Adatok
but-a
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Volt is, lesz is még vallási téma itt, ezért most szájbarágósan, ábra segítségével elmagyaráznám az alapokat. Remélem, ezzel elkerülhető lesz, hogy újra és újra feltegye a begőzölt olvasó a vaskos kérdést: honnan tudod, hogy nincs isten, he? Lássuk az első illusztrációt.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Okfejtése tökéletes. A saját rendszerében teljesen megállja a helyét.
A saját rendszerében!
Négy dologra azonban szeretném fölhívni a figyelmét.
1. Credojában kimondatlanul ott van egy állítás: Ami a minket körülvevő világból nem ismerhető meg ill. írható le az empírikus megfigyelés és az objektív, analitikus logikai bizonyítás módszerével, az megismerhetetlen.
Miért olyan biztos ebben? Mi van, ha létezik más módszer is? Olyan, amivel a fekete térbe is némi fény vihető.
Mellesleg a „csontfekete” tartomány még az ön által elfogadott logika szerint is minimum paradoxon: Ha onnan semmilyen információ, hatás nem érkezik hozzánk, akkor olyan mintha nem is lenne, vagy inkább: tök mindegy, van-e, vagy nincs. Ha viszont létezik valamilyen – bármilyen – hatás, akkor – legalább indirekt módszerekkel – valami mégiscsak megtudható róla. E módszerek persze nem biztos, hogy megfelelnek az ön és a mai értelemben vett tudomány által támasztott kritériumoknak, de ez nem nagy baj.
Az alapkérdés ugye – némileg leegyszerűsítve – az, hogy van-e Isten, vagy nincs? Kissé finomítva: létezik-e a hétköznapi ember számára érzékelhetetlen világ (más világ)?
Ha a válasz: nem, nincs több kérdés. Az érzékelhető világ minden tapasztalata az anyag ilyen-olyan megnyilvánulása, akkor is, ha működése egyébként ellentmond az anyagi világ alapvető törvényszerűségeinek. (Itt most nem a tudományosan még meg nem értett jelenségekre gondolok [pl: gömbvillám]. Ezek a törvényszerűségei egyelőre ismeretlenek, nincs mit összevetni.)
Ha a válasz igen, akkor a fentiek alapján kell, hogy legyen hatás. De akkor az miről ismerhető meg?
Egy lehetséges – nem kötelezően elfogadandó – válasz: A kintről jövő hatás nem az anyagi világ része, logikusnak tűnik, hogy az anyagi törvényektől eltérően viselkedik. Van-e ilyen?
Hát, tulajdonképpen van. Például a bizalom, a szeretet, stb. (a hitet most szándékosan kihagyom.) Ezek borítanak minden, az anyagra igaz matematikai alaptételt: Ha adok az enyémből, jut oda is ahova adtam és nekem is több lesz. Ha egy picit is megpróbálok elvenni, nekem se jut és ott se marad, ahonnan elvenni akartam. (Ebben a felállásban azért a „vizilós, kutyadugásos” változatnak meglehetősen csekély az esélye.)
De vehetünk egy kézzelfoghatóbb dolgot, az alvást! Bármilyen hihetetlen, e megszokott, hétköznapi biológiai funkció teljességgel ellentmond a materializmus – ha nem is elméleti – de gyakorlati alapját képező evolúcióelméletnek. (Ami nélkül – ugye – a materializmusban nincs helye az életnek.)
Darwin szerint a fajok, egyedek – ugyebár – egyre életképesebbé válnak. Alvás közben az egyed mindenképpen kiszolgáltatott, logikus tehát, hogy az evolúcióban előrehaladva az alvásigény csökkenjen. Ezzel szemben épp az ellenkezője tapasztalható. Minél magasabban van egy faj az evolúciós ranglétrán, annál kiszolgáltatottabban alszik. Az embernek akár a torkát is át lehet vágni alvás közben. A melegvérű állatokat (beleértve a háziállatokat és ragadozókat is) már elég nehéz álmukban úgy megközelíteni, hogy arra ne reagáljanak. A rovarok, csúszómászók meg talán, nem is alszanak.
Miért van tehát szükség az alvásra?
- „A testnek pihenésre van szüksége” – mondhatnánk. De ha az evolúció ki tudta fejleszteni a pihenésmentes szív- és légzőizmokat, miért nem tudta a többit is ugyanígy?
- „Az állatok a sötétben nem tudnak mit kezdeni magukkal” – érvelhetnénk. De akkor mire valók az éjszakai állatok.
Amellett ha az alvás pusztán pihenés lenne, akkor az alvás lehetőségétől hosszú távon, következetesen megfosztott egyénen miért kezdenek el a pszihózis jelei is mutatkozni, miért nem csak egyre fáradtabb, aluszékonyabb? Mintha az alvás hiánya az ember valósággal való kapcsolatát is felszámolná. Lehet, hogy az anyagi világgal való mentális kapcsolatunk sokkal instabilabb, mint gondolnánk, s az alvás során valamifajta kiegyensúlyozás, korrekció történik?
Nos, e lehetséges válasz mentén az alvásnak is lehet valami köze a túlvilághoz.
2. A rossz hír az, hogy önmagában semmi sem bizonyítható. Bármit is csak a saját rendszerén belül, a rendszer alapjait képező általánosan elfogadott, de bizonyíthatatlan alapfeltevésekből. (axiómákból) kiindulva lehet bizonyítani. A 2 + 2 = 4 kifejezés bizonyíthatatlan. Bárki kipróbálhatja, jó eséllyel mindig kijön, de ez nem bizonyít semmit. Logikailag semmivel sem értékesebb, mint a „nagymamám is ebben hitt”, bár ez utóbbira épülő rendszer a gyakorlatban nyilván kevésbé állná meg a helyét.
A legviccesebb az, hogy a ma általánosan – ön által is – elfogadott, említett megismerési módszer rövid néhány száz év alatt bebizonyította, hogy vizsgálatának tárgya – az anyag mint olyan, nem is létezik (az elemi részecskék tulajdonképpen csak valamiféle energiacsomók), s ami helyette van, az is bizonyos méretek alatt objektíve megfigyelhetetlen, vagyis átcsúszik a szürke-fekete tartományba.
Ha leteszem a kezemet az asztalra, azt hihetném, anyag találkozik anyaggal. Olyannyira, hogy ha kicsit erősebben teszem oda, megfájdul, s ha még erősebben, még el is törhet (az asztal is). Mindezek ellenére ma már tudjuk - ha úgy tetszik, tudományosan bizonyított -, hogy csak különböző térerők hatásait tapasztaljuk ilyen módon, anyagi részecske anyagi részecskével sehol nem találkozik. S ha mégis, azt úgy hívják: nukleáris katasztrófa.
A legeslegviccesebb, hogy év(tíz)ezredes nagy vallások empírikus megfigyelés nélkül hirdetik ősidők óta a „majá”-t, mely azt jelenti: az érzékelhető világ valójában nem létezik, csupán illúzió. Ha úgy tetszik, egyfajta - a megfilmesítettnél kissé bonyolultabb - Mátrix-ban élünk.
Lehet, hogy azok, objektivitás és bizonyítás nélkül is tudtak valamit?
3. Másik kimondatlan feltételezése, hogy aki hisz, azzal valaki elhitette (nagymama, pap bácsi, avagy a saját kiszolgáltatottságától való félelme), az igazolhatatlant.
A szó kissé megtévesztő, de a valódi hit nem elhívést jelent, hanem a hit tárgyának tényleges érzékelését. Csak nem a megszokott öt érzékkel, hanem valami hatodikkal vagy még többedikkel, ami nem mindenkinek van, de nem is szkóposítható. Igen, ez szubjektív, az ön elvárásai szerint igazolhatatlan, tehát, lehet becsapás, vagy önbecsapás is – mint ahogy a „hívők” többségénél az is -, de ebből még nem következik, hogy ez a látás nem létezik.
No de kik azok, akik bírják ezt a képességet és hol vannak?
Itt közöttünk, csak nekünk kívül-állóknak nem könnyű őket fölismerni. Ez a képesség nem kötődik ranghoz, vagy intelligenciához. Lehet, hogy a pápának nincs, a pápai birtokon – ha még van ilyen – legeltető juhásznak, vagy egy értelmi fogyatékosnak meg van. Talán arról lehetne fölismerni őket, hogy sosem bocsátkoznak hitvitákba. Tudják, ami nekik van, az nem átadható. Legkevésbé szavakkal, érvekkel. Ezért aztán ön, amikor hitről vitatkozik bárkivel is, pont velük nem találkozik, csak azokkal, akik tényleg elhitték a Disney-mesét. És megtapogatva a sötétben lévő elefánt lábát ön levonhatja a következtetést: „Az elefánt egy oszlopszerű állat”.
4. Szintén nem mondja ki, de meghatározza egész írását a hit, a hívők, vallásosok iránti indulat, lenézés. Pedig már az objektív kísérletezésnél sem hasznos, ha az eredményre vonatkozóan prekoncepciója, elvárása, vagyis indulatai vannak az embernek. Ilyen alapállással esélye sincs, hogy bármit is megértsen a nem-objektív vizsgálódás és világmegismeréssel kapcsolatban
A következő mondata a legszebb: „Hát drága uram, ha maga felvállal egy ilyen Disney-mesét igazságnak, akkor az azzal jár, hogy mások kinevetik érte.”
Nos, ha valaki felvállal igazságnak egy „Disney-mesét”, akkor számára az az igazság. Hogyan várhatja el tőle, hogy ő is Disney-mesének lássa azt ami számára szent. Ennyi beleélőképességgel, csak olyan dolgokat volna szabad kritizálnia, amik nem esnek kívül saját értékrendjén.
Önt valószínűleg eddig soha egyetlen vallásos sem nevette ki a materializmusáért, amit valószínűleg tudattalanul is világnézete helytállóságának bizonyítékaként értékel. Eszébe sem jut, hogy nem azért nem gúnyolódnak, mert gyöngécske világnézetük nem ad erre alapot, hanem mert tiszteletben tartják az ön világnézetét. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy mi van, ha mégis nekik van igazuk?
Minimális pszichológiai ismerettel is tudhatja az ember: „A gúny a gyengék fegyvere”. Azok vetnek meg, néznek le, nevetnek ki másokat, akik a lelkük mélyén maguk sem biztosak abban, amit a leghatározottabban állítanak. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem hogy a gúnyolódó a gúny révén el is kötelezi magát érzelmileg a gúny tárgyával szemben, veszít nyitottságából, rugalmasságából, minden gúnnyal tovább csökken az esélye az őt körülvevő világ valódi megismerésére.
Persze lehet, hogy önnek ez nem is célja és megelégszik a gúnyolódás nyújtotta soványka önigazolással.