Regisztráció Blogot indítok
Adatok
beleske

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Para Noir danone metadon 2008.10.09 18:59:00
Folyton eszembe ötlenek mindenféle összeesküvés-elméletek. Aztán legyintek, hogy hülyeség. Aztán meg ismét motoszkál bennem, hogy éppen ezért, éppen így működhetnek a galádságok, hogy az ember úgysem hiszi el, hogy ilyen lehet. Azután pedig eszembe jut, hogy hülye vagyok. De…..
Interjú jelent meg a Heti Válaszban azzal a Hoboval, akit gimnazista korom óta nagyra tartok, számtalan koncertjén ott voltam a közönségben, és azon kevesek közé tartozik, akik azóta is hitelesek tudtak maradni számomra. Mindenképp érdemes elolvasni. Egy kis kedvcsináló: Mások is…..
Az én első autóm semmiképpen sem felel meg így utólag a most elképzelt autónak. Egy csodaszép, bilikék Cinquecento volt, de annyira imádtam mégis, hogy hihetetlen. Megbízható volt 9 éves létére, nem fogyasztott sokat, ha kellett, vitte tartósan a 130-at. Semmi más nem számított…..
beleske 2008.09.24 11:42:27
  Polgári hangulatú polgárpukkasztásra invitálnak mindenkit a PARKoló akció szervezői a mai napon a Nagykörút Oktogon és Jászai Mari tér közötti szakaszára, 10 és 16 óra között. A befüvesített, kivirágosított parkolóhelyekre ellátogatva mindenki elgondolkodhat…..
Budapest Száksz Napirokkant 2008.08.26 12:30:00
Érdekes hírt olvastam több hónappal ezelőtt. Országunk vezetői megunták a megyerendszert (állítólag pazarló), kiötlötték hát, hogy valamikor át kellene térni a régiós felosztásra. Ezzel nagy probléma talán nincs is, bár oly nosztalgikus alkatnak, amilyen én is vagyok, úgyis…..
Belsőség Dőzs? 2008.09.05 14:09:00
Érdekes levelet kaptam Fazekas Mártontól. Megosztom, hátha ma is okosodom valamit. Tanulni nem szégyen. Nem tanulni az. Szervusz! Hallottál már a MagneGas-ról? Mert én az elmúlt hétig nem. Akkor viszont olvastam róla egy rövidke cikket a Quattroruote-ban, a legnagyobb…..
Remek félrefordításokat küldtetek be, amiket nagyon szépen köszönök, és sorban ki is fogom őket tenni - rögtön a legütősebbel kezdem. Szerintem ez felülmúlja az összes eddigi gyűjtésemet. Caroline találta az alábbi gyöngyszemet - mit gyöngyszemet,…..
beleske 2008.09.01 13:45:22
Kettős Mérce Viktor és a medve 2008.08.14 14:47:00
Orbán Viktor rövid interjúja, amelyet az orosz-grúz konfliktusról adott az InfoRádiónak, várhatóan még jobban ki fogja vágni a biztosítékot az orosz nagykövetnél, mint Németh Zsolt napokban kiadott közleménye a FIDESZ hivatalos álláspontjáról. Nagyon helyes, tenném hozzá…..
autózz! Libasorban a tilosban 2008.08.14 12:24:00
Hch tömegközlekedve szemléli az autósokat és úgy tűnik megint okot szolgáltattak jónéhányan, hogy lencsevégre kapja őket. Mondhatnánk azt is, hogy a helyzet változatlan, annyi különbséggel, hogy senki sem korlátozza őket eme cselekedet végrehajtásában. Korábbi jelentésemre…..
Konzervatórium Zene/gazdaság 2008.08.08 07:03:00
Azok a szerencsétlenek, akiknek ezen a napon tengerpart, vagy legalább egy árnyas diófa helyett  állami vagy céges íróasztalt jutatott a sors és a szabadságolások rendje, az internetes semmitevés mellett általában zenehallgatással töltik ki a hosszúra nyúló időt. Ki CD-ről,…..
autózz! A turizmus mellékterméke 2008.08.08 12:23:00
Szer-busz - na persze most nem köszönni akartam, hanem aktuális posztolónk írta így alá levelét -, aki igencsak berágott, hogy lakóhelyénél buszparkolót csináltak, mivel így nemcsak hely nem marad az autósoknak, hanem még szennyezik is a környezetet. Zajosak, büdösek és elvileg…..
„Apa, kezdődik!” - kiáltanák a gyerekek, ha megtanítottuk volna őket beszélni. Így viszont a műsorújság alapján vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy ma valóban megkezdődik az olimpia. Az ilyenkor szokásos játékból a Reakció sem maradhat ki, kérjük tehát kedves…..
Szujó Zoltánt ma délután tulajdonképpen csak azért nem vágták pofán a Hungaroring negyvennégy fokos betonján, mert a Forma-1-es pilóták, csapatvezetők és mérnökök sokkal türelmesebb népek, mint mi, akik biztos, hogy vérben forgó szemmel reagáltunk volna arra, ha egy izgága…..
w A nyolcadik utas 2008.05.13 08:00:00
Hiába már a felháborodás, a dühödt kiátkozás. A vak is látja, mi folyik itt. Magyarországon működik egy alig mérhető, idegenszerű törpepárt, amely fikarcnyisága ellenére arcátlanul, gátlástalanul próbálja a többségre kényszeríteni az akaratát. Ez az akarat ráadásul nem…..
A múltkor, amikor a 190-es családi Merci önindítóhiba miatt kicsit kiesett a forgalomból, kölcsönadtam a Katinak az Alfát. A szokásos reggeli hercehurcára, gyerekeket vinni oviba, bölcsibe, elmenni a Mexikói útra, ahonnan a munkahelyére földalattizik – erre kellett.Mint…..
Emlékszik még erre valaki ? 1958-ban vezették be a két betű-négy szám kombinációt a magyar rendszámokon. A rendszer alapjait elég átgondoltan fektették le. Azt tervezték ugyanis, hogy a rendszám betűiből azonosítható lesz a gépjármű haszálati módja, jellege, részben…..
Autófília Dühös kétütem 2008.05.03 12:00:00
Régi rallyvideóim között kutatva fedeztem fel újra a rally Wareszt.A felfedézesnek megörültem,hatására nosztalgiáztam egy jót,már csakazért is mert,kb egy éve nem jártam rallyfutamon.Ezt az autót pedig utoljára 2 éve láttam.A hangja most és akkor is nagyon tetszett,először a…..
Hogy fér össze Shakespeare és a mai magyar Országgyűlés? Látszólag sehogy, illetve inkább nagyon is, mert (szerintem ugyancsak látszólag) éppen egy királydráma folyik az országban, koalíciós válság (vagy kormányválság, kinek hogy tetszik) címen. A legújabb felvonásban…..
hángörienidiocc Kultúrruha 2008.04.23 12:17:00
Most mondanám, hogy ez mennyire abszurd, de szerintem ez már nem az abszurditás fogalmába tartozik, ez már sokkal inkább perverz.Most az internetes résszel ne foglalkozzunk, azt a részét már elmondták itt meg itt is.Inkább figyeljünk arra a hihetetlen beteges logikára, amellyel a…..
hángörienidiocc Cui prodest? 2008.04.27 19:18:30
Seneca óta tudjuk: Cui prodest scelus, id fecit. Akinek hasznára van a bűntett az követte el. A krimiírók épp erre az ősi igazságra apellálva pakolják tele regényeiket gyanús személyekkel, akiknek a végrendelet (vagy más egyéb) okán bizony jól jön az áldozat halála. Aztán a…..