Regisztráció Blogot indítok
Adatok
democratix

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Fidesz harmadik kétharmados győzelme után minden ellenzéki párt önvizsgálatot tartot(tott) a héten. A Jobbikban már azonnal a választások után megindultak belső harcok, hiszen lemondott a párt elnöke, Vona Gábor, aki létrehozta és felépítette a pártot. A szocialisták irányából azóta sem lehet túl…..
democratix 2018.04.12 17:51:40
Érdemes lesz majd visszaolvasni ezeket az ötleteléseket, 4, 8, 12 vagy akárhányév múlva, amikor a választások már itt is úgy zajlanak majd mint Oroszországban, előre borítékolható hatalmas arányú Fidesz győzelemmel, lecsukott ellenzéki vezetőkkel, bezárt sajtótermékekkel, bárminemű valós tét nélkül.

Lehet itt álmodozni, de azért nem árt, ha lélekben felkészültök rá, hogy ez a választás volt az utolsó, nagy jóindulattal még szabadnak nevezhető, ahol le lehetett volna váltani a Fideszt. Több ilyen esély nem lesz, se 22-ben, se semmikor, ennyi volt, kész, vége, 28 évig tartott a magyar demokrácia.

Csak gondoljatok bele, hogy mekkora a tétje a bukásnak Orbán és környezete számára, hány NER lovag egzisztenciája, hány ezer millárd közpénz jellegét vesztett közvagyon és nem utolsó sorban hány évtized szabadsávesztés lógott a levegőben! És ezek csak exponenciálisan növekedni fognak a következő években, pláne, hogy az utolsó gátak is kikerültek a rendszerből.

Orbán mégegyszer nem fogja magához ennyire közel engedni a bukás szelét, erre mindenki már most mérget vehet!

Az LMP által aranytálcán átnyújtott kétharmaddal pedig meg is kaptak minden szükséges eszközt az örökös hatalmon maradáshoz, innentől újra úgy csűrik-csavarják az alkotmányt, a válaszátsi törvényt, a médiatörvényt vagy bármit, ahogy az érdekükben áll.

Az LMP most lehetett volna kormányváltó erő, a demokrácia visszaállításának egyik főszereplője, ehhez képest innentől legfeljebb statiszták lehetnek Orbán illiberális államában, a legtöbbünk szemében pedig a magyar demokrácia elárulói, akik az egójukért odadobták egy nemzet jövőjét.

Őszintén szólva tök mindegy, hogy az LMP merre folytatja, a tetteiknek innentől nem lesz semmi jelentőssége. Ha Orbánnak érdekében áll, megtartja őket látszatellenzéknek - végülis elég sokat tettek ezért - ha nem, majd tesz mást a helyükre.

A lényeg, hogy a pár hét múlva felálló 4. Orbán kormány minden egyes demokrácia tipró cselekedetnél jusson eszébe mindenkinek, hogy mindez azért történhet meg, mert Schiffer András, Sallai Róbert Benedek és Szél Bernadett győzelemre segítették ezt a rendszert! Ezt a három nevet sose feledjük!
democratix 2018.04.12 18:07:52
@lobster thermidor: Csatlakozom! Számomra is érthetetlen, ahogy az LMP-sek egészen elképesztő stílusban kommunikáltak a saját támogatóikkal is, ha azok esetleg nekik nem tetsző kérdést merészeltek feltenni. Hadházy kb. az egyetlen kivétel.
Menjünk tüntetni. Legyen napos idő, enyhe szellő, négytől hatig tartson, aztán menjünk haza.Legyünk százezren, legyünk nagyon sokan, de érjünk haza a vacsorára.Utána majd nézzük meg ha kiáll a kormány sok nagyeszűje, és a képünkbe röhög. Meg azt mondja, demokrácia van, lehet tüntetni, de attól nem…..
democratix 2018.04.12 17:19:44
Lehet menni tüntetni, csak azért azt ne felejtse el senki, hogy a Fidesz összes csalása és trükközése ellenére még ebben a rendszerben is lehetett volna nyerni, ha az ellenzéki pártok képesek lettek volna összefogni, ami ekkora tétnél maximálisan elvárható lett volna!

Persze a tüntetésben most már nagy az egyetértés az ellenzéki oldalon, csakhogy ez már eső után köpönyeg, sokkal inkább önmosdatás mint valós ellenállás.

Ne felejtsük el soha, hogy tavaly Botka és Juhász is kezdeményezett különböző összetételű/formájú együttműködést, ám az LMP és a Momentum vezetői szóba se álltak velük!

Ne felejtsük el soha, hogy ha nyerni talán nem is, de a kétharmadot megakadályozni simán lehetett volna pusztán koordinációval is! Ha az LMP csak 5 budapesti körzetben visszalépett volna, máris nem lenne Orbánnak teljhatalma. De ha már itt tartunk, Szél Bernadett egyéni győzelme pl. a kutyapárton ment el, hiába lépett vissza a javára minden baloldali párt, a kutyapárt jelöltje elvitt 1400 szavazót, miközben a Fideszes jelölt csak 800 szavazattal nyert. Plusz egy Fidesz mandátum, jó poén volt srácok!

Ne felejtsük el soha, hogy a Momentum a választás előtt azt ígérte, hogy ha a kétharmad lesz a tét, akkor tömegesen visszalépnek, ehhez képest alig pár helyen léptek csak vissza.

Persze Fekete-Győr azt is ígérte, hogy ha nem jutnak be, akkor lemond. Nem mondott le. Ahogy Szél Bernadett és Gyurcsány Ferenc sem.

Illusztris társaság, főleg, hogy ők azok akik szmélyükkel vagy tetteikkel a legtöbbet tették az ellenzéki együttműködés ellen, és ők azok is, akik semmiféle felelősséget nem vállalnak a Fidesznek tálcán átnyújtott kétharmados teljhatalom miatt!

Szóval ez azért mindenkinek legyen ott az elmlékezetében amikor ugyanezek az "ellenzéki" vezérek próbálják magyarázni a bizonyítványukat , miközben cserben hagyták, becsapták a kormányváltást akaró szavazóikat.
democratix 2018.04.12 18:02:56
@Gróf Csöpögőpöcsű Csöpi: A számokból világosan látszik, hogy ahol visszalépett az LMP ott szinte kivétel nélkül nyert az ellenzéki jelölt.
A koordináció hiánya csak a csalók dolgát könnyítette meg, hiszen ha amúgyis 4 felé mennek a szavazatok, akkor ott már nem kell mit manipulálni.

Nem szabad annyiban hagyni ezeket a csalásokat, de ettől még tény, hogy az ellenzék sokkal-sokkal többet tehetett volna annál mint amit tett.

Ez pedig ekkora tétnél megbocsáthatatlan és nem lehet most annyival elkenni, hogy de a Fidesz meg csalt. Előre lehetett látni, hogy mindent meg fognak próbálni, épp ezért is kellett volna összefogni.

Persze ez már mindegy, csak hányingerkeltő, ahogy az együttműködésre képtelen politikusok most csalásozással akarnak kibújni a bukás miatti saját felelősségük alól.