Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Aleister Crowley

0 bejegyzést írt és 92 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A vállalatok már tervezik az "oltott" alkalmazottak cseréjét, akik valószínűleg néhány éven belül meghalnak. Az olaj- és gáziparban dolgozó ügyvezető, aki nagyvállalatok utódlási terveit dolgozza ki, arra figyelmeztetett, hogy világszerte a vállalatok már azt tervezik, hogy a következő néhány évben…..
„A Föld jelenlegi állapotában nem iskola, hanem egy megszállt terület”   Ebben a cikkben igyekeztünk összefoglalni és egymás mellé rendezni Cobra-nak a Föld kísérletről, kozmikus anomáliáról és arkhónokról tett korábbi közléseit. Talán az ő leírásai eddig a…..
Aleister Crowley 2020.12.24 14:12:15
A világ megőrűlt a Covid19 járvány. közepedte. Mindenki érzi, valami új kezdetnek nézünk elébe. Ahhoz, hogy az Új Világ Rend - a jövő, érthető legyen, előbb a múltat kell tisztán látni - ismerni.
És ha ez megtörtén le kell rendeznie mindenkinek saját magának a saját adósságát. Nincs más kiút csak az etika alkalmazása. Ez az univerzum törvénye. Az etika alkalmazása a túlélés érdekében .

A régi világrend mesterséges intelligencia humán testekbe történő integrálását készítik elő. Azért mert egy múltbéli eseményt dramatizál. Ennek az eseménynek a gyökere, minden humán elmében ott szunnyad mélyen, tudat alatt.
 
Ez a járvány cirkusz, amit most a világ dramatizál egy több mint 9000 évvel ezelőtt történt eseményből ered és annak az újra ismétlése.  Amit most 2021 re terveznek az a mesterséges intelligencia installálása a humán testekbe.

Az emberek össze vannak zavarodva, hiszen 9 hónap elteltével sem áll nekik össze a kép, hogy mi a csuda folyik itt, a  járvány címén. Hamis miérteket kreálnak, elhisznek butaságokat, ami még távolabb viszi őket a megértéstől. Várják, hogy vége legyen ennek a cirkusznak, és egy külső pontról várnak megoldást. Az emberek idegeit felőrölte az elmúlt időszakban, többen öngyilkosok lettek a kilátástalanságtól.

Az emberek amíg meg nem tudják, és meg nem értik a valódi történelmet, nem fog egyenesbe állni a dolog. Az ember igazi történelmét, mely meg lett hamisítva, a szabadkőműves körök féltve őrzik. Mégpedig azért, mert ezáltal tudják kontrollálni a népességet. Itt az alábbiakban a valódi történelem:

13441 éve egy jövevény faj (nevezzük 4. megszálló faj) érkezett a bolygóra. A céljuk a bányászat volt, fémeket stb. szállítottak el a bolygóról. Hasonlóképp, ahogy azt az Angol-amerikaiak tették Dél-Afrikában. Gyémántot, aranyat, platinumot, stb. szedtek ki a földből és vitték ki az országból.

9296 évvel ezelőtt egy kutató csoport érkezett a Föld bolygóra (nevezzük 5. megszálló fajnak) néhány ezer lény kutató és asszisztens. Nem tájékozódtak, vagy figyelmen kívül hagyták, hogy a bolygón már egy másik faj is tevékenykedik. A korábban érkezett faj - mivel katonailag és haderőben jóval felkészültebb volt – körül vette a kutató bázist, és erőszakkal túszul ejtette a kutató egység vezetőjét, és lezárta a bázist.

A 4. megszállók helytartója megzsarolta az 5. megszálló kutatócsoport vezetőjét. Mivel a kutatócsoport élen járt az elme-technikákban és az elektromágneses tudásban, programozásban (mint pl: Nikola Tesla), a 4. megszállók helytartójának kapóra jött ez a csapat. A katonai kényszer alatt a kutatócsoport vezetője beleegyezett, hogy a 4-es csoportnak fognak dolgozni, cserébe azért, hogy nem lövik szét a kutató bázist és likvidálják a legénységet.

A 4. megszállók a homo-sapienst rabszolgának használták a bányászathoz. Mivel kevés volt a melós és sok volt a meló. Az emberek pedig lassan szaporodtak és hamar elpusztultak. Évente csak 1-2-szer jött a szaporodási ingerük (ahogy a genetikai program azt szabályozta), viszont a kemény munka tizedelte őket. A kutató csoport kapta azt a megbízást, hogy elektronikus implantokkal és vegyi anyagokkal: sejt biológiával módosítsa a DNS-t, és hozzon létre egy NEW homo sapinens fajt, mely jobban szaporodik (bármikor szívesen közösül) és munkabíróbb…akárcsak egy mai kínai „robotmunkás”.

Hipnózissal, elektronikus implantokkal, különböző frekvenciák használatával, kémiai anyagok kombinációjával, sexuális motivációt ültettek be. Ezt nagyon jól demonstrálja Dr. Fauci, B. Gates, stb. ezért akarnak oltani…hogy az ember elméje számítógéppel közvetlen kontrollálható gép legyen - a mesterséges intelligencia része, miközben a FaceBook-on, Instagramon, Tv programokban, és az erotikus internet-hirdetésekben folyamatosan ingerlik rajtuk a szexuális vágyat.

A 4. megszállók katonái, folyamatosan ellenőrzés alatt tartották a kutatókat. (Ezt dramatizálják most azzal, hogy katonai felügyelet alá helyezik a kórházakat…és fölösleges kórházi ágyakat létesítenek, lélegeztető gépek, stb).

A emberrel történt kísérletek és a fejlesztések elég hosszú ideig tartottak. A homo-sapiens tobozmirigyét – és ezzel a mirigyrendszerének az egyensúlyát – gyakorlatilag tönkrevágták, főlborítva az eredeti egyensúlyt. A kísérletek során torzszülöttek keletkeztek és a DNS-ük deformálódott. Sok el is hullott belőlük... Ennek a mai napig isszuk a levét és nem véletlen félnek az emberek az Covid oltás „esetleges” mellék hatásaitól.

Következő hozzászólásban folytatom:
Aleister Crowley 2020.12.24 14:13:39
Előző hozzászólás folytatása:
Bár a célt részben megoldották, létrejött egy termékeny és elektronikus rendszerekkel könnyen kontrollálható faj. A bibliai "ÉDENKERT" történet erről szól, persze szimbólikusan. A tiltott gyümölcs – alma, amibe Ádám és Éva beleharapott - az APPLE szimbóluma, mely a programozást, a DNS átprogramozását jelképezi. A programozás végterméke egy szexuálisan (politikailag) túlfűtött, vallásosan aberrált lény, aki engedelmes tagja a társadalomnak. Ha megnézzük a mai átlag embert, ahogy rá van ragadva az okos telefonjára és az egyéb „segéd” elektronikus kütyükre (kap egy Facebook üzenetet mely akár kontrollálja a teste mozgását is) be kell vallanunk, hogy őseink remek munkát végeztek. Bár, ha gyermekeink szokásait figyeljük, egyre jobban látjuk, hogy ez egyre inkább nem teszik nekünk.

A homo-sapiensbe az átprogramozás által beültetett mániákus szaporodás és a profitorientált növekedés, az az eredendő bűn, mely tönkreteszi önmagát és a bolygót IS. Ha ezt a mániát nem sikerül törölni, az emberi faj úgy fog járni, mint egy rákos test: a sejtek túlszaporodása és a genetikus programtól eltérő önnálósodása omlasztja össze majd önmagát és vele együtt az egész a szisztémát.

A fenti eseménynek a (törlése) duplikálása a megoldás. Tehát minél több emberi lénynek rá kell tudnia hangolódni, lokalizálni és átélni ezt az eseményt a saját nézőpontjából véBár a célt részben megoldották, létrejött egy termékeny és elektronikus rendszerekkel könnyen kontrollálható faj. A bibliai "ÉDENKERT" történet erről szól, persze szimbólikusan. A tiltott gyümölcs – alma, amibe Ádám és Éva beleharapott - az APPLE szimbóluma, mely a programozást, a DNS átprogramozását jelképezi. A programozás végterméke egy szexuálisan (politikailag) túlfűtött, vallásosan aberrált lény, aki engedelmes tagja a társadalomnak. Ha megnézzük a mai átlag embert, ahogy rá van ragadva az okos telefonjára és az egyéb „segéd” elektronikus kütyükre (kap egy Facebook üzenetet mely akár kontrollálja a teste mozgását is) be kell vallanunk, hogy őseink remek munkát végeztek. Bár, ha gyermekeink szokásait figyeljük, egyre jobban látjuk, hogy ez egyre inkább nem teszik nekünk.

A homo-sapiensbe az átprogramozás által beültetett mániákus szaporodás és a profitorientált növekedés, az az eredendő bűn, mely tönkreteszi önmagát és a bolygót IS. Ha ezt a mániát nem sikerül törölni, az emberi faj úgy fog járni, mint egy rákos test: a sejtek túlszaporodása és a genetikus programtól eltérő önnálósodása omlasztja össze majd önmagát és vele együtt az egész a szisztémát.

A fenti eseménynek a (törlése) duplikálása a megoldás. Tehát minél több emberi lénynek rá kell tudnia hangolódni, lokalizálni és átélni ezt az eseményt a saját nézőpontjából véve. Ha sikerül ezt elérnünk, akkor elég energiát lecsapolnunk ebből a közös eseményből, és ez nem lesz többé tudat alatt vezérlő, hipnotikus hatású az emberiségre (főleg a vezető pozicióban lévők részére). Nagy eséllyel a világban vissza fog állni egy új egyensúly. Ezzel tudjuk „átprogramozni”a történelmet, azt a történelmet, mely semmi jót nem sejtet most a jövő nemzedéke számára.ve. Ha sikerül ezt elérnünk, akkor elég energiát lecsapolnunk ebből a közös eseményből, és ez nem lesz többé tudat alatt vezérlő, hipnotikus hatású az emberiségre (főleg a vezető pozicióban lévők részére). Nagy eséllyel a világban vissza fog állni egy új egyensúly. Ezzel tudjuk „átprogramozni”a történelmet, azt a történelmet, mely semmi jót nem sejtet most a jövő nemzedéke számára.
„A Föld jelenlegi állapotában nem iskola, hanem egy megszállt terület”   Ebben a cikkben igyekeztünk összefoglalni és egymás mellé rendezni Cobra-nak a Föld kísérletről, kozmikus anomáliáról és arkhónokról tett korábbi közléseit. Talán az ő leírásai eddig a…..
Aleister Crowley 2020.12.24 14:07:36
A világ megőrűlt a Covid19 járvány. közepedte. Mindenki érzi, valami új kezdetnek nézünk elébe. Ahhoz, hogy az Új Világ Rend - a jövő, érthető legyen, előbb a múltat kell tisztán látni - ismerni.
És ha ez megtörtén le kell rendeznie mindenkinek saját magának a saját adósságát. Nincs más kiút csak az etika alkalmazása. Ez az univerzum törvénye. Az etika alkalmazása a túlélés érdekében .

A régi világrend mesterséges intelligencia humán testekbe történő integrálását készítik elő. Azért mert egy múltbéli eseményt dramatizál. Ennek az eseménynek a gyökere, minden humán elmében ott szunnyad mélyen, tudat alatt.
 
Ez a járvány cirkusz, amit most a világ dramatizál egy több mint 9000 évvel ezelőtt történt eseményből ered és annak az újra ismétlése.  Amit most 2021 re terveznek az a mesterséges intelligencia installálása a humán testekbe.

Az emberek össze vannak zavarodva, hiszen 9 hónap elteltével sem áll nekik össze a kép, hogy mi a csuda folyik itt, a  járvány címén. Hamis miérteket kreálnak, elhisznek butaságokat, ami még távolabb viszi őket a megértéstől. Várják, hogy vége legyen ennek a cirkusznak, és egy külső pontról várnak megoldást. Az emberek idegeit felőrölte az elmúlt időszakban, többen öngyilkosok lettek a kilátástalanságtól.

Az emberek amíg meg nem tudják, és meg nem értik a valódi történelmet, nem fog egyenesbe állni a dolog. Az ember igazi történelmét, mely meg lett hamisítva, a szabadkőműves körök féltve őrzik. Mégpedig azért, mert ezáltal tudják kontrollálni a népességet. Itt az alábbiakban a valódi történelem:

13441 éve egy jövevény faj (nevezzük 4. megszálló faj) érkezett a bolygóra. A céljuk a bányászat volt, fémeket stb. szállítottak el a bolygóról. Hasonlóképp, ahogy azt az Angol-amerikaiak tették Dél-Afrikában. Gyémántot, aranyat, platinumot, stb. szedtek ki a földből és vitték ki az országból.

9296 évvel ezelőtt egy kutató csoport érkezett a Föld bolygóra (nevezzük 5. megszálló fajnak) néhány ezer lény kutató és asszisztens. Nem tájékozódtak, vagy figyelmen kívül hagyták, hogy a bolygón már egy másik faj is tevékenykedik. A korábban érkezett faj - mivel katonailag és haderőben jóval felkészültebb volt – körül vette a kutató bázist, és erőszakkal túszul ejtette a kutató egység vezetőjét, és lezárta a bázist.

A 4. megszállók helytartója megzsarolta az 5. megszálló kutatócsoport vezetőjét. Mivel a kutatócsoport élen járt az elme-technikákban és az elektromágneses tudásban, programozásban (mint pl: Nikola Tesla), a 4. megszállók helytartójának kapóra jött ez a csapat. A katonai kényszer alatt a kutatócsoport vezetője beleegyezett, hogy a 4-es csoportnak fognak dolgozni, cserébe azért, hogy nem lövik szét a kutató bázist és likvidálják a legénységet.

A 4. megszállók a homo-sapienst rabszolgának használták a bányászathoz. Mivel kevés volt a melós és sok volt a meló. Az emberek pedig lassan szaporodtak és hamar elpusztultak. Évente csak 1-2-szer jött a szaporodási ingerük (ahogy a genetikai program azt szabályozta), viszont a kemény munka tizedelte őket. A kutató csoport kapta azt a megbízást, hogy elektronikus implantokkal és vegyi anyagokkal: sejt biológiával módosítsa a DNS-t, és hozzon létre egy NEW homo sapinens fajt, mely jobban szaporodik (bármikor szívesen közösül) és munkabíróbb…akárcsak egy mai kínai „robotmunkás”.

Hipnózissal, elektronikus implantokkal, különböző frekvenciák használatával, kémiai anyagok kombinációjával, sexuális motivációt ültettek be. Ezt nagyon jól demonstrálja Dr. Fauci, B. Gates, stb. ezért akarnak oltani…hogy az ember elméje számítógéppel közvetlen kontrollálható gép legyen - a mesterséges intelligencia része, miközben a FaceBook-on, Instagramon, Tv programokban, és az erotikus internet-hirdetésekben folyamatosan ingerlik rajtuk a szexuális vágyat.

A 4. megszállók katonái, folyamatosan ellenőrzés alatt tartották a kutatókat. (Ezt dramatizálják most azzal, hogy katonai felügyelet alá helyezik a kórházakat…és fölösleges kórházi ágyakat létesítenek, lélegeztető gépek, stb).

Folytatás a következő hozzászólásban:
Aleister Crowley 2020.12.24 14:09:36
Előző komment folytatása:
Bár a célt részben megoldották, létrejött egy termékeny és elektronikus rendszerekkel könnyen kontrollálható faj. A bibliai "ÉDENKERT" történet erről szól, persze szimbólikusan. A tiltott gyümölcs – alma, amibe Ádám és Éva beleharapott - az APPLE szimbóluma, mely a programozást, a DNS átprogramozását jelképezi. A programozás végterméke egy szexuálisan (politikailag) túlfűtött, vallásosan aberrált lény, aki engedelmes tagja a társadalomnak. Ha megnézzük a mai átlag embert, ahogy rá van ragadva az okos telefonjára és az egyéb „segéd” elektronikus kütyükre (kap egy Facebook üzenetet mely akár kontrollálja a teste mozgását is) be kell vallanunk, hogy őseink remek munkát végeztek. Bár, ha gyermekeink szokásait figyeljük, egyre jobban látjuk, hogy ez egyre inkább nem teszik nekünk.

A homo-sapiensbe az átprogramozás által beültetett mániákus szaporodás és a profitorientált növekedés, az az eredendő bűn, mely tönkreteszi önmagát és a bolygót IS. Ha ezt a mániát nem sikerül törölni, az emberi faj úgy fog járni, mint egy rákos test: a sejtek túlszaporodása és a genetikus programtól eltérő önnálósodása omlasztja össze majd önmagát és vele együtt az egész a szisztémát.

A fenti eseménynek a (törlése) duplikálása a megoldás. Tehát minél több emberi lénynek rá kell tudnia hangolódni, lokalizálni és átélni ezt az eseményt a saját nézőpontjából véve. Ha sikerül ezt elérnünk, akkor elég energiát lecsapolnunk ebből a közös eseményből, és ez nem lesz többé tudat alatt vezérlő, hipnotikus hatású az emberiségre (főleg a vezető pozicióban lévők részére). Nagy eséllyel a világban vissza fog állni egy új egyensúly. Ezzel tudjuk „átprogramozni”a történelmet, azt a történelmet, mely semmi jót nem sejtet most a jövő nemzedéke számára.
  Mindenkinek vannak gondjai. Akár bevalljuk, akár nem. Ilyenek vagyunk, ez a természetünk. Gondolkozunk, van elménk, ami állandóan a problémákat keresi és – jó esetben – meg is oldja. Egészen egyszerűen ilyen és kész. Állandóan keresi a feladatot, a problémát amit meg tud oldani, ha nincs, akkor…..
Aleister Crowley 2019.10.28 18:00:29
Kedves Diána!

Úgy vélem Te jól ismered Bonyai Pétert, hiszen egy ideje már együtt dolgoztok. Az alábbiakban saját tapasztalatomat írom le Péterrel kapcsolatban. Talán érdemes volna tudnod erről, ha még nem osztotta volna meg veled.

Ahhoz, hogy megértsük Bonyai Péter karakterét és rendületlen kitartását az arra irányuló tevékenységében, hogy a Szcientológiát leleplezze, vissza kell menni a kezdetekig.

Az OTL, amiben ő vezetői pozíciót töltött be, a 90-es évek közepén jött létre. Többé - kevésbé szabad kezet kaptak a Koppenhágai Szcientológiai felettes szervezetüktől - legalább is Walter Kotric -tól, az európai kontinens tejhatalmú Szcientológia vezetőjétől, aki mellesleg nagyon jóban volt Fekete Miklóssal, Péter egyetlen főnökével – az OTL megszervezésére és működtetésére. Ez innentől fogva egy magyarok által szervezett magán akció volt, amiről az Amerikai anya Egyház sokáig nem is tudott.

Honnan tud a Bonyai és más volt vezető arról a maffiáról, ami bent van? Nagyon egyszerű a válasz. Ők találták ki és ők csinálták. És erről én honnan tudok? Én is megtapasztaltam az ő munka módszerüket a saját bőrömön. És ez a munka módszer nem a Szcientológia Egyház által jóváhagyott munka módszer volt, bármennyire is szeretnék olyan színben feltüntetni. Még egyszer hangsúlyozom ez a Fekete Miklós kis királysága alá tartozó OTL speciálisan magyar bűnszövetkezete volt. Mint ahogy azt a bűnözők csinálják miután kiraboltak másokat nem tudnak megegyezni az osztozásnál és egymás torkának ugrottak. Ennek kapcsán rúgták ki a Bonyait és csavarták ki a kezéből a 2 millió forintot egy bank automatánál, amit „önszántából” adott oda, majd később, mikor az amerikai szervezet tudtára jutott a Magyarországon zajló simlisség kirúgták a banda többi részét is és az egész szervezetet feloszlatták. Koppenhágában Bonyait hosszan vallatták, egy részét elmondta a dolgoknak, másik részét meg nem. Viszont azóta rémeket lát.
Azt gondolja, hogy OSA ügynökök megfigyelik őt, és a blogjára beépültek kémeknek. Pl. Lange Laci -Laci12 néven meg egyéb OSA-s chat robotok felváltva. Ez szánalmasan nevetséges.
.
Néhány tény: Többször ültem Bonyaival egy asztalnál pénzekről tárgyaltunk, amikor a telefonból nem azért kellett kivenni az akkumulátort, hogy a mobil szolgáltatók ne hallgathassák le a beszélgetést, és gyűjtsenek adatokat a Szcientológia Egyházról, hanem hogy ne készüljön hangfelvétel arról, hogy ők pénzt kérnek tőlünk az Ideális ORG épületére. Mert ugye azt nem tudta meg senki, hogy a befolyt pénz mely része lett lebizonylatolva és mely része nem, hacsak nem készült egy hangfelvétel, ugye. Ugye? A pénzek azon részével, amik nem lettek lebizonylatolva, nem kellett elszámolni sem a Szcientológia Egyház felé, sem a Magyar Állam felé.

Miután engem nem tudtak megzsarolni, többször autóban vártak a lakhelyem előtt és molesztáltak. Mivel tudták, hogy többet tudok a simlis pénzügyekről, mint amennyit kellene. Egyszer rendőrséget hívtam rájuk. Aztán többet nem jöttek.

Az egyik barátom, aki akkoriban területi auditor volt és úgy döntött nem praktizál tovább, hanem egy másik üzletbe kezdett, nem akarták hagyni érvényesülni, mert hiányzott nekik az auditori tized, és az ő általa beígért épület alap támogatás. Ráállíttottak egy volt SeaOrg munkatársat, aki barátként beépült mellé, sőt mivel az illetőnek a könyvelője egy szcientológus volt, oda is beküldték ezt az illetőt és a könyvelési papírjait is átböngészték.

A vicc az, hogy ezt a csapatot szétoszlatták, így ilyesfajta „ügyintézés” a múlté. Bonyai meg jelenben támadja a volt saját szellemképét, melyet kivetít az egész egyházra.
A NAIH és a szcientológia csatározásai, illetve az új könyv (Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim) megjelenése óta megnőtt a blog forgalma, és ezzel párhuzamosan a kommentmennyiség is. Átnézve az elmúlt hetek kommentjeit szükségét érzem a következő minimális korlátozások bevezetésének. A…..
Aleister Crowley 2019.04.09 17:01:32
@Sandor Zsolt: "Bónyai is egy szép napon le fog lépni ;)"

Nem,ő nem teheti meg.

Sanyi, viszont te ne menj el. Szint vittél az életünkbe. Pihend ki magad, aztán gyere vissza.
Előzmények: A Magyarországi Szcientológia Egyház pert vesztett – totális és nagyon súlyos vereséget szenvedett Közleményt adott ki a szcientológia egyház (itt olvasható el: A Magyarországi Szcientológia Egyház közleménye, 2019. március 30.) az elvesztett perrel kapcsolatban. A lényege: nem értenek…..
Aleister Crowley 2019.04.08 12:18:10
@norbert79: @Sandor Zsolt: @DaDPool: Van itt egy másik érdekes szekta. Ezek még komolyabban nyomják, mint a sciopátiasok.

youtu.be/dVlvtKHw1qc

Érdemes megnézni a rángatozó tagokat és a többieket, akik mindezt áhítattal tűrik.
Aleister Crowley 2019.04.08 14:06:53
@Gyaloghuszár: Tudom, katarzisa volt. Ismerős!!! Egy kedves barátom D. Sándor - közismert személy, jó darabig prominens tagjuk volt. Kiközösítették! Üzleti kapcsolatban álltam vele és sokat mesélt. Miután hit törött lett rászálltak - a sciók által jól ismert hírhedt FairGame policy -t meglehetősen hatékonyan alkalmazták rajta. Egyszerűen fogalmazva üzletileg elhitelesítették és anyagilag tönkretették. Mentális sérüléseket szenvedett. 1989 óta ismerem. Sanyi többé már nem a régi.

gondolatjelek.wordpress.com/2013/10/29/vilagraszolo-botrany-megdobbento-riport-a-hit-gyulekezetenek-igazi-arca/

Itt egy névtelen riport, csak hogy lássátok, hogy a kapcsolat megszakítás, kilépés utáni üldöztetés-tönkretétel, családok szétszakítása, pénzszivattyú, adatgyűjtés és azzal történő visszaélés, amerikai pénzügyi tranzakciók, stb...mind fellelhetők itt is. Hangsúlyozóm NEM kispályás kivitelben.
Aleister Crowley 2019.04.08 16:59:31
@Aleister Crowley: @Gyaloghuszár: "A volt gyüliseknek nincs semmilyen szervezetük?" Szervezetük, nem tudok róla. Van egy inaktívnak tűnő lejárató blog melyre nyitottak 8 pro-gyüli blogot.

tevhitgyulekezete.blog.hu/?utm_medium=lista&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=keres%C3%A9si%20tal%C3%A1latok

Youtub-on nehány elszórt komment.

Sanyi, amikor szóba hozta a témát röviden, megfigyelhetően parázott, előttem is, pedig siheder kora óta ismerem. Legtöbben akiket kiközösítettek, és a “nagykenetű testvér” közelében voltak és tudtak a viselt dolgaikról (ahogy Péter tudott az OTLben történtekről), elmentek az országból. Mivel tudjuk, hogy a jelenlegi prominens szekta-tagok közt magas politikai és nemzetbiztonsági kapcsolattal rendelkező személyek vannak, a hazai pályán nem tartanám túl bölcs dolognak bármilyen contra-szervezet létrehozását. Amerikában ez meg nem érdekel senkit.

És az igazán rémisztő benne, ha megnézed a terjeszkedésük statisztikáit. (nem Scio-féle hamis számok amit amúgy sem vernek nagy dobra.) 1979ben maroknyi felekezetként indultak, 1989 után hivatalossá váltak, 2000 után exponenciális növekedésbe kezdtek, és az utóbbi pár évben is növekedett a számuk.
Mára 4. legnagyobb egyház Magyarországon.

Néz meg az utolsó riport kérdésre adott választ. A gyűléseken felállított zászlók sorrendjéből egyértelművé válik honnan jön az irányítás.
Előzmények: Negyvenmillióra büntette a NAIH a szcientológusokat Rövid összefoglalás: Az adatvédelmi hatóság 2017. október 13-i határozatával zárta le és összegezte a szcientológia vallási egyesület adatkezelését vizsgáló több hónapos hatósági eljárást. Ebben összesen 40 millió forint büntetést…..
Aleister Crowley 2019.03.30 21:02:46
@lavincze:

Horus korszakát éljük. Horus a háború istene. Isis és Osiris gyermeke. Horus fegyvere a tűz az erőfeszítés, a civakodás és a bosszúállás.

Mégfigyelhetjük, hogy korunk kommunikációját túlnyomó többségben ez uralja. Ezzel operálnak a politikai pártok és ez megfigyelhető itt a blogon is. Magasabb százalékban van az egymás ellen fordulás, mint a kreatív szándékkal történő egymás mellé állás.

Ez csak egy korszak, aztán majd jön egy másik.

A háború egy degradált játék. A játékban a legjobb az ha játszható, és a legrosszabb ha még mindég játszanunk kell bár már nem szeretnénk. És akkor van, hogy megbánjuk: ", hogy miért is mentem oda."
Aleister Crowley 2019.03.31 16:00:14
@ipartelep:

"És akkor nem ezért büntetik meg őket, hanem adatkezelési hibákért. Ez mondjuk egy vicc, és nem is kicsi."

Jogilag itt tudják megfogni őket. Ez az ami bizonyítható.

"megtévesztett, agy mosott tagjait teljesen kizsákmányolja, ingyen dolgoztatja, minden pénzüket elszedi, gyakorlatilag tönkreteszi az életüket. "

Ebben teljesen igazad van. Viszont ezek a tagok az elején egyet értettek vele, aztán sodródtak és ha kiszabadulnak legtöbb esetben ódzkodnak tőle, hogy feljelentést tegyenek, mindamellett, hogy nincsen fentiekre vonatkozó terhelő bizonyítékuk. Legtöbben félnek belemenni ebbe. Segédkeztem néhány ilyen feljelentésben. mindegyik esetben lezárták a nyomozást, azzal az indokkal, hogy nem történt bizonyítható bűncselekmény. Sajnos eddig csak az adatvédelmi jogsértés állt meg, hangsúlyozom ez is nagy eredmény! De folyik egy nyomozás adóelkerülés gyanújával. Ismételt razziák, és pénzbüntetések, Orosz mintára. Oroszok kb. 10 évvel járnak előttünk. Ha már túl sokba fog kerülni nekik talán arrébb állnak. Meglátjuk.
Aleister Crowley 2019.04.01 17:19:26
@atomic squirrel:

"A lényeg hogy ezekről az emberekről már nagyjából mindent lehúztak, amit lehetett, utánuk az özönvíz. És ez így is volt addig, amíg ezek az átvertek meg nem szólaltak a tv-ben is."

Kiváló meglátás!
További reakciók a könyvre Az aktuális téma: Új magyar leleplező könyv a szcientológiáról - Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim Nem létezik, de hazudik Talán ez a cím foglalja össze a legjobban azt a „stratégiát”, amit a szcientológusok követtek eddig a könyvvel és írójával kapcsolatban...
Aleister Crowley 2019.03.29 16:05:05
@sciclubtag:

"A sci a régi kommunista rendszerhez elég jól passzoló szemléletet képvisel, csak másképpen hívják."

Igen ezt én is észrevettem.

1947 Dec 1 meghallotta Aleister Crowley. Az USA OTO központ teljhatalmú vezetője Jack Parsons lesz.

1948 Jan megjelenik a dianetika könyv első változata, melyet Ron Sara Northrup Hollister (Jack Parsons) korábbi ágyasa vélhetően kommunista ügynök segítségével kotyvasztanak össze.

1948 május 14 megalakul Izrael állam.

1949 június kiadják Orwell, 1984 et.

1952 juni 17 Jack Parsons furcsa körülmények között, "magára robbantja" labiratóriumát. Mialatt már hónapok óta egy titkos katonái megbízatási dolgozik, melyet egy izraeli befektető finanszíroz (na).

1952 Dec 16 Ront rendőrök elcipelik a philadelphiai előadásának kellős kozepéről. 1 napra eltűnik. Titkos szolgálati ügynökök hallgatják ki. Feltehetőleg megállapodásra kötelezik.

1953 ápr 13 megalakul az MK Ultra CIA mind control program, melyben több Scios érdekeltségű részt vesz. Bár nem tudható ki dolgozik kinek.

1953 Dec megalakul a Scientology Egyház.
Aleister Crowley 2019.03.30 07:00:11
@sciclubtag:

"Хуббард жил, Хуббард жив, Хуббард будет жить!"

Azért tegnap kaptak egy újabb jobb egyenest a szentpétervári (leningradi) orgban. Kommandósok rohanták le őket.

www.themoscowtimes.com/2019/03/29/russian-scientology-churches-raided-fraud-investigation-a65011

Tavaly nyáron látogatott meg egyik barátom az USA, California ból. Oroszországban utazgatott, töltött el több mint 1 hónapot. Meglepődve mesélte, hogy fordul a világ. A volt Szovjetunió ból Californiába költözött át a kommunizmus.

Minden esetre Putyin rendesen ütlegelni a szcientológiai egyházat. Évek alatt több milliárd Rubelt kikoptak Oroszországból és ott vannak a nyakán kémkedni.
Aleister Crowley 2019.03.30 07:37:09
@Sandor Zsolt:

"Sajnos tudják ezt elég sokan kik a hitvány kis lelküket eladták a Gonosznak. Az egész emberiség elnyomásán dolgoznak és az egész létük attól függ hogy kiderül e az igazság vagy sem. Ha kiderülne az igazság, akkor a nagyközönség ott helyben kibelezné öket."

Érdekes, @Laci12: valahogy eltűnt!

@sciclubtag:
Ahogy Péter mondaná - ez ettől egy kicsit árnyaltabb ugyan. Bár érdemes megfigyelni a párhuzamot az utóbbi napok eseményeiben. Venezuelai Orosz Amerikai feszültség kialakulása, újabb oroszországi scios razziák, miközben ismert szcientológus bajkeverők próbálnak "segíteni" Venezuellában.

Nézzétek csak meg Voitilla CicCi utóbbi Instagram posztjait. Érdemes! Megy a szakeverés akár csak az ukrán helyzet előtt.

Ugrik a lemez. Ez tovább is a hidegháborús helyzet fennállására utal, mely előkészítése meglehetősen jól egybeesik a szcientológia storry kezdetével. 1947 Dec - 1953 dec
  Az aktuális téma: Új magyar leleplező könyv a szcientológiáról - Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim Támadás a szerver ellen?..
Aleister Crowley 2019.03.24 13:42:50
@lavincze: @DaDPool: @Reformer: @norbert79:

Lavincze től idézet.
"Amíg a nagykabátot mustrálgatjuk, semmit nem fogunk látni a viselőjéből. Ez sem gond, mert kinek a kabát, kinek a viselője, és ez így van jól."

Érdekes amit felvetettél. Én már régen mondogatnom, sugallom Péternek, hogy ne vegye ezt a Scio dolgot ennyire véresen komolyan. De úgy tűnik mindhiába. Ő arra tette fel az életét, hogy kimentse az embereket (vagy legalább is néhányat) a Scio karmaiból. Én pesszimista vagyok. Szerintem az emberek nem megmenthetőek a vallasok -, szekták-tól. Ezek voltak vannak és lesznek is. Ilyen a humán termeszet., Befogadó rá.

Volt időszak amikor segítettem a sciosokat, volt amikor támadtam őket. Mindkettőből meg volt a magam haszna.

Itt van például ez a könyv amit Laci12 fikázik. Ez egy jó és nemes ötlet, de mennyi pénzt lehet ezzel keresni?

Nézd a sciosoknak is megvan a maguk gondja és nekünk is, de ők legalább egy valag pénzt keresnek vele.

Már majdnem két éve mondom Péternek meg nektek is, hogy ezzel a tudásanyaggal, miért nem csinálunk inkább egy saját vallást. Nem viccelek!
Aleister Crowley 2019.03.24 18:18:41
@lavincze: Köszönöm. Sok igazság van benne amit írtál. Talán Péter is rájön egyszer, és akkor elengedi.
L. Ron Hubbard, a szcientológia alapítója ma lenne 108 éves, ha a világegyetem összes titkának ismerője és az egyetlen működőképes szellemi technológiaTM felfedezője 75 éves korában nem halt volna meg agyvérzésben. Ez a két dokumentumfilm igen jó áttekintést ad az életéről: Titkos életek - L. Ron…..
Aleister Crowley 2019.03.14 18:03:24
@Reformer:

Ők az editált fotó tulajdonosai, melyről kiretusálták a Sara-t.

Az említett fotó, az eredeti, nyilvános - public domain. A szerző: Miami Daily News. Mivel 1924 és 1963 közt jelent meg, nem jogdíj köteles. Az alábbi linken található meg a wikipedia-n a copyright infóval együtt.

commons.wikimedia.org/wiki/File:L_Ron_and_Sara_Hubbard_June_1946.jpg

Bárki is az az ügyvéd aki azt a levelet írta, jól blöffölt ugyan, de jogilag sajnos ez így nem áll meg.

Ha esetleg megvan még a cikk, és el akarod kerülni a további vitát, a kép helyére írd ki " EZT A FOtÓT TÖRÖLTETTÉK, és az üres kép alatt hivatkozz a linkre. És agyaljon az ügyvédjük rajta, hogy hogyan köt majd bele.
Aleister Crowley 2019.03.15 10:36:05
@Orbánviktor: @Reformer:

Köszi,:-)

E szerint Reformeress 2017 és cikke egy 2015 ben íródott, Ortega bejegyzés egyik hozzászólásból lett lefordítva? Ill. a fotómontázs fölhasználva? Jól értem?

De mi csípte vajon a itt szemüket? A copywrite probléma vélhetően csak egy elterelés.

Viszont ami még izgalmasabb, az a #6 hozzászólás a Veda nicktől.

A nő eredeti neve Sara Komkovadamanov.
Ukrán családnév?

A Northrup csupán a művészneve volt. És a nő komcsi ügynök volt.

És nálunk Magyarországon ez a cikk pont az szcientológiai adatvédelmi razziák idején jelenik meg, és lesz később töröltette. Mi csípte a szemüket?
Ez, újabb kérdéseket vet föl.

És itt van még valami:
suppressiveperson.org/1969/12/02/write-up-confidential-intelligence-actions-covert-intelligence-data-collection/
Aleister Crowley 2019.03.15 17:12:34
@Reformer: Ok, meglátjuk, hogy mit lépnek rá.
(A tegnapi bejegyzés folytatása)..
Aleister Crowley 2019.03.08 15:56:38
@sciclubtag:

"(Egyébként nem paulka, hanem Pavelka. Az "u" jobb kéz mutató ujj, a "v "bal kéz mutató ujj. Remélem ez nem egy sátánista fordulat miatt cserélődött ki. ),"

Elírás volt, de így, hogy észrevetted és ez a kis pikantéria is belecsúszott, mégjobb!
Aleister Crowley 2019.03.08 17:14:33
@LeilaX:

Amit erre írnék - mert vicces kedvemben vagyok - szerintem megbántanálak vele. Ráadásul pont én vetettem fel Péternek, hogy az nem tetszik, hogy a kommentelők értelmetlenül cél nékül csipkedik egymást, és úgy fordulnak egymás ellen, hogy nem a TÁRGYRA koncentrálnak. Ez persze sokkal finomabban zajlik itt, mint pl egy politikai blogon.

De akkor is mi értelme? Mi a célod vele? Lehet, hogy nincs is célod vele, de legalább evidenciában tartom.
Aleister Crowley 2019.03.09 11:49:13
@sciclubtag:

Aleister Crowley a NAGY gonosz. Butáskodik, heccelödik mint egy gyerek. Nem kell komolyan venni amit mond, az nem is hiteles és úgyis csak egy vicc az egész. A Cenzor meg törölgeti azokat a vicces, ártalmatlan, gyerekes hozzászólásokat, melyek nem kívánatosak. (És itt nem arra a hozzászolásomra gondolok, esetleg sértette volna a 2018. évi XXXVIII. törvény 2. § / 26 cikkejét.) Aztán ez kimagyarázásra kerül és beindul az le-szcientológusozás hogy eltereljük ugye a figyelmet.

Miért nem beszél Péter Pl:

A CIA és Scientology összefonódásáról.
L. Ron Hubbard CIA kapcsolatáról, mely már az ötvenes évek elején kezdődött?
Az MK-Ultra projektről?
Mi a kapcsolódása ennek a magyar közélethez?
Miért csak Remini van órba-szájba vetítve?

Ez washington post cikket például miért nem jeleníti Péter itt meg? Érdemes a kommenteket is elovasni alatta, abból kiderül több.

www.washingtonpost.com/history/2019/03/05/spy-vs-spy-how-scientology-cia-waged-war-years-ago/?utm_term=.458a7b75d2d0

Idejön egy kívülálló, @DaDPool: és rámutat, hogy nem kerek a történet, és a következőket kérdi:

"Tényleg érdekelne mi ebben a pozitív?
PÉNZ?
És ha kivonjuk a pénzt a képletből, akkor mi marad? "

Igen a pénz, de hogyan? Egy konkrét magyar példával illusztrálom V. Titi tíz százalék honoráriumért beveti magát és "színészi' tehetségét. Beépül az üzleti körökbe B. József vagy pl. F. Zsolt milliárdos vállakozó és az egész családja scio hívó lesz. Ezek a nagy gazdasági befolyással rendelkező illetők auditáslásban részesülnek. Meggyónnak olyan üzlet titkokat, melyel kiszolgáltatják saját maguk és az ő üzleti kapcsolataik titkait. Ezeket leírják, néha videóra is rögzítik. Tárolják. Ezekkel a kényes adatokkal később ők és üzleti körük megzsarolhatóvá válik.

Ez egy gazdasági kontroll, és nagysárendtől függően beleér a politikába is.

Tehát így is értendő a pénz. De nem a TECH -ért fizetnek, az sak csali.Egy idő után már nem is hisznek a TECH működésében. Amikor leülsz velük piálni szokszor el is mondják.

Ők a diszkrécióért adományokat fizetnek.
Nagy Zoltán volt az első olyan bátor ex-szcientológus, aki 2006-ban nyíltan, arcát és nevét vállalva szembeszállt a szcientológiával (például itt: Magánbeszélgetés Juszt Lászlóval a szcientológiáról - ATV, 2006. 07. 13). Kör e-mailben magyarázta el a többi szcientológusnak, hogy mi a probléma az…..
Amióta ez a blog elindult (11 évvel ezelőtt, te jó ég), megéltem már jópár furcsa pillanatot. Pár napja azonban életem talán egyik legbizarrabb hozzászólását produkálta az egyetlen, a szcientológiát eddig védő hozzászóló (ismerve a szcientológiát, a nicket persze többen is használhatták):..
Aleister Crowley 2019.02.11 15:21:13
@büdös zokni:
"Láthatóan nem kedveled NZ-t."

Érdekes meglátás, és miből gondolod, hogy nem kedvelem a NZ-t? Én azt gondoltam te nem kedveled, nézd meg miket írtál róla.

"Elég meredek állítás az, hogy mindez csak adóelkerülési műbalhé lett volna. Van erre valami bizonyíték?"
Szerintem az ő részéről ez nem volt megfontolt, de így alakult. Viszont, ha azt veszed, hogy kevesebb pénzt kapott vissza, akkor látod, hogy a különbség bőven fedezte volna az adót.

Amiről én itt beszélek az a Szcientológiai egyház adócsalása. A tagjai ill. adományozói csupán egyet értenek vele ezzel támogatva az adócsalást!

Bizonyíték? Te hányszor kaptál tőlük számlát?
Aleister Crowley 2019.02.11 19:21:33
@büdös zokni:
„De nem értem, hogy NZ pénzének visszafizetése hogyan lehetne adócsalás. Ha NZ adózatlan pénzt fizetett be, akkor a visszakapása után önrevizióznia kellett volna és leadózni. De mi lehet az egyháznak a haszna ebből? És miért műbalhé? Kinek volt ez pénzügyileg érdeke? „

Na még egyszer, azt tudjuk, hogy a nagyobb összegek (L-ek, super power, OT szintek, egyházi projektek támogatása) szinte mindég direktben USA számlákon landolnak. Az egyház adományt kap lekönyveli, adómentességet élvez, majd valamikor később visszafizeti, amikor a tag visszakéri a pénzét (általában, számlán lévő fel nem használt összegekről van szó).

Mi az egyház haszna? Nem az egész összeget fizeti vissza. A tag megkapja amcsiban az összeget "adómentesen", bár egy kicsit kevesebbet, de senki sem firtatja, hogy egy másik országban miből keletkezett a bevétel. (Hangsúlyozom, azt nem állítom, hogy ez az NZ esete.)

2 Konkrét ügyről viszont tudok, de a titoktartási kötelezettségem miatt, neveket nem fogok említeni.

Azt, hogy NZ ön-ellenőrzött, vagy sem, nem tudhatjuk, de ez itt nem is lényeges.

Mi a műbalhé? A deklarálás. Ami amúgy is vicc, mert, ha újabb pénzt viszel rögtön törlik. Egyébként egy ideje már pénz visszakérés miatt nem is deklarálnak. Csak egy 2 és fél oldalas szerződés iratnak alá.

Kinek volt ez pénzügyileg érdeke? Ezt a részét rád bízom. Szerintem ebből már ki tudod matekozni.
Aleister Crowley 2019.02.11 20:23:42
@büdös zokni: A Buza Józsefre keress rá az alábbi linken található dokumentumban:

issuu.com/sid43/docs/a_szcientol__gia_mocsar__ban
Volt róla szó a kommentekben, és egyik olvasónk jóvoltából íme a sokat emlegetett 2006-os e-mail.  2006. márciusában még szcientológusnak tartottam magam, de bár már több mint fél éve nem voltam munkatársa a szervezetnek, és nem is nagyon jártam be a központba, dolgoztam csendben a "jóvátételi…..
Aleister Crowley 2019.02.08 21:35:23
@Reformer: Semmi gond;) végül is téged betámadhatnak vele, Crowley meg már halott:-)))

Azért remélem elmentetted, ez alapján összeállíthatod neki a kérdés listát.
Reméljük hajlandó is lesz.
Előzmények: A szcientológia és utóhatásai, 1. évad (1. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával)A szcientológia és utóhatásai, 2. évad (2. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával) A 3. évad: A szcientológia és utóhatása, 3.…..
Aleister Crowley 2019.01.31 10:47:51
@atomic squirrel: @DoriB69: @holhammer2: @Gyaloghuszár: @holhammer: @Orbánviktor: znagy6666:

NEM, a magyarországi Szcientológiai egyházat nem az a néhány száz adományozó tartja fent. Ők csak a hab a tortán. Itt nics nagy bevétel.

A gazdaság politikai összefonódásaik miatt élnek túl. És ezt nem fogjátok itt ezen a blogon megtudni, na ezt nem.

Hát miért van minden egyes alkalommal a Bónyai rosszul, amikor politikai témájú hozzászólás merül fel, és tesz úgy mintha ennek semmi köze nem lenne ehhez a témához?

Keményen cenzúráz, aztán magyarázkodik.

Nem bírja a gyomra a politikát... ? Megsúgom, többet is kibír az ő gyomra, erre lett kiképezve.

Kérdezzük meg például, hogy miért nem említi a kapcsolatát a Szabó J. Kinga magas rangú szcientológussal.és beszél arról, hogy milyen kapcsolatban áll Kinga és az ő férje Tóth Péter (szintén szcientológus) egy Egyesült Arab Emirségekben működő magyar szcientológusokat foglalkoztató céggel akik többek közt arab üzletemberek bevándorlást intézte(zi) Magyarországra? Itt nem adomány szintű támogatásról, hanem NAGY pénzekről beszélek.

Vagy, hogy a 2017 őszi adatvédelmi köntösbe burkolt Szcientológiai egyházi razziának mi köze volt a 2018 országgyűlési választások "előkészítéséhez"?

Csodálkoznék, ha ezt a hozzászólást a Bónyai nem cenzúrázná az ő általa is használatos "RON" módszerekkel. Nagyon csodálkoznék, de majd meglátjuk.

Ha érdekelnek részletek erről írjatok privátba. acrowley3666@gmail.com
A Sea Orgban még mindig szokás toborzóleveleket írogatni válogatás nélkül mindenkinek. A 33 éve halott Hubbard lefektette ezt az irányelvet, úgyhogy most már örökre így marad. A levelet elolvasva látni, hogy mit tesz 11 év Sea Org tagság az emberrel. Például azt, hogy nem tudja helyesen leírni a…..
Aleister Crowley 2019.01.29 10:22:57
@Gyaloghuszár: Te miről beszélsz? Csak nem Te vagy a @Reformer egyik AVaTaRja ezen a nicken?
Aleister Crowley 2019.01.29 11:35:01
@Gyaloghuszár: @Reformer: Na, most, hogy a teljes folyamat vissza lett állítva, már érthető. Ok. A feltételezésem visszavonom, nem Te vagy az @Reformer egyik AvATaRja. Viszont lehet az @Reformer az AvATaRja valaki másnak.
Előzmény: Késelés a szcientológia ausztráliai központjában Újabb részletek váltak ismertté a gyilkosságról. A most ismert történet a következő: Az elkövető (16 éves) január 2-én este összeveszett édesanyjával amiatt, hogy az a méregtelenítő programot végezte a szcientológia ausztráliai…..
Aleister Crowley 2019.01.15 15:49:57
@Damiel: Akció reakciót szül.

A Szcientológiai egyház fennmaradásában szerepet játszik az ellen szcientológiai mazgalom is. Vagyis Tony Ortega, Leah Remini sorozat, Szcientológia Objektiven blog stb.

Cirkuszt a népnek, mert az élet és a munka dög unalmas, vagy nem?

Mindegy, hogy a Szcientológián belül vagy kívül foglalkoznak az emberek ezzel a témával ez akkor is a Sciopata cirkusz fennmaradását szolgálja és ez mindkét oldal szervezőinek részére jó üzleti lehetőséget biztosít.

És ez még egy jó darabig így lesz.

Inshallah
Ezt tették fel a szcientológusok a hivatalos oldalukra (ide): Nagyon nagy lehet már a kézivezérlés mértéke, mert ezt a közlemény olyan magyartalan, hogy biztosan angolról fordították - tehát már ilyen kis ügyekben is kint döntenek. 1500-2000 embert várnak. Az elvileg létező több mint 10 millió…..
Aleister Crowley 2018.01.22 09:32:36
@sciclubtag: '
Például?"

Például:

@Gyaloghuszár:
"Talán "VISSZAÚT a boldogsághoz" füzeteket kellene nyomtatni az alapvető infókkal és elérhetőséggel ahová fordulhatnak és terjeszteni ezeket a rendezvényeken."

Tetszik az ötlet. Talán elég lenne kezdetnek "VISSZAÚT a boldogsághoz" szórólapokat nyomtatni (olcsóbb) és néhány önkéntes passzivista kioszthatná a tüntetéseken, a org környékén parkoló autók szélvédője alá lehetne párat kiszórni.

A célközönség a meglévő Szcientológusok és az utca embere, ezek ezt a blogot elenyésző százalékban látogatják.

Milyen módon lehetne őket még elérni?
Aleister Crowley 2018.01.23 16:21:15
@Gyaloghuszár: @sciclubtag: @Bgisi: @Reformer:

"Viszont ez már olyasmi ami korábban is tuti felmerült már, így a veteránokkal kéne nem nyilvános módon egyeztetni.'

Gyaloghuszár, rátapintottál a lényegre.

2005 tavaszán kiküldtem egy körlevelet egy belső szcientológus listára. Inka listának nevezték ezt akkor. Az ezen szereplő e-mail címekhez még hozzácsaptam az akkori sci üzleti körökben használatos kb. 18 000 címből álló névlistát. Ezek akkori szcientológusok és azok üzleti kapcsolatai. A levél olyan hangvételben kezdődött, mint egy L. Ron irányelv v. tech buletin. Tehát mint a nagy L. Ron fontos üzenete a szcientológusoknak.

Így aztán a mit sem sejtő sciós hívő buzgón elkezdte olvasni és mire a kényes részhez ért mely tényeket sorolt fel az akkori management mocskos dolgairól, illetve a tech megváltoztatására adott bizonyítékokat közölte, mar hiába hagyta abba az olvasást és törölte ki a "gonosz" e-mailt, a bogár már ott volt benne szépen a fülében.

Nemsokára robbant a bomba.

Az egyház nyomozásba kezdett. Talán még a Bónyai Péterhez is eljutott, ki tudja lehet meg ő is hivatalból kutatta a csibészt.

Egy biztos kb. egy évre rá ennek a körlevélnek az eredményeként, többen elkezdték megkérdőjelezni a managementet. Több levél is ment az RTC-nek. Ez kivágta a biztosítékot.
Többek közt egy ATV riport is lett belőle a Juszt László műsorában. Link az alábbiakban

www.youtube.com/watch?v=xXNvDk0Qb-w

És ez volt az első ilyen jellegű Scn-t leleplezni készölő tévéadás a magyar médiában egy magyar kb. 30 000 000 Foritot a szcientológiára elköltő hittöröttel.

Elindult a lavina. Kb. 40, 50 sciosról tudok, akik ennek hatásara csöndben elhagyták az egyházat, vagy kiközösítették őket. Ezek a illetők nagyrészt üzlet emberek voltak.

Talán ez az akció részben hozzájárult ahhoz is, hogy ma a magyar hatóságok így állnak a dogokhoz.

Tehát minden kis hozzájárulás egy fontos csepp a tengerben. Nem tudhatjuk, hogy hol talál be.
Aleister Crowley 2018.01.24 14:46:28
@sciclubtag:
"Elküldhetnéd a művedet, kíváncsi lennék rá."
13 éve volt, megnézem az arhívban, talán van másolatom róla.
Chris Owen írásának fordítása, mely eredetileg 2017. december 5-én jelent meg Tony Ortega szcientológiaellenes aktivista blogján Chris Owen történész megdöbbentő és részletes beszámolója egy kevéssé ismert, de igen kemény kormányzati fellépésről, melyet többé-kevésbé következmények nélkül megúszott…..
Aleister Crowley 2018.01.11 10:24:05
@Jakab.gipsz: "Vegyétek észre önmagukat definiálják, tehát önmaguk létezését önmaguk létezésével magyarázzák, tehát körkörös állításon nyugszik az egész szcientológiai egyház."

Ez pont így igaz a szabadkőművességre is.

Úgy váled találtál egy fogást rajtuk, és addígra ők már máshol vannak és többé már nincs fogás.

Azért, mert a gondolat megelőzi a fizikai beteljesülést.
Érdekes cikk jelent meg az Esti Újság online felületén: Egyre furább ez a szcientológusok elleni eljárás Itt a cikk:..
Aleister Crowley 2017.12.16 12:33:09
@znagy6666: @tripleflows: @Bgisi: @Reformer: @Khonsu: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A moderált, törölt hozzászólásokkal kapcsolatban a következőket figyeltem meg.

znagy6666 3 hozzászólása lett törölve.

znagy6666 egy hozzászólásában 2017.12.11. 13:41:58 a törlés tényét megemlíti, erre többen reagálnak. @Reformer – aki a bejegyzés moderátora, közölte, hogy znagy6666 hozzászólását az annak aktuálpolitikai tartalma miatt törölte. Erről Reformer és znagy6666 kommunikáltak és arra a megegyezésre jutottak, hogy félreértették egymást.

Azt talán kevesen vették észre, hogy znagy6666 két masik hozzászólása is törölve lett.
Ennek a szóban forgó 2 hozzászólásnak egyáltan nem volt politikai tartalma.

A törölt 2 hozzászólásnak vallásos tartalma volt, znagy6666 egy saját vallásos élményét mesélte el. Vissza akartam keresni, mert érdekesnek tartottam, de már nem találtam. December 10-én olvastam, 11-én már nem volt ott.

Ezek törléséről nem tett se Reformer, se znagy6666 említést. Ez érdekes.

Sőt furcsa Reformer viselkedése annak ellenére, hogy ezt közölte: “Megint elkezdték letiltatni a bejegyzéseket” ill. “A szcientológia kommunikációs módszere - Jelentsd be, jelentsd fel, töröld ki, tiltsd le” de úgy tűnik ugyanezt alkalmazza.

Kérdem én ez mivel van magyarázva?

Akkor ezek szerint Bonyai nem igen tudta levetkőzni az szcientológusokkal töltött 10 évét és kiképzését.
Bort iszik és vizet prédikál.

Nagyon kíváncsi vagyok, ez a hozzászolás vajon fönnmarad e a blogon?
Ezt a Leah Remini: A szcientológia és utóhatásai (A&E, USA) epizódot mindenkinek látnia kéne, akinek köze volt vagy van a szcientológia szervezethez, akár tagként, akár a rokonain, ismerősein keresztül - hogy jobban megértse, miért bánnak vele úgy, ahogy...
Aleister Crowley 2017.12.11 12:20:37
@erkölcsi hulla: @Khonsu: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: @gigabursch: Szerintem sincs túl sok ezen rágódni.

Alapítsunk egy új vallást inkább! Ha már amúgy is vallásszabadsâg van, nem? Nem kell foglalkozni a trade markokkal, mi is össze tudnánk darabolni keleti filozófusoktól, pszihológusoktól meg innen - onnnan technikákat.

Az embereknek úgy is jó lesz, mert hiányzik nekik, hogy higgyenek valamiben amivel kezelhetik a mentális problémáikat.

Most meg, hogy roskadozik a sciobiznisz pont aktualis az ötlet.

Ezzel elég jó pénzt tudnánk keresni? nemde?
Aleister Crowley 2017.12.11 12:26:24
@Gyaloghuszár: L. Ron Hubbardot megváltónak vagy őrültnek nevezik. Úgy tünik ez egy másik kategória. (Ezt a blog " L. Ron Hubbard: szellemi megváltó vagy anyagias diktátor?" cikke bizonyítja).

Hiszen, ha valaki képes 60 évre előre megjósolni, hogy mi lesz, akkor ő vagy egy látó, vagy igen tehetséges manipulátor aki képes ennyi embert kontrolálni a szóban forgó projekt érdekében.

Nemde? Ezen érdemes volna elgondolkodni.

Talán nem azt a technikát kéne lekövetni, amit leírt, hanem amit használt.

Mivel az müködött! Kitalálta és megcsinálta, tagadhatatlanul.
Aleister Crowley 2017.12.11 14:31:28
@Gyaloghuszár: Renben, adok némi fogodszkodót.

Olvastad a " L. Ron Hubbard: szellemi megváltó vagy anyagias diktátor?" korabbi bejegyzést kb. 2 hete itt a blogban?

Az L. Ron Hubbard, a One Was Stubborn scifi regényében, hátborzongatón jól leírja a Szcientológia egyház mai helyzetét. Továbbá azt is, hogy ezt egy őrült, egy psyho fogja megvalósítani Amerikából fog elterjedni és egy rakás szerencsétlent ezzel lehúz.
Na ezt jósolta meg, és nézz körül, mi van most?
KlÍr lesz a Világ? Az mire jó? Ezt a manipulátorok találták ki a bamba hívőknek. Ez a nyál csöpög az összes segélyegyletből a feministáktól a jehovákig.
“De értelek, a megváltó épp az OT 10-en dolgozik valahol, ne is mond, ezt már hallottam.”
Sajnálom, nem értessz - nincs semmi féle OT10 - ébresztő. A project lezárult.
Ami van az a szcientemető.

Olvasd el, ez is benne van az anyagban. Lafayette ezt Sciencemetery néven megemlíti.
Ez nem az én ötletem, de ettől még csinálhatunk egy új vallást. Az emberek mindíg is szomjazták, hogy higgyenek valamiben, főleg valami emberfelettiben és ez esztán is lesz.

Összeállítunk egy csomagot technikákból, adunk neki valami új nevet, senki nem fog rájönni. Aztán egy idő után bejegyeztetjük vállásként.

Olvasd el a könyvet, ott van a script.

Szerinted?
A szcientológia 1990-ben vetette meg a lábát Magyarországon, azóta különösebb érdeklődést nem tanúsítottak a többi kisegyház iránt. Most, hogy baj van, hirtelen jól jönnének a barátok és a szövetségesek. Kapcsolatot építeni nem 1-2 hét alatt kell (és nem is nagyon lehet), úgyhogy marad a megszokott…..
Aleister Crowley 2017.12.07 11:31:54
@Enturbulated SP: @Bgisi: @Brail Kast: @hegyikecske71: Fantasztikus!

Csináljunk egy új vallást! Ha már amúgy is vallásszabadsâg van, nem? Nem kell foglalkozni a trade markokkal, mi is össze tudnánk darabolni keleti filozófusoktól meg innen - onnnan.

Az embereknek úgy is jó lesz, mert hiányzik nekik a hit. Most meg, hogy roskadozik a sciobiznisz pont aktualis az ötlet.
  Előzmények: A szcientológia és utóhatásai (1. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával)A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 0. rész - A félelem kalmáraiA szcientológia és utóhatásai, 2. évad 1. rész - Thetánok fiatal testekben (18+)A szcientológia és…..
Aleister Crowley 2017.12.03 12:48:19
@Geir: Ez a "jó tanács", amit a Bónyainak írtál, jól hangzik, de nem erre a szituációra illik.

Ha valaki egy harcban benne van, abból nem lehet csak úgy kisunnyogni magasztos eszmékre hivatkozva, mint emberi jogok, igazság, meg jóravalóság.

Ha valaki egy harcban benne van, az vagy végigcsinálja, vagy lenyomják.

Ez itt az erő univerzuma.

A könyv idézet, egy jó tanács egy kivűlállónak, hogy hogyan maradjon kívül, de nem segít azon aki már benne van.
Előzmények: A szcientológia és utóhatásai (1. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával)A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 0. rész - A félelem kalmáraiA szcientológia és utóhatásai, 2. évad 1. rész - Thetánok fiatal testekben (18+)A szcientológia és…..
Aleister Crowley 2017.11.29 08:03:19
@Neduddgi: L. Ron Hubbardot megváltónak vagy őrültnek nevezik. Úgy tünik ez egy másik kategória. (Ezt a blog " L. Ron Hubbard: szellemi megváltó vagy anyagias diktátor?" cikke bizonyítja).
Hiszen, ha valaki képes 60 évre előre megjósolni, hogy mi lesz, akkor ő vagy egy látó, vagy igen tehetséges manipulátor aki képes ennyi embert kontrolálni a szóban forgó projekt érdekében.

Nemde? Ezen érdemes volna elgondolkodni.

Talán nem azt a technikát kéne lekövetni, amit leírt, hanem amit használt.

Mivel az müködött! Kitalálta és megcsinálta.