Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Máté Szekeres

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2010-ben a sorozatok világa megváltozott. Ebben az évben indult a sokak által istenített képregénysorozat tv-s siker hadjárata. Frank Darabont ( akinek a világ legjobb filmjét, a Remény Rabjait köszönhetjük) és csapata felkarolta Robert Kirkman zombiapokalipszis történetét. A teljesen más…..
Sosem felejtem el 2009 egyik őszi délelőttjét. Az akkori barátnőm belvárosi garzonjában ülve, a jobb létre szenderült Radio Café műsorát hallgattuk, filmekről volt szó. Valami eszement vehemenciával és magával ragadó lelkesedéssel kiabált a mikorofonba egy meghatározhatatlan korú ember, az első…..
Máté Szekeres 2017.10.22 09:23:36
Látszik hogy a cikk írója sokk igazságra akarja felvilágosítani az olvasót, de valójában több sebből vérzik az írás. Én már évek óta követem Robi munkásságát és ő már többször kifejtette, hogy az ő célja a médiában az, hogy megváltoztassa a közízlést, hogy az emberek ne elégedjenek meg azzal a szarral amit a média nap mint nap eléjük tol. Ő a legtöbb médiaszereplésében egy kultúrmissziót lát, folyamatosan hackeli a médiát és az ő szavait idézve, ott fejti ki a kritikát ahol a pók fészkel. Puzsér az az ember aki könnyedén összekoszolja magát a média mocskával, akár még bohócot is csinál magából, csak azért hogy elérje azokat a nemes célokat amiket kitűzött magának. Mi pedig ahelyett hogy emiatt tiszteletet éreznénk iránta, csakis a médiabohócot látjuk benne. Erről csakis egy szó jut eszembe, a szűklátókörűség. Persze megértem mért van ez, nálunk magyaroknál még nem nagyon volt olyan figura aki a médiát használva oltja szarrá a médiát és a legtöbben csak értetlenül állunk e mögött a jelenség mögött. Nem baj, remélhetőleg Robi ezzel elindított valamit aminek lesz folytatása. A cikkben egyébként sok igazság elhangzik, de összességében hiteltelen, tipikusan egy olyan darab ami mögött nem volt elég háttérmunka. Ajánlom megtekintésre a vele készült portré interjút, vagy DTK interjúját vele ott őszintén beszél magáról és a céljairól.