Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Redentor

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Régóta meggyőződésem, hogy a politikusi beszédeket önmagukban értelmetlen elemezgetni. Teljesen felesleges olyan kérdésekről beszélni, hogy mennyi volt bennük az újdonság vagy hasonlók, mert csak egy dolog számít minden beszéd kapcsán: segítették az adott szereplő stratégiájánák érvényesülését, vagy…..
Redentor 2018.03.15 23:05:36
Gábor
1."Kezdődött az Altusz-nyilatkozattal, folytatódott a minden napra egy Elios-aktával, aztán jött a váratlan és széles körben tárgyalt hódmezővásárhelyi vereség, végül pedig Simicska Lajos lapja kezdte el a sajátos politikai vadászatot, és hozott elő újabb és újabb kínos dokumentumokat kormánypárti vezetőkről."

Azért játszd a hülyét. Ezek nem olyan ügyek, amik éppen csak kiderültek és mindenki pislogott tőlük, mint a szemafór. Ezeket becélozták.
Az Elios ügy Simicska hatásköre volt. Talán hajszálon múlott, hogy nem épp fordítva történjék a dolog és a Fidesz húzza elő Simicska ellen.
Hasonlóképp amikor volt pár hete a "1292 migránst mégis befogadott a Fidesz", az is csak arról szólt, hogy a régóta ismert tényből, hogy napi 7-10(nem tudom) kötelezően beengedendő migráns számálója épp akkor érte el ezt a bűvös számot, amit az egybites "kormányváltó" jól a NER orra alá dörgölhet.
Kósa ügye 5(!) éves, azóta ismert, csak valami fura, megmagyarázhatatlan okból most kellett előjönni vele.
...és ne legyenek kétségeid, a nagy dobás még hátravan, az utolsó pár napra. Talán ha van humora Simicskának, április elsejére teszi majd, de ugye nem vagyunk hülyék: akármit is dob be, azt azért dobhatja be, mert a NER csöcsein lógva jutott hozzá, illetve azért dobja be, mert Orbán "geci" volt vele és ezért - ősi román szokás szerint - átállt.

2. Az, hogy a bevándorlás ennyire durván téma lett, számomra is forcsa volt eleinte. Nem gondolom, hogy van ebben ennyi munició, de aztán arra gondoltam, hogy lehetséges, hogy tényleg valami nagy veszély derült ki Orbán számára. Talán az ENSZ, talán Merkelék, talán az úniós ktg.-vetéses találkozó pár napja, talán a durva hirtelenséggel eltünedező szövetséges miniszterelnökök a környező országokból,nem tudom, de a félelmet Orbán szemében nem az ellenzéktől látom, hanem valami nagyobb erőtől.

Én például biztos vagyok benne, hogy manipulálva lesznek a választások, mivel elmaradott, elavult és biztonságtechnikailag nagyon is sérülékeny rendszerben szavazunk.
Most pedig van jó pár olyan oldal, amelyiknek érdeke lenne egy célzott eredményben. Olyan oldal, amelyiknek megvannak az eszközei és a tapasztalata is, hogy ezt végrehajtsa.

4. Vonának volt ma egy nagyon értelme válasza K.Olgának: miért is egyezkednének Gyurcsánnyal, ha nem akarnak vele együtt kormányozni?
Valahogy ezt senki nem tárgyalja a fenenagy ellenzéki összeborulásban.
Oké, nem vagyunk hülyék: minden pártnak a többi párt szavazóira van szüksége, nem a többi pártra, de azért egy a kurva valid kérdés: ha minden a legjobban alakul, a Fidesz veszít, akkor hogyan tovább?
Ki lesz a miniszterelnök? Vona, Gyurcsány, Karácsony?
Mi lesz migránsokkal? Vonásan még nagyobbra húzzák őket vagy Momemntumosan beengedik?

Azért ez a nihilista Momemntumos hozzáállás csak azoknál a hülyegyerekeknél működik, amikor füvezni meg táncikálni kell az utcán tiltakozásképp, illetve megmondani, hogy mi NE legyen, de egy kicsit tovább is kéne gondolni.

3. Ezen a fenyegetésen én azóta is gondolkodom, mert nem értem.
Orbán nem követ el ilyen hibákat, ez biztos.