Adatok
Visszaeső
0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mivel nagyon megszaporodtak a posztok alatt a nárcitól félő kommentek, nagyon fontosnak tűnik a nárci által generált félelemnek szentelni egy teljes posztot.
A dilidokimtól kapott első és legfontosabb mondat az volt, hogy „féljen bátran!”. Ha nárci van a közvetlen környezetedben, akkor…..
Visszaeső
2019.01.01 19:54:51
@Almandin: Megnéztem az ajánlott videókat. A szexuális magatartás is stimmel. Azt, hogy az anyám is ilyen volt, sajnos szintén tudom. Egyetlen problémám a szakítással, hogy a holmijait még mindig nem vitte el. Ez egyrészt nyilván tudatos, ill. nincs hova vinnie (ezt most nem részletezném...). És fogalmam sincs, hogy mi legyen velük. Komoly érték, ki nem dobhatom (?), de így lesz oka visszajönni...
Visszaeső
2019.01.04 20:20:28
@Nárciszkertész: Nincs egy fillérem sem helyet bérelni vagy elvitetni a holmijait. Nincs is hova. Valószínűleg külföldön tartózkodik, eddig is onnan járt haza. Ráadásul jelenleg elfogatóparancs van ellene... De hiába mennék a rendőrségre, semmi információt nem tudnék adni egy email címen kívül. Tehát részemről patthelyzet, számára viszont nyitott könyv vagyok.
Visszaeső
2019.01.04 21:20:52
@Almandin: Megpróbálom tömören összefoglalni az eddigieket. Néhány nap alatt tisztult ki rengeteg dolog, amin évek óta rágódtam, amiknek kerestem az okát. (Egy részét olvashattad itt, de egy része eltűnt megosztás közben.)Tehát:
van egy nárcisztikus anyám. Gyerekként betegséget beszélt belém, sokszor nem értettem, miért visz orvoshoz, de hogy lehet tiltakozni 8-10 évesen, mikor ő a mintaanya. Nem volt gyermekkorom. Se tábor,, se barátok, se semmi. Zongora kötelező. Kamaszként már kurvaként kezelt, holott sehova se mehettem, egyszerűen kimaradtam mindenből, amiből a kortársaim: osztálykirándulások, diszkó, mozi, barátkozások, ismerkedések. Nem volt kamaszkorom sem. Talán szerelmes voltam, mikor férjhez mentem. Arra a bulira, amin a férjemmel megismerkedtem, két napi, több ember általi könyörgésre engedett el azzal, hogy "de nem kell mindenkinek az ölébe ülni"...Mindenesetre menni akartam otthonról. Minél messzebb. Sikerült. Mint írtam, a volt férjem mindent szétvert, ami a keze ügyébe került. Ezek a tombolások napokig tartottak. Lett négy gyermekünk (mindegyiket akartam), aztán 20 év házasság után elváltam. Mert már nem szülhettem, hát jött a depresszió, meg két év terápia. A válás maga csendben lezajlott, de utána volt zaklatás, fojtogatás, fegyverrel való halálos fenyegetés, az exet kommandósok vitték a pszichiátriára. Utána láthatási problémák, a gyámhivatalban a gyerekei után síró apa, akit amúgy sohasem érdekeltek, könnyekig meghatott ügyintézők, akik engem "leszaranyáztak"...Lassan, nagyon lassan nyugodtak le a kedélyek, az exnek jöttek új kapcsolatok, én egyedül voltam a gyerekekkel. Másik városba költöztünk. Évek múlva egy netes társkeresőn ismerkedtem meg egy férfivel. Túl szép volt a sztori. Voltak vészharangok, de még milyenek! De imádtam a higgadtságát... mert a dühből elegem volt, egy huzat becsapta ajtó, egy földre eső könyv infarktust hozott rám, olyan mélyek voltak az emlékek. Képtelen voltam még a tévében is megnézni bármilyen filmet, amiben valamiféle agresszió volt. Ez az új ember meg olyan kísértetiesen nyugodt volt, hogy azt éreztem, itt a Kánaán. Aztán persze a cukrostakonynak vége lett. Együtt éltünk néhány hónapig, aztán elküldtem. Idővel visszajött. Megint jobb volt kicsit. Mikor elmondtam, hogy mi a problémám a kapcsolatunkkal, akkor fogta magát, és szó nélkül elment. Hetekre. Közben mocskolódó üzeneteket küldött. Visszajött. Megint kiborult a bili, megint lelépett... négy év telt el így. Szünetekkel.
Nyáron véletlenül (?) (semmi sem véletlen!) megnéztem a telefonját. Előző nap jött haza. Miután túlestünk az "üdvözlőszexen", SMS-ben randira hívott egy nőt, akivel, mint láttam, már hónapok óta tartott a kapcsolata. 10 percet adtam indok nélkül, hogy eltűnjön. Nem értette. Megmagyaráztam. Egy hét múlva beállított. Talán akkor beszéltünk egymással értelmesen hónapok óta. Berugott. Lefeküdt, én meg végignéztem a telefonját. Reszkettem attól, amiket találtam. Másnap elment. Mocskolódott, nem válaszoltam, pedig nagyon provokált. Határidőt szabtam, hogy pakoljon el. Letelt. Újat szabott, de nem jelentkezett. Most a rendőrség keresi... és közben csendben ráébredtem, hogy a férjem is nárci volt. Ugyanúgy, ugyanazokat csinálta. A különbség csak annyi, hogy ő dühkitörésekkel, ez az utóbbi meg halálos nyugalommal, illetve szó nélküli, hetekre, hónapokra való eltűnéssel kergetett az őrületbe...
Most próbálom összekaparni magam. De hiszem, hogy vannak normális férfiak. Hiszem, hogy vannak jó emberek. Hiszem, hogy 50 fölött is lehetek boldog.
@hübrisz szerint csak addig ér valamit egy nő, míg nem aszexuális. Nos, a nárci párom mondogatta, hogy van még 2-3 évem, aztán fizethetek azért, hogy megdugjon valaki... érdekes.
van egy nárcisztikus anyám. Gyerekként betegséget beszélt belém, sokszor nem értettem, miért visz orvoshoz, de hogy lehet tiltakozni 8-10 évesen, mikor ő a mintaanya. Nem volt gyermekkorom. Se tábor,, se barátok, se semmi. Zongora kötelező. Kamaszként már kurvaként kezelt, holott sehova se mehettem, egyszerűen kimaradtam mindenből, amiből a kortársaim: osztálykirándulások, diszkó, mozi, barátkozások, ismerkedések. Nem volt kamaszkorom sem. Talán szerelmes voltam, mikor férjhez mentem. Arra a bulira, amin a férjemmel megismerkedtem, két napi, több ember általi könyörgésre engedett el azzal, hogy "de nem kell mindenkinek az ölébe ülni"...Mindenesetre menni akartam otthonról. Minél messzebb. Sikerült. Mint írtam, a volt férjem mindent szétvert, ami a keze ügyébe került. Ezek a tombolások napokig tartottak. Lett négy gyermekünk (mindegyiket akartam), aztán 20 év házasság után elváltam. Mert már nem szülhettem, hát jött a depresszió, meg két év terápia. A válás maga csendben lezajlott, de utána volt zaklatás, fojtogatás, fegyverrel való halálos fenyegetés, az exet kommandósok vitték a pszichiátriára. Utána láthatási problémák, a gyámhivatalban a gyerekei után síró apa, akit amúgy sohasem érdekeltek, könnyekig meghatott ügyintézők, akik engem "leszaranyáztak"...Lassan, nagyon lassan nyugodtak le a kedélyek, az exnek jöttek új kapcsolatok, én egyedül voltam a gyerekekkel. Másik városba költöztünk. Évek múlva egy netes társkeresőn ismerkedtem meg egy férfivel. Túl szép volt a sztori. Voltak vészharangok, de még milyenek! De imádtam a higgadtságát... mert a dühből elegem volt, egy huzat becsapta ajtó, egy földre eső könyv infarktust hozott rám, olyan mélyek voltak az emlékek. Képtelen voltam még a tévében is megnézni bármilyen filmet, amiben valamiféle agresszió volt. Ez az új ember meg olyan kísértetiesen nyugodt volt, hogy azt éreztem, itt a Kánaán. Aztán persze a cukrostakonynak vége lett. Együtt éltünk néhány hónapig, aztán elküldtem. Idővel visszajött. Megint jobb volt kicsit. Mikor elmondtam, hogy mi a problémám a kapcsolatunkkal, akkor fogta magát, és szó nélkül elment. Hetekre. Közben mocskolódó üzeneteket küldött. Visszajött. Megint kiborult a bili, megint lelépett... négy év telt el így. Szünetekkel.
Nyáron véletlenül (?) (semmi sem véletlen!) megnéztem a telefonját. Előző nap jött haza. Miután túlestünk az "üdvözlőszexen", SMS-ben randira hívott egy nőt, akivel, mint láttam, már hónapok óta tartott a kapcsolata. 10 percet adtam indok nélkül, hogy eltűnjön. Nem értette. Megmagyaráztam. Egy hét múlva beállított. Talán akkor beszéltünk egymással értelmesen hónapok óta. Berugott. Lefeküdt, én meg végignéztem a telefonját. Reszkettem attól, amiket találtam. Másnap elment. Mocskolódott, nem válaszoltam, pedig nagyon provokált. Határidőt szabtam, hogy pakoljon el. Letelt. Újat szabott, de nem jelentkezett. Most a rendőrség keresi... és közben csendben ráébredtem, hogy a férjem is nárci volt. Ugyanúgy, ugyanazokat csinálta. A különbség csak annyi, hogy ő dühkitörésekkel, ez az utóbbi meg halálos nyugalommal, illetve szó nélküli, hetekre, hónapokra való eltűnéssel kergetett az őrületbe...
Most próbálom összekaparni magam. De hiszem, hogy vannak normális férfiak. Hiszem, hogy vannak jó emberek. Hiszem, hogy 50 fölött is lehetek boldog.
@hübrisz szerint csak addig ér valamit egy nő, míg nem aszexuális. Nos, a nárci párom mondogatta, hogy van még 2-3 évem, aztán fizethetek azért, hogy megdugjon valaki... érdekes.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz