazáport az elmeháborodottak népes csoportja tegnap a felvonulókra,hiába kellett végül a melegeknek és szimpatizánsaiknak kettős kordon és rendőrsorfal mögé húzódni az áradó, irracionális gyűlölet elől,hiába ír faszságokat Tomcat a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Analógiád a honfoglaló magyarok, és a cigánybűnözők között több mint sértő, ocsmány.
1. a germánok is kifosztották, és felgyújtották Rómát, a rómaiak sóval szántották fel karthágót, vagy mondjuk szabír nőket raboltak, stb
Ők is cigánybűnözők?
Mindt persze mi, magyarok.
Te mi vagy?
Cigány nem, magyar sem? akkor mi?
Ja, te csak itt élsz.
A nagy protestáns erdélyi fejedelmek levelezésében is szerepelt, akár török, akár osztrák támogatást élvezett, amikor a másik oldalon levőt megszólították, hogy kegyelmed is rendes magyar ember.
Tehát ma: jobb, vagy baloldali, magyar.
Ez nem nacionalista. Mint mondjuk francia.
De Te, Te mi, vagy ki vagy?
Van persze ötletem.
Sztoikus...
2. a cigánybűnözés a bűnözés egy tipikus esete,/szociológiai/, társadalmi jelenség, és kezelni kell, beszélni róla, és megoldást találni.
A jelenlegi rendszer rossz.Nekik is.
Te pedig az írásoddal minden magyar embert megsértesz, politikai hovatartozástól függetlenül.
Rettenetesen gusztustalan, ocsmány és agresszív kis bértollnok vagy, fent a kis elefántcsont tornyodban, ahonnan a kellemes fizetéseddel együtt kitekintgetve ugatsz - remélem tettszik a stílus, a Tiédet utánzom.
Soha többet nem fogom olvasni a blogjaidat, mert eddig is kiütötted a biztosítékot, de rá kell jöjjek, hogy mindig van lefelé, ha Rólad van szó.
Negatív-pofátlan-műveletlen féreg vagy.
De csak kis bértollnokocska.
A te stílusod mostanra már nem problámát vet fel keményen, hanem csupán sértő és primitív.