Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bálint1994

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A napokban nagy híre volt Kásler Miklós egy pár idézetének, aki lehetséges EMMI-miniszter. Az egyik ilyen az volt, hogy: "a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolat betartásával." Voltak olyan keresztények, és nem keresztények, akik ezt a hülyeséget védték.Vannak, akik úgy…..
Bálint1994 2018.05.31 21:27:14
Azt, hogy van-e Isten, lehet vitatni. Az isteneszme azonban kétséget kizáróan létezik. Még ha Isten valótlanság is, rendelkezünk bizonyos ismeretekkel róla, tisztában vagyunk tulajdonságaival, képesek vagyunk jellemezni őt: az Egy, a Mindenség, az Örökkévalóság stb. Még a nemlétező Isten is szükségszerűen létezik a maga fonák módján: elménkben. A hívő az isteni képzetekben egy valóságos rendet és értelmet érzékel, megalapozottaknak látja őket, mint az emberfelettire irányuló tapasztalás formáit, a hitetlen ezzel szemben minden bizonnyal olyan kóros kényszerképzeteknek tartja őket, melyek évezredekkel ezelőtt megragadtak az emberi elmében, és azóta valamiért képtelenség onnan kivakarni őket. Az ateizmus legnagyobb rákfenéje az, hogy Isten létezését tagadhatja, ám az Istenre vonatkozó tudásét, az isteni definíciót nem. Márpedig ez a tudás egy olyan logika követésére invitál bennünket, mely a létező Isten hiányában könyörtelenül aláaknázza a vitathatatlanul valósnak ítélt dolgokba vetett bizalmunkat is. Az istentagadást azt teszi hihetetlenül nehézzé, hogy Isten - az elméből eltávolíthatatlan istenképzet formájában - viszonyítási pont marad akkor is, ha nincsen; nem olyasféle dolog, mint egy zacskó ropi vagy egy gumiradír, ami különösebb következmények nélkül kivonható az ontológiai felépítményből. Ha Isten - akiről tudjuk azt, hogy a létezés teljessége, így határozzuk meg őt, máskülönben nem Istenről lenne szó - nem létezik, akkor ez a kijelentés törvényszerűen magával hozza azt a megállapítást, hogy a nála kisebb dolgok - melyek a létezésből definíció szerint kevésbé részesednek, mint Isten - sem léteznek, világunk pedig, melyet oly behatóan véltünk ismerni, egyszeriben puszta illúziónak bizonyul, és kártyavárként omlik össze. Az ateista persze ódzkodik attól, hogy e logika mentén felfejtse a valóságot; inkább kerül minden gondolati kalandozást, mely ellentmondásaival esetlegesen szembesítené őt.
Az ateisták valami rejtélyes oknál fogva rendre a nem létező Istennek üzennek hadat, vele folytatnak vakmerő csatát (persze, ahogy Nicolas Gómez Dávila találóan megjegyzi, legtöbbjük legfeljebb arra méltó, hogy a sekrestyéssel viaskodjon), így azonban nem vívhatják ki a győzelmüket. Magával az istenképzettel kellene szembeszállniuk, hogy valóban megöljék az Istent; ki tudja, talán a jövőben erre is kísérletet tesznek majd
Bálint1994 2018.05.31 21:25:30
Mindannyian menthetetlenül komikusak vagyunk, de a legnevetségesebb mégis az a rágcsálófaj, amelyik ódákat zeng kalitkájához, és harsogva támad neki annak, aki a leghalványabb jelét adná a kételynek. Különös idegrendszeri elváltozások folytán az ilyen egyedek utolérhetetlenül vakmerőnek és szókimondónak képzelik magukat, és kóros hajlandóságot mutatnak arra, hogy afféle elnyomott eretnekekként tetszelegjenek, noha emberemlékezet óta az övék minden. Ők azok, akik bátran szembeszegülnek réges-rég hatályon kívül helyezett mítoszokkal, és meggyötört zsenikként tárják fel az untig ismert igazságokat. Csúfondáros mosollyal az arcukon kopogtatják meg a világ üvegfalát, a józan ész használatára intve a sok szentfazekat, akik valamiféle külvilág létével hitegetik magukat. "Nincs Isten, de ha mégis volna, agyon kellene lőni", cincogják, elménckedésüket utolérhetetlenül botrányosnak hiszik, noha csupán kétségbeesést sejtet, görcsös igyekezetet, hogy a ledöntött bálványok rovására némi fontosságot csikarjanak ki maguknak, mellyel az alom tetején díszeleghetnek, hősiesebbnél hősiesebb pózokat öltve. Az ateista vállalkozás csupán azt a csillapíthatatlan, kínzó irigységet hivatott palástolni, mellyel egy mérhetetlenül kisszerű lényt a Végtelen távlata eltölt. Az "istentagadók" mesterkedésének egyetlen célja az, hogy - ha csak pillanatra is - a hatalom gloriolája ragyogja körül ritkás szőrrel benőtt rágcsálófejüket; fecsegésük (legyen szó a természettudomány "eredményeiről" vagy épp a történelem "szükségszerűségeiről") a kényszeresen önigazoló pitiánerség himnusza. Minthogy képtelennek bizonyultak uralmuk alá vonni az univerzumot, dühösen tagadják mindannak létezését, ami irányításukon kívül esik; a létezés azonban könyörtelenül orruk alá dörgöli jelentéktelenségüket, az összeaszódó bőr, a leépülő szövetek, testük időzített nyomora végleg meghazudtolja valaha oly meggyőzően zengő blöffjeiket.
"Még ha Isten nem is létezne, a vallás akkor is szent és isteni volna", vallja Baudelaire. Kételkedhetünk a transzcendens valóság létében, ám azt az utolérhetetlen nagyságot, mely a vallásból - az istenhit és az isteniről való tudás kiterjedt rendszeréből - sugárzik, csupán a lelki fogyatékos nem képes felfogni. Az ateizmus az esztétikai érzék csődje. Még ha feltételezzük is, hogy Isten tényleg puszta kitaláció csupán, ez mit sem von le a vallás értékéből: ez esetben a legnagyobb szellemi teljesítményről van szó, amit az ember valaha is elért, egy összehasonlíthatatlan remekműről, mely minden ellenvetést ajkára forraszt a valódi műértőnek. Ha a vallás hazugság, akkor a legzseniálisabb hazugság, amit valaha kitaláltak, és őszinte csodálattal tartozik neki az értelem.