Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sziszandra

5 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Itt a magyarázat, miért távolodnak el a fiatalok az egyháztól. Mert az egyház folyton csak a halálról prédikál, mert csak arra tanít, hogyan kell meghalni, és nem arra , hogy hogyan éljünk. Mert megtagad az embertől minden jogot, és csupán kötelességekkel halmozza el. Mert hallani sem akar földi…..
Egy-két idézet Petőfi Sándortól..
Giovannino Guareschi olasz újságíró, karikaturista és humorista, 1908. május. 1-én született Fontanelle di Roccabianca Párma-i tartományban egy középosztálybeli családba született. 1926,-ban családja elszegényedett így nem folytathatta tanulmányait a Pármai egyetemen. Ezek után kisebb munkákat…..
Most, hogy az egykori Story magazinos Ómolnár Miklós összebútorozott a TV2-vel, ahol nem mellesleg azzal a Kökény-Szalai Viviennel dogozik majd együtt (legalábbis egy fedél alatt), aki annak idején kifúrta az állásából, a Ripost nevű sajtótermék sajnos sokkal több emberhez eljut majd, mint addig,…..
Akár kanadai munkavállalás lépésről lépésre is lehetne a poszt címe, hiszen Tucano nem csak érdekes, de informatív interjút is készített a Wellington megye Gazdaságfejlesztési Osztályán dolgozó Tom Lusisszal. Sok minden kiderül belőle, nem csak a gyakorlati tudnivalókról, de…..
Sziszandra 2017.02.24 15:05:51
@Herr Géza: Szerintem termeszetes, hogy el lett irva. 350 a helyes.

Az, hogy egy kozvetito oldalat megnyitva 2000-ert fogsz talalni, az termeszetes. A Pantai Hillpark kulonbozo reszein eleg nagy a szoras. 1200-2600RM kozotti.

Amikor kikoltoztem, akkor a ceg fizetett ott egy olcsobbat az elso honapban. (Es a ceg fizette a repjegyet, es a visa-t is...) Aztan egy munkatars szolt, hogy naluk lenne egy master-room (ahhoz sajat furdo van) 900-ert. Oda is koltoztem. Es amikor a csalad utanam jott, akkor az egyik guard szolt, hogy most van egy ures 1200-ert...

Amugy orulok, hogy a mondandom lenyege lejott...
Sziszandra 2017.02.24 15:05:58
@tanato: Na igen. Viszont nem kapnal vizumot. A kilencven napos vizummal max haromszor tudod eljatszani a kiutazok-beutazok trukkot.

Munkaszerzodes nelkul (Amiben min. 4500RM fizu szerepel) meg nincs viza.

A "long term pass" pedig "picit" draga. Ha jol tudom 12 ezres havi jovedelmet, vagy 500 ezer kp.-t kell bemutatnod hozza. Az mar kicsit sok egy magyar nyugdijasnak. (Most kb. 65-66 forint egy ringgit, szoval 800 ezres nyugdij kell hozza...

:XD :XD
Sziszandra 2017.02.24 15:31:37
@tucano: Mibol gondolod, hogy draga?

1.70RM a benzin,
A taxi 1RM kilometerenkent. (Most emeltek rajta valamit...)
LRT, MRL, Komuter, Busz, Monorail... Savos arak vannak. 1RM-tol 3RM-ig.
Egy food courtba ha bemesz 5RM-bol megebedelsz.
Egy night marketben 5RM egy 5 darabos tako-yaki.
Egy jo etteremben 3 szemely 40-bol kijon, de ha degeszre eszed magad, akkor is 100 alatt van.
! kilo csirkemellfile 11RM. Lazacfile 35RM.

Ami draga az a tej (7RM) es az "europai" gyumolcsok. (Pl. a malna 100RM) De pl. 1.50RM a gorogdinnye. A papaya 2RM.

Nem sorolom tovabb az arakat...

Orvosi ellatasuk messze veri a magyart, es egyaltalan nem megfizethetetlen.

www.thestar.com.my/news/nation/2014/02/10/malaysian-healthcare-third-best-worldwide-us-magazine/

Amig nem volt korhazi biztositasunk, addig fizetnem kellett, es a ceg utolag rendezte. Egy korzeti orvosi latogatas kb. 70RM, amiben benne van minden. A gyogyszerek is.
A felesegem kozepful gyulladasara kb. 400RM-et koltottunk (tobb alkalom maganorvosnal, hallasvizsgalat, antibiotikum spektrum stb. stb) Csak viszonyitasnak: Napi 600-at keresek, ha havi 20 nappal szamolunk...)
Ki volt ő?  - Németföldi humanista tudós, Ágoston-rendi szerzetes, filozófus, teológus, a reformáció szellemi előfutára. Élete:  Született 1466.okt.27-én Rotterdamban v. Goudaban, Gerritt Gerritszoon v. Herasmus Gerritszoon néven. Házasságon kívűl született, apja Roger Gerard pap, anyja Margaret…..
Morus (Szent) Tamás (London.1478. február.7.- London.1535.júlis.6.) Ki volt ő: jogász, iró, költő, államférfi majd vértanú. Élete:  Apja bíró volt Londonban. Iskoláit a fővárosban kezdte meg, mivel intelligens gyermeknek bizonyult előbb a canterbury-i érseknél, majd Oxfordban tanult. Itt…..