Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Galaric

0 bejegyzést írt és 617 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1932. Oklahomai farmerek terményükkel. Balra a műtrágyázott, jobbra az anélkül termesztett kukorica..
Előszó A Falkland-szigeteki háborúról szóló sorozat előző része az első két nap eseményeivel foglalkozott a két hadiflottára fókuszálva. Azonban a munka ünnepén az Argentin Légierő is igen aktív volt, lássuk hát az eseményeket az ő szemszögükből is. Május 1. és 2. további fejleményei Az…..
Egy nagyjából 300 kilométer hosszú, szabályozott vízi út, amely Észak-Amerika „beltengereit”, a Nagy-tavakat köti össze Montréallal és a névadó folyam alsó szakaszán keresztül az Atlanti-óceánnal. Egy hajózóút, amelyet két állam csak hosszas vajúdás után kivitelezett, és amely a hozzá fűzött…..
Galaric 2024.04.29 05:49:56
1890. Japán első "felhőkarcolója", a tokiói Ryounkaku. Négy évvel elkészülte után egy földrengés megrongálta, ekkor fémszerkezettel erősítették meg, de az 1923-as nagy kantói rengést már nem bírta ki ..
Előszó Az előző epizód a 2000-es évek elején ért véget a nyugati fejlesztésekkel. A történetből hiányzó és eddig kimaradt szereplővel is ideje foglalkozni, l ássuk hát mi történt a Nagy Falon túl, ami szorosan összefonódik a hidegháború utáni Oroszország helyzetével. Majd végül a XXI. században…..
Hét tenger Mers el Kebir 06. 2024.04.23 10:15:20
Gensoul még a támadás estéjén tájékoztatta az észak-afrikai francia tengerészeti erők Algírban tartózkodó főparancsnokát, Jean Pierre Estéva altengernagyot, hogy a Dunkerque sérülései nem súlyosak, és a hajó néhány nap múlva elhagyhatja a kikötőt. Estéva ezt rögtön szükségesnek látta…..
1914. Balatonfűzfő és Kenese települések között 1914. május 11-én bekövetkezett földcsuszamlással a Balatonba sodort személyvonat MÁV 220 sorozatú mozdonya és kocsijai. Csodával határos módon senki sem halt meg a balesetben. Forrás: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti…..
Galaric 2024.04.21 17:51:22
@Suzumebachi: szerintem is az
Az Antonov iroda STOL szállítógépének sztorija nem annyira nagyszabású, stratégiai kérdéseket feszegető történet, mint a blog előző ismertetőjében szereplő B-70-esé. A típus az alapkialakításán túl nem tartalmaz különlegesen érdekes megoldásokat, kiemelkedően fejlett vagy szofisztikált elektronikát.…..
Galaric 2024.04.15 08:58:26
"A geopolitika atyja", "Hitler tanítómestere" - két jelzős szerkezet, amellyel ugyanazt a különös életrajzú és személyiségű, tragikus sorsú német földrajztudóst, Karl Haushofert szokás jellemezni. Munkássága még halála után közel 80 évvel is gyakran végletekben értelmezett, miközben életútja számos…..
Galaric 2024.04.15 07:20:54
1912. Távirda (telegráfiroda) a Vatikánban 1921. Főiskolai csapatok kosárlabda-mérkőzése Atlantában. A büntetődobás technikája még teljesen más volt 1935. Korai légiparádé. Cleveland, Ohio 1940-es évek. Inuit család földbe ásott otthonában. A nagyobbik lányuk a közeli városban él már.…..
1909 körül. Nemzetközi Ló-Show, Olympia-kiállítócsarnok, London..
Hét tenger OFF Topic 2024.03.16 09:18:27
  "Nekünk a szabadság az, ha olyan hazát építhetünk magunknak, ahol nincs a fejünk fölött semmiféle háziúr."  ..
Galaric 2024.03.17 09:42:10
Galaric 2024.03.24 07:20:38
@Wildhunt: sokáig gondolkodtam, hogy hozzászóljak-e a diskurzushoz, de végül úgy döntöttem ha házgazda létrehozott egyy off topicot kihasználom a lehetőséget.
Én nem abban láttom a fő bünt, hogy a jelenleg regnáló hatalom lop, hanem abban, hogy hazudnak éjjel-nappal és ennek folyamányaként visznek mindent.
Az elmúlt több mint 30 évben iszonyatos mennyiségű forrást öntött ránk az EU. És ahelyett, hogy az oktatásba, egészségügybe és a K+F-be raktuk volna, mi ehelyett stadionra, térkőre, kopjafára, fa nélküli lombkoronasétányra, 40 cm magas kilátóra és még sorolhatnám mi mindenre toltuk be a lovét. Úgye nem kell ecsetelnem, hogy a nyilvánvaló túlárazások mellett ezek nemzetgazdasági és társadalmi jólét szempontjából totál haszontalan dolgok.
Mészárosékkal kapcsolatban csak egy kérdésém lenne: ha akkora pengék légyszí mutass már egy olyan tendert amit a rohadt korrupt, tolvaj, dekadens Hollandiában, Belgiumban, Dániában, Németországban, Svédországban stb.-ben tisztességes piaci versenyben elnyertek volna.
Egyébként meg lehet teljesen nyugodtan várni a nyugat összeomlását, eddig valahogy senkinek sem jött be ez a várakozás.
Se a fasisztáknak, se a kommunistáknak, se egyébb diktatúráknak.
Galaric 2024.03.24 08:25:57
@bz249: hosszú távon csak ez a három dolog hozz hasznot.
Németek, Japánok ezt a receptet követték egy vesztes világháború után. Az eredményeik magukért beszélnek.
Az olaszoknek ezt már jóval kisebb hatékonysággal ment csak.
35 év azért már elég jó hosszú időszak ahhoz, hogy következtetéseket vonjuk le.
Nem igazán hívnám sikertörténetnek.

"Egyebkent az EU-penzt arra talaltak ki, hogy ellopjak." Ezzel azért nem teljesen értek egyet. :)
A balti államoknak és a lengyeleknek azért elég komolyan sikerült hasznos projektekbe is juttatni a forrásokból.
Ráadásul egy hipotetikus kérdés: ha arra találtk ki akkor az a jó, hogy mi is arra hasznájuk.
Szeretünk különutasok lenni, itt nem lehetnék azok? :)
Ismét tematikus válogatás jutott mára. Magyarország 100 éve, két tucat fotón! 1897. Vasúti híd építése Alsókubinnál..
Galaric 2024.03.17 12:42:54
Hét tenger Mers el Kebir 02. 2024.03.12 18:55:53
 A szokásos gyakorlatnak megfelelően a szárazföldi és tengeri haderők parancsnokai a második világháború előestéjén megint arra készültek, hogy majd az előző háborút fogják újravívni, modernebb eszközökkel. A szárazföldön ismét elhúzódó állóháborúra készültek, és hogy ezúttal már rögtön az elején…..
1910. Az új osztrák-magyar hadihajó, a „Zrínyi” vízre bocsátása Triesztben. Alig 11 szolgálati éve alatt a háború után először az amerikaiakhoz került, majd az olaszok szétbontották 1921-ben..
Hét tenger Mers el Kebir 01. 2024.03.03 16:25:11
Az első világháború sok minden más mellett olyan szempontból is kuriózum volt a korábbi európai háborúkhoz képest, hogy a felek nem voltak hajlandóak semmilyen kompromisszumra, és mindegyikük a „mindent vagy semmit” alapon játszott. A cél nem pusztán a győzelem volt, hanem a totális győzelem, az…..
Galaric 2024.03.06 08:28:29
A Medway-i rajtaütés után a holland flotta szoros blokádot tartott fenn a Temze torkolatban és a Csatornán, s várták, hogy az angolok végre aláírják a békeszerződést. Erre azonban még mindig nem került sor, II. Károly makacsul tovább húzta az időt, talán még mindig abban bízva, a franciákat maga…..
1900-as évek. Egy kutya mentése a tetőről. A kép pontos készítési ideje és helyszíne ismeretlen..
Galaric 2024.02.19 06:16:30
Forster Frigyes huszár ezredes visszaemlékezése – 14. rész Forster százados a háború utolsó évét a Kárpátokban kezdi meg huszárjaival, de 1918 tavaszán újabb próbatétel elé kerülnek: rövid pihenőt követően az olasz harctérre helyezik őket. A Hétközség-fennsíkon vívnak lövészárokharcokat, majd…..
 1924. A párizsi (VIII.) olimpiai játékok megnyitó ceremóniája..
Galaric 2024.02.11 13:32:09
@E28 524TD: láttom megfogtad a lényeget...
A két XB-70-essel történt repüléseket értékelő, az előző részben kezdődött, nagyon hosszú fejezet az unstart jelenség hatásaival, a műszerezéssel, a fel- és leszállással, emelkedéssel és gyorsítással, végül pedig a hatótávolsággal foglalkozik a folytatásban. Ezt a számtalan, az NAA által javasolt,…..
1890. Két ainu nemzetiségű nő a népükre jellemző ajaktetoválással. Az ainuk elsősorban Japán legészakibb szigetein és az orosz fennhatóságú Szahalinon és Kuril-szigeteken élnek. Történelmük szerint a japánok megjelenése előtt már legalább félezer évvel már a térségben voltak. A nők is könnyen…..
Galaric 2024.02.05 06:51:41
Az 1666-os év második felének legfontosabb eseményei nem a tengeren, hanem a szárazföldön, az angol hátországban zajlottak. 1666 szeptember 12-én, alig három héttel a Terschelling elleni támadás után, nagy tűzvész tört ki Londonban. A lángok az egyik királyi pékség kemencéjéből csaptak ki, ahol…..
A Négynapos Csata nem volt döntő győzelem, de mégis nagy lelkesedést váltott ki Hollandiában. Az előző háború végének vereségei és Lowestoft után végre a hollandoknak is sikerült a tengeren lealázni a briteket. Az angol flotta súlyos veszteségeket szenvedett, és úgy hitték, hónapokig nem lesz…..
Galaric 2024.01.28 15:04:40
@savanyújóska: ebből a válaszodból is látszik milyen sok munkát fektetsz bele az írásaidba.
szóval... köszönjük! :)
1880-as évek. Vadnyugati kocsma..
Galaric 2024.01.28 15:02:06
@Clementino: szép találat! :) valamilyen elosztó szekrény lehet talán...