Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TőthBerni

37 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nyakunkon a nyár ezért igyekeztem olyan könyvet választani nyári olvasmányomként, mely anélkül repít el egy másik országba, hogy valóban utaznom kellene. Nem elégedtem meg az "egyszer-olvasható" kategóriával sem, így mindenképpen olyan művet kerestem, mely többet adhat, mint „egy nyári kaland”. Így…..
A romantikus irodalom kedvelőinek nem kell bemutatni Julianne Donaldson munkásságát, azonban akik eddig nem ismerkedtek meg közelebbről az írónő alkotásaival, szívesen ajánlom figyelmükbe az Edenbrooke és az Edenbrooke örököse című művekről írt könyvajánlómat. Julianne Donaldson-t Jane Austen…..
Antoine Laurain a Piros notesz és Az elnök kalapja című könyvei  a Park Kiadó jóvoltából jelentek meg és lettek pillanatok alatt az olvasóközönség kedvencei. Mindannyian ismerjük az érzést, mikor a kedvenc tárgyunk, kabalánk nélkül nem merünk elindulni otthonról. Ha véletlenül mégis otthon…..
Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című művét már több hónapja kerestem a helyi könyvtárban de mindig az utolsó pillanatban vitték el az orrom elől. Legutolsó próbálkozásomat siker koronázta, így nagyon megörültem, hogy végre én is a kezemben tarthatom ezt a sokak által kedvelt…..
Christelle Dabos A Tél jegyesei című könyvének olvasását követően – melyről itt írtam - , alig vártam, hogy megkaparinthassam Ophelie és Thorn történetének folytatását. A Tükörjáró sorozat második része a Rejtélyes eltűnések a holdvilágban címet viseli, terjedelmes 660 oldala mégsem tűnik túlzásnak,…..
Izgatottan vártam, hogy végre én is kezembe vehessem Christelle Dabos: A tél jegyesei című könyvét - mely kétségkívül az elmúl évek egyik legnagyobb felfedezettje volt - ezzel pedig engem is magával ragadjon a Tükörjáró sorozat iránti lelkesedés. Nem tagadom, hogy a könyv műfaját tekintve…..
Napjainkban számos önismerti út létezik melyek mind egyetlen célt szolgálnak, mégpedig azt, hogy segítséget nyújtsanak önmagunk megismerésében. Az útkereső ember ebben a nagy forgatagban nem is tudja igazán eldönteni, hogy melyik lenne számára a legmegfelelőbb önismereti módszer, így marad a jól…..
Szempillantás alatt repült el a 2019-es év, így amikor az idei évet összegeznem kellett, először azt sem tudtam hol kezdjem. Mint ismeretes, a Könyves Kertünk blog oldal 2018. szeptemberében kezdte meg munkáját, a blog kialakulásáról és nevének jelentéséről bővebben ebben a cikkben írtunk, ITT…..
Nyakunkon a karácsony, ez pedig egy könyvmoly számára lehet sorscsapás, maga a menyország vagy akár mindkettő egyszerre. Amíg a rutinos Olvasók lecsaptak a kihagyhatatlan Black Friday akciókra, addig mások gondosan összeállított kívánságlistával érkeznek a könyvesboltokba. Bármelyik csoportba is…..
Élt egyszer egy nő, kinek élete az írás és az irodalom körül forgott, szembe szállt a társadalmi elvárásokkal, nem volt hajlandó a „számára kijelölt” úriemberhez feleségül menni és ha mindez még nem lett volna elég, férfiakat megszégyenítő tehetséggel volt megáldva. Utóbbit mi sem bizonyítja jobban,…..
Szabó Magda: Az Őz című művével már évek óta szemezgettem, ennek ellenére csak most került sorra, a soha nem rövidülő könyves várólistámon. Ez volt a második olvasmányom az Írónőtől és életművének tanulmányozása után úgy gondolom, hogy még jó pár Szabó Magda könyv fog felkerülni az előbb említett…..
Mint azt már megszokhattátok a Könyves Kertünk blogoldal mindig valami újdonságon töri a fejét, így a mostani kihívásunk alkalmával nem kevesebbre vállalkoztunk, mint arra, hogy – Piros és jómagam – ugyanazt a könyvet elolvasva, összegezzünk különböző meglátásainkat. A kihívás célját és egyben…..
Élt egyszer egy Nő, aki szerelme volt Gustav Klimtnek; Alexander von Zemlinskynek és Paul Kammerenek. Ugyanez a Nő volt az, aki az egekbe magasztalta majd később a pokolba juttatta Gustav Mahlert, Walter Gropiust, Oscar Kokoschkat és végül Franz Werfelt. Ő nem volt más, mint a művészetek és egyben…..
Lehullottak az első falevelek; az idő is egyre hűvösebb lett és mivel minden évszakváltás valami új kezdetét jelenti, így én is műfajt váltottam. Szeptemberi választásom Biró Zoltán Szitári ezüst című könyvére esett. A művet, ha egyszóval kellene jellemeznem, történelmi kalandregénynek nevezném bár…..
Könyves Kertünk Könyves Kertünk 2019.09.10 11:00:00
Könyves blogoldalunk megközelítőleg egy éve van jelen az online világban, ez alatt az idő alatt rengeteg impulzus ért minket, sokat fejlődtünk, tanultunk és hála lelkes olvasóközönségünknek, lendületünk töretlen és könyves várólistánk is egyre hosszabb. Így visszagondolva azonban eszünkbe jutott,…..
Ezen a napon is egykedvűen ülünk a reggeli dugóban, amikor hirtelen lehúzódásra késztet minket egy szolgálati konvoj, álmos de már derűs kerek szemekkel rácsodálkozunk, vajon kit és miért rejtegetnek a sötétített ablakok? Vajon mi lehet az utazásának célja? Talán államfő vagy magasrangú diplomata…..
Baráth Viktória az Igazság nyomában című művét múlt hónapban olvastam és mivel a mű egy könyvtrilógia első részét képezi, alig vártam, hogy a kezemben tarthassam a folytatását. Következzék tehát az Igazság trilógia II. része; az Igazság árnyékában. Hannah Jones immár San Franciscóban folytatja…..
Érezted már úgy, hogy nem dolgozol jó munkahelyen, nem becsülnek meg a kollégáid és a munkádért sem kapsz semmilyen elismerést? Netán párkapcsolati gondjaid vannak, ahol az évek és a rutin teljesen átvette a hatalmat, ezért a szombatodat a TV előtt kuksolva mackóban töltöd?  Megoldatlan…..
Lassan de biztosan eljött a várva várt nyár és könyvmolyként értelemszerű volt, hogy ez a holiday sem múlhat el könyv(ek) nélkül. Olyan nyári olvasmányt kerestem, amely túlmutat a szokásos kliséken. Szívesen olvastam volna kriminológiai szálú cselekményről, amin napokig lehet gondolkodni, valamint…..
Kiskamaszként került először kezembe Szabó Magda Születésnap című könyve, azonban a Harry Potter, valamint a Pöttyös könyvek iránti rajongásom erősebbnek bizonyult, ezért a művet félbehagytam. Közelgő születésnapom apropóján előkerestem a könyvet, leporoltam és nekiálltam olvasni. Ez volt az első…..
Nem árulok el újdonságot azzal, ha azt mondom, hogy megrögzött Könyvmolyként és természetesen a Könyves Kertünk blog csapataként is alapelvünk volt, hogy idén együtt látogatunk el a 90. Ünnepi Könyvhétre, mely ezúttal a Duna-korzón fogadta a lelkes olvasni vágyókat. A Könyvhét idén is fantasztikusra…..
Nicolas Barreau Álmaim asszonya című regénye 2014-ben jelent meg és azóta is vezeti a bestseller listákat. A könyv Párizsban játszódik és egy könyvkereskedő férfi, Antoine Bellier átlagosan induló mindennapjába nyújt betekintést. A cselekmény a méltán híres Cafe de Flore kávéházban indul, ahol…..
Lassan de biztosan közeleg a nyár, az idő egyre melegebb, a nappalok egyre hosszabbak és igen, ilyenkor a világ valóban a legszebb oldalát mutatja. Mivel ebben az időszakban minden a csupa könnyedség és vidámság, így visszatértem a fő csapásvonalamhoz ezért ismét egy romantikus könyvajánlót…..
Lina múltja – Gyarmaty Karolina történetei 1. Újabb megtiszteltetés érte a Könyves Kertünk blogger csapatát, ugyanis Csernovszki-Nagy Alexandra minket kért fel Lina múltja című könyvének bemutatására. Hosszas tanakodás után, pedig engem ért az a megtisztelő feladat, hogy az…..
1. Felvonás: Lelki motiváció Tegy fel a kezét az, aki legalább egyszer az életében nem gondolkodott el azon, hogy ő bizony balettművész lesz. Gyerekkorunkban meg voltunk róla győződve, hogy ez nekünk nemcsak, hogy sikerülhet, de egyenesen a csillagokban is megvan írva. Az esetek nagyobb részében…..