Regisztráció Blogot indítok
Adatok
wagrog

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Momentum elkezdte a politikai elit ügynökmúltjának feltárását - legalábbis ezt állítják magukról a lánglelkű fiatalok. Ennek keretében lerántották a leplet Medgyessy Péter múltjáról. Épp időben. A kormányt azonban véletlenül sem hozzák kellemetlen helyzetbe...
wagrog 2018.04.02 12:01:43
@Behaton:

Ezt konkrétan Kövér László mondta, én csak fenntartásokkal fogadnám el a szavait, tekintve, hogy pont az ő rendszerüket akarjuk leváltani.

Ahogy írtam a kutatásokon kívűl egyrészt ismertek a 14-es eredmények is, másrészt ismertek az azóta tarott időközik eredményei is. Egyikből sem az jön ki, hogy az LMP lenne a vezető ellenzéki erő. Ezen kívűl nézz rá az LMP bármely felületére, vagy látogass el egy LMP-s fórumra. Mindenhol, mindenki az összefogást követeli rajtuk, nem véletlenül.

Szóval az a nagy helyzet, hogy vágyakon kívűl semmi nem igazolja, hogy ezeknek az új pártoknak nagyobb lenne a támogatottsága mint a régieké, ugyanakkora a felmérések egyértelműen azt mutatják, hogy az új pártok szavazóinak többsége simán szavazna a régi pártokra a kormányváltás érdekében.

Ez az április 8-azás elég szar duma. Amit én írok, az lehet bizonyos mértékig pontatlan, hisz előrejelzés, de tudományos tényeken alapszik, korábbi választások és időközik eredményein alapszik. Amit ti írtok, azt viszont a vágyaitokon kívűl az ég világon semmi nem támasztja alá. Április 8-cal meg az a baj, hogy nem lehet újra dobni, ha nem jó eredmény jön ki.

Szóval ti hihettek abban, hogy az LMP majd egyedül is megveri a Fideszt, de ha mégse, akkor nem lehet azt mondani, hogy ok bocsi, akkor inkább mégis koordináljatok és szavazzunk újra, mert ilyen opció nincs. Ha marad a Fidesz, akkor 22-re se lesz, Orbán nem hülye, hogy engedje mégegyszer veszélybe kerülni a hatalmát és a személyes szabadságát.

Az elég egyértelmű tény, hogy összefogással mindig többet lehet elérni mint egyedül, a háborúkat se lehet nyerni úgy, hogy minden katona a saját feje után megy.
wagrog 2018.04.02 12:30:04
@szepipiktor: Maximálisan egyetértek, így látom én is.

Számomra egyébként az a leginkább ijesztő, hogy LMP-sek, Momentumosok hogy a fenébe nem látják mindezt? Hogy nem látják, hogy mekkora a tét? Hogy nem látják, hogy itt nem lesz semmiféle "22-re készülünk", mert nem lesz semmiféle 22 ha most nem váltjuk le Orbánt.
wagrog 2018.04.02 14:33:03
@taffer: Szenté azért ne avassuk már, amiért az utolsó előtti pillanatban nagy kegyesen visszalépett!

Nekem és beszámolók alapján sok másnak is konkrétan Fekete Győr indulása az V. kerben volt az a pont ahol végleg elengedetem a Momentumot. Sok hülyeségüket elnéztem, sokáig tartottam, hogy lehet belőlük valami, de ezen a ponton nem volt több érv mellettük, erre nem volt értelmes magyarázat csak az undorító taktikázás.

Talán már elfelejtetted, de itt Juhász Péter lépett vissza először, pedig sokáig ő volt a legesélyesebb jelölt, az pedig nem kérdéses, hogy mennyit tett a kerülti mutyik feltárásáért. Konkrétan neki köszönhető Rogánt már nem merik emberek közé engedni.

Fekete Győr mit tett ezért a körzetért? Szart sem.

Ehhez képest neki naná, hogy pont Juhász körzetében kellett indulnia. Ez nem csak aljas hanem ostoba dolog is volt, hiszen lett volna egy rakás közet, ahol nem volt ilyen szinten ismert ellenzéki jelölt, ahol nem osztotta volna meg az ellenzéket még esélye is lehetett volna, de nem, neki akkor is ez a körzet kellett. Vajon miért?

Szóval volt egy körzet, ahol volt egy esélyes, szociktól függetlenül, tiszta pártból érkező jelölt Juhász Péter személyében, jött a Momentum, megosztotta Juhász támogatását és a vége az lett, hogy az MSZP-P jelötlje maradt. Gratulálok Momentum, ez tényleg szép teljesítmény!

Elég jól látszik azért ebből, hogy a Momentumnak az Együtt volt az elpusztítandó fő ellenség, hisz nyilvánvaló, hogy az Együtt és a Momentum támogatói között lehet a legnagyobb átfedés. Juhászt kicsinálták, most már vissza lehetett lépni.
  Orbán Viktor idei húsvétja elég jól megmutatja mi a tétje az április 8-i választásnak. Nézzük meg kronológiai sorrendben, hogy miniszterelnök miként mélyült el Jézus mártíromságában, és tapasztalatait mennyire használta arra, hogy jobb emberré váljék.   Nagypéntek: Orbán Viktor reggel a…..
wagrog 2018.04.02 12:08:14
@MACISAJT:

A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata - Soros Alapítvány

1992. szeptember 28., hétfő - Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.

Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog.

Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen:

Magyar Oxfordi Társaság
Bibó István Szakkollégium
Bibó István Szakkollégisták Egyesülete
Széchenyi Szakkollégium
Rajk László Szakkollégium Diákbizottsága
Századvég Szerkesztősége
Századvég Politikai Iskola.
Képviselő választás előtt állunk, ami elvileg azt jelentené, hogy a magyar állampolgárok csoportjai megválasztják azokat az embereket, akik majd a Parlamentbe kerülve képviselik az érdekeinket. Az érdekeinket, amelyek közül egyet nagyon nagyon egyértelműen a pártok tudomásukra…..
wagrog 2018.04.02 01:40:21
@kalbász: Na nézzük mit is csinálnak: Versenyképesség, gazdaság növekedés szempontjából sereghajtók vagyunk az egész régióban. Az egészségügy katasztrófális állapotban, ezrek halnak meg évente gyógyítható betegségekben, akik mind élhetnének tovább ha imádott Orbánod nem rohadt stadionokra meg gyűlölet propagandrára öntené a péznt. És akkor a lopásról még nem is beszéltünk.

Csak tavaly 65 MILLLÁRDOT költött Orbán propagandára. Felfogod bmeg?
65 000 000 000 Ft egyetlen ki.aszott év alatt!!! Menjél már be egy kórházba aztán nézzél szét, hogy nem lett volna-e ennek jobb helye máshol mint egymás mellé kirakott 8 k..va Soros plakátban?

Eközben Mészáros Lőrinc egy csőd szélén tengődő senki kis gázszerelőből az ország egyik leggazdagabb embere lett, több mint 200 cég van már a nevén.
Aztán ott van még Tiborcz, Garancsi, Vajna, Habony és a többi.

Ezek a te k..va eredményeid!