Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mymymosya

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Január. Ekkor kezdődött minden. Ja idén januárban. Történt ugyanis, hogy kora este kb 15 perc alatt felépült egy görcs az oldalamban. Bevallom, kicsit beszartam attól, hogy mi lehet, de mivel baloldalon hátul volt derék magasságban, úgy gondoltam nem a fejem fáj, hanem a vesém görcsölhetett be. Na…..
A napokban jött a hír, hogy több éves vegetálás után jövőre megszünteti Google+ néven futó közösségi oldalát a keresőóriás. És bár jó néhány termékével úttörőnek számít és igazán nagyot alkotott, azonban akadnak olyan próbálkozásai is a cégnek, amikkel nem tudott igazán sikeresnek bizonyulni. És nem…..
mymymosya 2018.10.19 17:23:42
@RTB: Nagy kár a Pano-ért, jó kis közösséget alkotott, petíciót is írtunk, hogy ne szüntessék meg, de nem foglalkoztak velünk.
A "nagy" nap, amikor édesapám stroke-ot kapott. A történetet én mint "Strokeosfia" fogom megosztani a kedves olvasókkal. Célom, hogy bemutassam, miként jelentkezik a roham, majd hogyan történt az ezt követő segítségnyújtás, kórházi ellátás, stb.. A történet valós, édesapámmal megtörtént eset,…..
mymymosya 2018.09.06 14:47:38
@mézescsók: Nem tisztem, hogy megvédjem a posztolót, de amikor a mentő személyzete reggel beszállított az SBO-ra, ott volt velem a hozzátartozóm is, akit simán kiküldtek, amíg engem vizsgáltak, kikérdeztek. Ezek alapján ott, az SBO-n megállapították, hogy Strok-om van. Tehát ott volt a hozzátartozó, de Őt nem kérdezték meg.
Ezután a CT következett, majd felkerültem a Neurológia Stroke osztályára, ahol egy rezidens megvizsgált, és ugyan azokat kérdezte, amiket az SBO-n kérdeztek. Később a főorvosnő is megvizsgált és ugyanazokat a kérdéseket tette fel, amiket korábban már kérdeztek, aztán nyaki ultrahang következett, negatív eredménnyel. Többet nem foglalkoztak velem, csak az ágyon feküdtem. Délutánra már lebénult a jobb oldalam, és a torkom is.
mymymosya 2018.09.06 14:48:04
@Strokeosfia: Nem biztos, hogy számít, hogy édesapád nem volt szent, tett érte, hogy ez bekövetkezzen. Én nem fogyasztottam alkoholt, sohasem dohányoztam nem ettem zsíros ételt, a koleszterinszintem alacsonyabb volt a megengedettnél, a vérnyomásom is inkább alacsony volt, sokat mozogtam, a koromhoz képest mindig fiatalabbnak tippeltek, mégis, a Stroke miatt rokkantnyugdíjas lettem, és még annak is örülhetek, hogy egyáltalán életben maradtam.
mymymosya 2018.09.06 14:49:36
@Pierr Kardán: Velem ott volt a hozzátartozó, akit kiküldtek az SBO-n, amíg engem vizsgáltak. A hozzátartozót semmiről sem kérdezték meg. A vizsgálatok és kikérdezés alapján megállapította a vizsgáló orvos, hogy agyközponti Stroke-om van.