Regisztráció Blogot indítok
Adatok
balkan

1 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utóbbi idők szomorú belföldi slágertémája a kilakoltatások ügye. A Lemilblog - a lehetőségekhez képest - igyekszik távoltartani magát az általános belpolitikai fejlemények kommentálásától, s azon vagyunk, hogy csak a rendvédelemmel, katonai témákkal, biztonságpolitikával és hasonlókkal fárasszuk…..
Három héttel ezelőtt foglalkoztunk egy Gallup-felméréssel, amelyben a közvéleménykutató-intézet munkatársai 66 ország lakosságát reprezentáló mintát kérdeztek meg arról, hogy a hat legnagyobb katonai hatalom közül melyiket választanák katonai szövetségesnek egy fegyveres konfliktus esetén. Most egy…..
balkan 2018.09.19 14:12:16
@András Horkay: Így igaz. Én mondjuk a besorozott katonákat kb. a betanított munkáshoz tudnám hasonlítani, egy több okleveles gépészhez viszonyítva, aki az analógia szerint akár egy mesterlövész vagy egy páncéltörő rakéta kezelő.
Ami szerintem igazán fontos, az a pszichikai felkészítés, arra a traumára, hogy ölni fog és meg is halhat, vagy rosszabb megnyomorodhat.
balkan 2018.09.19 14:36:57
@András Horkay: Ami még roppant érdekes, hogy a pszichikai terhelés milyen indirekt is tud lenni. Például a drónkezelők munkája nyugis, biztonságosnak tűnik egy légkondícionált helyiségben de színes szélesvásznon nézik a tevékenységük eredményét. Érthető hogy nehezen birkóznak meg ezzel az "isten" szereppel.
Három nappal ezelőtt ismertettük a Gallup azon nemzetközi közvéleménykutatását, amelyben egy, látszólag roppant egyszerű, mégis elképesztően összetett (és komoly indulatokat kiváltó) kérdésre kérték 64 ország teljes lakosságát reprezentáló, 62 ezer főből álló minta válaszát: ha az ön országa…..
Pipboyok, pipgirlök figyelmébe ajánlom ezt a hosszú, de egész érdekes portrét a Kotakun az emberről, aki kitalálta, hogy végigjátssza a Fallout 3-at úgy, hogy közben mindenkit megöl, akit csak lehet. A Many A True Nerd fedőnevű jóembernek hét hónapig tartott a dolog, szépen…..
Valamiért azt gondolom, hogy jeles alkalom, amikor valaki először vesz életében egy játékot pénzért, úgy, ahogy azt elméletileg kell. Persze, ez manapság már sokak szemében idióta hozzáállás, hát minek, ott az ncore-bolt, meg a rohadék kiadók amúgy is milliárdokat kaszálnak,…..
Az Irrational Games befejezi működését, legalábbis a mostani formában mindenképpen. Ezt Ken Levine, a cég vezetője és egyik alapítója jelentette be a stúdió honlapján. Az Irrational Gamesnek 17 éves működése alatt olyan játékokat köszönhettünk, mint a System Shock 2 vagy a…..
Az eheti levélcunami után ezennel hivatalosan is visszatérő rovattá nevezem ki a "régóta keresek egy játékot, mondjátok meg, melyik az, mert már nem bírok éjszakánként aludni" típusú levelek feldolgozását. A rovat neve a nem túl fantáziadús, de annál kifejezőbb…..
balkan 2013.09.14 20:47:25
balkan 2013.09.15 08:51:48
@Püspök utcai gombaszedő: Szerintem messze nem hasonlított rá, de passz. Azért írtam, hogy a kedves delikvens jól beírhassa a google képkeresőbe és összehasonlíthassa az ott talált tartalmakat az agyában lévőkkel.
Pár napja írtam a Dreamhack című videojátékos fesztiválról, ahol magyar induló is volt Battlefield 3-versenyben. Azóta az is kiderült, hogyan végeztek: a bronzérmet hozták haza, ami azért szépen csillog. És ezt nem csak üres frázisnak szánom: tényleg nagyon szép eredmény a…..
balkan 2012.11.29 09:14:22
@Stöki: Ne haragudj, de a felületesség mintapéldája az e-sportot letudni a WCG-vel. Azért ennél nagyobb mélységei vannak a témának. Ráadásul a WCG sem létezik már abban a formájában. Mivel a Samsung erősen rátenyerelt, ezért a jövőben egyre inkább csak az okostelefonos játékokra (!!!) fog koncentrálni.
balkan 2012.11.29 10:21:24
@Stöki: Ennyi, feladom, széllel szemben nem lehet...
A svédországi Jönköpingben éppen most zajlik a Dreamhack nevű négynapos fesztivál, ahol a szervezők szerint mindent lehet csinálni, amit számítógépekkel vagy az internettel lehetséges. Vannak játékversenyek, fejlesztői előadások, pár koncert, szakmai smúzolás és hasonlók.…..
balkan 2012.11.26 23:28:38
@Sadist:
"A játékok játékra, szórakozásra vannak. Sportot űzni belőle ostoba dolog, mintha gyöngyfűzésből vagy kavics kacsáztatásból szerveznének versenyt."
Ha hiszed, ha nem a mostanság elismert legnagyobb (nép)sportok is nagyrészt játékokból, illetve gyerekjátékokból alakultak ki. A gyöngyfűzést nem tartom játéknak, de az ember sajátossága hogy a teljesítményét bármilyen tevékenységen belül a másikéhoz méri. Egyfajta ösztönként hamar kialakul a versenyszellem, aminek biztosan jól kitalált antropológiai szerepe van. Hogy a tevékenység maga egy erre kitalált játék, vagy egy munkafolyamat, az egy idő után másodlagos lesz, ahogy lesznek akik meg akarnak mérkőzni egymással és mint minden játék alapjaként ezért szabályokat állítanak fel.
Az interakció valóban úgy tűnik le van korlátozva, de manapság tudnak és szoktak is egymással beszélgetni a játékosok az online világban, valamint rengeteg vizuális adalék létezik, az online karakter kiteljesítéséhez, mindazonáltal nyilván ezért ad személyes pluszt a LAN. A fő nehézség az, hogy külső nézelődőnek nem annyira látványos a cselekmény, hacsak nem maga is ebből a szubkultúrából jön. Hiszen csak így tudja értelmezni azokat a megoldásokat, amitől valaki kiemelkedő játékos lesz.
Egy biztos, akik ott izzadnak DreamHacken nem igazán játszanak. A nehéz felkészülési időszak, az egyre növekvő teljesítmény kényszer, és az ezekkel járó stressz, elég nagy nyomást rak rájuk, hasonlóan más sportolókra, illetve akár a versenyszférában dolgozókra.
balkan 2012.11.27 11:49:19
@Sadist: Amúgy abban igazad lehet, hogy a sport inkább fizikai megmérettetésre utal, igaz ennyivel a csapatjátékokat (foci, kézilabda,) száműzni kéne az olimpiákról. Úgyis csak modern gladiátorokról van szó. És ott vannak a szubjektív elbírálású koreografált mozgásra épülő tevékenységek (műkorcsolya, ritmikus gimnasztika, műúszás) amelyek szintén kétségesek lehetnek a te nézeteid szerint, hiszen inkább tánc, mint sport. De akármennyire is tartunk valamit gagyinak, ostobának, vagy nem megfelelően elbíráltnak nem mi döntünk erről, hanem az a sok ezer ember aki képes amatőr, vagy fanatikus szinten a hobbijának, vagy főfoglalkozásának tekinteni, vagy csak éppen rajongani érte.
IDDQD Orkazmus? Komolyan? 2012.06.25 20:31:00
Hétvégén nem volt játékcsaj, vigasztalódjatok most Aubrey Plaza amerikai színésznővel, aki 27 éves, dögös és geek (vagy legalábbis annak mutatja magát). Ő játssza Aprilt a Parks & Recreationben (Városfejlesztési osztály), de a Scott Pilgrim-filmben is láthattuk. Amerikában…..
Mielőtt belevágnék, annyit elmondok, hogy nem a régen minden jobb volt beszél belőlem amikor azt mondom, hogy "nem a jó irányba megy a játékipar". Nem a c64 előtt görnyedő hétéves kisfiú szólal meg, mert bár a mai napig bennem él ő is, közben azért voltak korszakaim,…..
balkan 2012.02.12 13:15:32
Az van hogy hogy egyre többen játszanak "videójátékokkal". Pár éve ha valaki véletlenül elkottyantotta társaságban, hogy ő izé napi négy órát tölt gyakorlással hogy jobban menjen a csapat szekere, vagy hajnali négykor feküdt le mert rá kellett jönni egy puzzle-ra, különben a fődémon szénné égeti, hát bizony hülyének, infantilis baromnak nézték. Manapság viszont mindenki játszik, a munkahelyi gépén, a telefonján, fészbukon, de még a várótermek terminálján is. Sőt a reklámokban olyan dolgokra buzdítják az embereket, amelyekre szintén jópár éve csak annyit mondtak volna, hogy: kocka! Szóval kitágult a piac és nő folyamatosan. Az átlag igény meg egyre inkább a casualokhoz fog igazodni, hiszen ők vannak többen. Akik nem igénylik hogy egy rpg-vel heteket b@sszanak el, vagy hogy "b" pontot a hogyan lehessen tökéletesen bevédeni. Ahogy azt ti is észre vettétek, egyre könnyebbek a játékok, rövidebbek, kevesebb energiát, de több pénzt kell bele fektetni, ugyanis azok akik ezt az irányvonalat meghatározzák aszerint döntenek, hogy mennyi profitot tudnak belőle kisajtolni. Az hogy vannak olyanok akik akár művészeti értéket is beleláttak egy-egy játékba, vagy egyáltalán komolyabb elfoglaltságnak tekintették, mint egy ötperces böködés míg megjön a busz, nem érdekli őket, mert kisebbség és ezáltál nem képez elég vásárlóerőt. Nyilván nem térül meg ha 5 évig játszik valaki egy játékkal, de ha évente megveszi a következő epizódot, és/vagy a hozzávaló kütyüt, akkor mindjárt más. Amúgy meg a PC konzol ellentét egy olyan vita, ami meddő és nem vezet sehova sem. Mindig is volt konzol és PC kategória. Például a Casio kvarcjátékom és a c-16-om. Jól megvoltak egymás mellett. Nem fog egyik sem a másik fölé emelkedni. Esélyesebb, inkább hogy jönnek az Onlive jellegű dolgok, és jól a feje tetejére áll minden.
Bocs a hosszúságért.
Oké, ez zseniális (több tumblr-oldalon is belefutottam, sajnos az eredeti forrást egyelőre nem tudtam kideríteni.). Adott egy pohár, ami félig tele. Vagy félig üres. Vagy egészen tele van, ha az Obsidian mondja. Vagy a vizet húsz dollárért lehet letölteni dlc-ként, ha a pohár az…..
IDDQD Szerdai retro: Wizard of Wor 2010.03.24 17:09:00
Nagyjából kialakult már, hogy hét elején rakunk ki képregényt, pénteken pedig játékcsajt (már ha bokros teendőink engedik), most e két rovat közé beiktatunk egy harmadikat, amiben régi játékokat mutatunk be. A retrorovatra nagy igény volt ennek a posztnak a kommentjeinél,…..
 Ez egy kevert egyperces - de így az idei nyár lassankénti begyűrűzésével mindkét fajtából látunk eleget az utcákon, szerencsére. Harács Józsefnek köszönjük szépen mindkettőt, a két rövid összeállítás pedig klasszis - kellett már ez is.   Hardcore-biciklis/…..
  Mindenki csak ígérte - cs.mate viszont nem kampázott; a pókeres után témán belül maradunk és nem bánjuk meg. Köszönjük szépen.   Íme egy tipológia a csocsóasztal környékén leggyakrabban előforduló arcokról: Janik: Jani a legátlagosabb csocsós: leggyakrabban…..
balkan 2010.06.20 00:16:09
Ach a csocsó!

Az írás jó, csak kevés. A legjobb a csocsóban, hogy csapatjáték. Van benne összjáték, de különböznek a feladatok. Hiába megy a demó elől, ha nincs egy rendes kapusod aki megvédi a segged. Mindig vannak olyanok akik megveszekedetten menekülnek a csocsó elől, inkább a dartsban, vagy a poolban (mint kocsmasportban) találnak megnyugvást. A kocsma, mint színtér emeli ki leginkább a lényegét. Mivel az eléggé szigorú nemzetközi szabályok itt fellazulnak, az egyszeri játékosnak is lehet esélye. A cigaretta az egyik legnépszerűbb kémiai fegyver, ahogy ott füstölög az asztal végében pontosan az ellen szemét csípve. Vagy a döntő lövést akkorra tartogatni, mikor a kocsmákban az általában szűkre szabott helyen valaki elférkőzik a játékosok mellett. Pontosan lehet érezni mikor van egy csapat morális csúcson, vagy gödörben. Az előbbit a klasszikus a kapus térfelén lévő holtpontra való "véletlen" csalogatásával előidézett üresjárattal lehet kizökkenteni, utóbbiból jobb minél hamarabb valami "csöves" (lekopogni való) góllal kijönni. De számtalan módszer van ami izgalmasabbá teszi ezt a játékot a kocsmákban mint a versenyeken.
Lányokat nem illik mászatni. (legfeljebb ha van padlószőnyeg ;) )
Amúgy a modorosság hozzátartozik a kocsmasportokhoz. Maga a közeg és közösség előtti kiállás, megmérettetés és a játék öröme gyártja a kézenfekvő magamutogatást és tolvajnyelvet.
Ja és a sznék tényleg megöli a játékot.
Te jó ég, micsoda bűbájosan aktuális, kora nyári téma! Wellington barátunk ajándéka a mai olvasmány, és bizony nagyon is magaménak érzem, hiszen bájos kis fővárosunk utcáit én is naphosszat járom a már oly' régen szívemhez nőtt Csepellel. Tekeréskor úgy érzem, mintha az…..
balkan 2009.05.22 20:53:08
@grafitember: Ajvé!
A Budapest TV - így 2009 elejére már jócskán elérte azt, hogy tudjuk hova tenni, ha előkerül a csatorna neve, mondjuk egy beszélgetés során. Nem feltétlenül tudatos ez a branding, mindenesetre az oblegagyi, az igénytelen, a döbbenetes, a balkáni és a ciki szinonímájává vált a…..
w A fejedelem 2007.02.08 06:00:00
A számítógépes játék elsősorban szórakozás, de néha lehet tanulságos. Nem a pisztollyal rohangálós fajta – illetve az másképp -, hanem a stratégia. Főleg ha azt próbálja ábrázolni, hogyan működik az emberi történelem. Hátrányuk, hogy iszonyú időrablók, mert a jó…..
A múltkor ott hagytuk el hőseinket, ahogyan megérkeztek Salzburg mellé egy szép szombati napon. Kicsit körülnéztek a faluban, majd nyugovóra tértek.   Vasárnap nem megyünk Salzburgba, hátha zárva vannak a látványosságok, menjünk inkább a jégbarlangba. Eisriesenwelt, Werfen…..
Azért kezdtem így ezt a bejegyzést, hogy olvassák el. Furcsa, hogy a partvonal mellől bekiabálva próbálok meg népszerűsíteni egy sportágat, amelynek finoman szólva nem vagyok szakértője, de talán éppen ezzel lehet megfogni és megnyerni másokat. Ja, és a cím tk. semmi túlzást…..
Vakerda Vakerda, a szó 2006.12.29 09:21:00
„Mivel a magyar agglutináló nyelv, nagyon könnyű képzéssel új, eddig még nem létezõ, ugyanakkor világos jelentéssel bíró alkalmi szavakat létrehozni. Ezeket aztán egy nagyobb csoport átveheti, és utána már "rendes", leltározott szóvá lehet. Ha az ilyen 'ad hoc'…..
balkan 2006.12.29 13:39:50
Vakerda Tévékarácsony, megint 2006.12.22 07:30:00
Immáron újból és újból és sokadszorra jelentkezem szubjektív ünnepi műsorajánlómmal, mely eligazít a karácsonyi tévéműsorok rengetegében. No, persze csak a három ingyenes csatornán és december 24.-én. A másik két nap úgyis (haza)látogatással, vendégfogadással meg…..