Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Róza Natasa

16 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vintage Logbook Áldás 2020.11.30 10:57:46
Akik olvassák a bejegyzéseimet tudhatják már, hogy eléggé hullámvasút az én életem. Keresem a helyem a nagyvilágban és próbálok túlélni. Azonban be kellett látnom, hogy a sok évi, egyedüli próbálkozásaim nem sok sikerre vezettek. Tehát felkerestem egy pszichológust. Mindenki totál hülyének néz…..
Vintage Logbook Lassítás 2020.06.30 16:02:33
Mostanában mikor érzem, hogy kezdek besokalni, az agyam leblokkol és annyit mond, oké elég, ennyit bírtam. Ez eddig az évek során nem fordult még elő. Mentem neki a falnak, foggal-körömmel harcoltam azért, hogy mindent elérjek, amit kitűztem magam elé. Most már új célok vezérelnek és valahogy nem…..
Az egyik legkeményebb próbatétele a léleknek, amikor olyan érzelmei felett kell uralkodnia, ami felett már-már úgy érzi, nincs hatalma... A szerelem (legalábbis amit földi értelemben értünk alatta) alapvetően egy testi vágy. Hormonális változások okozzák, s biológiai célja, hogy még biztosabb…..
Vintage Logbook Kétségbeesés 2020.04.19 20:06:21
Miből tudhatod, hogy szeretsz valakit?Abból, hogy magadban keresed a hibát, és nem benne. Rengeteg év, tapasztalat és csalódás kellett ahhoz, hogy megértsem ezt a két sort, viszont sajnos a mai napig nehéz azonosulnom vele. Nyilván, vannak pillanatok, mikor megerőltetés nélkül észreveszem magam, ha…..
Vintage Logbook Elvárások 2020.03.24 11:19:30
Mindig csak olyankor írok, ha valami nyomja a lelkem. Amikor azt érzem, hogy muszáj kiírnom magamból, hogy el tudjam engedni és ezáltal fel tudom dolgozni. Nem szeretek siránkozni másoknak, nem mindenki kíváncsi rá, de valahogy ki kell adnom magamból. Valami borzalmasan érzem magam, már napok óta.…..
2019. december 12. A műtét napja. Erősen ég bennem a kép még, mikor a kórházi ágyon fekszem a fehér műtős ruhámban, és vártam a végzetemre. Bár ekkor még nem tudtam, hogy tényleg az lesz. Össze volt szűkülve a gyomrom, mégis nyugodt tudtam maradni kívülről. Viszont nagyon féltem, mert egyedül…..
Ahogy telnek az évek, és egyre többet tapasztalok, pontosan úgy kezdek egyre jobban hinni a vonzás törvényében. A gondolataink mérgeznek meg bennünket. Saját döntésünk, hogy hagyjuk, vagy felvesszük a harcot a negatív gondolatok ellen. Eljön egyszer az a pont, amikor megelégeled az egészet és már…..
Vintage Logbook Új fejezet 2019.11.22 10:25:22
Olvasva a júliusi bejegyzésem, mely óta már félév eltelt, valahogy magamra sem ismerek. Komolyan ennyire mélyen voltam a nyáron? Mert, hogy szeptembertől igen, arra emlékszem, de a nyár ezek szerint teljesen kiesett. Azt tudni kell rólam, hogy imádom boncolgatni a férfi-női kapcsolatokat. Értelmet…..
Vintage Logbook Üresen 2019.11.22 10:03:25
2019. július Amikor csak sírsz a szobádban a fal felé fordulva, és folyamatosan csak azt a kérdést tudod ismételni magadban, hogy mi baj van velem? Ennyire nem lehetek egy nagy rakás szerencsétlenség. Folyamatosan bevonzom a rosszat, pedig én is ugyanúgy vágyom a boldogságra, mint más. Én is át…..
Minden nő az életében legalább egyszer beadja a derekát és odaadja a szívét egy fuckboynak. Vagy úgy többnek. Ez alól én sem menekülhettem. Eddigi életem során hárommal álltam szemben, aztán kitudja mennyit sodor elém még az élet. Ez általában olyan téma, amiről a nők nem szeretnek mesélni, mert…..
Már régóta furdal a gondolat, hogy kiadjak magamból mindent, leírjam azt, ami bánt, amiket átélek nap mint nap, csakis Miattad. Egyszerűen nem tudlak teljesen elszeparálni az életemből, hiába követlek ki, ne lássam a bejegyzéseidet, nem akarom, hogy naponta eszembe juss, de egyszerűen itt vagy.…..
Vintage Logbook Szösszenetek 2018.04.14 23:33:06
1."Szemtelen kis fénysugár szűrődik be a redőny rácsain, pont a szemembe világít. Felpillantok. Édesen alszik még. Most van egy kis időm csodálni, de csak addig míg fel nem ébresztem. Úgy sem bírom ki, hogy ne csókoljam édes ajkait, ne túrjak bele a puha hajába, és ne bújjak oda hozzá. Mert nála…..
Vintage Logbook Borult ég 2018.04.11 15:50:35
A hiányérzet, amely már gyermekkorom óta gyötör, a napokban újra felbukkant. Nem tudom levetkőzni ezt az érzést, teljesen a hétköznapjaim részévé vált. Felbukkan, átjár, megkínoz. A lelki fájdalom fizikai fájdalommá alakul át. Érzem, hogy a szívem ki akarna szakadni a helyéről, hogy ő már nem bírja…..
Vintage Logbook Az a bizonyos.. 2018.04.07 14:03:23
"Semmiért egészen.Elköteleződni.Mármint szerelmesnek lenni.Jól gondold végig, mert nem könnyű.Feláldozni. Valaki másért. Önmagad." Furcsa dolog ez a szerelem. Szerelem. Igazából mit is értünk ez alatt? Van egy személy, aki tetszik nekünk? Akiért bármit képesek lennénk megtenni? Aki miatt nem tudunk…..
Róza Natasa 2018.04.08 00:34:16
@Bartha Kati: Köszönöm szépen! :)
Az életem gyökeresen megváltozott az elmúlt egy hónapban. Intenzívebb volt ez az egy hónap, mint a utóbbi félévem, és bevallom, minden pillanatát élveztem. Élvezem a hullámhegyeket és völgyeket, mert mindig a legsötétebb órák után kezd el hajnalodni. Ha valami nem úgy történik, ahogy én szeretném,…..
Vintage Logbook A kiégés szélén 2018.01.28 23:52:06
Nos, az előző bejegyzés óta rengeteg minden megváltozott és rengeteg minden történt. Befejeztem az első félévem az egyetemen, új embereket ismertem meg, régi arcok tűntek fel és megannyi inger ért, hogy ezeken kívül nem igazán tudnék mást felsorolni. Mégsem tudom 110%-ban azt mondani, hogy ez egy…..
Vintage Logbook Az első 2017.09.17 19:46:53
Üdv Nektek! Az első tartalmasabb bejegyzésemben a felnőtté válást szeretném egy kicsit boncolgatni. Na, de kezdjük is a legelején. Idén ősszel kezdtem el az egyetemet, de nem abban a városban, ahol élek, hanem jóval messzebb. A bejárós élet szóba sem jöhetett, mivel tényleg messze van az az…..