Adatok
töpreng
0 bejegyzést írt és 139 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mármint házasságkötés előtt vagy után? Persze, hisz mi másra is gondolhattunk volna… ;) Szexualitás, egy örökké visszatérő kérdés és szerintem nincs olyan ember az Egyház környezetében, aki valamilyen módon ne találkozott volna ezzel a sokat vitatott témával. Nem csoda, hiszen ez egyszerűen hozzá…..
töpreng
2017.09.01 15:49:17
@jabbok:
"Az egész itteni vita tökéletes pandantja a mostani lombik-vitának. [...] Az egyik oldalon ott marad a "mi őrizzük az igazságot" - a másik oldalon meg a "hát csak őrizzétek tovább - ez a TI igazságotok." "
Teljesen egyetértek veled.
Miután valaki felveszi az igazság őrzőjének és védelmezőjének a pozícióját, onnantól kezdve elég nehéz lesz párbeszédet folytatni vele. Hiszen mi sem egyszerűbb, mint végső érvként, ha már nem marad más, akkor elsütni ezt: én állok az igazság oldalán, és kész, innentől neked már esélyed sincs.
Ilyen hozzáállással lehetetlen beleképzelnie magát az embernek más emberek, más életek, más megközelítések nézőpontjaiba. Beleképzelni, és kicsit megnézni, hogy ott mi lehet, onnan hogyan néznek ki a dolgok. Aztán lehet persze azokról véleményt formálni, állást foglalni. De kijelenteni, hogy márpedig az igazság az csakis az én oldalamon áll, hát az elég merész, és nagyon defenzív hozzáállás is egyben. Mint egy páncélozott pajzs, ami mögül végtelen mennyiségben lehet küldeni kifelé az "igazság" fényes nyilat, mit sem törődve azzal, hogy az ilyenfajta megnyilvánulások másokra hogyan hatnak, arra mások mit reagálnak. A párbeszéd itt már nem érdekes. Talán egy pajzs mögül nézve, ez már nem is cél.
Figyelemre méltóan sorakoznak a "száradt venyige", "bűnrészes", "pogány és vámos", "hitetlen", stb. jelzők, mind az igazság pajzsa mögül előbújva. Nem gondolom, hogy ennek lenne bármi értelme...
"Az egész itteni vita tökéletes pandantja a mostani lombik-vitának. [...] Az egyik oldalon ott marad a "mi őrizzük az igazságot" - a másik oldalon meg a "hát csak őrizzétek tovább - ez a TI igazságotok." "
Teljesen egyetértek veled.
Miután valaki felveszi az igazság őrzőjének és védelmezőjének a pozícióját, onnantól kezdve elég nehéz lesz párbeszédet folytatni vele. Hiszen mi sem egyszerűbb, mint végső érvként, ha már nem marad más, akkor elsütni ezt: én állok az igazság oldalán, és kész, innentől neked már esélyed sincs.
Ilyen hozzáállással lehetetlen beleképzelnie magát az embernek más emberek, más életek, más megközelítések nézőpontjaiba. Beleképzelni, és kicsit megnézni, hogy ott mi lehet, onnan hogyan néznek ki a dolgok. Aztán lehet persze azokról véleményt formálni, állást foglalni. De kijelenteni, hogy márpedig az igazság az csakis az én oldalamon áll, hát az elég merész, és nagyon defenzív hozzáállás is egyben. Mint egy páncélozott pajzs, ami mögül végtelen mennyiségben lehet küldeni kifelé az "igazság" fényes nyilat, mit sem törődve azzal, hogy az ilyenfajta megnyilvánulások másokra hogyan hatnak, arra mások mit reagálnak. A párbeszéd itt már nem érdekes. Talán egy pajzs mögül nézve, ez már nem is cél.
Figyelemre méltóan sorakoznak a "száradt venyige", "bűnrészes", "pogány és vámos", "hitetlen", stb. jelzők, mind az igazság pajzsa mögül előbújva. Nem gondolom, hogy ennek lenne bármi értelme...
töpreng
2017.09.02 22:39:21
@jabbok: @godit:
Valóban, már több mint 900 hozzászólásnál tart ez a poszt, és nem jutottunk semmivel sem előbbre, illetve semmihez sem közelebb (ez nekem is elég lassan esett le). Valószínűleg ez, amit kicsiben lezajlott itt, zajlik szélesebb körökben is az egyházon belül (?), aminek egyszer majd a távolabbi jövőben lesz talán valami eredménye. Jó esetben...
Sokatmondó hír szerintem az itteni vitára nézvést is, ami a napokban jelent meg: miszerint Ferenc pápa egy készülő interjúkötetben megemlíti, hogy életének egy korábbi szakaszában pszichoterápiás segítséget vett igénybe, és az bizony nagyonis a segítségére volt akkoriban (egyébként már az argentin jezsuiták tartományfőnökeként).
Hallhattunk itt olyat, hogy a "pszichológiai nézőpont" bizony nem hatja meg az igazság szilárd képviselőit, az ő figyelmükbe ajánlanám ezt főleg: lám-lám, ez a nézőpont még egy rendi elöljárónak is a segítségére tud lenni olykor, lelki problémák egy kicsit másfajta jellegű megközelítésével. Mert a merev szabályrendszerek, sterilen önmagukban, nagyon sok emberi kérdésre nem adják meg a választ. Ami még nem is lenne akkora baj, ha közben a válaszkeresőket nem bélyegeznék meg az igazság őrei azzal, hogy az igazságot árulják el akkor, amikor emberi kérdéseikre keresik a választ...
Valóban, már több mint 900 hozzászólásnál tart ez a poszt, és nem jutottunk semmivel sem előbbre, illetve semmihez sem közelebb (ez nekem is elég lassan esett le). Valószínűleg ez, amit kicsiben lezajlott itt, zajlik szélesebb körökben is az egyházon belül (?), aminek egyszer majd a távolabbi jövőben lesz talán valami eredménye. Jó esetben...
Sokatmondó hír szerintem az itteni vitára nézvést is, ami a napokban jelent meg: miszerint Ferenc pápa egy készülő interjúkötetben megemlíti, hogy életének egy korábbi szakaszában pszichoterápiás segítséget vett igénybe, és az bizony nagyonis a segítségére volt akkoriban (egyébként már az argentin jezsuiták tartományfőnökeként).
Hallhattunk itt olyat, hogy a "pszichológiai nézőpont" bizony nem hatja meg az igazság szilárd képviselőit, az ő figyelmükbe ajánlanám ezt főleg: lám-lám, ez a nézőpont még egy rendi elöljárónak is a segítségére tud lenni olykor, lelki problémák egy kicsit másfajta jellegű megközelítésével. Mert a merev szabályrendszerek, sterilen önmagukban, nagyon sok emberi kérdésre nem adják meg a választ. Ami még nem is lenne akkora baj, ha közben a válaszkeresőket nem bélyegeznék meg az igazság őrei azzal, hogy az igazságot árulják el akkor, amikor emberi kérdéseikre keresik a választ...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
"Az istenkép ugyanis bálvány lesz, ha ez nem irányul magára az élő Istenre."
Igen ám, de ki ismeri magát az élő Istent? Úgy gondolom, hogy senki, akkor sem, ha létezik kinyilatkoztatás. Ezért aztán bárhogyan is közelítjük meg őt, az valamilyen szinten sosem ő maga lesz, hanem sokféle lenyomata annak, ami ő.
Pontosítom a megfogalmazásomat, kicsit későn írtam már tegnap, nem volt teljesen érthető.
Amit mondani akartam a "katolikus istenképpel" kapcsolatban: egyrészt, továbbra is azt gondolom, hogy amennyien vagyunk, annyiféle istenkép lakik a fejünkben. Szinte felesleges is azzal érvelni egy vitában, hogy milyen képet ad nekünk az egyház, mert az (még a teológiai megfontolások is) mindenkinek átszűrődik a saját szűrőjén, és úgy lesz belőle (talán) valami személyes.
Éppen ezért viszont kifejezetten káros is, ha valaki a saját szűrőjén keresztül látott istenképről azt gondolja, hogy az messzemenőkig objektív és kizárólagosan az igazságot tükrözi (minden személyes érintettség nélkül), és ennek fényében nyilatkozik aztán mások istenképéről, vagy a sajátjáét tartja egyedül követendőnek.
Ezért írtam tehát, amit írtam: itt sokszor ezt a jelenséget tapasztalom, és ha valóban ez lenne a "katolikus istenkép" (már ha persze lehet ilyet mondani egyáltalán), amit "ti" az objektivitás és "az igazság" leplével letakarva elénk tártok, hát akkor ebben nekem tényleg nincs keresnivalóm. Merthogy ha akarnám se tudnám a "ti" szűrőtökön keresztül látni az Istent.