Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bebai

49 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Máig emlékszem megtérésem idejének első boldog napjaira. „Jézus az enyém!”- ez a gondolat egészen betöltötte agyamat, szívemet, teljesen átitatott. Bújtam a Bibliát, aludni sem nagyon bírtam, mindent tudni akartam Megváltóm csodálatos személyéről hirtelen. Úgy…..
bebai 2012.08.07 21:14:48
" Miféle kijelentésben kaptad? Mesélj kérlek. Veszek neked 1, nem is 1, inkább 3 dugóhúzót. Elkelne :)"

A gúnyoros hang mindig fennsőbbrendűséget takar. Ezt nem helyes így tálalni, de én nem vagyok sértődős.A kijelentés az volt, amit leírtam: Isten időtlenségébe vonja a kiválasztott gyermekét az örökkévalóságnak abban a "momentumában"(nincs rá emberi szó amúgy) amikor annk a személynek az emberi/testi életében elérkezett a rendelt ideje. Ebben a pillanat töredékben az emberi szellem a halál állapotából megszületik az Életre azzal, hogy az örök Élet, aki Jézus, beköltözik a szívbe. Ez az a "megismerés", és ez a Bibliában nem tudást, vagy ismeretet jelent, hanem egyesülést.
Érted -e a különbséget? (Gondolj arra, hogy hányszor olvassuk: és "ismeré az ő feleségét" a házastársi egyesülésre vonatkoztatva. Istent megismerni is ugyanezt jelenti: eggyé válni vele, és EZ AZ ÖRÖK ÉLET.
Ez a megismerés!
Ezért mondja az általad is idézett igét.(Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, és akit elküldtél) Megismerjenek! Tehát eggyé váljanak, nem pedig mindenfélét megtudjnak róla, bár az egyesülésben az is benne van, de nem elsősorban!

"Mi különbség van az Isten erejével cselekszem, v Isten cselekszik bennem között?" -kérded

Semmi.

"És mi különbség van az Isten munkálja ki bennem a cselekvést, v Isten cselekszik bennem között?" -kérdezed ismét.

Itt sincs különbség. IGE!!! Munkálja, cselekszik. Mindkettőt Isten műveli.Az, hogy manifesztálódjon az Ő eleve elrendelt tanácsvégzése az emberben, ehhez is az Ő kegyelme kell.

Tele vagyunk kérdésekkel, miért? Ugyehogyugye, mert még akkorika kényszert sem érzünk, amekkora a biztos tudást az elhivatottságunkban megalapozhatná. Ezért kapjuk a hit ajándékát, hogy a reménylett dolgok valóságában éljünk.Hitben!

Írod: "Megengeded Jézusnak, h bejöjjön hozzád, éljen a szívedben, de te legyél még mindig a nagyobb magadban, v te adod oda neki a szívedet, azaz te épülj be hozzá sok-sok más tesóval, ahol nem te vagy a nagyobb (bár itt is benned Krisztus) hanem van Krisztus és benne te csak egy valaki vagy a többiekkel együtt?"

"Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" A Krisztus testét, akik mi vagyunk sok testvér, akikben ugyanúgy él Ő, a Szellem munkálja, mégpedig ellenállhatatlanul, ahogyan meg van írva, hogy aki elkezdte a jó dolgot bennetek, be is végzi. (szabadon idézve)

Továbbra sem gondolom, hogy megcáfoltál, csak elbeszéltünk egymás mellett.
Ifj.Lehoczky József: Bábel tornya!?Isten temploma!?                       Előszó   E füzetsorozat megírását azért kezdtem el, mert újjászületésem (1985.) óta foglalkoztat…..
A zsidó hit eredetének vizsgálatához vissza kell kanyarodni a zsidó nép eredetére.Izrael a névadó, egy fontos bibliai személy: Eredeti neve Jákób, de Maga Isten változtatta Izraelre, a Vele való találkozás után. (1. Móz.32;28.)Az ő egyik fia Júda, akiről nevezett a "judaizmus"…..
bebai 2008.10.30 15:52:00
Kedves Fairi.
Örülök, hogy visszajöttél!
Emlékszel-e régebben mennyit beszéltünk a "titokzatos kód"-ról?
Aminek hiányában valóban a Bibliát mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, ebből aztán jó nagy katyvaz, meg vallásháborúk jönnek...
Tehát a Szent Szellem (Ő a Szerzője az Igének) Ő adja a kódot a megértéshez. Általában kisebbségben vannak a kóddal rendelkezők, őket a vallásos tömegek ki szokták végezni (vallásháborúk, inkvizíció, máglya...)

Más:
Teljességgel mindegy, hogy Jahve-t hogy nevezték a mezopotámiai népek. Az döntő, hogy Ő hogyan nevezte Magát.(Jahve= Vagyok Aki Vagyok, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene! (1.Móz.3;14-15.) A név azt jelenti :Az Örök jelen, az örök korok korain át élő. Éa azért nevezi Magát Á.I. és J. Istenének, mert velük kötött szövetséget. A szövetséget Isten komolyan veszi,(ellentétben az emberekkel!) és kezeli minden szinten!!!!!!!!!!!!Abban a dimenzióban ahol Ő él, a jogosságnak és igazságnak a legtisztább tartalma még megvan! Azázel is így kerül a képbe, mivel a Földön élő emberek bűne( a büntetés joga) a Sátán királyságához tartozik. Azázel jelentése: bűnbak, eltávolodni, eltávolítani,odaadás, démon/BIBLIAI Nevek Szótára
Jézus eljövetele(mint tiszta bárány áldozat) előtt a zsidók ezt a lehetőséget kapták bűneik kezelésére: állatok helyettesítették a bűnöst!!!
Az online biblia webhelyen sztem találhatsz modern fordítást, mért a Károlit olvasod?
Két durva hír borzolja az elmúlt néhány nap óta a politika iránt érdeklődők amúgy is felzaklatott idegrendszerét:1. Bankóriások csődje Amerikában, (és most már Európában is) tőzsdepánik, indexek zuhanórepülése.2. A szélsőjobboldali erők előre törése. (Bár…..
(Felhívom a kedves látogatóim figyelmét, hogy a szöveg egyes részei IE böngészővel nehezen, vagy hibásan olvashatóak, ajánlott a Mozilla Firefox vagy Opera böngésző) „Balsors akit régen tép” - énekeljük keserűen himnuszunkban, a víg esztendő után áhítozva,…..
 Kétség nélkül globális méretű vihar korbácsolja a világgazdaság óceánjait és ennek nyomán az enyhe fuvallatokhoz szokott kedélyeket is alaposan megtépázva hinti szét a bizonytalanságból kinövő félelmek egyre sötétebb árnyait. A politikusok továbbra is mellébeszélnek,…..
   Titok c. topicomban leírtam Isten gyermekeinek mennyei otthonát,(ami a köztudatban nagyon leegyszerűsítve mennyországként szerepel), most szeretném a Poklot, azaz a kárhozat helyét is bemutatni úgy, ahogyan azt a Biblia elénk tárja.A Pokol egy nagyon kellemetlen téma. A…..
bebai 2008.09.13 10:32:49
Fairi.

"És most arra nem is térek ki, hogy a gnosztikus tanok szöges ellentétben állnak a messiási próféciákkal is, amelyek örökkévaló és Isteni személyként írják le a jövőben várható Messiást.
Ezt nem értem, amit alább írsz:
"Ha a niceai zsinat ezekre bólint,most azon vitáznánk hogy miért a gnosztikus tanokban találtad volna meg az igazságot:):)
POnt arról beszéltem, hogy a gnosztikus tanok olyan ellentmondásban állnak az egész ÓSZ-el, hogy ez már eleve kizárja, hogy bármelyik zsinat bólinthatott volna rá.
Jézus az összes tanításában hangsúlyozta, hogy az Ószöv.-i írások felbonthatatlanok! Ezekkel az Írásokkal semmilyen más irányzat nem harmonizál a kanonikus írásokon kívül, amelyek kánoni felvételének egyik oka pontosan ez lehetett. Többezer éve változatlanul használták a Tórát és a többi írásokat, amikor megszületett Jézus és nyilvánvalóvá vált, hogy az Ő személyében beteljesültek mindazok, amik az Ószöv.-i próféciákban le vannak írva.
Hogyan lehetett volna "rábólintani"-ahogy írod akár gnosztikus, vagy bármi más tanokra, amik szöges ellentétben állnak az addig elfogadottal????Arról nem is beszélve, hogy még világi szinten is enyhén szólva fura, hogy a gnoszticizmus alapvetően bűnösnek tartja a fizikai világot, és elutasítja azt, a házassággal, a szexualitással és mindennel együtt.Szemben a Biblia életörömre rábólintó felfogásával.
Ezzel kapcsolatban pedig egyenesen nevetséges a párhuzam állítása a muszlim tanokkal. Hol van annak többezer éves prófétikus elő"élete"?
Másik kérdésedre:
Az első századi keresztények már használták azokat az írásokat és leveleket, amiket Jézus tanítványai írtak, olvastak fel a korai gyülekezetekben. Ezekből ugyan kézzelfogható lelet nem maradt fenn, de viszont fennmaradtak azok az írások, amelyek ezekből a levelekből idéznek.
Kérdezem: hogyan lehet bármiből idézni, ami nem létezik?
Fentiek alátámasztására és a kanonizáció magyarázatára egy újabb bejegyzést írok most nyomban.
Az ember életének értelmét és célját az Isten kedves és irgalmas Szelleme által feltárt misztérium jelenti. ( A Titok című írásomban igyekeztem ezzel részletesen foglalkozni.) Ez a cél a láthatatlan, szellemi világban van elrejtve, de kijelentve Isten beszéde a Biblia által,…..
Földönkívüli szemmel TITKOK 2008.08.25 20:44:00
  Az előző bejegyzésemben Isten gyermekeinek mennyei otthonáról, az Új Jeruzsálemről, a mennyből leszállt városról beszéltem. Kiemeltem, s most megismételném, hogy Isten realitását csak az Ő közlése alapján vagyunk képesek érinteni, és mivel a Biblia szerzője a Szent…..
Földönkívüli szemmel HAZA... 2008.08.22 23:08:00
 „szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.” (Lukács 21:36). Ez a bibliai idézet további adalékokat közöl az előző bejegyzéseimben leírtakhoz. Az Emberfia Jézus előtt…..
 Előző bejegyzésemben idéztem a Bibliából Isten gyermekeinek elragadtatásáról. Az elragadtatás döbbenetes pillanatától kezdve ezután elválaszthatatlanul az örökkévaló, megdicsőült Jézussal leszünk. ”De mégis hol?”-kérdezhetné a Bibliában kevéssé jártas…..
Mentem az utcán és láttam, hogy ott hever a földön egy húszezres. Elgondolkodtam rajta, hogy lehajoljak-e érte. Megéri? Á, inkább otthagyom, minek az nekem.Na persze, biztos nem hajoltam volna le érte. Persze, hogy lehajoltam volna, mert hülye azért nem vagyok. :)És most leraktam az…..
  Az elragadtatást a hétköznapi szóhasználatban egészen másképp értelmezzük, mint a Biblia. Az a szó, ami „elragadtatásnak” lett fordítva a Szentírásban, az eredeti görögben „harpadzo”, aminek jelentése: „valakit vagy valamit erőszakkal…..
 A Mennyek Országa nem földi eredetű ország. Az, hogy valódi, létező hely, az a Biblia számos leírásából kiderül. Azonban konkrét földrajzi hely, merész megfogalmazással, mivel tér-időn kívüli, így csak jobb híján nevezhető „hely”-nek. Emiatt polgárai sem…..
 Látva a sok szerencsétlen hajléktalant, aki egy eldugott parki padon, huzatos aluljáróban, vagy pályaudvari váróban húzza meg magát, vajon kinek ne szorulna azonnal össze a szíve, miközben szaporán siet haza, biztonságos, meleg otthonába? Egy pillanatra esetleg meglegyint a…..
   Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ez azt jelenti, hogy tökéletesnek! Ádámnak nem volt szüksége a tíz parancsoltra, mivel természete Isten dicsőségét tükrözte vissza a bűnbeesés előtt. Egy makulátlan emberiség, ez volt a Teremtő…..
 Nemrégiben írtam az antikrisztusi világbirodalomról, és annak előkészületére utaló jelekről. Valaki megkérdezte tőlem: Nem figyelmeztette Jézus földi élete során a tanítványait? De bizony, hogy figyelmeztette, (És rajtuk keresztül minket !) több ízben is. Ezt általában…..
 Azoknak, akik a bibliai isteni ihletettségét kétségbe vonják, feltenném azt a kérdést, hogy lehetséges-e emberileg kiagyalni olyan eseményeket, amik többezer év múlva szóról szóra beteljesednek, méghozzá úgy, hogy elfogulatlan vizsgálódás kizárja a véletlen…..
 Mi is az a prófécia? Egyenesen az Élő Istentől kapott üzenet, amely mindig természetfeletti kijelentés, s amire emberi bölcsesség és belátás nem képes. (2.Pét.1;20-21). Vonatkozhat múltra, jelenre, és bizony, a jövő eseményeire is. A próféciák, -különösen amelyek…..
bebai 2008.07.26 10:12:57
Fairi.
Amiről Te írsz, az messze nem u.az! Nézd meg kérlek ezt, hu.wikipedia.org/wiki/Babilon
különös tekintettel az alábbi bekezdésre:
Nagy Sándor is Babilonban rendezte be fővárosát. Ő bonttatta le a város híres zikkuratját, a bibliai Bábel tornyát megihlető Étemenankit (nevének jelentése: az Ég és Föld háza). Eredetileg újjá akarta építtetni, ám amikor meghalt (i. e. 323), még épphogy befejeződtek a bontási munkálatok. Utódai alatt már nem restaurálták a várost. A Szeleukida Birodalom uralkodói már egy újonnan alapított, Tigris parti városban, Szeleukeiában rendezkedtek be. Egy i. e. 275-re datálható tábla arról értesít minket, hogy Babilon lakóit az új város építésére deportálták át Szeleukeiába. Ezt a város, a világmindenség egykori központja, már nem élte túl, és soha többé nem népesült be újra.
Soha többé az soha többé!!!
Azt írja u.ez a szócikk, hogy a KÖZELÉBEN van egy helikopter bázis. Na és? Babilon romjait rekonstruálgatják,nem a várost építik újjá, ez nagy különbség! feltárások folynak, de maga a város nem épült újjá.
Ugyanez igaz Tíruszra is , ami egy korabeli virágzó világváros volt! Ma egy kis szegényes halászfalu található a helyén, hogyan beszélhet bárki is újjáépítésről?
Egy helikopterbázis a rekonstruált romok közelében, és egy kis halászfalu nem érv, kedves Fairi.
Továbbá: Abban igazad van, hogy Jézus tudott a próféciákról, hiszen Isten létére Ő írta a Szentírást! Ezért tudtak olyan dolgok beteljesedni az életében, mint betlehemi származása, meg olyan részletek, mint a római katonák viselkedése (ezt csak nem befolyásolhatta, ha emberként kezeled?):köntösére sorsot vetettek, azonkívül, a szokástól eltérően nem törték el a lábszárát, amikor a kereszten függött. Azt se mondhatta volna előre, hogy "harmadnapon feltámadok" ha ő tudja magáról, hogy "csak" ember. Márpedig többszázan látták feltámadása után, s ezt ráadásul egy olyan valaki írja le(Ap.Csel) aki előzőleg dühödt üldözője volt.

A zsidók közül is nagyon sokan elfogadják, ha az arányt nézed. (Gyülekezeteik is vannak, még az interneten is!)Nekik sokkal nehezebb elfogadni, az ő vallási hátterük miatt.De a többi nemzetek között sincs igazán sok megtért keresztény!
 Jézus Krisztust a Biblia Békesség fejedelmeként írja le. Megszületése előtt évszázadokkal így nevezte Őt Ézsaiás próféta:  „…egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak,…..
Ha bármit is meg akarunk tudni az életről, csak a Bibliához kell fordulnunk. Ezt már Jézus tanítványai közül néhányan akkor felismerték, amikor  Jézus Istensége még nem volt az Ő feltámadásával nyilvánvalóan alátámasztva. Jézus forradalmian új tanaival, gyújtó…..
bebai 2008.07.16 23:48:56
Fairi.
3000-nél sokkal többen tértek át "az új hitre", de még mindig elenyésző számuk volt zsidó népességet tekintve. Az Ap.Csel.5,34-40.-ben le van írva, hogy a nagytanácsban is szóba került. Egy Gamáliel nevezetű vezető említve Theudást, valamint a galilaeus Júdást, akik szintén hasonló helyzetet hoztak létre, és miután szétverték őket elszéledtek(Bar Kocbáról már beszéltünk) a következőket mondja a tanácsban:
"Álljatok el ez emberektől, mert ha emberektől van e tanács vagy dolog, semmivé lesz, ha pedig Istentől van, Ti fel nem bonthatjátok azt, nehogy esetleg Isten ellen harcolóknak is találtassatok"
Ebből látszik, hogy magas szinten is volt bizonytalanság.
És ha meggondolod, hogy Jézus kivégzése kész botrány volt számukra, mert Ő azt állította: Isten Fia vagyok. Bizonyára megmozdult bennük is egy gondolat, mi van, ha mégis igaz, és megöltük Izrael Messiását?
Jobban szerettek nem is gondolni rá, én teljesen megértem, hogy nem készültek feljegyzések, bár lehet, de nyoma nem maradt, Josephus Flaviuson kívül, de azzal kapcsolatosan is megoszlanak a vélemények az eredetiséget tekintve.

hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=5525

Az említett igehelyen valóban szerepel, hogy voltak ott külföldiek, de rómait egyetlen egyet sem említ!
Senki nem állítja, hogy eleinte sokan voltak a keresztények, sőt, Isten terve az volt, hogy az evangélium terjesztése az egyház feladata, de kizárólag a Szent Szellem vezetésével. Amíg így ment a dolog, nem is volt probléma, sok csoda és jel történt, és Isten mindig valóságnak bizonyította ezeknek az embereknek a munkáját.Ekkor keletkeztek a kanonikus írások, illetve ezért volt könnyű kiválasztani a sok egyéb írás közül a valódit, mert Isten bizonyított. Azonban belépett az emberi intézményesítés, aminek a következménye az elszakadás Isten Szellemétől. (Ami azzal járt, hogy különböző emberi kitalációkat adtak hozzá Isten munkájához.)Ettől kezdve lehet vallásról és nem hitről beszélni.De mindig megmaradt egy kis "mag", az eredeti üzenethez hűséges.
Azért a Bibliára támaszkodom, mint forrásra, mert a kézirat leletek olyan sokasága áll rendelkezésre, mint egyetlen más mű esetében sem. Ez miatt nem állja meg a helyét a hamisítás vádja sem, mert ezt a temérdek kéziratot nem lehetett volna mindet meghamisítani, ráadásul szétszórva lelték meg őket, még a múlt században is került elő eredeti.

A Mindenható Teremtőt, mi, akik teremtményei vagyunk, soha nem leszünk képesek megérteni. Nemcsak azért, mert Ő a személyes Abszolútum, mi pedig nem tudunk viszonyítás nélkül bármit is definiálni, leírni, vagy elképzelni, hanem mert a Biblia tanúsága szerint az Ő…..