Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Forradalmi Forrás

87 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
(osztályelemzés) Miért fontos külön kiemelni az állami szektor dolgozóit? Több ok is van rá. Legsúlyosabb ezek közül az a tény, hogy hazánkban a foglalkoztatottak nagyjából harmada helyezkedett el az állami szektorban, így stratégiai fontosságú foglalkozni velük. Ha egy kommunista formáció az…..
Kevés elvtárstól volt szerencsém tanulni életem során. Konkrétan kettőtől. Leckéik kivonatát mint kátét fogom a mellényzsebemben hordozni a szívem fölött, míg meg nem döglök. Nem arról van szó, hogy ne lettem volna nyitott vagy képes más elvtársaktól is tanulni. Minderre készen álltam, sőt hálás is…..
Forradalmi Forrás „Elvtárs” 2020.01.05 14:25:08
„De őszintén: a hibák, amiktől meg kell szabadulnunk, azok a tőkés renddel való kiegyezéseink. És a tisztaság iránt önámító igényünk.” Jodi Dean „Comrade” című könyv formában kiadott négyrészes esszéjének (Verso, 2019) címét olvasva máris komoly fordítási nehézségbe ütközünk. Amikor a comrade…..
Aki részt vesz radikális baloldali szervezkedésben, annak újra és újra fel kell tennie önmagának a kérdést: komolyan gondolom, hogy egy igazságos társadalomért küzdök? Hova teszem az életemben ezt? Egy másik fontos kérdés: A globálkapitalista monstrumot vagy akár csak hazai verzióját meg lehet-e…..
„A politikai gazdaságtan valóban elemezte az érték fogalmát és jelentőségét, ha tökéletlenül is, és felfedte a formában benne rejlő tartalmat. Azt azonban sosem kérdezte meg, e tartalom miért ebben a formában jelenik meg, avagy miért értékként fejeződik ki a munka, miért az idővel mért munka…..
Robert William Davies (1925-) „Szovjet-Oroszország iparosítása” (The Industrialisation of Soviet Russia) című (jelenleg) hét kötetes műve (1980-2018) egy nagyobb történetírói munka folytatása, melybe Davies pályája egy korábbi szakaszában kapcsolódott be. Edward Hallett Carr (1892-1982)…..
„Hogyan lehet valaki perzsa?” - kérdezte Montesquieu párizsija. „Hogyan lehet valaki ateista?” – kérdezi még ma is a sok hívő. Így például XXIII. János pápa, aki igen derék ember volt – ha a krónikásoknak hinni lehet –, nem tudta elképzelni, hogy valaki ateistaként is élhessen. „Ha elveszik az…..
Mi a munka? Az emberi élet alapja és a társadalom integráló elve. Az érték, a jólét, megélhetés, az emberi önbecsülés forrása. A habitus formálója, az élet pozitív kerete. Álljunk meg egy pillanatra! Nem lehet, hogy azóta van a munkának ilyen jó sajtója, mióta a neki tulajdonított jótéteményekkel…..
  Mi az a munka? Antropológiai értelemben a világ megmunkálása, alkotó tevékenység (poiészisz), mű (oeuvre) létrehozása, önmagunk „külsővé tétele” (a hegeli „Entäusserung”). A modern társadalmakban a munka egész mást jelentett, áruba bocsátott emberi aktivitást, melyen keresztül a tőkés termelés az…..
Bruno Astarian The value and its abolition c. írása a Gilles Dauvéval közösen írt  Everything must go – the abolition of value c. könyvének (2015, LBC Books kiadó, Berkeley, USA) fontos részét képezi. Erről szól most blogbejegyzésünk. Astarian az 1. fejezetben Marx értékfogalmát, az érték…..
A lőtéri döglött kutya esete a kritikai elmélettel Ezzel a címmel kaptunk hosszabb hozzászólást ’Autonómia’ jeligével a blogunkon megjelent legutóbbi két írásra. Íme: Egészen elképedve gyötörtem végig magam a vitasorozat eddig megjelent két részén: bár a felvetett kérdés eléggé egzakt, a rá…..
Válaszunk az olvasói kritikára Örömmel vesszük, hogy anarchista elvtársaink – mint azt néhány napja általunk közzétett írásukban jelzik – hívei az együttműködésnek, annál kevésbé reménykeltő, hogy annak lehetőségét a továbbiakban következesen tagadják. Történeti példákkal élve illusztrálják…..
Korábbi gyakorlatunkhoz híven nyitottak vagyunk olvasóink kritikai észrevételeire, azokat leközöljük, amennyiben úgy ítéljük, témája és/vagy minősége okán érdemes a figyelemre és a viszontválaszra. Ezúttal a "Thinking and Rioting" bloghoz köthető anarchista kollektíva tisztelt meg minket nézeteivel.…..
Könyvbeszámoló Az alábbiakban a Napvilág kiadó által 2018-ban megjelentetett könyv bevezető részeit, 1. fejezetét és Ernesto Laclauval foglalkozó 2. fejezetét foglaljuk össze. „A posztmarxizmus … úgy akarta létrehozni a radikális, forradalmi baloldal új építményét, mint az az ember, akinek oly…..
André Gorz: Farewell to the Working Class – An essay on Post-Inudstrial Socialism c. könyvének kritikus ismertetése. (A megjegyzések, a kritika dőlt betűvel lesz közölve, egész mondatokban.) Megjelent Pluto Press London, 1982, fordította Michael Sonenscher. (Az eredeti művet 1980-ban adták ki…..
2019 júliusában tartott a Forradalmi Forrás néven futó olvasói körünk nyári egyetemet. Az alábbi előadás azt mutatja be, hogy hogyan alakult ki és változott a történelemben a piaci tudatforma, hogyan határozza meg a kortárs ideológiai térképét. Mit tehetünk ellene? Az alábbi pedig kortárs…..
2019 júliusában tartott a Forradalmi Forrás néven futó olvasói körünk nyári egyetemet. Az alábbi előadás a Kommunista kiáltvány gondolati tárának eredettörténetét tárja fel, hogy rátérhessen arra a kérdésre: mi a teendő ma? Az alábbi pedig a filmes montázs kialakulását követi le, bemutatván annak…..
2019 júliusában tartott a Forradalmi Forrás néven futó olvasói körünk nyári egyetemet. Az alábbi előadás Moishe Postone, David Harvey és egyéb szerzők munkáira támaszkodva mutatja be az értékelmélettel felmerülő problémákat, a kapitalizmus Marx óta lefolyó változásait.   Ez egy beágyazott…..
2019 júliusában tartott a Forradalmi Forrás néven futó olvasói körünk nyári egyetemet. Az alábbi előadás Orbánék NERjét mint a félperifériális kapitalizmus eredményét vizsgálja. Az alábbi pedig Cockshott & Cottrell páros Towards a New Socialism ("Az új szocializmus felé") c. könyvét mutatja…..
2019 júliusában tartott a Forradalmi Forrás néven futó olvasói körünk nyári egyetemet. Az alábbi előadás Jodi Dean "The Communist Horizon" (A kommunista horizont) c. könyve alapján készült: Az alábbi pedig David Harvey "Seventeen Contradictions and the End of Capitalism" (A kapitalizmus 17…..
Jeremy Davies: The Birth of the Anthropocene (The University of California Press, 2016) A könyv egyes részeinek (bevezető, 1. fejezet, következtetések, vagyis kb. a könyv egynegyedének) összefoglalása. Az antropocén egy olyan koncepció, amely szerint a holocén nevű földtörténeti időszakot,…..
Könyvbeszámoló - Thomas Piketty: A Tőke a 21. században „ A vitathatatlan valóság az, hogy a gazdagság annyira koncentrált, hogy a társadalom nagy része nincs is tudatában a létezésének. Sokan azt hiszik, hogy a vagyon birtokosai valamilyen valóságon túli vagy titokzatos szervezetek. Ezért…..
Forradalmi Forrás 2019.07.10 06:16:21
@nandras1951: Kedves András, most már harmadjára is! Te vagy nagyon hülye vagy, vagy nagyon beszűkült! Eddig minden egyes kommented alá tisztességes válasszal illettünk téged. Nem köcsögösködtünk, hanem a valós kérdéseidre valós válaszokat adtunk. Oly' nehezedre esik például jelen cikk esetében elfogadnod, hogy ez egy könyv beszámolója?! Komolyan kérdezem: te hülye vagy? Ez egy megírt könyv. Magyar nyelven ez az egyetlen kibaszott beszámoló. Amikor te olyan hülyeségeket írsz a beszámoló alá, hogy "ÓVASSATOK EZT AZT!!!", akkor te tisztában vagy azzal, hogy mit is csinálsz?!

Ne hari, de nem vagy százas.
(egyik admin)
2007-ben a Verso kiadó újra kiadta Mao néhány írását, (amelyek nagy része igazából beszéd volt),  Slavoj Zizek előszavával, amely Mao nézeteinek kritikáját adja. Maonak az 1937-ben született „Gyakorlatról” és az „Ellentmondásról” szóló szövegei a legismertebbek, de ahhoz, hogy Mao nézeteit megértsük…..
Forradalmi Forrás 2019.07.10 06:10:33
@nandras1951: Ne haragudj, de értelmezni sem tudjuk, hogy neked mi a franc bajod van, most őszintén! A Harvey cikk ("A kapitalizmus hét alapvető ellentmondása") alatt megadtuk a kérdéseidre válaszként a forrásokat, s most egy másik könyvbeszámoló alá röfögöd be a megrögzött hülyeségeidet! Légy oly kedves azt a minimális elvtársi kötelességet követni, hogy következetesen megadod a bejövő infókra a megjegyzéseidet! Ellenkező esetben nem tudunk, csak úgy elkönyvelni, mint egy büdös trollt, elftárs! Komolyan, ezt te minőségi/értelmiségi kommentnek gondolod?!

Csak a pofánk szakad le. A késő kapitalizmus kondicionálásának hányadik lépcsőfokának vagy áldozata, ha arra nem vagy képes, hogy a valós kritikának/válasznak nem vagy képes kitenni magad!?

Vitánk még mindig itt tart: forradalmiforras.blog.hu/2018/06/01/a_kapitalizmus_het_alapveto_ellentmondasa

(Melyre cseszel válaszolni; helyette mint egy fröcsögő szájú barom hőbörgőd körbe az olvasói körünk könyvbeszámolóit!!!)

Tanulj meg marxistaként viselkedni, s nem féregként, légy oly kedves!
(egyik admin)
Könyvbeszámoló: David Harvey – Tizenhét ellentmondás és a kapitalizmus vége   Szerzőnk az ellentmondások két fajtáját különbözteti meg: az arisztotelészi ellentmondást, amikor is két állítás egyértelműen kizárja egymást, ellentmond egymásnak, és antagonisztikus ellentmondást, amikor is egymással…..
Forradalmi Forrás 2019.07.07 15:00:39
@nandras1951: Üdv! Köszi a hozzászólást! Élcelődés nélkül is jöhetett volna, de ez egy ilyen műfaj, szóval lépjünk túl rajta.

David Harvey Marx értelmezése nem ortodox. Harvey szerint nem beszélhetünk "[Marx által] bírálva elfogadott ricardoi munkaérték-elmélet[ről]" -- ő egyenesen teljes visszautasításként jellemzi Marx viszonyát az előbbihez. Lásd a sok port kavaró cikkét erről itt: davidharvey.org/2018/03/marxs-refusal-of-the-labour-theory-of-value-by-david-harvey/
Illetve ortodox válaszokként Paul Cockshott stavrosmavroudeas.wordpress.com/2018/04/06/david-harvey-and-marxism-an-incompatible-relationship/ és Michael Roberts thenextrecession.wordpress.com/2018/04/02/marxs-law-of-value-a-debate-between-david-harvey-and-michael-roberts/ cikkeit.

Legtömörebben "Hettner Lecture" könyvének ( bit.ly/2XAIUL6 ) "Space as a key word" fejezetében (de ha nagyon nincs időd, akkor ugyanezen fejezet 109. oldalán "In the first chapter" kezdetű bekezdésétől kezdve a fejezet végéig tartó szakaszban) találod meg marxi terminus értelmezését. (Megjegyzem: Harvey földrajztudósként marxizál.)

A kapitalizmus szakaszokra tagolása (vagy ezek megemlítésének hiánya) másik kérdés. (Ha jól emlékszem Harvey nem gondolja úgy, hogy még mindig a monopol-kapitalizmus szakaszát élnénk.) A harmadik ellentmondásra írt megjegyzésedet azért érzem vagy szőrszálhasogatásnak, mert épp Lenin aposztrofálja a számára adott kapitalista szakaszt ("fokot") imperializmusként, tehát vagy úgy gondolkodunk, hogy még mindig ebben élünk és ezen esetben a "kapitalizmus" (jelenlegi formája, tehát imperializmus/monopol-kap.) alatt értendő szerintem magától értetődőnek vehető a kontextusban, vagy azért, mert -- amennyiben úgy gondolkodunk, hogy ezt a "fokot" már meghaladtuk -- lezárult fejezetként tekinthetünk rá.

A tárgyalt könyv második beszámolóját itt olvashatod: forradalmiforras.blog.hu/2019/05/04/david_harvey_a_kapitalizmus_ellentmondasairol

Ugyanúgy szívesen várjuk észrevételeidet ott is.

(egyik admin)