bj83 2019.01.29 13:24:22

@Paul Atreides:
Azt a mindenit... nem gondoltam volna hogy vannak meg ilyen sztorik. Nagyon nagyon sokat szamitott, amikor megtalaltam ezt a blogot, es ezeket a bejegyzeseket, ugyanis en is ilyen cipoben jarok.
Az en 20 eves kapcsolatom most ment gallyra - 36 vagyok, a felesegem 35 es van egy 7 eves kisfiunk is.
A parom egy alig 20 eves sraccal csalt meg engem (15 ev korkulonbseg), titkolta 4 honapig majd mikor a sokadik veszekedes es kerdezoskodes utan vegre bevallotta, akkor lelepett. Hozzatennem, a gyerekunket nem vitte magaval, es persze o is kozolte, hogy o bizony nem megy anyuval, apuval marad.
Egy vilag tort ossze bennem (es persze a faimban is) fel akartam magamat akasztani, jott a pszichologus, baratok, nyugtatok stb.
Csak a fiam tartotta bennem a lelket, akit probaltam egyedul nevelni mikozben az egeszet meg fel sem gotam, nemhogy feldolgoztam.
En persze szerettem, es meg mindig szeretem ezt a noszemelyt. A trauma nem nagyon akart elmulni, csak a masodik honap utan tudatosult bennem, hogy ennek bizony vege, ez a vonat elment es hiaba futok utana.
Ujra kellett szervezni az eltemet, koltozes, gyerekneveles, hitelek stb.
Aztan a harmadik honap utan a 20 eves kissrac lelepett... gondolom megijedt a felelossegtol, rajott hogy a nagy korkulonbseg milyen konzekvenciakkal fog jarni, sok jovoje nincs az egesznek, egy csalad tonkrement, es hat persze ott egy duhos megcsalt apuka aki talan barmire kepes. A koltozes es a harmadik fel tavozasa elott 2 hettel a fiam anyja "egyedul maradt", ugy dontott, hogy o inkabb visszajinne hozzank. En erre mit mondtam? - Hat persze! Probaljuk meg, hozzuk rendbe a dolgokat.
Azota is szenvedek / szenvedunk. Ugyanis (ahogy a blogiro eseteben) o is egy erzelmi osleny. Mi is egyet elore lepunk, kettot hatra. En bar megbocsajtottam neki, de nehezen tudom elfelejteni. Egyszeruen undorito, amit tett es nehez tullepni rajta. Azt mondja, neki ido kell. Ido hogy elfelejtse a masikat, hogy elfelejtse a sok rossz dolgot es hogy vissza terjen hozzank.
Nagyon sokat toprengek... nalam is az agyamban egyfolytaban porog az atkozott kisfilm, nem hagy szabadulni a gondolat.. megmergezett teljesen.
Utalom azert amit tett (nem csak velem, hanem a fiammal is) ugyanakkor szeretnem ha maradna, szeretnem ha ugyanolyan boldogok(?) lennenk mint mielott elcseszodott volna minden. Nem tudom, hogy en eleg eros es turelmes leszek e, vagy esetleg o eleg eros ehhez az egeszhez. Probalom a gyerekem boldogsagat a szemem elott tartani, ugy hogy kozben a multban vetett hibaimat korrigaljam es mindekozben meg felejtsek is => hat rohadt nehez.
A haverok mondjak nekem mindig, hogy "ha nem kapsz szeretetet tole, akkor lepjel es valjatok szet." "Csald vissza, menj csajozni, akkor jobb lesz!" stb. stb.
De en nem ez vagyok. Egyszeruen nem megy. Volt, hogy mar hazudni kenyszerultem, hogy en bizony "csajozni megyem ma", amikor nem is ott voltam. O le sem szarta. Nem erdekli. Ugy erzem, csak kihsznal hogy a gyerek kozeleben es anyagi biztonsagban lehessen. Hat diohejban ez a szitu nalam.
Es ez a blog nagyon sokat segit!!! Koszonom szepen!