Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mohácsi Örökségvédők

60 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Augusztus óta vizsgálják régészek, antropológusok a mohácsi csatához kapcsolódó tömegsírok egyikét Sátorhely közelében, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely területén. A látogatóközpont mellett elterülő hatalmas, gondozott területen egy jókora fehér sátor hívja fel magára a…..
A Csatatéri kápolna festményei >> Kulturális örökség A MOHÁCSI CSATA ÉVFORDULÓJÁRA Csatatéri (Fájdalmas Szűz) kápolnát 1816-ban Király József pécsi püspök építtette a mohácsi ütközetben elesettek emlékére. Építészeti stílusa klasszicista. Falain Dorffmeister István két monumentális,…..
65 ÉVES A  MAGYAR SZENTEKET ÁBRÁZOLÓ MOZAIK   A mohácsi Fogadalmi templom egyik mellékoltár mozaikja 65 éve készült. A színeiben és motívumaiban a bizánci stílust idéző nagyméretű üvegmozaik alatt egy márványtábla található. Ezen olvasható, hogy kiket ábrázol a mozaik és az is, hogy a mozaikot 65…..
 A PATINÁS MÚLT ELMÚLT   A mohácsi Fogadalmi templom 30 méter magas kupolája 1932 –33-ban épült, és mint az i.sz. 118 –128 között épített római Pantheon 43,3 méter magas és széles kupolája, ember alkotta mesterséges égboltként borul a templom belső terére. Csaknem kétezer évvel építése után a…..
FELHÍVÁS - MEGHÍVÓ Ezúton hívom meg egy "Első találkozásra" azokat a mohácsi barátaimat, ismerőseimet, pártolókat, akik érdeklődést mutatnak Mohács város öröksége iránt. Időpont:2019. szeptember 6. péntekHelyszín: Mohács, Búsóudvar ÉttermeIdőpont: 16.00 óra Fő téma: A hét év múlva esedékes…..
TOMORI KARDJA VÁLTÓVERSENY a Csele-pataktól a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyig 1926-ban a mohácsi csata 400. évfordulója alkalmából cserkészek váltó futóversenyt szerveztek a Csele-patak mellett található II. Lajos emlékműtől Mohács város központjáig. A rendezvénnyel hagyományt teremtettek, mert…..
Szakmai és közösségi fórum a mohácsi selyemszövőgyár rehabilitációjáról A MOHÁCSI EGYKORI SELYEMGYÁR BARNAMEZŐS TERÜLETÉNEK REHABILITÁCIÓJA I. ÜTEM   Időpont: július 15. (hétfő), 15.00 óraHelyszín: Duna Irodaház (7700 Mohács, Szabadság u. 4-6.) A fórum programja: Köszöntő Cserdi Áron…..
PAP NORBERT ELŐADÁSA MOHÁCSON Hol is volt Földvár? - Az 1526. évi mohácsi csata helyének rejtélye címmel tart előadást Mohácson Dr Pap Norbert történész, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Mohácsi Csata kutás egyik kutatásvezetője. "Velünk szemben hosszan elnyúló domb, amely…..
CSODÁK A FOGADALMI TEMPLOM ÜVEGABLAKAIN A Mohácsi Fogadalmi Templom meghatározó látványához leginkább az ívelt tetejű, függőleges formájú, festett üvegablakai járulnak hozzá. Mindegyiken feszes kompozíciójú bibliai jeleneteket fedezhetünk fel. Elgondolkodtató, hogy az 1940 óta megcsodálható…..
ELMÚLIK KARÁCSONY... ... "Régen Mohácson a sokac házaknál Karácsony második napja, december huszonhatodika István nap a vendégjárás napja volt A fiatalabbak elmentek ezen a napon karácsonyi jókívánságokkal az idősebb rokonokhoz.     Következő napon, 27.-én köszöntöttük a Jánosokat, az Ivákat.…..
VERS 1956 EMLÉKÉRE A vers szerzője Dr Debreceni László,  (1936. Beremend) volt kórházigazgató, belgyógyász osztályvezető főorvos, az orvostudományok kandidátusa, a New York-i székhelyű Nemzetközi Akupunktúra és Elektroterápia Kollégium tagja, a New York-i Tudományos Akadémia tagja és a New York-i…..
SZÍNES ÜVEG NÉLKÜL MARADHAT A FOGADALMI TEMPLOMSiessen az, aki nem látta még a mohácsi Fogadalmi templom kupolájának csodálatos üvegablakait! A nemrég napvilágra jutott felújítási és átalakítási tervezetben ugyanis az alábbi megdöbbentő rész olvasható: „A tambur mintás üvegablakai, valamint a karzat…..
Mohácsi Örökségvédők 2018.10.21 15:49:35
KIS KIADVÁNY EGY NAGY NÉVNEK Kolbe Mihály festőművész születésének századik évfordulóját 2007-ben egy átfogó és méltó kiállítással ünnepelték Mohácson az őt ismerők és tisztelők. Több, mint tíz éve szervezte és rendezte meg az emlékkiállítást Köveskuti Péter és Szökőcs Béla Blogunk az alábbi…..
Ady EndreNekünk Mohács kell  Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:Veréshez szokott fajta,Cigány-népek langy szivű sihederje,Verje csak, verje, verje. Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:Én magyarnak születtem.Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,Üssön csak, ostorozzon. Ha van Isten, földtől a…..
Keltsd életre a templomodat! Kántor Mónika: A FOGADALMI TEMPLOM LEGENDÁJA „1940. augusztus 29-én szentelték fel a mohácsi Fogadalmi templomot. Azt mondják, ennek a templomnak varázsereje van. A legenda szerint a templomban lévő tárgyak nappal hallják, hogy mit beszélünk, de amint lemegy a nap,…..
A szentély freskóiSZEKÉRMENET SZEBENYBE A mohácsi Fogadalmi templom szentélyének jobb és baloldali falán két nagyméretű, mozgalmas freskó látható. A romantikus stílusban megfestett jeneteket szalagokra írt képaláírások kísérik. A freskók témái azokat a történelmi  eseményeket dolgozzák fel, amelyek…..
FÓKUSZBAN A MŰEMLÉK REKONSTRUKCIÓ A műemlékek kortárs építészeti kezelését, valamint a műemlék és kortárs építészet viszonyát vizsgálták az Élő Műemlékek – Rekonstrukció, de hogyan? című konferencián a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében. A konferenciát Budapesten tartották meg. A konferencia…..
ÉLŐ MŰEMLÉK – REKONSTRUKCIÓ, DE HOGYAN? A fenti címmel rendeznek konferenciát ezen a héten Budapesten, melynek fő témája a műemlékek kortárs építészeti kezelése, valamint a műemlék és kortárs építészet viszonya lesz.   Az utóbbi tíz évben Magyarországon is fölerősödött a társadalmi és a szakmai…..
„ÖNFIA VÁGTA SEBÉT...” Ünnepelünk és emlékezünk. A jeles évfordulók, bár megszakítják mindennapi életünket, lehetőséget adnak, sőt felhívást jelentenek, hogy értékeljük identitásunkat, elhelyezzük magunkat a „népek hazájában”.Augusztus huszadika, szent királyunk és az államalapítás ünnepe…..
Mohácsi Csata Emlékünnepség Augusztus 29. (szerda) 17.00 órakorSzervező: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága A megemlékezés programja:..
BESZÁMOLÓ a örökségvédő „próbálkozásainkról” és a lakossági fórumról A Mohács Örökségvédők ez év nyár eleje óta kezdték meg a közös gondolkodást, és a közös célok megvalósítását. Az összefoglaló jellegű beszámolóban megtudhatják mit végeztek eddig A Pécsi Egyházmegye által rendezett augusztus…..
Blogunkban még egy örökségvédő véleményt tesszük közzé az augusztus 6-i Fórumról, ezúttal Nagy Kálmán tanár úr tollából.  Szomorú vagyok és elkeseredett. Bár valahol erre számítottam. Az a tény, hogy a püspök úr nem reagált egyetlen levelünkre, és a meghallgatásunkat is elutasította, jelezte, hogy…..
FÓRUM – FÓRUM AZ EMLÉKTEMPLOMBAN AZ EMLÉKTEMPLOMÉRTBlogunkban egy résztvevő véleményét, gondolatait tesszük most közzé, a hétfői nyilvános fórum után. Be kell vallanom, szkeptikus előítélettel gondoltam a hétfői nyilvános fórum előtt arra, hogy az örökségvédők harca valaha is sikerrel járhat. De…..
Mohácsi Örökségvédők 2018.08.17 13:24:40
@Csordás László: Köszönjük szépen, László!
EGY ÖRÖKSÉGVÉDŐ PÁR GONDOLATA FOGADALMI TEMPLOM 2018. augusztus 6. Nem kívánok sokat szólni. Hangerősítési hiba miatt az ott (a nyilvános fórumon) elhangzottak nagy része nem volt érthető, így nem tudtam sem egyetérteni, sem vitatkozni – még gondolatban sem – az elhangzottak jelentős részével...
MILYEN SZÁNDÉK BONTANÁ LE A SZÓSZÉKET?Interjú Merényi Györggyel Neves művészettörténésszel, Merényi Györggyel beszélgettünk a legutóbbi nyilvános fórum után, amelyet a mohácsi Fogadalmi templom felújítása tervezetének ismertetésére hívtak össze. Sem a tervezőtől, sem a megrendelő egyházi…..