Regisztráció Blogot indítok
Adatok
veldhuis (törölt)

0 bejegyzést írt és 78 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gondok voltak az FTC hazai pályájának számító csarnok jégbeosztása körül. Emiatt elhalasztatta a klub pénteki Mol Liga-mérkőzését. Úgy tűnik, nem lesz ilyen a jövőben. Optimisták voltunk, a fent hivatkozott cikk kommentjei között írtuk is, ha ezen a tíz percen múlik, nem…..
Pénteken elmarad a Ferencváros–Alba Volán Mol Liga-mérkőzés, vasárnap pedig Pesterzsébet helyett Újpesten játsszák le az Ferencváros–Újpest találkozót. A zöld-fehér csapat feladja a pályaválasztói jogot. Tovább után jönnek az okok. Először is Lévai Józseftől,…..
Hétfőn a Ferencvárosi TC jégkorongszakosztálya közgyűlést tartott. Új elnökséget és új elnököt választottak. Kassai György lemondott, három évre Al-Daadu Muhanned kapta meg az irányítás lehetőségét. Készítettünk vele kisebb interjút. "Amatőr státusúak vagyunk,…..
A Dab.Doclernek négy mérkőzés után is csak egy pontja van, ezúttal az Újpesttől kapott ki hazai jégen a többszörös magyar bajnok. A Ferencváros alatt viszont szalad a szekér, az eredményből úgy tűnik, simán intézték el a gyergyószentmiklósi Progymet.Dmitrij Szafonov ezúttal…..
Két magyarországi csapat is nagy verést kapott Erdélyben, de az FTC-nek is csak ideig-óráig volt esélye a HC Csíkszeredával szemben. Büntetőkkel bukott az NZ-Stars. A két csíkszeredai gárda lendületes rajtja nem meglepetés, azt viszont kevesebben várták, hogy a Progym is…..
Jégkorong 46 gól kezdésként 2008.09.12 23:13:00
Több mint kilencgólos átlagot hozott a Mol Liga 1. fordulójának öt mérkőzése. A győztesek tekintetében meglepetés nemigen volt, a végeredményeket vizsgálva kisebbek akadtak. Két hazai, három vendégsiker a mérleg.A HC 14 perc alatt hat gólt lőtt a Miskolc otthonában. Ez…..
Kezdetnek egyáltalán nem volt rossz, hajtós meccset játszott a Mol Liga nyitányán az abszolút újonc NZ-Stars és a többszörös bajnok Dunaújváros. Előbbi nyert büntetőkkel. Először is örömtelinek találtuk, milyen sokan óhajtották megnézni a szezon első összecsapását a…..
Az NZ-Stars–Dab.Docler találkozóval kezdetét veszi a Mol Liga és az OB 1 2008/09-es idénye. Összeállításunk második részében a nem magyarországi csapatok kereteit ismertetjük. Közöljük minden játékos mezszámát, ismertetjük pályafutását. Utolsó frissítés szeptember…..
Szponzori együttműködést alakított ki a Mol csoport a jégkorongszövetségekkel – áll az olajcég és a jégkorongliga közleményében. Az együttműködés eredményeként a legjobb magyar és a legjobb romániai csapatok ősztől egy bajnokságban, a Mol Ligában mérhetik össze…..
Kedden ülést tartott a román jégkorongszövetség döntéshozó testülete, a szövetségi büró. A napirendi pontok között a bajnokság és a román kupa lebonyolítási rendszere is szerepelt. Cikkünkből kiderül, mi az interliga és a magyar OB 1 átigazolási határideje. Tánczos…..
Hetek óta tartotta magát a pletyka, miszerint Lencsés Tamás a Starsba igazol. Pénteken délután megtörtént a végleges megegyezés. Mellette érkezett egy korábbi ifjúsági és juniorválogatott csatár is. Ezzel 15-re nőtt nyári igazolásaik száma.Lencsés Tamás 64-szeres válogatott…..
Több a csapat, korlátozták az idegenlégiósok létszámát, drasztikusan emelkedett a lejátszandó mérkőzések mennyisége. Játékoshiány mutatkozhat a piacon, így sok fiatal kaphat lehetőséget a felnőttek között. De hol a határ? Szavazzanak! Arra voltunk kíváncsiak, milyen…..
veldhuis (törölt) 2008.07.28 15:32:14
veldhuis (törölt) 2008.07.29 16:15:13
Fantasztikus ez a blog! Rég röhögtem ennyit! A kedvencem a szövetségre való hivatkozás! Kik alkotják a döntéshozó testületet? A Klubok vezetői! Kik ajánlanak szabálymódosításokat? A ligák! Nekik kik a tagjai? Ld fent.

Én sem értek egyet azzal, hogy felkészületlen fiatalok lépjenek jégre az OB I-ben. Tavaly ez még csak a kis Volán baja volt (1991-esek játszottak elég sokan), idéntől azonban, hála a rossz szabályoknak, további csapatoknál is előfordulhat hasonló helyzet, és ez immáron kétségtelenül nagyobb probléma, amire megoldást kellene találni (én nem tudok).

OB II-esek. Ld. Haluska esete. De pl. eddig is lehetett volna Fradiban játszani OB I-es szinten, hiszen amatőr csapat, de az OB II-es azért OB II-es, mert ennyit bír, akár fizikailag, akár csak elfoglaltságilag. Azért egy OB I-es gárdánál napi szinten vannak edzések, amit nem minden dolgozó ember tud bevállalni, hogy a túrákról már ne is beszéljünk.

Mike!

Neked pedig külön gratula! Olyan mondandót adtál a számba, amit nem is mondtam, de ezt már megszoktam itt a sok amatőr megmondótól. Tudod, nem hittem volna, hogy a fociszülőknél létezik rosszabb, de a hokiszülők (tisztelet a többségnek, aki normális!) egy részét nemcsak a pályákról, de még a városokból is ki kellene tiltani, ahol jégpálya van! Egyébként pedig a fiadat a saját korosztályába is bármikor összetörhetik, elég egy balszerencsés szituáció, urambocsá' egy alattomos ellenfél.
Kangyal Balázs klubigazgató a legújabb híreket osztotta meg velünk. Három új érkezőről tudunk beszámolni. Egy magyar válogatott, egy amerikai és egy Amerikából érkező csatárról. És még ezen kívül is akad érdekesség.Haladjunk a fenti sorrendben. Szajbert Patrik követte…..
Két játékost már le is igazolt a Miskolc, négy idegenlégióst pedig hamarosan fog. A felkészülést augusztus 4-én kezdi meg a csapat. Hajtás alatt jönnek a konkrétumok, de van, ami a jövő hétig titok marad.Jövő pénteken, azaz augusztus elsején négy finn fiatalember érkezik a…..
Újra van mit írni a Ferencvárosi TC jégkorongozóiról. Az olvasóink által régóta és joggal követelt írásban megszólal az FTC és a jégkorong-szakosztály elnöke is. Meglepetés, hogy elsősorban jó hírekről számolhatunk be. A végén 14 játékosnevet is találnak. Rieb…..
Június 20-án és 21-én rendezik Ottawában az idei NHL-draftot. A holtszezon legnagyobb érdeklődéssel várt eseményére, az amatőr játékosok börzéjére a Senators otthonában kerül sor. Quitz kollégától már olvashattak két bevezető jellegű posztot, itt az egyik, itt a másik, de…..
veldhuis (törölt) 2008.06.19 15:50:34
Egy hét alatt két kapusát vesztette el a dunaújvárosi csapat. Rajna Miklós után a 31 éves szlovák Jaroslav Ferjo is bejelentette távozását. Lassan oda a tavalyi csapat fele. Ferjo megbízható, jó kapus volt, öt évet töltött Dunaújvárosban. Azari Zsolt ügyvezető szezon végi…..
A Bp. Stars szombaton tartotta sajtótájékoztatóval egybekötött szezonzáróját. Az utánpótlás-korosztályok eredményeinek megünneplése mellett természetesen a felnőtt csapat válogatott játékosainak bemutatása állt a középpontban. A már napvilágra került nevekkel…..
Budapestre látogatott az IIHF, hogy kisorsolja a 2008/09-es szezonra a második számú európai vetélkedés, a Kontinentális Kupa csoportjait és menetrendjét. A magyar színeket a dunaújvárosiak képviselik. A Dab.extra.hu szeretett volna csoportot rendezni a második körben, ám ezt a…..
Ahogy szerda reggeli írásunk alapján valószínűsíthető volt, léket kapott a magyar–román közös liga ügye. Egyre nyilvánvalóbb, hogy magyar bajnokságot nézünk szeptembertől, két vendég együttessel. Kérdőjelek azonban még bőven vannak.A Nemzeti Sport online verziója…..
Olyan jól sikerült az orosz Nyikolaj Fegyasov újjászületése a Ferencvárosban, hogy marad a közelben. A zöld-fehéreket elhagyja, de nem megy messzire, a HC Csíkszereda játékosa lesz. A csatár megerősítette blogunknak a hírt, sőt egy újabbal is szolgált.A Ferencváros módfelett…..