Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kmaate

257 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mivel annyian mondták, meg mutatták újra elővettem a Velence dolgot, de az sosem volt egyszerű a menetrend miatt, de hosszú hétvége és érdektelen másik város beiktatásával össze lehetett hozni végül és nem is bántam meg. 1. nap. Kényelmes kora délutáni járattal le Treviso-ba, könnyedén be…..
Szóval az úgy volt, hogy túl olcsó volt a repjegy és túlságosan unatkoztam, így elmentem Jordániába, azt igazából nem tudom, hogy jól tettem-e. 1. nap Munka utáni éjjeli repülés, 22:30-kor indultunk, minden rendben is volt, ajándék lounge belépő, üres sor a gépen, időben indulás. Amman leszállás.…..
Utolsó utam Kenyába vezetett. Viszonylag furcsa választás, de egyrészt még nem voltam az igazi Afrikában, nem voltam az egyenlítőn túl és viszonylag olcsó és viszonylag nem olyan hosszú repülőút vezet oda jatleg nélkül. Persze nyilván lehetett volna Zanzibár vagy Namibia is, de erre jobb ajánlat…..
Úgy alakult, hogy még volt 4 nap szabadságom és egy ünnepi rövid hét és még egy csomó közjáték így elindultam Georgia-ba. Vagy Grúziába, kinek, mi, igazából a Georgia-t se szeretik. 1. nap Kelés, ha egyáltalán aludtam, 2 felé, ki taxival a Deákra, drága bussszal a reptérre majd 3 óra múlva…..
Eljött a szülinapi miniutazás időpontja is, ami csak időpontjában nem jó, hogy az egészet gyomorideggel kelljen végcsinálni, de hát mindegy. Bulgáriában már jó sok éve volt pár célpont, ami közös volt bennük, hogy mind távol van egymástól és mindentől, így kivitelezhetetlen. Aztán vagy lettek napi…..
Éves rendes görög utazásom célpontjánál első körben Moni volt meg, ami egy lakatlan sziget, ahova strandolókat visznek át, ellenben pávák és őzek lakják akik csak úgy járkálnak az emberek között, ami hamar felkeltette az érdeklődésemet. 1. nap Vasárnap reggel elrepültem hát Athénba, majd metróval…..
Mivel régen voltam már Pécsen, így májusba lementem családlátogatóba, abaligeti házat nézni nagyon távolról, denevérmúzeumot kívülről, csülök éttermet belülről, némi fürdéssel, kis erdővel, sok esővel és másnap a Mancs Rancs látogatással, ami remek állatos program. Utána következett Sokoropátka,…..
2008-ban voltam Egyiptomban hajókázni, akkor az út mentén feltűnt egy hotel, barlangszerű, dinó csontvázak stb. Érdekesnek tűnt és el is felejtődőtt. Aztán kb egy éve valahogy elém bukkant és jobban utánanéztem, de nyilván alapvetően egy hotel kevés bármire, de azért elraktam talonba. Aztán jött egy…..
Mivel a Mexikó-út spanyol véget ért volna, ha a British Airways nem szórakozik, ellenben kifizettek rendesen, így meg tudtam valósítani. Persze nem volt egyszerű, hisz Sevillába már nem jár repülő március végétől, Bilbaóba meg nem is járt. De azért kiokoskodtam, hogy Málaga-ból vissza lehet olcsón…..
Mexikó már rég a listámon szerepelt, mert már fogytán a világban azon romok listája, ahol még nem voltam, itt meg még volt pár. De Mexikó messze van, így sokáig ki is maradt. Aztán újra elővettük, mert Londonból nincs messze, tehát már csak Londonból kell egy olcsó jegy és az meg szinte mindig van,…..
A december már gyorsan elment, a kötelező szabik miatt, ami miatt majd a január is gyorsan el fog menni és amúgy a 2023 is gyorsan el fog menni, de ez már a kórral és a neurologiával van összefüggésben:)Még az állatkertesekkel bejártuk a Biodomot, az érdekes volt, aztán első napján a szünetnek…..
Mivel úgy tűnt idénre már nem fér bele egy nagyobb út, gondoltam megnézem egy korábbi célpontomat az Atlas Studiot, ha valamivel össze lehet párosítani. Találtam aztán egy privát riádot meg visszafelé Valenciát, így már egésznek tűnt. Sajnos már 3 éve nincs közvetlen járat, így átszállás kellett…..
Múlt hétvégén az Inotai Erőművet jártuk be unokatesómmal szervezett lehetőség keretében. Közel volt, visszafelé meg fel is hozott egy másik sétáló, a hely meg érdekes volt, hütőtornyok és hasonlók. Most hétvégén meg az állatkerti önkénteskedésemet kezdtem Eugen-nél az aligátornál 2-3 órában, majd…..
Végre vége a nyárnak, semmi gáz nem volt vele, csak felesleges offseason. Voltam pár fürdőben, volt pár társas, kétszeri nekifutásra megvolt az Augusztus 20-ai múzeum és állatkert és Városliget látogatás is, de alapvetően nem történt semmi. Nem úgy majd most:) Az életem olyan, hogy amikor kellene…..
Az úgy volt, hogy pünkösdkor a három napos hétvégén kigondoltam, hogy elugrom Kazahstanba, de mivel Nur Sultanban nincs 3 nap, ellenben a wizzair útvonalak így adják ki Abu Dhabival párosítom, így a három jegy kerül annyiba, mint a 2 amúgy és többet is látok. Aztán Wizzair úgy gondolta, hogy törli…..
A májusi kirándulás az a családi Nagykanizsázás volt, illetve mivel az nem tartalmazott rendes fürdési opciót, így ki lett egészítve privátba, visszafelé útközben Siófokkal. Szóval csütörtökön le Venyimre, pénteken el Nagykanizsára, ott mindenki összetalálkozott, kaja majd irány a tó melletti…..
Sokminden nem volt az elmúlt hónapokban, pár barátos társas meg április közepén egy Hans Zimmer koncert ami ismét remek volt, de a székek még mindig nem optimálisak és teljesen kiszámíthatatlanok, vagy 4 féle széket raknak le a küzdőtérre és nem ár alapján jobb és jobb, más van jobb és bal oldalt,…..
Még novemberben voltam last minute a Bambara Hotelbe, ami évek óta a kívánságlistámon van és most harmadáron sikerült okosítanom és nem is volt rossz, a medence tetszett, voltak szurikáták, kenguruk, bolyongtam labirintusba, pihentem pár napot, nem mintha a többi napom nem pihenéssel tölteném. Aztán…..
Már nem tudom honnan jött, valahogy elém keveredett Matera, mint érdekesnek tűnő hely, valószínű még a Wonder Women idejéből, aztán akkor valami miatt nem volt megvalósítható, most újra elő lett véve, mert Bond és kiderült, hogy a legolcsóbb repjegyekkel és némi buszozással oda lehet jutni és nem…..
Augusztus 20-ai hosszú hétvégén meg is volt az idei görög ill. idei fürdessük meg a testünket project. Valahol láttam egy remek sziklaszigetet, kiderült megy oda gép, kiderült olcsón, kiderült jó időben, kiderült szállás is van a közelben így elmentem. Koson amúgy állítólag meg utánanézés alapján…..
Továbbra is több éves tervezhetetlenségi és programtalansági időszak folytatásaként nem volt semmi a nyáron és mindjárt vége. Júliusban egy szombaton mentünk rövid kocsi kirándulásra a kb. egy éve már látogatott helyszínek mellé. Kezdetnek Visegrádra és egy romszállodába, majd Dömös-re a prépostsági…..
Mivel itthon már lassan kipörgettem a sétákat amit gondoltam (legutóbb a Népszínház utca szépségeit fotóztam, legalább láttam letartóztatást élőben:), plusz 2 nap szabit el kellett használni, plusz menjünk már, így a hétvégén kimentem Lisszabonba.A város maga nem nagyon érdekelt, de Sintrában volt…..
Persze csak kérdés, hogy a visszatérés a régi élethez az melyik régi élethez való visszatérés, utána eldöntöm, hogy akarom-e. Most mindenesetre nem jó. Régen meg ugye, minden jó volt.:) Szóval a lényeg, hogy két hónap után újra ki kell járni, mert be kell járni, ami egyrészt jó és várt, másrészt…..
Lassan kezdődött a 2021, legalábbis nem történt semmi az első 3 hónapban. Minden úgy alakult, ahogy várható volt, folytatódott, esetleg még lejtemnetbe is ment a 2020-as összevissza intézkedés sorozat. Ennek hála az elméleti 2 hetes zárás első hete után mi is haza kerültünk, logikusan úgy, hogy fogd…..
2020 semmiben nem más, mint a többi. Igen, gyengébb, mint a 2019, bőven gyengébb, mint a 2018, de nem biztos, hogy rosszabb, mint a 2021.Ami negatív, hogy a kormány(ok) mostmár ténylegesen belefolytak az életbe, amit én próbáltam elkerülni mindig is. Teljes inkompetenciával, nevetséges döntésekkel,…..