Regisztráció Blogot indítok
Adatok
James Joyce

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2012. augusztus 31-én és szeptember 1-jén 10 és 18 óra között a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe programsorozat eseményeként ingyenesen tekinthető meg a nemzeti könyvtárban az 1473-ban készült első, Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai Krónika Magyarországon található mindkét…..
James Joyce 2012.10.20 07:46:04
Ezek szerint a képaláirás esetében nem figyelmetlenségről van szó -- ebben az esetben maradjunk annyiban, hogy élesen eltérő módon olvassuk az előttünk fekvő szöveget.

Azért mondom, hogy nem ezen az oldalon kezdődik a magyarok története, mert ez a rész hangsúlyozottan a magyaroknak a Kárpát-medencébe történt második bejövetelével indit. Elég az ezzel szemben levő oldalra pillantani, hogy lássuk, az előz rész szintén a magyarok történetéről szól.

Hogy ebben a krónikában a bibliai és hun történet képezi a magyarok történetének első részét, az lehet, hogy nem felel meg a mi történetfelfogásunknak, és lehet, hogy szerintünk az, amiről az első rész szól, az nem is történelem, és főleg nem magyar történelem (én sem vagyok futóbolond, még csak László Gyula hivő sem, és nem azt mondom, hogy az első rész forrásértékű a magyar őstörténetre nézvést). De attól még a a krónika végig a magyarok története. És ezt feltehetőleg Széchényi Ferenc és Jankovich Miklós sem gondolták volna másként.

Hibák, elirások: nem olvastam újra végig mind az öt részt (egyébként ismét mondom, remek dolog ez a blog, és tanulságosak a cikkek) -- de szerintem pl. a következő innen az ötödik részből nem egy magyar mondat:

"Egy meglehetősen bonyolult kölcsönadás következtében, melynek résztvevői között megtaláljuk Kaprinai Istvánt, a jezsuita történészt, Johann Kriebel evangélikus lelkészt, Dobai Székely Sámuel katonatisztet (és nem mellesleg neves régiséggyűjtőt)."

Mondatoknak van állitmánya. Ennek nincs.

Lehet, hogy erősen fogalmaztam -- ha igen, azért most, hetekkel később elnézésüket kérem -- de nagyon felbosszant, ha ilyesmibe botlok egy egyébként kiváló, könyv / irodalmi tárgyú, képzett emberek által a Nemzeti Könyvtárt reprezentálandó szerkesztett blogon.

Barátsággal,

JJ
Tovább szűkítené a még el se fogadott regisztráció lehetőségeit egy most benyújtott Fideszes módosító javaslat. Az alaptörvény második módosításához nevű törvényt azért nyújtották be a Parlament elé, hogy az alkotmányellenes regisztrációt beleírják az alaptörvénybe,…..
James Joyce 2012.10.03 16:45:27
@2345: nem olvastad el a posztot, amire reagálsz. Itt nem a regisztrációról van szó, hanem arról, hogy itthonról nem lehet majd levélben regisztrálni.

Ez NINCS pontosan igy az USA-ban, ugyanis ott igenis lehet levélben regisztrálni. Az pedig hogy az online regisztrációhoz is be kell majd menni az önkormányzathoz, az egy csomó mindenkinek igenis probléma, ugyanis sokan messze laknak az önkorményzattól, ami esetleg más községben van, és ahova sokévente egyszer kell amúgy csak elmenniük.

Másrészt az USA-ban és az Egyesült királyságban nincs személyi plusz lakcimkártya, ami együtt kiválóan igazolja a választásra való jogosultságot. Ráadásul nálunk eddig is volt névjegyzék -- azaz a regisztráció teljesen felesleges bürokrácia.

Erre szerintem minden épeszű honpolgár megkérdezi, mire is jó ez.

És erre te se mondasz semmit, csak annyit, hogy másutt is igy van ez. (nincs)

Arról nem szólva, hogy a miniszterelnök mostanában épp arról szokott beszélni, hogy nem kell mindenben a nyugati példát követni.

Kiváncsi vagyok, erre mit gondolsz.
Gondolom mindenki látott már Ázsiában készült dokumentumfilmet az ottani gasztronómiai csodákról, mint a szakéban ázó kígyó, a szárított csótány és hasonlók... Arról már kevesebben tudnak, hogy mitől is lesz valójában bíbor árnyalatú az eperízű joghurt...A…..
James Joyce 2010.01.23 17:22:44
@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: de igen, valoszinuleg elofordul. a lazacot is (altalaban nem a feldolgozott halat, utolag, hanem az elo halat, artalmatlan eszkozokkel, de megis). a narancsot gyakran (kivulrol -- a peneszedes elleni bevonattal egyutt. hogy ne legyen olyan sapadt szine).
komolyan.
Erőteljes, letisztult grafikai és nyelvi eszközökkel operáló szlogent fotózott Mtibee a kies Pest megyei településen. Itt minden kommentár szószátyárkodásnak tűnhet, úgyhogy íme a levél: Minap jöttem hazafelé, és már épp készültem elküldeni a klozet szót a 17634-re,…..
James Joyce 2009.11.03 07:26:36
Kovács Kati rengeteget készült a Qualitons-zal közös, A38-as fellépésére, és mint az a videóbol látszik, megérte. A közönség egy emberként lúdbőrözött, a 65 éves énekesnő formabontó előadása minket és őt is kizökkentette a szintis haknik világából. ..
 Sorozatunk centenáriumi bejegyzése a fővárosi SZDSZ támogatásával készült. Köszönjük.  Míg Gyurcsány Ferenc és a szocialisták a nyugdíjak befagyasztása és a beruházások leállítása ellen esküdtek fel, addig a magyarliberálisok a fővárosi kultúrát és a…..
James Joyce 2008.06.24 03:50:41
James Joyce 2008.06.24 03:51:34
James Joyce 2008.06.24 03:52:31