Misseu Modell 2019.02.21 15:53:09

(...Folytatás)

...Véleményem szerint a késleltetett választásos kvantumradír-kísérleteknél sokan azt érrtelmezik rosszul, hogy a kauzalitást szembeállítják a retrokauzalitással (Jelen cikk írója is ezt tette volna?)

Meglátásom szerint a DCQE kísérletek éppen arra mutatnak rá, hogy az egész, kauzalitásról (és retrokauzalitásról) alkotott képünk hibás, mert IMPLIKÁCIÓT feltételez az ok és okozat között.

Ez pedig a (valószínűleg téves) idő-értelmezésünkből adódik.

Szerintem a DCQE kísérletek KAUZALITÁSI SZIMMETRIÁT mutatnak implikáció helyett.

Vagyis, szerintem nem a múltbéli esemény okozza a jövőbelit, de fordítva sem igaz; vagyis a retrukauzalitás is téved abban, amikor azt mondja ki, hogy a múlt következik a jövőből.

A helyes(ebb) megközelítés szerintem az, hogy a tetszőleges "jelen" időszimmetrikusan következménye múltnak és jövőnek.

A trükk az, hogy valamilyen "láthatatlan természeti törvény" úgy tűnik, megvéd minket attól, hogy megismerjük a jövőt, hiába detektáljuk pl. az összefonódott fotonokat a jelenben (melyek interferenciája az ikerpárjuk jövőbeli, távoli detekciójától függött), vagyis hiába jelenik meg a "jövő árnyéka" a jelenben, azt nem tudjuk értelmezni, amíg a teljes kísérlet eredményeit be nem gyjtjük, és mindig csak "utólag" sikerült bizonítani, hogy az információ már azelőtt itt volt, hogy a jövőbeli detekció bekövetkezett volna.

Leegyszerűsítve - a jelenben megkapjuk az összes iker-foton becsapódásának pozícióját (még pontosabban, hogy detektálhatóak voltak-e az interferencia-ernyő egy pontján), ami gyakorlatban egy 0-ásokból és 1-esekből álló "fájlt" jelent; viszont önmagában értelmezhetetlen fehér zajnak tűnik.

A visszafejtéséhez szükséges "jelszót" csak akkor kapjuk meg, ha a távolabb (relatív jövőben lévő) detektorról is begyűjtjük ugyanezt a "fehér zaj"-fájlt és a kettőt összepárosítjuk; ekkör derül csak ki, hogy a jelen "fájlában" benne volt az információ a jövőről, és fordítva.

Tehát az információ egyszerre van jelen a jövőről a múltban, és a múltról a jövőben.

Az információ egyszerre van mindkét téridőbeli ponton; és közben mégsincs ott sehol sem.
Az információ kvantumként viselkedik ;)

Ez az igazán lenyűgöző ebben az egészben ;)

Misseu Modell 2019.02.21 17:19:08

@38Rocky: Ez így, az én értelmezésemben csak "félig" igaz, mivel a mi nézőpontunkból, egy szándékosan aszimmetrikusan felépített DCQE kísérletben az ikerfoton "jelenben érzékelhető fele" már kölcsönhatásba lépett a rövidebb ágon lévő detektorral, hiszen a fotonszámláló rögzítette azt, és a makrovilág számára elérhető tette ezt a kölcsönhatást - míg a foton-ikerpár másik tagja még nem került detektálásra, mert távolabb van térben és időben (néhány méterrel / nanoSec-al, de a kísérletek alapján az időbeliség és távolság tetszőlegesen kitolható).

Ennek ellenére a "jelenben már" detektált kölcsönhatás eredménye (interferencia-mintázat) attól függ, hogy milyen lesz/volt a jövőbeli ágon a detektálás (kereszt-polarizált fotonok esetén megmérik-e egyértelműen a H/V polarizációt, vagy radírt használnak, és 45°-os relatív szűrővel kitörlik az információt) - uólag igazolhatóan.

Tehát a kölcsönhatásra magára is igaz, hogy a "jelen" pillanatában már megtörtént, és még nem történt meg, EGYSZERRE, mivel a kölcsönhatásban részt vevő foton egyszerre van jelen két téridő-pillanatban (az egyikben már összeomlott, a másikban még szabad hullámfüggvénnyel).

A teljes kísérlet (és annak ezernyi al-változata) azt mutatja, hogy minden leíró fogalom, jellemző, kölcsönhatás, értelmezés, tér- és időbeliség értelmezhetetlen, legalábbis az okokozati összefüggések vélt vagy valós megléte tükrében.

Mindemellett én is kiemelném (ahogy Te is tetted), hogy összefonódott fotonok esetében ez az egész folyamat vételenül egyszerűen leírható, és jóval könyebben megérthető - hiszen a foton számára zérus mind az idő-, mind a térbeli különbség, nincs hosszabb és rövidebb optikai út, nincs semmi.

Valószínűleg az összefonódott fotonokat létrehozó, majd szétválasztó optikai jelenség, az SPDC (spontán parametrikus lekonvertálódás) is egy illúzió, a foton valójában nem válik ketté.

Emelem a tétet - A foton gyakorlatilag nem létezik.

Még merészebb leszek - Nincs olyan, hogy valami "kölcsönhatásba lép" a fotonnal.

Nincs foton. ("There's no spoon" ;)

Amit fotonnak hívunk, az kvantum-szintű összefonódás két olyan entitás között, amely képes lenne arra, amit mi foton kibocsájtásnak és elnyelődésnek hívunk.

A valóság így talán tényleg nem más, mint a lehetőségek hullámfüggvényeinek kaszkádikus összeomlása, melynek folyamatát mi időként éljünk meg, így érzékeljük.

Az időt azért nem lehet megfordítani, mert a mi emberi érzékelésünk alapján defíniáltuk a létét. Ettől még létezhet egy negatív idejű érzékelési rendszer, és egy időszimmetrikus univerzum is egyszerre, ennek megfelelő fizikai törvényekkel; mi emberként mindezek együttesét ugyanúgy élnénk meg.

A kvantum-kísérletek végső soron arra mutatnak rá, hogy a világot valószínűleg nagyon-nagyon beszűkülten érzékeljük; még annál is kevésbé, mint amennyire egy 2-dimenziós lény látná a 3 dimenziós valóságunkat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy felesleges lenne kísérletezni, sőt, őrült dolgokat feltételezni; éppen ellenkezőleg ;)

Misseu Modell 2019.02.21 22:08:35

Szasztok, Köszönöm szépen mindenkinek az építő jellegű kritikákat, reakciókat.

Természetesen minden esetben véleményt fogalmaztam meg, mint ahogy - meglátásom szerint - mindenki más (függetlenül attól, hogy hányan osztják az adott nézetet).

Személy szerint nem hiszek a "tények" létezésében, úgy nagy általánosságban.

Minden kísérlet, amelyet elvégeztem és/vagy csak elemeztem kbantumfizikai téren, azt sugallja számomra, hogy csak szubjektív valóságok léteznek, illetve van egy társadalmilag elfogadott illúzió, amelyet "objetív" valóságnak hívunk, nem más mint a szubjektív valóságok halmazának metszetei, amelyben a különöző szemlélők / megfigyelők nagyjából egyetértenek.

De ne legyenek tévképzeteink - ettől még nem keletkezik semmiféle objektív valóság. Objektív valóság alatt azt értik az átlagemberek, amelyek mindannyian hasonlóan figyelnek meg. De ez csak azért lehetséges, mert az információ - amelyet pl. a szemünkbe érkező - létező vagy nem létező - fotonok indukálnak - egységesnek tűnik mindössze azért, mert olyan nagy számú "foton" érkezik egy makroszkopikus eseményről, hogy a statisztikai valószínűsége annak, hogy mindenki ugyanazt véli látni, rendkívül nagy.

Viszont a foton, vagy nagy általánosságban a bozonok, sőt - ha már lúd, legyen kövér - bármely kvantált részecske vélményem szerint csak egy abasztrakció, egy végtelenül leegyszerűsített "modell", aminek segítségével megpróbáljuk a "lehetetlent", azaz egzakt formába öntve megérteni világunk működését.

Úgy is fogalmazhatok - és be ismerem, ez erős lesz - hogy ezek az absztrakciók, vagy modellek, tudományos értelemben véve elég "szánalmasak"; ha művészi szempontból tekintem őket, akkor leginkább metaforákhoz tudnám őket hasonlítani.

Most látszólag önellentmondásba fogok keveredni - Miközben a tudományt az egyik legnagyobb értéknek tekintem, véleményem szerint kudarcot fog vallani (kudarcot kell vallania), amikor a "végső igzaságot" keresi. Végső igazság ugyanis - főleg objektív igazság - szerintem egyszerűen nem létezhet.

Már a Schrödinger-féle , Wigner's Friend gondolatkísérlet is rámutatott erre, és ennek visszásságait máig nem sikerült feloldani. (Wigner Jenő-t egyébként hihetetlenül tisztelem, az egyik legzseniálisabb magyar tudósnak tekintem).

Wigner Jenő tudta, hogy a valóság nem más, mint hullámfüggvények látszólagos összeomlása, amely nem biztos, hogy objektív- ezért vetette fel a Wiggner's Friend paradox-ként elhíresült kiterjesztését Scrödinger kísérletének.

Véleményem szerint a művészet és a tudomány egyformán értékesek; de egyedül a művészeteknek van esélye közelebb kerülni a "végső igazsághoz", méghozzá éppen azért, mert nem a lehetetlen elérését célozzák. Megénekelni és lefesteni akarják azt, ami szavakkal nem defíniálható.

A matematikai és fizikai eszköztárunk elképesztően csodálatos, bámulatra méltó, és fejet hajtok az elmúlt évszázad valamennyi nagy tudósa előtt. De ez nem azt jelenti, hogy bármivel is közelebb kerültünk volna a "végső igazsághoz". Szerintem egy jéghegy tetején kapirgáljuk a hópelyheket, miközben feltárul alattunk a "valóság" óceánja, amely - paradox módon - minél közelebb kerülünk hozzá, annál végtelenebbnek, mélyebbnek és határtalanabbnak tűnik.

Ez tényleg személes vélemény - érzésem szerint minél mélyebre ásunk, annál inkább azt fogjuk látni, hogy megválaszoltnak (tűnő) tudományos eredmények exponenciálisan növelik a felmerülő kérdések és ellentmondások mértékét.

Azt, hogy a "valóságnak" hitt illúzió hogyan alakul ki, igazából senki sem tudja egzaktul megfogalmazni. eszéljünk akát a Koppenhágai interpretációtól, akár a Multiple-World's Theory-ról, nincs egységes álláspont, és még ha lenne is, az sem biztos, hogy jelentene bármit.

Még azt is megkockáztatom, hogy a "valóság" az egymással akár tetszőleges mértékben ellentétes, egymást akár teljesen kizáró tények halmaza.

És mivel a hullámfüggvények összeomlása minden szemlélő számra szubjektív - ahol a szemlélő természetesen nem csak egy ember, hanem akár egy fa, fűszál, tengervíz-csepp, vagy kődarab is lehet - mind-mind tetszőlegesen különbözhetnek.

Just one more thing - Attól, hogy nem tartom lehetségesnek a "végső igazság" elérését, attól még nagyon is szorgalmazom segítem és támogatom az összes tudományos kutatást-fejlesztést, mivel a lehetetlen felé vezető úton hatalmas értékek születtek és születnek ma is.

Elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg megbántottam véleményemmel!
Jó éjt mindenkinek,
-NG