Regisztráció Blogot indítok
Adatok
K. Virág Viki

237 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tudjátok megvan annak a maga bája, ha az ember hazai alkotótól vásárol. Az az érzés, hogy a hőn áhított darab csak és kizárólag neked készült, hogy megismételhetetlen, hogy nincs belőle még egy, tényleg megfizethetetlen. Amióta én magam is vállalkozó anyuka lettem, szívügyemnek tekintem a hazai…..
Világ életemben a december volt a kedvenc hónapom, és amióta megszülettek a lányok, minden évben egyre jobban várom ezt az időszakot. Az idei lesz a 2. olyan karácsonyunk, amit már velük együtt töltünk itthon, és a tavalyiból tanulva, most jóval korábban elkezdtem hangolódni az ünnepekre. Hetek óta…..
Ha ajándékvásárlásról van szó, akkor azt gondolnánk, hogy a gyerekekkel van a legkönnyebb dolgunk, hiszen a boltok polcai szó szerint roskadoznak a különféle játékoktól és gyerekeknek szánt holmiktól. De pont emiatt nagyon könnyű elveszni a (sokszor teljesen haszontalan) gyerekcuccok tengerében.…..
Azoknak, akik rendszeresen követik a blogot, valószínűleg már nem ismeretlen a SzóKiMondóka, hiszen nemrég írtam róluk és az egyik termékükről, a Mondókakockáról, amivel a FeMini Box Anya Kicsi Kincse kiadásában ismerkedtünk meg. Azóta is szinte napi rendszerességgel játszunk vele, a lányok nagyon…..
 A FeMini Box idei Anya Kicsi Kincse kiadását több okból is nagyon vártam. Egyrészt azért, mert imádom a meglepetésdobozokat, főleg a baba-mama témájúakat. Másrészt azért, mert a FeMini Box-ban hazai tervezők termékei is megtalálhatóak, és amióta én magam is vállalkozó anyuka lettem, különösen…..
Gyakorló anyukaként az Aliexpress-t már nemcsak arra használom, hogy magamnak mindenféle apróságot beszerezzek onnan, hanem a lányoknak is sok praktikus dolgot sikerült már rendelnem, az itthoni árak töredékéért. Persze volt néhány mellényúlás is, de ez benne van a pakliban, ha az ember online…..
A LUSH neve nálam egyet jelent a környezettudatossággal, így amikor eldöntöttem, hogy a fürdőszobában lévő piperéket is szeretném környezetbarát verzióra cserélni, rögtön ők jutottak az eszembe. De hogyan lehet egy kozmetikum környezetbarát azon túl, hogy "szép összetevői" vannak? Mondjuk úgy, hogy…..
Világ életemben az a típus voltam, aki szeretett előre felkészülni mindenre, és persze ez az anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatban sem volt másképp. Ikres könyveket és fórumokat bújtam, hogy minél több okosságot magamba szívjak még a lányok születése előtt, hiszen bár a felmenőink között…..
Az év utolsó, csendesebb napjai tökéletesek arra, hogy számba vegyük az életünket, átgondoljuk a mögöttünk álló esztendőt és megtervezzük a következőt. Az Inspirációs napló amellett, hogy végigkísér 2020-on, a lezárásban és a tervezésben is a segítségedre lesz.   Inspirációs napló 53 oldal, ami…..
Világ életemben igyekeztem odafigyelni a környezetemre, és úgy élni, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjak magam után. Nem szemeteltem, nem folyattam fogmosás közben a vizet, mindig lekapcsoltam a lámpát, ha kimentem a szobából és hasonló apróságok. Szóval a saját szintemen úgy éreztem, hogy…..
Egy korábbi Instagram posztban már meséltem Nektek arról, hogy a lányok mellett nem sok szabadidőm van, de arra azért mindig igyekszek odafigyelni, hogy a reggeli ne maradjon ki. (Még akkor sem, ha erre csak 10-11 óra magasságában jut időm.) Egyrészt azért, mert a két gyerek ellátása fizikálisan is…..
Talán hallottatok már róla, hogy március az endometriózis hónapja. Itthon több híres blogger is az "endomarch mozgalom" mellé állt, hogy felhívják a figyelmet erre a nagyon sok nőt érintő betegségre. Sokan megosztották a személyes sztorijukat, és ezen felbátorodva végül arra jutottam, hogy én is…..
Sokat gondolkoztam azon, hogy elkészítsem-e a 3. tirmeszteri beszámolót, mert visszaemlékezve nekem többnyire csak panaszkodással telt ez az időszak, de úgy gondoltam, hogy így lesz teljes a sorozat. És amúgy is, azt vettem észre, hogy a várandóssággal kapcsolatban mindenki csak a jó dolgokat…..
Ha szoktatok blogokat olvasni, Instát és Facebookot pörgetni vagy éppen Youtube videókat nézni, akkor már biztosan hallottatok a Foreo-ról. Nagyjából 1 éve robbant be itthon ez a márka és azóta annyi influencernél lehetett látni a termékeiket, hogy kialakult egy nagyon furcsa negatív érzés a…..
Az év végéhez közeledve egyre többen érdeklődtetek afelől, hogy lesz-e 2019-es Inspirációs napló, hiszen 2013 óta ez már szinte hagyománynak számít itt a blogon. Azóta egy olyan év sem telt el, hogy ne készítettem volna, úgyhogy nagyon igyekeztem befejezni a 2019-es változatot, még mielőtt a lányok…..
November utolsó hetében talán már nem túl korai karácsonyi ajándékokról beszélni, úgyhogy össze is gyűjtöttem Nektek 5 kedvencemet, amiket egytől-egyig hazai alkotók készítettek. Ha idén a plázás tömegcikkek helyett Ti is inkább olyan ajándékokkal lepnétek meg a szeretteiteket, amik egyediek és…..
Az ősz beköszönte óta azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom megúszni a télikabát kérdést ekkora pocakkal. Sokáig lamentáltam azon, hogy vegyek-e vagy sem, megéri-e kiadni egy nagyobb összeget azért a pár hétért (?), amíg tudom majd hordani, és egyáltalán hol fogok találni olyat, amiben nem úgy nézek…..
Talán nem fogtok meglepődni, ha azt mondom, hogy szeretem az egyszerű és praktikus megoldásokat. Ez az élet minden területére igaz, de a lakásdekorációra főleg. Igaz, hogy időnként szeretek belemélyedni hosszan egy-egy projektbe, és elbíbelődni a lakás csinosítgatásával, de inkább azokat az…..
Már kicsivel több, mint egy hónap is eltelt a Dm őszi Beauty Workshopja óta, de mindenképpen szerettem volna tesztelni a rendezvényen kapott termékeket, mielőtt beszámolok Nektek róluk. Az elmúlt egy hónap alatt szinte mindent sikerült kipróbálnom, úgyhogy most jöjjenek a legizgalmasabb újdonságok a…..
Bár még durván két hónap hátra van ebből az évből, én úgy vagyok vele, hogy nem lehet elég korán nekilátni a 2019-es határidőnapló beszerzésének. Tudjátok, hogy az ajakkencék mellett a határidőnaplókért és a különféle papírárukért is szenvedélyesen rajongok. Imádom őket nézegetni, lapozgatni, és ha…..
Amilyen csigalassúsággal telt az első trimeszter az ikrekkel, a második legalább annyira gyorsan elszaladt, és szerencsére ez a 3 hónap abszolút olyan volt, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Vagy ahogyan általában hallani lehet a médiában a várandósság időszakáról. Cukormázas,…..
Debrecenben a Nagyerdő környéke az egyik kedvenc helyem. Nyaranta sokat szoktunk errefelé sétálni a férjemmel, mert itt mindig olyan egy kicsit, mintha otthon lennénk. Mindketten egy vidéki kis településről származunk a Zemplénből, úgyhogy mondhatni, mi ebben nőttünk fel. Hatalmas erdők, legelők és…..
Sok minden megváltozott a napi rutinomban azóta, hogy megtudtam, hogy kisbabákat várok, de az összes közül talán a bőrápolási szokásaim változtak a legtöbbet. Persze korábban is igyekeztem odafigyelni arra, hogy amit magamra kenek, az bőrbarát legyen és lehetőleg minél kevesebb mesterséges és…..
Igaz, hogy csak 2 hét múlva lesznek a Glamour napok, de én annyira kis lelkes voltam, hogy már tegnap összeírtam a bevásárlólistámat. Közben mosolyogtam is egy jót magamban azon, hogy mennyivel másabb lett ez a mostani lista, mint mondjuk a 3 évvel ezelőtti. Akkor főleg sminkcuccok és mindenféle…..
Tegye fel a kezét az, aki szeret kedvezményesen vásárolni! Na nekik van egy jó hírem, ugyanis október 11 - 14. (csütörtök - vasárnap) között ismét Glamour napok lesznek, ami azt jelenti, hogy 320 márka, több mint 4.000 üzletében 20-70%-os kedvezménnyel lehet majd vásárolni. A korábbiakhoz hasonlóan…..