Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sorosfigyelő

6 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mint ahogy azt a legtöbb valóban független médiafelület jóvoltából már megtudhattuk, Soros György nem nyugszik, amíg vagyona bővítésének eszközeként fel nem emészti teljesen az európai keresztény kultúrát. Ezúttal a sátáni zsoldos nem más csoportot vett célba, mint ártatlan gyermekeinket. A…..
A Soros-hálózat a választások után kis időre visszavonult, azonban a köztudottan Soros-bérencek által manipulált Sargentini összeesküvést követően újabb lépéseket tettek a bérencek, hogy megfertőzzék Magyarországot és felégessék a magyar emberek jövőjét. Sorosnak egyértelmű célja, hogy…..
A fenyegetés nem kicsi és nem komolytalan. Dr. Orbán Viktor sajtótájékoztatón azt mondta "a családjaink közvetlen veszélyben vannak, ideje, hogy valaki felvegye a harcot Európában". A miniszterelnök úr szavai nem véletlenek, ugyanis mint kiderült a legtöbb EU-s ország elutasítja a legújabb…..
Soros György legújabb húzása minden határon átmegy! Nem elég az eddigi migránsáradat amelyet hozott magával, most még a gyerekeink jövőjét is el szeretné lehetetleníteni! Ezt nem hagyhatjuk! Soros legújabb álma az, hogy az óvodák és általános iskolák ne kapjanak ételt, hanem az édesanyáknak és a…..
A Soros György által már elkövetett, vagy tervezett gaztettekről a lefizetett újságírók rendszerint hallgatnak, azonban mi elkötelezetten kiállunk a kormány mellett, ezért nem hagytuk magunkat megvesztegetni. Az első cikkünk publikálását követően megkereste a szerkesztőségünket Soros György…..
  Külföldi forrásaink hivatalosan megerősítették, hogy a háttérhatalmak egyik kulcsemberének, Soros Györgynek a kezében van a rák ellenszere. Kanadai és német tudósok négy hónapja fedezték fel azt az antitestet amely a rákos sejtbe jutva képes azt életképtelenné tenni. Egyetlen fiolányi oldat a…..