Regisztráció Blogot indítok
Adatok
anonimas

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindig “öröm” a Nemzet Tisztiorvosát, Müller Cilikét hallgatni, annyi minden elhagyja a száját. Persze oda kell figyelni, mert van amikor csak elejtett félszavakból lehet összerakni, pontosan mi, miért hangzik el. Például a mai sajtóközleményeket felovasó matiné után válaszoltak, gondosan…..
Tavaly decemberben írtunk róla, hogy a Kálvária úton lévő ingatlantulajdonosokat gyakorlatilag elzárták a külvilágtól. Nem lenne ez annyira nagy ügy, “mindössze” 3 tucat ingatlan tulajdonosát érinti, de jól mutatja a hivatalos hozzáállást. Kezdődött azzal, hogy nagy dérrel-dúrral adta hírül…..
Nemrég írtunk a Kócsag utcáról. Most ismét van miért írni róla. Hókotrás helyett is: téli kabrió készül a közösségi tér rangjára emelt Kócsag utcai szennyvízteleptől nem messze. Egészen pontosan: a  száz köbméteres szeméthalommal is legendássá tett vasúti töltésnél bontanak szét most éppen egy Seat…..
Érdre is elért a tüntetés szele. Szombat délutánra mindenkit hívnak, hogy együtt emeljék fel a szavukat a rabszolgatörvény és a kormánybíróságok megalakítása ellen! Ahogy írják a szervezők: “Az egységes ellenzéki, szakszervezeti és civil fellépésnek köszönhetően az elmúlt napok egymást érő…..
Tegnap tüntettek Érden az ellenzéki politikusok vezetésével, mi körülbelül 120-150 emberre tippelünk, annyian vettek rajta részt. Maga tüntetés körülményei váltak érdekessé, amivel sikerült is a sajtóba bekerülni és akaratlanul is az eddigi szellemi söttéségére a hatalomnak ráerősíteni. Úgy tűnik…..
Időben fel kell készíteni a szabadban lévő vízcsöveket és vízórákat a fagyra. Az utolsó percekben vagyunk, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket annak érdekében, hogy elkerüljük a hideg hatására bekövetkező mérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb…..
  Az Érdi Rendőrkapitányságon indult eljárás rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint két férfi 2018. október 30-án 5 óra körüli időben Érden, a Budai úton egy jegypénztár közelében megtámadták a sértettet, akit bántalmaztak, majd az ütésektől…..
Háromszázmillió forint értékű keretszerződést írt alá a MÁV a vasúti területeken létrejött illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében. Az összeg nagysága a MÁV által kezelt terület nagyságát látva, egy csepp a tengerben. A jelenlegi jogszabályok szerint az ingatlan tulajdonosa felelős a…..
Ma is sikerült újabb bizonyítékát találnunk, a fenti cím érvényességére. Persze minden esőnél más és más dologra figyel az emberfia. Most például felfedeztünk egy igazi, bravúros “érdi” megoldást a Riminyákin. Mondhatnánk úgyis, akiket úgyis elönt a víz, azoknak nem számít, nyugodtan adjunk még…..
anonimas 2018.09.04 18:04:53