Regisztráció Blogot indítok
Adatok
VCs

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Intro Egy frissen csatlakozott olvtársunk, nagygabe nem sokat lacafacázott. Jó civilhez méltóan amit nem tudott megvenni/megtalálni, megcsinálta maga. Ez pedig kéremszépen nem más, mint egy jó kis angol-magyar szótár, ami teljesen jól használható prc és mobipocket olvasása közben. Azaz a Kindle és…..
H2SO4 Atomrandi 2010.10.06 21:39:00
A kémiai Nobel-díjat az utóbbi években többször inkább biológiainak lehetett volna nevezni. 2010-ben azonban a kémia lényegét, a kémia kötéseket érintő kutatásokért kapták ezt a rangos kitüntetést. Gondolom, hogy igen sok embert érdekel a kémiai Nobel-díj és véget nem érő…..
Komolyan meg vagyok zavarodva, mióta olvastam Kaprinay Zoltán levelét. Annak idején ő készített exkluzív videótesztet nektek New Yorkból az iPadről, remek kapcsolatainak hála viszont folyton értesül a nemzetközi helyzetről is. Egy ilyen ionizált információáramlás részeként…..
Folytatván bő négy hónappal ezelőtt megkezdett sorozatomat, ma ismét egy olyan termékről szeretném lerántani a leplet, amelyet magának sosem vásárolna az ember, ugyanakkor előszeretettel adja ajándékba.A népszerű irodalmi művekből készült hangoskönyvek általam ismert, és…..
Ovarzolee már régóta vágyott Norvégiába. Tavaly nyáron már kezében volt a foglalás, ám a nagyradíros cég miatt nem ment minden ilyen egyszerűen. Okulásul a történet. Fotók pedig a névre kattintva.  Cpt. Váradi 2014-2016-ra 50 új gépet rendelt a héten Az utazás…..