Regisztráció Blogot indítok
Adatok
il bastardo

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mivel a hír spoileres, azért csak az ugrás után áruljuk el, ki, és hogyan távozott a sorozatból, és azt is, hogy ettől kik lesznek nagyon idegesek. Kérem szépen, Jennifer Morrison, azaz Cameron távozik a House-ból, mégpedig a hatodik évad első felében, ami azért meglepő és…..
il bastardo 2009.09.25 19:19:17
Sok „siker sztorit” olvashattatok már a vonaton fejeltett, majd később megtalált táskákról. Olvasónk is a vonaton felejtette a táskáját, csak a leszállást követően vette észre, hogy nincs nála. Természetesen azonnali telefonálgatásba kezdett, de a csomagot a MÁV…..
A Kötött pálya információi szerint hétfő hajnalban Tatabányán összeütközött két, egyenként két Flirtből álló szerelvény. Az eset négy óra előtt történt, szereplői a 6-os, a 9-es, a 13-as és a 14-es svájci motorvonat volt. A Budapest felől érkező vonatnak a másik…..
il bastardo 2009.07.13 13:49:09
@is: max: 40km/óra, a váltókörzetben pedi max: 25km/óra van meghatározva.

Úgy hírlik, hogy a tolatàsvezető a helyèn volt csak épen az utasítàsait nem volt mivel közvetítenie a mozdonyvezető felè.

Tatabànyàn egyèbirànt kèziràdiók vannak ezekhez a tevèkenysègekhez "telepítve", viszont a delfinek ràdiói nem alkalmasak ezekkel kommunikàlni.
Kb.: 10eFt-os költséget így megspóroltak a készülékek beszerzésekor.
 Elképzelem, ahogy az ügyészség emberei, berontottak Hunvald György irodájába, mint egy hollywoodi film. Valószínűleg a reakció itt is valami hasonló volt.-          Hogy merészelik, mit képzelnek, én polgármester…..
il bastardo 2009.02.11 13:36:38
Steve Jobs visszavonul - jelentette be szerda este váratlanul maga az Apple vezérigazgatója egy közleményben. A múlt heti MacWorld előtt közzétett levelében még azt írta, hogy hormonproblémával küzd. Ezért fogyott nagyon sokat, ezért nem jelent az eseményen. Mai levelében már azt…..