Regisztráció Blogot indítok
Adatok
misko

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt években az e-útdíj-rendszer kapcsán az embernek az az érzése támadt, hogy a jelenlegi kormányzat egyrészt valamiféle Szent Grálként tekint dologra, mely évről évre kihúzza majd a költségvetést a menetrendszerű slamasztikából, másrészt az állandó halogatás és…..
Az év végi toplistáinkat most 2012 szerintünk legfontosabb beszédeivel, politikai szövegeivel nyitjuk meg. Egy jó beszéd kritériuma nemcsak maga a beszéd, hanem az is, hogy irányt mutasson a társadalom számára, vagy fordulópontot hozzon egy ország életébe.…..
misko 2012.12.27 21:41:04
@reszeg tengeresz:

Hát akkor adjunk más nevet neki! Mit szólsz pl. ahhoz, hogy "pár részeg libsi diák tiltakozása, amitől Orbán Viktor Nagyságos Miniszterelnök Úr pillanatok alatt összeszarta a kisgatyáját, és visszavont mindent?"
misko 2012.12.27 22:17:41
@reszeg tengeresz:

Azért a te és a hozzád hasonlók érveléstechnikája is megér egy misét. Azzal kezditek, hogy beszóltok valami utolsó útszéli szar szemét módon, aztán, amikor valaki visszaszól, akkor jöttök azzal, hogy nahát, milyen jellemzően libsibolsi dolog ez a személyeskedés!

Gyökér internetes Szíjjártó-karikatúra vagy pajti.
Nem hobbim ez nekem, de sajnos bejön az ablakon. A fahangú, plázahaknis gyerek meg van sértődve egy valódi zenekarra, mert utóbbit jelölték Az év hazai felfedezettje díjra, míg őt nem.Azt most ne firtassuk, hogy hogy a faszba' várja el egy, a magyar könnyűzenét  évek óta…..
misko 2011.02.21 11:55:56
@Böff: <a href="http://www.youtube.com/watch?v=YgJe7H_8JKA">na ja</a>
A Homár nagy örömére konkrét fejlődésről adhat hírt a T-Mobile tájáról. Eje kiderítette, hogy a novemberben még csak fizetős smssel ellenőrizhető adatforgalom-számláló, immár weben is előrhető, ingyen. Igenám, de neki semmi se jó, mert nem az előző havi forgalmán…..
Ja, hogy nem tudod mi az a mexikói felállás? Akkor elmagyarázom. A mexikói felállás vagy patthelyzet (angolosok kedvéért mexican standoff) egy olyan szituáció, amelynek során általában több rosszfiú fegyvert fog egymásra, és ha valaki elsüti fegyverét, akkor nagy…..
Igencsak érdekes a magyar kormány azon naiv igyekezete, mely szerint február 1-től 50 millió forintos alapot hoz létre a szlovák nyelvtörvény - még nem is létező - áldozatainak kárpótlására. Tök jól hangzik a dolog, meg minden, de valahogy mégis: ha jobban beleszagol az ember a…..
misko 2010.01.29 23:17:41
@kurgan: Úgy tűnik, hogy Te itten glóriát fontál a becsmérlő kifejezésekből a kis fejed fölé (talán úgy gondolod, ettől lesz igazad?), közte az én tegnapimmal is. Pedig én nem akartam senkivel se közösséget vállalni ezek közül, sőt, még csak nem is olvastam ezeket a kommenteket. Én csak azt szeretném, hogy kösd fel anyádat a lábánál fogva, ő is biztosan olyan jópofa karikatúra lenne fejjel lefelé.

Amúgy szerintem se nyerő ötlet ez az alap.
Szerinted se.
Javaslatod van-e, bármely fél számára, olyan, amely közös ügyeinket előbbre vinné?
Persze, hogy nincs. A fikázás, a lesújtó kritika a legkönnyebb műfaj, nem igényel önálló munkát, legfeljebb mások gondolatainak újra megrágását.
Brávó, csak így tovább!
M.gyarellenes vagyok. Ez, kérem szépen, immár megcáfolhatatlan tény (bizonyítékul lásd előző két posztomat), legalábbis egyéb fórumokon ezt vágták a fejemhez az alábbi írások alapján, melyekben bírálni merészeltem néhány, határon innét és túl tevékenykedő, magukat a…..
Az elmúlt években összegyűjtöttem a legfontosabb régi magyar folyami hajós szakkifejezéseket, és olyan, a folyami fahajózáshoz kötődő szavakat, amelyek mára kikoptak nyelvünkből - vagy éppen egészen más értelmet kaptak. Természetesen nem kizárólag ősi magyar szavakról van…..
misko 2010.01.27 16:12:31
Az S.G-nek ígért 2 hétből 2 hónap lett, a hivatalos szerviz meg ezalatt nem nagyon csinált semmit. Végül egy félig elkészült javításért akarták elkérni a teljes árat, tehát összességében semmi nem teljesült abból, amit eredetileg vállaltak, az ügyfél viszont tehetetlen.…..
misko 2010.01.27 15:41:48
Belsőség Bunkóbbak a nők? 2010.01.27 06:51:00
  Csak a tendencia szomorít el. Ha tíz sofőr nem enged át, abból nyolc biztosan nő. Vélemények azonos című írásunkról...
misko 2010.01.27 11:22:01
misko 2010.01.27 11:59:45
@Pettyes Szfinx: Nincs baj az érzéseiddel. Csak -mint ahogy azt wood kolléga feljebb említette- vitatkozni ésszel kell, nem szívvel. Ugyebár, valami ellen en bloc kiállni, és kötni az ebet a karóhoz, nem túl, khm, konstruktív magatartás. A sértődés pláne.
De ne add fel, nagyon jól csinálod (nő létedre ;D ).
misko 2010.01.27 12:14:21
@Szakibandi: Köszi, nekem is van közhelygyűjteményem :)
Szükségünk van a boldog ügyfél történetekre, erre meg pláne, az utóbbi időkben rendesen kaptak a mozik a pofájukba. És ha jogosan is, a lenti sztoriból mégiscsak az derül ki, hogy mindenhol dolgozhatnak korrekt és önzetlen alkalmazottak, akik egy szó nélkül segítenek annak, aki…..
misko 2010.01.27 11:13:49
Megtörni látszik a nyomás alatt a PPO makacssága, lehet, hogy mindenkinek visszautalják a pénzt? Csaba egyik felhasználóját legalábbis "méltányossági alapon" törölték és ígérték neki az idei előfizetési díj visszaküldését is, minthogy tavaly összesen egyszer…..
Peppermint az óvodai szülői értekezleten értesült a gyerekek Fradi uszodában elszenvedett balhéjáról, ahol a fontoskodó és rendezkedő portás miatt a csoportnak végig kellett szenvednie, ahogy a hülye felnőttek ordibálnak és mocskolódnak. Szóval a Fradi uszodájában (ezt még…..
A következő történet mindenkinek - kivéve persze a pórul járt Sz.-t - nagyon vicces. Hősünk parkolt a Belvárosban, a jegye lejárt, megbüntették, fizetett. 4125-öt akart, de, szó mi szó, csúnyán megbukott szépírásból. Az esernyőnyél egy kettes akarna lenni, de a folyóírásra…..
Bőgőshajó Folyami hungarikum 2010.01.16 08:20:00
A legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük magunkat, magyarokat hajós népnek. Végül mégis a mi őseink - komáromi, szegedi és más Duna- és Tisza-menti települések hajóácsai - készítették a legszebb folyami áruszállító hajótípust. Úgy hívják: bőgőshajó.Minden úgy…..
misko 2010.01.17 10:36:28
Én is hajós vagyok, így találtam rá Tömörkény István műveire. Azóta egyik kedvenc íróm. Hajós novellái nemcsak szórakoztatók, de nagyon szakszerűek és részletgazdagok is. MEK-ről letölthetők. Itt egy kis ízelítő a "Gugorázás"-ból:

"Van ugyanis vontatás közben, hogy Stévó lovainak akarva, nem akarva, pihenésük akad. Nincs például a parton olyan hely, ahol húzhatnának. Például a part mocsaras, vagy agyagos vagy meredek. Máshol ismét szirtes. Más esetben van néhol olyan ereje a víznek, hogy az árral semmi módon sem bírnak. Ismét más eset, hogy oly messze van a part attól a mély víztől, ahol a hajót a kormányos eresztheti, hogy a távolságot nem futja a vontató kötél. Ilyen különféle helyzetek vannak az ilyen kínlódásokban. Ez nem kellemes, és haragszanak a hajóslegények, mert most nehéz munka kezdődik.

Szükséges ilyenkor, hogy a csolnakba ugráljanak az emberek. A csolnakkal aztán elő kell menni a hajó orrához. Onnan a nagy láncos vasmacskát a csolnakba eresztik, amely nehéz súlyától csaknem felbillen. Ezután pedig két kézre fogja ám minden ember az evezőt, és bármennyire fáradt is, itten engedni nem szabad, és megállni se szabad a vasmacskával. Csak azt vinni előre, jó előre, ameddig a kötél engedi. Akkor nekiáll mind, és kilökik a ladikból. Lezuhan a vízbe a macska, az emberek pedig mennek vissza a hajóra a kötéllel, hogy megkezdjék a gugorázást.

Minden hajó orrában, mindjárt a bőgő mögött áll egy deréknyi vastag, derékig érő oszlop, látszólag csak azért, hogy legyen mibe belebotlani. Ez a gugora. A fejin egy rúd jár keresztül. Hogy a macskától húzott kötél végét rákötötték a gugorára, keresztüldugják rajta a rudat, és mindenki belekapaszkodik. Hajtják. Lassan, csikorogva forog a gugora, s amint tekerődzik rá a kötél, halad előre a hajó. A víz ellen való tehervontatásnak régi, furfangos szerszámja ez, még a lassan járj, tovább érsz világból. Magamagát hajtja így föl a hajó egész odáig, ahol a macska elvan vetve. De itt megint nincsen pihenés. Megint ladikba kell ugrani, hogy hasonló módon, miként az előbb, vigyék előre a másik vasmacskát. El is viszik, levetik, és visszahozván a kötelét, most az kerül a gugorára."
misko 2010.01.17 10:44:27
Tudjátok mit, bekopizom a végét is:

"Most más munka jön. Az első macska kötelét a macskahúzó gépre vetik, hogy felvonják a víz fenekéről a nehéz vasat, amely két körmével erősen belekapaszkodott. Ezért is macska a neve. Mikor macskát kerget a gyerek, és a macska fára szalad, de a gyerek eléri, és le akarja venni onnan, a macska oly erősen fogja a fát, hogy csak úgy lehet levenni onnan, ha körme alatt a faháncs kiszakad. A vasmacska is ily erővel kapaszkodik a vízfenékbe, és fölhúzásához nagy erő kívántatik, mert éppen nem enged; van eset rá, hogy egyik ága beletörik a földbe, s ott marad a fenéken. Hajtják emberek a vasgép forgatóját, de nagyon nehezen megy, és lassan, ami megismerszik az ütközővas csattogásáról. Meg is állnak pihenni. Szélpál Mihály belefáradva a nagy munkába, köhögni kezd.

- Beteg kend? - mondja neki Várakozó János.

- Már miért? - kérdezi Szélpál.

- Hát, hogy köhög kend.

- Köhög, köhög - ismétli Szélpál. - Eleven ember szokott köhögni, nem a holt.

Ez igaz. Ennélfogva újból hajtják most a vasat, a macska a kötéllel már egészen a hajó orra alá került, no most mindjárt emelődik a nyelénél fogva. Egyszerre sebesen csattog az ütköző vas, kijött a földből a macska. A hajót egyszerre megkapja a víz sodra, és viszi lefelé. De tartja az első macskára vetett kötelet a gugora - Jézus és Mihály arkangyal! -, benne feledték a gugorában a rudat.

- Bukj le! - kiáltja a kormányos, bizonyos Báró István nevezetű, de hiába. Nem bukott le Szélpál, mert éppen köhögött. Ahogy megakadt az első macska kötelén a hajó, hirtelen csikorogva fordult a súly alatt egyet a gugora, és nyakszirten csapta Szélpált a rúd olyképp, hogy a bakhoz esett, onnan lefordult, és hogy az igazat megvalljuk, többé most már csakugyan nem köhögött.

Még csak egymásra tekinteni sem érnek rá az emberek, mert el kell kapni a gugora rúdját, s csak mikor ezt megakasztották, fordulhatnak a testhez. Kívülről nincs semmi baja, csak a nyaka van eltörve; már Szélpál fölfelé ezentúl nem hajózik sohasem. Csak lefelé még egyszer, utoljára most, hogy ladikba teszik, s a hallgatag vízen viszi egy hajóslegény hazafelé. A többi nézi, míg el nem tűnnek a kanyarodónál, a füzesek alatt, azután újból a gugorához fognak, sóhajtván mindenik. Egy mázsával könnyebb a hajó (mert nyomott annyit a nagy csontjaival Szélpál), és mégis nehezebb. Persze, hiányzik Szélpál két erős karja a hajón. Hát még otthon, a kis családnál?

A víz nekifeküdt a hajónak, az emberek a gugorarúdhoz nyúlnak, és hajtják a gugorát szótlan. A messzi partról, Stévó bebámul, kiabál is valamit, de szavát érteni nem lehet. Pedig egyre jelez:

- Haó! héj!...

Egy idő múlva azt mondja a kormányos.

- Ugyan, hogy nem gyógyul be a szája."
Az IKEA karácsony előtt hirdette meg a visszavivős fenyőfa-akcióját, amiben azt ígérte, hogy az ünnepek után pénzt kapsz vissza és a fát környezet módon semmisíti meg. Rich ehhez képest azt tapasztalta, hogy elég volt a blokkot visszavinni, a kutya se kereste rajta a fát. A minap…..
Gyors kis linkgyűjtemény a PPO-botrányboz. A legfrissebb és legfontosabb, hogy a jelek szerint megijedt a pénzleszívó cég és az ügyvédjük már azt is meglebegtette, hogy adott esetben visszafizetnék a pénzt. Az erről szóló Index-cikkben felmerül az erotikus vonal is. A Homár…..
(Nem hallott még a legnagyobb magyar netes kereskedelmi botrányról? Itt elolvashatja a Homár összes PPO-s posztját!)Rengeteg károsultban és olvasóban felmerült a logikus gondolat, hogy a megszívatottak nagy száma, illetve az egyedi összegek aránylag alacsony volta miatt a PPO Naiv…..
misko 2010.01.14 21:47:06
Gondos olló- és csáprezegtetés után azt mondom, hogy ez nekem egy kicsit gyanús. Az alant olvasható Naiv Ügyfél-sztori annyira regényes, mármint a szó bulis-kurvás-lőfegyveres-rejtőjenős értelmében, hogy az ember (a rák) önkéntenül is arra gondol, ez itt egy izomtiborista…..
Vastagbőr Fejlesztene a MÁV 2010.01.13 10:32:00
Egységes jegyrendszert tervez bevezetni a MÁV. Talán tényleg itt az ideje belépni a XXI. századba .... Mivel a MÁV-nak halvány fogalma sincs, az utasai mikor és milyen vonaton utaznak. A vonalbezárások előtt utasszámlálást kellett végezni, vagyis kézzel számolták össze, hányan…..
(Nem tudja, mi az a PPO-botrány meg tömeges lehúzás? Itt az első Index-cikk, itt az első Homár-poszt, itt meg a második a legfrissebb információkkal, végül a legutóbbi itt olvasható.) Olyan tömegben érkeznek a feljelentések a rendőrségre minden idők talán legnagyobb magyar…..
Január egyik legszórakoztatóbb olvasmánya következik "Egy utas"-tól, aki olyan gyöngyszemekkel ajándékozza meg az olvasót, mint az idézőjelbe tett "pufidzsekis", vagy a Gizi néni-affér, benne az istant klasszikus "talpig fiatalemberrel". Maga a történet…..
Vastagbőr Nem kő egy ótó? 2010.01.07 14:01:00
Hm? Valaki? Épp eladó.  :-)  Úgy látszik, pang a bodzabiznisz...
A Bershka laza spanyol ruhamárka. Annyira laza, hogy ha a még náluk is lazább Pumaföldre érkeznek, végképp elengedik magukat. Az Arénában pédául addig mentek a karácsony utáni emberközeli hangulatban, hogy egy csomó ruhát nem is merev, svájciakhoz-japánokhoz illő fogasokra…..
misko 2010.01.08 12:03:20