Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Don Cherry

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kérdés a következő: Mennyiben változtatja meg az egyes pártok irányába megfogalmazott szavazói elvárásokat, a kormányváltás lehetőségének elérhető közelségbe kerülése? kép forrása: index.hu A Medián legfrissebb kutatása szerint az ellenzéki szavazóbázis 67%-a hajlik arra a forgatókönyvre,…..
Főleg ebben a választási rendszerben, sőt, most lehet csak igazán! Ez a Választási Törvény, Orbán Viktor és a Fidesz általános politikai rövidlátásának ékes példája, mert bár saját magukra szabták, valójában korábbi voksolások szavazatszámai, és egy gyökeresen más politikai helyzet (a Fidesz akkori…..
Don Cherry 2018.03.06 21:58:40
@mathuska: Az elvtárs szerint a demokrácia megcsúfolása, ha sok a jelölt? Tudom, maga azokat a választásokat kedvelte, amikor minden körzetben egy jelölt volt, de hát azok az idők már elmúltak...
Papírforma-interjúnak indult, durva újságírói felsülés, politikusi megdicsőülés lett belőle: sose gondoltuk volna, hogy Kálmán Olga egyszer majd Schiffer András bokáját nyaldossa. Pedig a zöld csávó csak korrekten elmondta, milyen kérdéseket tart fontosnak, amikor pedig a mást…..
 "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." Jól gondold meg mielőtt valóságshowba jelentkezel barátom. Exkluzív interjúnk során a Való Világ első számú botrányhőse, Baukó (VV) Éva lerántja a leplet. A műsorról, a médiáról egy reality…..
Don Cherry 2012.05.03 08:32:03
dr.Zsiga Marcell még csupán 32 éves, de már Cavintonra szorul a jelek szerint. Vagy valami Fidesz-elvonóra. Szijjártóhoz hasonlóan ugyanis ő is elfelejtkezett arról, hogy két helyről is kap fizetést. Egyrészt parlamenti képviselőként bruttó 394.230 Ft tiszteletdíjat + 251.076 Ft…..
Meg szoktam nézni olykor az Indexet. Érdekes dolgokat tud produkálni. Éppen most, március 4-én hajnalban a következő cikkek linkje szerepelt a címoldalon. A fenti fősor közelében egy tudósítás arról, hogy a magyar fiatalra a Tavaszmező utcában csoportosan rátámadó cigányokat…..
Don Cherry 2011.03.04 02:59:26
@Jürgen Niemand: Sőt, ez egyes szerzőiről külön-külön is elmondható.
Don Cherry 2011.03.04 10:23:02
@Adani: 12 V?! Viccnek is rossz. Menjen csak az a 220! De tőlem lehet akár 380 is.
8ker Elvis 2011.03.03 11:39:00
 Elvisről neveznének el egy nevenincs teret a fővárosban - adta hírül az összes létező média pár napja. Újabb gumicsont Szeretett Fővárosunk Vezérétől, ezen aztán lehet rágódni pro és kontra, meg is teszik rendesen.Hogy érdekesebb legyen, be is vonják a Zembereket:…..
Kifinomult liberális képszerkesztés   Az előző heti első rész után a mai Mancsban zárul a kétrészes riportsorozat a polgári underground köreiről, a Mandiner, a Konzervatórium, a Jobbklikk és a Kommentár világáról. A második részben a szellemi háttérről olvashatnak az…..
Don Cherry 2011.03.04 02:54:31
@jan: Ja, a zsidók mindig érdekes téma... :D
Ez az utóbbi (vagy minden) idők egyik legviccesebb története ... Ehhez azért már tényleg kellett a kreativitás. Csak azt nem értem, hogy ha lopok, akkor megvizsgálok minden eshetőséget, ami az esetleges lebukásomhoz vezethet. Úgy gondolták az illetők, hogy sose fog kiderülni? A…..
Orbán Viktor 18-ról 15 éves korra vinné le a tankötelezettség minimumát. Ennek alkalmából ellátogattunk a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumba, ahol  másodfokú tanulmányait végezte anno az ifjú géniusz. Nos, a fiúvécé tartálya mögött mit találtunk? Hát nem…..
Don Cherry 2011.03.04 00:29:29
@JANOS: Nem értem, miért kell gúnyt űzni mások nevéből...
Csodálatos a mai történelmi nap. Egy nemzet életében kellenek az ilyenek. Hisz ha minden a feje tetejére áll, akkor picsán rúg és visszabillenti az eszed. Vityát most hagyjuk bár , eltolt egy szokásos bullshitet. Volt ott benne nemzeti, család, forradalom, rendszerváltozás,…..
Don Cherry 2010.05.16 00:24:04
@palotai3: Hiába lesz több rendőr, ha ugyanúgy nem mennek ki.
Bármiféle napi politikai apropó nélkül (Isten engem úgy segéljen!) írtam meg első posztomat a magyar külpolitika hihetetlen tutyimutyiságáról. Murphy persze ott leselkedik mindenhol, úgyhogy a meglátásaim - miszerint a magyar külpolitika 1945 óta olyan, hogy minket a nyúl is…..