Regisztráció Blogot indítok
Adatok
paraffffa

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Híre ment, hogy az LMP-ben „rendkívüli ülést tartanak az LMP ellen indított médiahadjárat" miatt. A belső levelezésből kiszökött hír majdnem igaz (az ülés nem rendkívüli), az annak nyomán született felháborodáshullám azonban a saját farkába harap: az elnökségi ülés ugyanis pont azzal kíván…..
paraffffa 2018.07.11 17:38:53
@Antlfinger Edvárd:

Aha, szóval te kormányváltást akartál, de egy olyan párttól, aminek a népszerűsége 10 éves létezése alatt sose volt még kétszámjegyű és eddig minden választáson erősen kérdéses volt, hogy egyáltalán a parlamentbe jutnak-e.

A többi kommentedből világosan látszik, hogy nem zavar téged a soha nem látott mértékű korrupció, nem zavar téged a demokrácia leépítése, nem zavar téged a jogállamiság leépítése, nem zarvarnak a fasiszta/xenofób/rasszista/homofób szólamok, de te persze kormányváltást akartál. Aha.

Mondtam már, hogy ne nézzük egymást hülyének?

Te jól érzed magad ebben a rendszerben semmi gond, én ugyan nagyon nem, de elfogadom, hogy te igen, csak ne gyere már ilyen süket dumákkal, hogy te kormányváltást akartál, de szigorúan csak olyan pártokra vagy hajlandó szavazni, amik a közelébe se lesznek soha semmilyen kormányváltásnak.

Én mondtam már, hogy Gyurcsányt egy ostoba, korrupt, ripacsnak tartom, de aki olyat leír, hogy "a legrosszabb Orbán is jobb, mint Gyurcsány legjobb pillanata", az nem akart kormányváltást és pont. Ezen nincs mit ragozni, ha 8 év NER után se látod a különbséget egy átlagosan korrupt, szimpla hülye (Gyurcsány) és egy hatalommániás, diktatúrákkal pacsizó, fasisztoid pszichopata (Orbán) között akkor számodra a legtökéletesebb kormány van most hatalmon.
paraffffa 2018.07.11 19:08:54
@Antlfinger Edvárd:

Bármit szabad, csak engem hülynek nézned nem.

Mint mondtam nekem semmi bajom azzal, ha te Orbán akarod hatalmon látni, váljék egészségedre.

De tudod itt fent az LMP-ről volt szó, az LMP pedig elméletileg egy ellenzéki párt volna, legalábbis a választások előtt határozottan ezt akarták elhitetni magukról. Az ellenzékiség pedig a demokratikus világban sehol nem szól a kormány hatalmon tartásának elősegítéséről, amit az LMP tett.

Az általam fentebb idézett Index cikkben az LMP társelnöke és egyben miniszterelnök jelöltje, Szél Bernadett mondott olyanokat, hogy őt konkrétan le fogják csukni, ha a Fidesz nyer. A probléma, hogy miközben az LMP a szavak szintjén totális kormányellenességet hirdetett, a cselekedeteivel pont a kormányt segítette, vagyis egyértelműen átverte azokat az ellenzéki szavazókat, akik rájuk szavaztak.

Mivel te a Fidesz hatalmon maradását óhajtottad, így világos, hogy neked ezzel semmi problémád. Nekem se lenne, ha az LMP a KDNP-hez hasonlóan nyíltan beállt volna a Fidesz mögé, azt viszont undorító dolognak tartom, hogy szóban előadják a kőkemény ellenzéket, miközben a létük alapvető célja, hogy a Fidesz örökre hatalmon maradhasson.

Hozzátenném még, hogy a Fidesz 47%-ot ért el, vagyis a többség nem a Fideszre szavazott. És akkor még nem beszéltük, a közpénzből évek óta, permanensen folytatott kampányról, a Fidesz által felvásárolt és állami pénzekkel kitömött lakájmédiáról, a határon túliaknak megkönnyített, a kivándoroltaknak pedig megnehezített szavazásról, a választáson alkalmazott számtalan trükkről és csalásról valamint ellenzéki politikusok és komplett ellenzéki pártok lefizetéséről.
De Fideszesként neked nyilván ezekkel sincs semmi problémád, szóval erről vitatkozni is kár.
paraffffa 2018.07.11 19:48:46
@Antlfinger Edvárd: Ennyit tudsz. Mondanám, hogy lebuktál, de még egy vak is átlátna rajtad, szóval inkább hagyjuk. Játszd csak tovább az "ugyan minden második kommentben Orbánt védem, de én ellenézki vagyok ám" című játékot mint Bircahang.
Ha ettől jobban alszol, lelked rajta.
Híre ment, hogy az LMP-ben „rendkívüli ülést tartanak az LMP ellen indított médiahadjárat" miatt. A hír majdnem igaz (az ülés nem rendkívüli), az annak nyomán született felháborodáshullám azonban a saját farkába harap: az elnökségi ülés ugyanis pont azzal kíván foglalkozni, hogy a párt belső…..
paraffffa 2018.07.11 17:20:49
@Lastres: A számokból jól látszik, hogy több olyan körzet is volt, ahol bőven elég lett volna csak kevéssel több szavazat, ami igen nagy valószínűséggel össze is jött volna.

A kétharmad megakadályozásához mindössze EGYETLEN EGY MANDÁTUM KELLETT VOLNA!

Voltak felmérések, lehetett tudni, hogy hol-mik az esélyek, mi magyarázza, hogy az LMP ennek ellenére állva hagyta a tök esélytelen jelöltjeit? Kassai visszalépése után, már nem lett volna további anyagi következménye sem a visszalépéseknek, miért nem tették akkor meg, legalább az ellenzéki szempontból legesélyesebb néhány körzetben?

Én csak két választ tudok elképzelni:
1. Totál hidegen hagyta őket, hogy mi lesz az ország jövőjével, ők csakazért se lépnek vissza, akkor se, ha semmit nem nyernek az állva hagyott jelöltekkel és semmit nem vesztettek volna a visszalépésükkel.
2. A Fidesz megvette őket és a kétharmad biztosítása érdekében kellett állva maradni a jelölteknek.

Döntsd el, hogy melyik a rosszabb.
A civil szervezetek ellen fellépő kormány a civil szervezetek függetlenségére hivatkozva nem tesz semmit egy autistákat fenyegetéssel, szóbeli bántalmazással „gyógyító” csaló tevékenységének megakadályozása érdekében...
paraffffa 2018.07.11 17:08:55
@Tálos Lőrinc:

Te valami párhuzamos univerzumban élsz? Nehogymár még ti legyetek megsértődve.

Tök mindegy, hogy jogilag ki tudjátok-e magyarázni, a lényeg, hogy ungár - saját elmondása alapján(!) - kifejezetten azzal a szándékkal írt alá egy szerződést, hogy a másik szerződő felet megtévessze és a szerződés az LMP-re nézve ne legyen kötelező érvényű.

Hogy ezt sikerült-e jogilag maradéktalanul megvalósítania, az politikai értelemben irreleváns, lényeg, hogy a szándék megvolt, ezt ő maga mondta el.

Tekintve, hogy a párt társelnöke ott bólogatótt/mosolygott mellette miközben mindezt előadta, nehéz ezt a tettet egyedül ungár nyakába varrni és elkülöníteni az LMP egészétől.

Komolyan nem bírjátok felfogni, hogy ez (meg az összes többi mocsok, ami az elmúlt pár hónapban előkerült) miért veri ki a biztosítékot?

Segítek: azért mert ti azzal az ürüggyel szabotáltáok el a kormányváltáshoz szükséges széleskörű összefogást, hogy a hitelüket vesztett pártokkal nem vagytok hajlandóak összefogni, de még csak jelöltálíltásban koordinálni se, akkor se ha ez Orbán hatalmának végleges bebetonozását jelenti, mert ti erkölcsileg magasabban álltok ennél. Ehhez képest sorra derül, hogy az az erkölcsi magasság, ahonnan eddig fölényesen lekiabáltatok, legfeljebb a mesében létezik és pont olyan mocsokságok mennek az LMP-ben is, mint az összes többi pártban, legfeljebb annyi a különbség köztetek és az MSZP/DK között, hogy ti még nem voltatok hatalmon, így nem volt lehetőségetek lopni. Magyarul a ti politikátok rohadtul nem más, innentől pedig az egyetlen épkézláb érvetek is elúszott amivel a kormányváltást elszabotáltátok.

Na ezért.
paraffffa 2018.07.11 17:11:48
@Tálos Lőrinc:

Igen, "AZT MONDTA".

És a NEM gombot miért nem nyomta meg amikor a törvény szavazására került sor?
Nem találta?

Pont ez a baj veletek. Szavak szintjén marha kemény ellenzék vagytok, csak amikor ténylegesen tenni kéne valamit - pl választáson leváltani a kormányt, vagy legalább a kétharmados túlhatalmát megakadályozni - akkor elsunnyogtok.

Mit gondolsz, meddig lehet ezt még eljátszani, meddig lesznek olyanok, akik ezt beveszik?