Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nj Tommy

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az álom a tudattalanhoz vezető királyi út- mondta Freud. Talán nem lehetünk ennyire magabiztosak az álomvilág mindenhatóságát illetően, de annyi bizonyos, hogy a minket komolyan foglalkoztató események, érzelmek megjelenhetnek álmainkban nyílt vagy szimbolikus formában. Alvás állapotában tudatunk is…..
Nj Tommy 2018.05.15 14:05:56
Ami a mai nap álmodtam az kegyetlen volt és elég nagy félelmet tett bele. Egy házban zajlott az egesz. Álmom: A párom szülei vettek egy házat. Majd én és a párom illetve a szülei és a bátyám költöztünk oda. Az el helyezkedesunk ugy volt hogy 3 szoba volt az eggyikbe én és a párom voltunk a másikban a párom szülei és végül a 3 dik ba pedig a bátyám. Az ő szobája valahogy más volt. Olyan kis gyerekek voltak benne vele eggyütt akik valahogy úgy ereztem hogy a rokonságunkba tartoztak. Ezek a gyerekek nem voltak max 6 évesek. De legalább 10 en. Az első délután el mentem a párom szüleivel vásárolni. És az utcán sétálva ki volt rakva egy nagy láda rengeteg arany gyűrűvel ékszerrel. Persze eggyik sem volt valódi. És az anya meg kérdezte tőlem hogy evvel szeretném el venni a lányukat? És én azt mondtam hogy nm mert amivel én kérem majd meg a kezet az igazi arany lessz. Erre csodálkozva rám nézett. Majd meg le ültünk egy kávézó elé és vártuk hogy a párom meg érkeztem a busszal. De én rettentő ideges voltam mert ereztem hogy hihetetlenül nagy a baj...
Majd mikor meg érkezett a busz egy kisebb kép rebbent be hogy a terhes páromat egy fekete no hasba fogja szurni egy késsel majd ahogy ki nyitódott az ajtó azonnal fel leptem és meg láttam a hata mögött a fekete nőt. Egyből le rántottam a párom a busz lépcsőjén és a fekete nőt pedig hasba rúgtam de nem jött utánunk. Majd el jött az este és bátyám ugy tervezte hogy csapunk egy bulit. Báttyam szobájába mentünk át mind annyian kivéve a párom szüleit ők masnapi dolgozás miatt le feküdtek aludni. Amikor halhattuk a zenét az apja fel jött és kiabálni kezdett én pedig rá szóltam bátyámra hogy ezt mondtam nem lessz jó vége tessek mi lett belőle. És a párom bátyámhoz húzta magát én pedig erre fel basztam magam és el húzódtam tőlük az ágy másik végébe. Majd a gyerekek el tűntek és nem láttam őket. Végül egy hangos zajt hallottunk a földszintről és le rohantunk a párommal. De bátyámat a szobájába hagytuk. Az szüleik ajtaja előtt altunk az annával együtt. Az anya ki róhat a szobából és érthet ő hogy miért. Egy nagy csattanást hallottunk és mind a 3 -an bátyámhoz szaladtunk de mire be értünk a szobájába addigra a falon volt fel csatanva és tiszta ver volt minden ó pedig halott. Le rohantunk a szülei szobájához és ujra az ajtó elé altunk de akkor láttuk hogy egy nagyon erős fény szűrődik ki az ajtó alján tetején és minden egyes résen. Hallottunk bentről valami hangos és egyre hangosabb üvöltést. És ahogy a hang közeledett ki küldtem a párom és anyát és szaladtam utánunk a kocsi fele. Be ültünk az autóba és ahogy tudtam nyomtam a gazt. De sajnos nem sokáig mert egy 100-150 méteren belül egy sötét vékony csúnya nő alt a kocsi előtt de valahogyan nagyon illesztő volt mert nem teljesen emberi -formája volt de ezt csak egy pillanatra láttam mert a nagy sebesség miatt el ütöttem. És itt ébredtem fel. Vége.