Regisztráció Blogot indítok
Adatok
shantung

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt hittem annak idején, még úgy tizenkét évvel ezelőtt, mikoris először pillantottam meg Szicília szigetét, és először vetettem meg a lábam a földjén azzal az eltökéltséggel és olthatatlan kíváncsisággal, mint annak idején tehették az első görögök, elszántan arra, hogy meghódítsák ezt az ismeretlen…..
Nagyon szeretem az erőteljes fűszerezésű ételeket, a curryt pedig kifejezetten imádom és jó pár kiválóság született már a konyhámban ebben a műfajban. A currys székelykáposzta például nagy kedvencem, de a currys lencse is egy emlékezetes mű volt anno és egy igencsak extrém babos egytálételt is…..
Olaszország már a koronavírus európai megjelenése után néhány héttel, vagyis már február elején-közepén a koronavírus járvány egyik legnagyobb mértékben sújtott területe lett. A Dél-európai országban február 21-én halálozott el a legelső beteg, de 10 nappal később, már 30 idős ember búcsúzott az…..
A kérdés rengeteg alkalommal előkerül, és sok évvel a határátkelés általánossá válása után is sokszor az az ember érzése, hogy rengeteg bizonytalanság van körülötte. Úgyhogy úgy gondoltam, ideje tiszta vizet önteni a pohárba...
shantung 2017.08.12 15:34:24
@martineden: köszönöm!
shantung 2017.08.12 15:34:27
@vándor madár: köszönöm, ez meglehetősen alapos válasz volt! Abba az Eu-s országba szeretnék saját ingatlant venni, ahol régen dolgoztam, és kapok némi nyugdíjat is tőlük. Mivel a két orszagbol kapott nyugdijam is eleg kevés ezért az itthoni ingatlanom eladásából, stb.. szeretném fedezni a megélhetésemet. Néhány évig még tudok dolgozni az adott országban is, jelenleg Ausztriában dolgozom. Mivel nyugdíjasként Magyarországon jár az ellátás, ezért legalabb 5 évig még ezt kellene igénybe venni. Amint írod utána kell azt a bizonyos nyomtatványt kitölteni... A többit pedig az adott ország egészségügyi intézményeben megérdeklődni. Köszönöm a belinkelteket, majd áttanulmányozom. Ha van meg ötleted, tanácsod, örömmel veszem.
shantung 2017.08.12 21:56:45
@vándor madár: Köszönöm, sok jó ötletet, tanácsot adtál. Igen az adott ország jogszabályairól kell alaposan tájékozódnom. Az osztrák munka nem játszik szerepet, ez jelenleg csak időtőltes.
Ha a tegnapi poszt vitát kavart, akkor a mai is fog, ez nagyjából borítékolható, de lehet, hogy ellenkező előjellel. Norina írása ugyanis arról szól, szerinte miért jobb hazatérni, mint külföldön élni. Hát lássuk!..
Lassan hagyomány, hogy ilyenkor, április környékén a 35 év alatti kalandvágyó fiatalok beélesítik a gépet, és megpróbálnak lecsapni az új-zélandi working holiday vízumra, ami elég komoly lehetőség arra, hogy az ember egy évet töltsön a kiwik földjén. Túl sok feltétel nincs, de a gyorsaság…..
shantung 2017.04.20 22:08:05
@Nagy kámpics: Hát ez az! Érdekes, hogy mások is írták: jó, jó, utazgatott, de minek! Hogy hogy minek? A megélt élményért, tapasztalatért, akár kockázatért, de megérte! Ez egy életre szóló élmény, soha semmivel nem pótolható, még pénzzel sem, sőt azzal végképp nem.
Vannak akiknek csak a pénzért végzett bármilyen cselekvés a fontos, mindent pénzben mérnek. Persze, szükség van rá de mindent úgy mérlegelni, hogy megtérül-e...
Hajrá fiatalok, aki teheti utazzon, lásson, "élje meg" az életét!
Ahogyan telnek az évek, egyre több idős magyar él majd külföldön. Bécsben például úgy számolnak, hogy csak 60 fölötti magyarból több mint tízezer lesz 2040-ben. (Vigyázat, a poszt számokat tartalmaz!) Vajon mi lesz velük? Maradnak, visszaköltöznek Magyarországra, hogyan képzelik el az életüket? És…..
shantung 2017.04.06 23:10:06
@Herr Géza: Nincsenek extra igényeim, csak a minimális megélhetésre szeretnék némi támpontot. A minimálbér kb.1300 euró... Köszi az előbbi valaszodat! Csak álmodozom a kellemes nyugdíjas életről.
shantung 2017.04.07 14:17:55
@tanato: Pontosan, én is a spanyol ingatlanárak miatt gondoltam a kellemes klíman eltoltendő nyugdíjas életre. Nekem Olaszország mindíg a kedvencem volt, földrajzilag, művészetét tekintve, stb, a nyelvet is beszélem, éveket dolgoztam ott. Tucano szerint ott is lehet hasonló árakon ingatlanhoz jutni. Igy ingatlant még csak tudnék venni, de a mindennapi megélhetés, különböző adók, egészségügyi biztosítás okoz némi fejtörést az alcsony nyugdíjam miatt, bár még ott is szívesen dolgoznek amíg lehet.
Határátkelő Otthon Amerikában 2017.02.06 06:40:00
Vajon mikor érzi magát az ember először otthon? Megragadható-e egy egyetlen (vagy több) ilyen pillanat, esetleg egy folyamatról van szó? P. Eliott például rögtön három ilyen mérföldkövet említ meg posztjában, melyek után úgy érezte: otthon van. Te mikor érezted először úgy…..
Amikor utoljára néztem, akkor egy euró elég kevés pénz volt, még forintban sem éri el a 310-et. Ennyiért házat venni Olaszországban (mi több: bárhol a világon) elég komolyan hangzik, nyilván akadt is honfitársunk, aki belevágott. Aztán a dolog kissé drágább lett, de még így sem akármilyen történet…..
shantung 2017.01.04 16:47:46
@hagyma: Látod, mint a múltkor is írtam, különbözőek vagyunk. Tudom, hogy Te az erdőszéli, vagy tán kellős közepén lévő épülő házadban érzed jól magad. Tedd is így! Nemrégen eladtam a Dunakanyarban lévő gyönyörű panorámás nyaralómat, ahol szintén nagy csend, madárcsicsergés volt, és kerti munka is bőven... Engem a túl nagy csend és nyugalom inkább zavar. Itthon is Budapesten élek, ahol "zajlik az élet"!
A Dél Olasz kis falu hangulata, varázsa nekem nem "tömegnyomor", imádom a finom ételeiket, földrajzukat, művészetüket és az olasz nyelvet!
Kicsit rendhagyó lesz a mai poszt, ugyanis emlékeim szerint szilveszterkor még sosem volt blogajánló, miként szombaton sem, úgyhogy most kétféle szokást is megdöntünk. De annyi érdekes posztot találtam, melyek az év végéről, meg 2016 értékeléséről szóltak, hogy gondoltam,…..
Hanem a nyelvüket is. Mindjárt megmagyarázom ezt az elsőre talán kissé talányosnak tűnő kijelentést, ám előtte megnyugtatnék minden aggódót, hogy a posztban egyetlen szó sem lesz a Brexitről, lesz viszont az angol nyelvről, és annak változásairól. És még itt sem kell feladnia…..
shantung 2016.12.29 22:00:57
@Főgebra: Színtén Lomb Katót idézve: "a nyelv az, amit rosszul is érdeme tudni" !