Adatok
B. Timi
11 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Zimankós szombat délután alkalmával beugrottunk a Jászai tér közelében található pho-s helyre. Jókat olvastam róla, gondoltam kipróbálom.
Első belépéskor tele volt a hely. Egy darabig álldogáltunk a pult mellett, amikor a pincér megkérdezte, mire várunk. Mondtam, egy asztalra, aztán a konyha felé…..
Újabb blog bejegyzés egy már tesztelt helyszínről.
Úgy tűnik vannak már kedvencek, ahova mindig vissza-visszahúz a szívem :) Plusz a második rendelésnél összezavarodtam, mert nem volt a levesemben babcsíra, amin elgondolkodtam, véletlen maradhatott-e ki vagy esetleg más hússal rendeltem, ezért…..
Az ALLEE-val szemben az Október huszonharmadika utcán két pho-levesező hely is található egymás mellett.
Legutóbb, amikor a Hai Nam-mal próbálkoztunk (egy szombat délután), csúfos kudarcot szenvedtünk. Mint korábbi bejegyzésemben taglaltam, sajnos asztalfoglalás nincs, vagy kivárod a sort vagy…..
Múlt héten volt szerencsém nyerni két fő részére pho levest az egyik kedvenc helyemre, a Funky pho-be.
Vittem magammal kedvenc pho-fogyasztó barátnőmet, és együtt teszteltük a hátszínes verziót. Megnyugtatásképp jelezném, hogy ismét nem csalódtam. Korábban a lábszáras levest kóstoltam, az is remek…..
A Blaha Lujza tér szomszédságában eldugva bukkantunk rá a Somogyi Béla utcában erre a kifőzdére emlékeztető helyre.
A külcsín-beltér ne tévesszen meg senkit, az ételek messze meghaladják az első benyomás után fogyasztókat.
A helyiek kedvesek, étlapot kapunk, az asztalnál veszik fel a rendelést,…..
Szombaton hirtelen ötlettől vezérelve beugrottunk a Good Morning Vietnam-ba, mert a WeloveBudapest blogon a 6 legjobbb pho levesező hely közt említették, és kíváncsiak lettünk rá. El van azért dugva rendesen a belváros szívében, sok embert se tud egyszerre hellyel kínálni, de azért mégiscsak…..
Szombaton (2018.03.17.) ismét tervbe vettük, hogy pho leves kóstolóba megyünk. Elsősorban a Hai Nam Pho Bistro lett volna a cél, de sajnos nem fogadtak foglalást, és a helyszínen felgyűlt fogyasztók és várakozók száma alapján úgy döntöttünk, ezt a helyet most kihagyjuk, de (!) szerencsénkre nem…..
B. Timi
2018.03.26 10:21:21
@Esztivagyok: Köszi az ajánlatot, annyi (szuper) hely van még ilyen témában, rajta vagyunk, hogy végigegyük :) A Pho 36-ról gondolom azért nem hallottál még, mert a mellette levő Hai Nam Pho Bistro elviszi a figyelmet...
Szombaton (2018.03.03.) ismét a Wokame-ban kötöttünk ki, mint megszokott minőség ebben a csípős hidegben. Gondoltuk egy forró leves nem eshet rosszul, és ismét nem csalódtunk. Az egyik kedvenc levesező helyem, a ramen és a pho verhetetlen. A másik kedvenc a Funky Pho, egyetlen negatívuma a Mozsár…..
A szombati vietnámi vacsora után gondoltuk beülünk valahova levezetésként, és a régi emlékek (meg a hely közelsége) miatt betértünk a MONYO-ba. Néhány éve jártunk itt utoljára, akkor egy kellemes kis kocsma képe tárult elénk, ami azóta csak az itallapban változott meg.
A berendezés kb. ugyanaz,…..
Pénteken (2018.02.23.) egy vegetáriánus barátnőmmel találkoztam és kihívás elé állítottam magam, hogy találjak egy jó helyet a belvárosban, ahol nekem se kell zöldséget rágcsálnom, és Ő se fog könnyes szemmel marhapogácsák mellett kávét szürcsölni :) Jókat hallottam a Halkakasról (nyilván, pozitív…..
Szombat este 19 órakor (2018.02.24.) volt szerencsém nyolc barátommal ellátogatni a Kálvin téri Hànội Xưa elnevezésű vietnami étterembe. A társaság méretére tekintettel asztalt is foglaltam, bár ez érkezésünkkor vált érthetetlenné, tekintve, hogy rajtunk kívül nem volt más a helyiségben. Szerencsére…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz