Regisztráció Blogot indítok
Adatok
visz

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hosszú töprengés után teszem közzé a javaslatomat az amúgy fölösleges és elbaltázott Galvani híd forgalmának elvezetésére a Ferencváros és Wekerle közötti Kiserdő letarolása nélkül. Ha engem is megkérdeznének, ez a híd valószínűleg sosem épülne meg, helyette a sokkal jobb városszerkezeti helyen…..
Egy olyan témáról szeretnék írni, amihez – véleményem szerint – nincs megfelelő szavunk. Márpedig a szavak fontosak. Egyetlen szó is fontos lehet. Ha létezik, azt jelenti, hogy tudunk róla, hogy elkülönítettük a világ többi jelenségétől. A nőgyilkosságról van szó, vagyis helyesebben a nőkkel…..
visz 2018.10.15 13:53:03
@sognomignon: A társadalom egy nő életét értékesebbnek tekinti egy férfiénál. Ezért van az, hogy az alaptörvényünk lehetővé teszi a nők számára előnyös megkülönböztetést a férfiakkal szemben, ezért mennek a nők hamarabb nyugdíjba, kapnak ugyanazon bűncselemkény elkövetése esetén enyhébb büntetést, halnak meg lényegesen kevesebben munkahelyi balesteben, mentesülnek a katonai szolgálat alól stb. Ezért jegyzik meg még a hírekben is, ha valamilyen tragédia "nőket és gyerekeket" is érint. És a te írásod is erről szól, fölösleges a mentegetőzés.
visz 2018.10.15 18:56:03
@sognomignon: Miért gondolod, hogy férfi vagyok? Egy nő nem gondolhat a férfiak problémáira? Csak költői kérdés volt. Azt, gondolom, hogy a női élet értékesebb volta a génjeinkbe van írva. Az az értelme, hogy szükség esetén a férfiak vállalják életük kockáztatását a faj fennmaradásáért, a nők pedig biztosítsák a reprodukciót. Ennek a kódnak napjainkban semmi értelme, mert egyrészt nincs szükség életünk kockáztatására a faj fennmaradásához, másrészt pedig a nőknek beleszólásuk van a gyerekvállalásba, így nem biztosított, hogy minden nő mindig megtermékenyüljön a férfiak számától függetlenül. Konkrétan a felvetéseddel kapcsolatban igazad van abban, hogy egy férfi nagyobb eséllyel öli meg a házastársát, mint fordítva. Ebben viszont nem különbözik más bűncselekményektől, ugyanis a férfiak lényegében minden bűncselekményt lényegesen nagyobb arányban követnek el, mint a nők. Ennek pedig éppen a női élet értékesebb voltának genetikai kódja az oka. A nők - mivel értékesebbek - , több segítséget kapnak problémáik megoldásához, míg a férfiaknak magunknak kell megoldást találniuk, ezért messzebbre is mennek el. Így van ez a párkapcsolati problémák esetében is. A nők eredményesebben kapnak segítséget akár a hatóságoktól (pl. egy nekik kedvező bírósági döntés a válásról, nem véletlen, hogy a válások többségét nők kezdeményezik), akár rokonaiktól, barátaiktól. A Keresztapa című film jut most eszembe, ahol az apa a maffiához fordul, hogy öljék meg a lányát megerőszakoló férfit. Szerintem te is érted, hogy egy gyilkosságig fajuló konfliktusban így az elkövető a statisztika szerint szinte bizonyosan férfi lesz. Vagy a férj öli meg a feleséget, vagy a feleség valamilyen férfi kapcsolata a férjet. A megoldás ennek a mára fölösleges genetikai kódnak a tudatos elnyomása lehetne, nem lesz könnyű.
A robotinterjú előnyeiről HR-es körökben halljuk a „hivatalos”, már-már propagandába illő marketingszövegeket. Hogy ez a jövő, meg mennyire jó... Emellett tudjuk, hogy nem mind arany, ami fénylik, és a tapasztalatok (itt és itt) alapján a robotos HR, és a robotinterjú nem is fénylik. Sőt. Lehetnek…..
Három héttel ezelőtt foglalkoztunk egy Gallup-felméréssel, amelyben a közvéleménykutató-intézet munkatársai 66 ország lakosságát reprezentáló mintát kérdeztek meg arról, hogy a hat legnagyobb katonai hatalom közül melyiket választanák katonai szövetségesnek egy fegyveres konfliktus esetén. Most egy…..
visz 2018.09.17 15:43:51
@kiskutyauto: Akkor gondolkozz, hogy mennyien harcoltak önkéntesen 56-ban vagy előtte a világháborúban. Garantálom, hogy bőven tízezer alatt volt a szám Magyarország esetében. Az utóbbi pár évszázad tapasztalata egyébként egyértelműen az, hogy mind a menekülés mind pedig a támadók otthonunkban történő bevárása lényegesen nagyobb túlélési eséllyel kecsegtet, mint a harc, ezért az emberek 99.9% ezt is választja, ha csak nem kényszerítik másra.
visz 2018.09.17 17:25:00
@tiboru: Arra gondoltam, hogy a hazáért harcolni, ha már valahogy, akkor leginkább szervezett keretek között van értelme, szóval ez leginkább úgy zajlik, hogy az ember jelentkezik valami ilyen profilú szervezetnél, hogy szívesen szanitéckedne vagy mondjuk lenne hírvivő. De igazad van, lehet spontán módon Molotov koktélokat dobálni is. Akárhogy számoljuk, nem lenne meg az az egy százalék sem.
Egy hazáját érintő fegyveres konfliktus során az embernek jellemzően három választása lehet. Vagy harcol, vagy menekül, vagy marad otthon. Azt állítom, hogy az emberek döntő többsége azt az opciót választaná, ami számára személyesen a legkedvezőbb és ezrelékben (sem) mérhető azok száma, akik a személyes érdekeik ellenében a hazának, nemzetnek, istennek, akárminek az érdekében döntenének. Ezt nagyjából minden történelmi statisztika alátámasztja és azt is, hogy nagyon ritka esetben a harc a legjobb egyéni döntés a három közül. Nem véletlenül létezik a sorozás intézménye.
visz 2018.09.17 17:33:08
@kiskutyauto: Nézd, a II. világháborúban a hivatalos narratíva szerint Magyarország egy katonai szövetség tagjaként vett rész azért, hogy az ellenség által meghódított területeinket visszaszerezzük és határon túlra került nemzettestvéreinknek segítsünk. 56-ban pedig a megszálló Szovjetúnió ellen küzdöttünk. Lehet, hogy neked egyik sem támogatandó cél, amiért hajlandó volnál harcolni, de biztos vagyok benne, hogy sokaknak lehetett az. Harcolni (önként) mégsem nagyon harcolt senki. Én még a szovjet megszállás alatt nőttem fel és nemhogy Molotov koktélra nem emlékszem, de egyetlen falfikára sem, ami a megszállás ellen tiltakozott volna.
Apám úgy gondolja, hogy nem sokra emlélszem mi történt gyerekkoromban. Viszont az emlékek nem úgy működnek, ahogy azt sokan gondolják. Van ami egy életre beleég az ember agyába... Apám nem bevallottan alkoholista volt a 80-as években, mikor gyerek voltam. Ezt nővérem is tanúsítja, hiszen elég sok…..
Magyarországon jelentős az eltérés a nők és a férfiak fizetése között. Némi javulás megfigyelhető volt a 2005-től 2014-ig tartó időszak alatt, 19-ről 17 százalékra csökkent az eltérés az azonos pozícióban dolgozók között. Ezzel egyébként jobban állunk, mint az OECD…..
Ma az adójogszabályokon keresztül jelentős támogatást kap mindenki, aki személygépkocsiját cégautóként üzemelteti. Egy nulla kilométeres, bruttó 5.000.000 forint vételárú személygépkocsi példáján keresztül mutatjuk be, hogyan is támogatjuk adóforintjainkból az autóhasználatot...
visz 2017.04.21 13:00:53
@igazi hős: Veled ellentétben én valóban számolok és utánanézek dolgoknak. Szóval a helyzet:
- A közutak fenntartása közszolgáltatás a rendőrséghez, önkormányzatokhoz stb. hasonlóan, azt bárki (kerékpáros, tömegközlekedés, mentő) használhatja, fenntartását az általános adóbevételekből kell fedezni.
- A Magyar Közút (a közúthálózat kezeléséért felelős szerv) költségvetése kevesebb, mint 200 milliárd ft, de ebből csak 30 a közvetlen állami támogatás, a legnagyobb része (EUs) pálylzaton elnyert pénz.
Vendégposzt Nemrég a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse amellett foglalt állást a blogunkon, hogy helyes intézkedés a tömegközlekedés ingyenessé tétele szmogriadó idején. Egyik aktivistánk ezzel ellentétes véleményen van. Alább közöljük írását. Abban szinte mindenki egyetért, hogy…..
visz 2017.03.23 22:53:20
@Levegő Munkacsoport: Hát igen, pontosan erről van szó. Ennél sokkal többet illene tudni. Pontosan hány százalék a közlekedés hozzájárulása, ezen belül mennyi a dizeleké, hány százalék a természetes eredetű szálló por, mennyi jön fűtésből stb. Ehelyett csak a csúsztatás és a manipuláció megy. A konkrét ügyben például véletlenül sem említik meg, hogy a benzines járművek nem bocsátanak ki szálló port, így értelmetlen a korlátozásuk, illetve azt sem, hogy a levegőminőség némi javulása a korlátozások bevezetése után nem igazol semmit. Az időjárás napi változása miatti ingadozás is bőven van 15%. Ezért nulla a szervezet hitelessége. Kevesebb manipuláció, több szakmaiság kellene.
visz 2017.03.24 17:31:44
@Levegő Munkacsoport: Nem értjük egymást, de egyszer még válaszolok. Az a helyzet, hogy a linkelt bejegyzés sem tartalmaz konkrét adatokat (hogy pontosan mennyit bocsátanak ki a különböző benzinesek, csak a szokásos manipuláció, hogy akár ennyi meg annyi is lehet), ráadásul az a cikkből is kiderül, hogy azok a régi benzines járművek, amiket a jelenlegi szmogriadó szabályozás súlyt, éppen nem érintettek. Ugye a kerékpárok is bocsátanak ki szálló port (azokon is van például fék), mégsem jut eszébe senkinek korlátozni a forgalmukat, mert valószínűleg olyan keveset bocsátanak ki, hogy nincs érdemi hatásuk a levegőben levő szálló por koncentrációra. Ha azt gondolják, hogy a benzines járművekkel ez másképp van, akkor azt számításokkal kellene alátámasztani. Tehát Budapest teljes szálló por kibocsátása x tonna, abból ennyi meg ennyi származik fűtésből, dízel, benzines járművektől stb. Ha azt látom, hogy a benzinesek hozzájárulása egy szabad szemmel is látható arány (ezt mostani ismereteim alapján kizártnak tartom), akkor hajlandó lennék elgondolkozni, hogy letegyem a kocsimat.
Egyébként pedig nézzenek magukba, hogy mit kommunikáltak volna, ha a szmogriadó bevezetése utáni napon még nő a szennyezettség, ami simán előfordulhat, ha éppen olyan az időjárás. Hát azt, hogy megmaradt a levegőben a korábbi por, ehhez a még közlekedő járművek még hozzáadtak, szóval további szigorítás szükséges. Vagyis mindegy, hogy alakul, az ítélet előre kész, a járműforgalom korlátozása a megfelelő megoldás. Ugye, ugye?
Új elemként robbant be ez év elején a munkáltató által adómentesen adható lakhatási támogatás. Mint ismeretes ezzel a juttatási formával próbálja a munkavállalók mobilitását segíteni a kormány. Ez nyilván sok munkavállalót fog érinteni, és amennyiben valaki megfelel a feltételeknek, valamint a…..
Úgy tűnik, a japánok döntöttek, és elegük lett a randevúzásból, a másik nem meghódításából, és az egyszerűbb utat választják: a barátjukkal házasodnak. Nem csoda, hogy az ázsiai országban az egyik legalacsonyabb a születések aránya az egész világon...
ujrakezdek Mexikó fővárosa 2016.11.08 02:23:12
Ablak mellet ülve a repülőgép leszállásánál tisztán látni a város méretét, és az aránylag nem messze működő tűzhányót is, havas tetejével. Nevével anno a gimnáziumi földrajz tanárunk ijesztgetett, a Popocatépetl! Maga a város 2200 méter magas fennsíkon van, ez több mint a Lomnici csúcsé. Mexico…..
visz 2016.11.09 14:47:41
@ZorróAszter: A főtéren álló templomot valóban az azték piramis köveiből építették, de nem a piramisra, hanem közvetlenül mellé. Ez elég logikus is. A piramis alapjait egyébként feltárták, látogatható, jól megfigyelhetők rajta az építés fázisai. (nem egyszerre építették fel, hanem minden azték uralkodó ráhúzott egy újabb réteget, így lett egyre nagyobb) A piramis romjaihoz kapcsolódik egy múzeum is, ahol sok egyéb mellett van egy nagy makett is a régi azték fővárosról, Tenochtitlánról.
visz 2016.11.11 21:37:26
@ZorróAszter: Itt egy fénykép a piramis romjairól, jól látszik rajta a réteges szerkezete. A kép jobb felső sarkában a templom oldala látható:
drive.google.com/open?id=0B-K7YD3AaZbFQkRIWVpfbnNLQ3c

Ez egy másik fénykép a romokról, a háttérben jobban látszik a templom:
drive.google.com/open?id=0B-K7YD3AaZbFYU5PQUxKY1pjdWs

Itt a piramis makettje, a romok melletti múzeumban van:
drive.google.com/open?id=0B-K7YD3AaZbFRE1GODdtMTcxbkU

Ez pedig Tenochtitlán központjának makettje, a háttérben a képen az egész város rajza. Ez nem a romok melletti múzeumban van, hanem az Antropológiai múzeumban az azték részen:
drive.google.com/open?id=0B-K7YD3AaZbFUVI2eXhvUWFXaFk
Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat...
visz 2016.09.06 13:07:15
@BiG74 Bodri: Mivel a családunkban van hivatásos vadász, aki az egyik állami erdőgazdaság alkalmazottja, ezért első kézből tudom, hogyan megy a dolog. Az ő munkája többek között az, hogy vadakat lőjön ki, amit aztán az erdőgazdaság valamelyik húsüzemnek értékesít, és így végzi a vadak többsége. Ebben az esetben az erdőgazdaság bevétele valóban csak az állat húsa. Vannak persze olyan vadak, amiket vendégvadászok lőnek le, ilyenkor kilövési díjat is kell fizetni az állat fajtájától/méretétől függően, de ez jellemzően azért nem több, mint a hús értéke és persze plusz költség is van vele, mert a vendégeket kísérgetni is kell.
visz 2016.09.06 13:38:57
@Faszerkezet: Jó a belinkelt táblázat, ezek a valódi árak, csak nem kellene kiragadni belőle a szélsőségeket. Nyilván kutyából és gímszarvasból is van különleges, több millió forint értékű példány. Eredetileg arról írtam, hogy jelenleg egy átlagos kutya vélhetően sokkal értékesebb, mint egy átlagos vad, már csak ezért sem indokolt a vad védelme érdekében kilőni a kutyát, és ezt támasztja alá a linkelt táblázat is. Ráadásul a kutya nem vadállat, keresi az ember társaságát, így könnyen befogható. Úgy kellene módosítani a törvény, hogy a vadász csak befoghassa a kutyát, de ne lőhesse ki. Ennek költségét persze aztán a kutya tulajdonosa fizetheti.
Míg az angolt világszerte mintegy 335 millióan beszélik, addig kínaiul több, mint egy milliárd  ember társalog. Bár árnyalja a képet, hogy a kínai nyelv nem egységes, ugyanis a nyelvjárásoknak tekintett nyelvváltozatok olyan jelentős eltéréseket mutatnak, amely alapján külön…..
Az alapkőletételnek már több mint tíz éve, de körforgalom máig nem épült a 10-es főút és az Ürömi út találkozásánál lévő lámpás kereszteződés helyére. Hosszú évek óta mondják, hogy a helyzet tarthatatlan, megoldás helyett azonban máig csak ígéretek…..
visz 2013.10.09 21:04:02
@hopptarisznya:
Így van, kb. ennyi. Szó sincs milliárdos beruházásról és rengeteg ember életét könnyítenék meg. Persze ez így soha nem fog megvalósulni. Túl egyszerű volna.
visz 2013.10.09 21:06:55
@zsoci:
Igazad van, de a jelenlegi kanyarodósáv nélküli megoldáshoz képest azért lényeges javulás volna.
visz 2013.10.09 22:09:12
@zsoci: Kicsit úgy érzem, hogy tankönyvből beszélsz és nem ismered a konkrét kereszteződést. Szóval ez egy három ágú kereszteződés, ahol a forgalom nagy része a 10-es úton zajlik és ehhez csatlakozik a lényegesen kisebb forgalmú ürömi bekötő. Most az a helyzet, hogy egy Solymár felől Üröm felé balra kanyarodni szándékozók kanyarodó sáv hiányában hosszan feltartják a Budapest felé haladókat, mivel a Budapestről kifelé áramló forgalomtól nem tudnak balra kanyarodni. (érzésre kb. a Solymár felől jövők 10%-ka kanyarodna balra napszaktól függően). Körforgalom esetén az idő nagy részében akadálytalnul áramlana a forgalom a 10-es úton mindkét irányban és ezt csak rövidebb időre - csak az áthaladásuk idejére - akasztanák meg az Üröm felé vagy felől jövők. Szóval biztos vagyok benne, hogy ebben a konrét esetben még egy körforgalom is javítana a helyzeten, sőt, a reggeli csúcs kivételével meg is szüntetné a sort Budapest felé. Most viszont az a helyzet, hogy hétköznap kora este és vasárnap délután is több kilométeres a sor Budapestre befelé.
Aki kicsit ideges amiatt, hogy miért fizet egy szaros 5 Mbites ADSL-ért a főváros közepén annyit, aminél olcsóbban ad a kerületben nem elérhető másik szolgáltató 25 Mbitet, az most még sokkal idegesebb lesz. Kiderült, hogy szolgáltatón belül is változhatnak az árak, tehát…..
Úgy látszik, most a bankok vannak soron, most egy hitelszerződéssel kapcsolatos problémával keresték meg a Zugügyvédet. Lehet-e utólag egyoldalúan kamatot emelni, ha a szerződés ezt nem teszi lehetővé? Az egyik bank szerint igen.  Tisztelt Zugügyvéd, Két éve az…..
visz 2008.10.09 20:10:18
Ha belenézel a bank hirdetményébe, akkor látod, hogy a magas finanszírozású megjelölés abban 2008.06.02 előtt nem szerepelt. Tehát én korábban nem ebbe a kategóriába tartoztam, merthogy nem is volt ilyen kategória. Korábban kétféle katagória volt, a csak fedezet valamint a jövedelem és fedezet alapon nyújtott, én ebbe a másodikba tartoztam. A szerződésben szerepel az induló kamat (4.1%) és az is nyilvánvaló, hogy jövedelem és fedezet alapon nyújtott hitelről van szó, az első három kamatperiódusban így is számoltak. Ebből derül ki, hogy induláskor rám a 37. oldal utolsó előtti sora vonatkozott, ezt a bank sem vitatja.

A bankok a hitelbírálat során belső, nem nyilvános kritériumok alapján döntik el, hogy adnak-e hitelt. Azt feltételezem, hogy amikor én vettem fel a hitelt, akkor a finanszírozás mértéke is egy ilyen kritérium volt és a bank az általa magas finanszírozásúnak minősített kérelmeket szigorúbban bírálta el, mondjuk magasabb jövedelmet követelt meg. Ez persze csak feltételezés, de valószínű, hogy a hitelem mellé már a hitelbírálat során odakerült a "magas finanszírozású" flag a bank belső nyilvántartásában. Én végülis megkaptam a hitelt, és akkor a magas finanszírozásnak nem volt tovább jelentősége, szóval erről engem nem is tájékoztattak, a szerződésbe sem került be és a kamatot sem befolyásolta. Idén nyáron viszont a magas finanszírozású hitel önálló termék lett magasabb kamattal, gondolom a most kötött szerződésekbe ez be is kerül. Ez rendben is van, aki ezt a terméket választja, ezt a kamatot fizeti. A probléma, hogy a bank a korábban a belső nyilvántartásában magas finanszírozásúként szereplő hitelekre is ezt a kamatot kezdte alkalmazni. Először azt gondoltam, hogy csak tévedés, de ők ragaszkodnak hozzá.

A lényeg szerintem, hogy a szerződében szerepel az induló kamat és az emelés lehetséges indoka (a forrásköltség változása=6m CHF LIBOR alakulása, a postban van a szó szerinti idézet), márpedig ez alapján nem az a kamat jön ki, amit ők szeretnének.

Budapesten olyan rétegek élnek a város közepén, akik máshol Európában leginkább a külső kerületekben. És miközben a városvezetés milliárdokért sem tudta kitalálni Budapestet, vállalkozóknak és fiataloknak ez sikerült: a romkocsmákkal. (Fotó: szimpla.hu) Nemrég…..
A miniszterelnök ma ismertette azokat az első lépéseket, amelyek megítélése szerint a „nemzeti együttműködés gazdasági rendszerének alapjainak lerakása” miatt fontosak. Itt van tehát az első Orbán-csomag, mindjárt 29 lépéssel. A suszter maradjon a kaptafánál, ezért…..
Az igencsak előkészítetlenül bevezetett szmogriadó számos kérdést felvet. Mi történik mostazokkal, akik például páros rendszámú autóval vidékről jönnek haza, mondjuk egy csecsemővel, és Budapest egyik belső kerületében laknak?Tisztelt Zugügyvéd ! Ezt is megértük,…..
visz 2009.01.11 15:40:28
@vyctoor: Ezek a poros napok főleg télen alakulnak ki és az egész országban, nem csak Budapesten. Szóval nem nehéz rájönni, hogy a közlekedésnek kevés köze van hozzá - azok közül is csak a dízelek felelősek - annél inkább a fával, szénnel olajjal, ne adj isten szeméttel való fűtésnek. A fűtést persze nem lehet leállítani, marad a pótcselekvés.

Ez a por miatt másra is érzékennyé válás pedig a te különbejáratú elméleted. Teljesen alaptalan.
visz 2009.01.11 16:06:14
@vyctoor: beírtam, a Los Angeles típusú szmog nyáron alakul ki, melegben, napsütés hatására. Szóval a jelen helyzethez semmi köze.

A mondandóm lényege viszont az, hogy ha a porszennyezés a probléma, akkor azt kell csökkenteni és hülyeség pótcselekvéséként olyasmivel foglalkozni - a benzines kocsik forgalmának korlátozásával - aminek nincs köze a porszennyezéshez.