Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PonPonPataPon

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Tuttosport már be is mondta: Ranieri monnyonle! Nem fog. Spalletti sem, pedig ők még a Juvénál is mélyebbre tudták ásni magukat, két hét múlva az Inter ellen középhátvéd nélkül kell felvenniük a versenyt, ráadásul legveszélyesebb gólvágójuk, Panucci sem játszhat. A Milan…..
Kicsit megcsúsztunk a szezon beharangozásával, így most rohamléptekben következik az átigazolási szezon értékelése, az érkezettek és a távozók felsorolása, valamint egy kicsit az esélyek boncolgatása, mielőtt holnap már az aktuális fordulóhoz poroljuk le az üveggömböt.…..
Persze, most kellene beharangoznunk, ha lenne mit. Kortyolgatjuk a kávénkat, gyűrögetjük a kutya fülét, és üresek vagyunk belül, mint a moszkvai kapu bal sarka, ahova Terry véres könnyekkel írta a levegőbe, hogy nincs igazság! De ezek most nem a szomorkodás percei, hiszen ezzel a…..
Ez a harc lesz a végső – szól az Internazionale (sic!) első sora, és bár a népszerű sláger egy másfajta küzdelemre szólít, a Serie A utolsó fordulója csak akkor lehetne ennél durvább, ha mondjuk egymással meccselne az Inter és a Roma, valamint az Empoli és a Parma. A 38.…..