Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sZoMy

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Előrebocsátom: kevés nagyobb baromságot tudok, mint az autós kötélhúzás. Gyilkolja a kocsit, és sem a gép, sem az ember képességeit nem mutatja meg, legfeljebb csak azt, hogy ki nyomja nagyobb súllyal a kerekeket a földhöz. Alapvetően erre a videóra is csak legyintettem volna, de…..
Egyik este, a tizenhatodik kerület egyik forgalmas főútján kocsikáztam hazafelé, amikor furcsa fényt láttam villódzni előttem. Valaki azzal szórakozott, hogy egy lézer-pointerrel világít rá az autókra, buszokra, gyalogosokra. Előbb az úton cikázott a piros pont, aztán a…..
sZoMy 2014.12.02 22:06:59
@In Motion:
Durván erős a szórás, sz@r kínai termék a java. Anno (kb 8-10éve) amikor még újdonság volt a zöld, akkor elég sokat adtam-vettem őket. Egy teljesítménymérőt én is beszereztem, az 50mW-osak közül 10-ből talán 1 tudta azt amit ráírtak, a többi 10-20mW maximum. Egy rendes 200mW-os 100méterről azért krva kellemetlen tud lenni, nem beszélve a nagyobbakról. Van egy 1wattos kék még itthon, amit eleve gyengébbnek érzékel a szem, de ez is ugyanolyan veszélyes.
A mai különleges válogatásban a cári Oroszország érdekes képeiből válogattam 1870-től 1917-ig. 1900. A harkovi lovassági, tisztiiskola laza, kötetlen összejövetele..
sZoMy 2014.12.01 22:35:32
@bestpixel: Az a fotó nem kamu, ugyanakkor semmi "elképesztő" nincs rajta. A bányászok kb mindenhol így dolgoztak. Lehet, hogy neked furcsa, de sok esetben nemhogy négykézláb, hanem kúszva haladtak előre... illetve sok helyen ma is így van ez, és nem azért mert elmaradottak, hanem mert nincs más megoldás ;) A föld alatt kemény helyzetek alakulnak ki.
Egy Svédországban vendégmunkásként dolgozó bosnyák család a nyugat-boszniai Sanski Most melletti Čaplje faluba utazott, hogy ott töltsék el a rokonaiknál az éves szabadságukat. A légkondicionált járműben töltött hosszú utazást követően – több mint húsz fokos…..
 Felhívásunk kérdezz-felelek-posztja.UPDATE: A nagy érdeklődésre való tekintettel gyorsan megtudtuk a bérsisak, transzponder (köridő méréshez) és a komplett box bérleti díját, íme:         Bukósisak – kb. 25-30 darab áll…..
sZoMy 2012.02.25 12:45:22
@ommm: Volvo van már a nevezők közt? :) Illetve hely még van?
Még mindig a "híres-hírhedt" gyöngyöspatai felvétel ... már a nyilvánosságra hozatala után többen megkérdezték, hogy egy térfigyelő kamera hogyhogy hangot is rögzít, ráadásul ilyen jó minőségben? Számtalan térfigyelő kamera által rögzített felvételt mutatott…..
Belsőség A paraszt mattot ad 2011.02.02 14:00:00
Etele (a grafikusunk volt egészen mostanáig) tanulságos kis fotót lőtt búcsúzóul, itt, az irodánk előtt. Igazából ennyi hely ritkán van errefelé, csakis hétvégén, de ez még önmagában nem ok arra, hogy valaki így parkoljon. Mármint, ahogy a volvós beállt.Ez még hétvégén is…..
Hogy ne csak egy reposzt jusson egész napra, kaptok egy másikat is. Nekem úgy tűnik, kettesgolf számára teljesen meglepő és új dolog, hogy egy használt autót akármilyen kereskedésben jóval kevesebb futott kilométerrel hirdetnek, mint amennyit valójában mentek vele. És…..
Várakoztál már órákat egy reptéren, majd kiderült, hogy a poggyászod és te nem egy gépen utaztatok, de még ennek ellenére is várakozással tele érkeztél a szállásodra, ahol egy csótányoktól hemzsegő szobát kaptál, ráadásul gyomorrontásod lett az ételtől, így az utazásod…..
Hitlert éltette a hétvégén, majd bocsánatot kért “idiótaságáért” Bernie Ecclestone F1-főnök a Német Nagydíj előtt. Félreértelmezték, állította, de azért még egyszer elnézést kért a német Express című lapban. Néhány pilótája kiállt…..
sZoMy 2009.07.10 17:54:58
Az Ocean’s eleven, avagy szószerinti fordításban Tripla vagy Semmi című filmnek, most hogy van még kettő belőle, az Ocean’s 12 és az Ocean’s 13, akár azt a nevet is adhatnánk utólag, hogy A Celebek Háborúja : Klón Háborúk. Ugyanis a három filmben összesen annyi…..
sZoMy 2009.04.03 22:28:06
@ELKÚRTUK: Van 1000$-os bankjegy, de csak bankközi forgalomban használják... Viszont ilyet hiába lopnak, hol váltanák be?:)
Nem is tudom, hogy a sebességmérősdi témakörön belül foglalkoztunk-e már azzal, hogy az autós társadalom tagjai mennyire segítik egymást abban, hogy elkerülhessék a nemrégiben igen megdrágult gyorshajtási csekkek postaládába való érkezését. D=M=C hozta végül elő ezt a…..
Autófília WD40 a mindennapokban 2008.12.19 16:45:00
Következzen hát a mai utolsó, WD40-nel foglalkozó postunk. A WD40-et autókhoz nagyon sok mindenre használhatjuk, na de lássuk, mire lehet opciókat láthatunk máshol még: Lowtyo: Én még gulyásba is teszek kicsit. Komolyan mondom, megoldódna minden gebasz a földön, ha lenne…..
Valahogy jellemző, hogy a sofőr minél nagyobb autót vezet, annál inkább lenézi a közlekedés kisebb méretű résztvevőit. A gyalogos többnyire csak kereszteződésen átkeléskor van veszélyben, ám Lóti és sokan mások robogóval próbálnak eljutni nap mint nap úticéljukhoz és…..
sZoMy 2008.12.14 17:19:18
Én már sok éve nem motorozom, csak autó. A motorosokkal általában semmi bajom, próbálom elengedni őket ahol csak lehet stb... Kb 1 éve a déli pu. mellett állok a dugóban és egy p@raszt egy széleskormányos chopperrel lendületből lelökte a jobb tükröt a kocsimről, úgy hogy majdnem rádőlt a kocsira is, meg is kényszerült állni egy pillanatra, majd rámnézett megvonta a vállát és továbbhaladt... ekkor nekem is lejött a vörös köd, ki a buszsávba egész sokáig üldöztem egyszer még majdnem elütni is sikerült... de csak majdnem, aztán meglépett szerencséjére... Aznap minden motorosban az ellenséget láttam :)
Valahogy a kapros-túrós lepény miatt azt hittem, hogy fake a sztori, de annyira jellemző ez a vállalkozó kedvű férfiakra. Miért próbálják a férfiak a lehetetlent kísérteni, és egyszerre mindent akarni? Feleséget, gyereket, szeretőt, céget, szeretőt, kolléganőt, szeretőt,…..
Eredetileg úgy terveztem, öntök a Tehénbe. A Prolonggal kapcsolatban két dolog győzött meg. Az egyik, hogy VMax Zsolt azt mondta, tényleg jó: amikor betölti a motorba, kis időre feljebb megy az alapjárat, míg az elektronika nem állítja át, tehát érezhetően csökken a súrlódás.…..
A budapesti céglista "kiszivárogtatásával" tetőzik a BSA karácsonyi terrorkampánya. A forrása ugyanaz a blog, mint múlt héten, ő pedig az "Internet"-et jelölte meg tartótisztjeként. Akárhogyis, az 59 oldalas listán szerepel lapkiadó-multi, világvezető…..
Mielőtt tovább burjánoznak az ilyen és hasonló levelek, szögezzük le, hogy a BSA Magyarország egy egyesület, ami semmilyen hatósági jogkörrel nem rendelkezik semmilyen adat kikérésére, feldolgozására vagy továbbadására. Arogáns Antika ennek ellenére úgy gondolta, tenger…..
sZoMy 2007.11.07 23:31:03
Az apeh amúgy nem csak a kedves BSA-val hanem az egyéb jogvédőkkel is kötött megállapodást (pl Artisjus). Kb 2 hónapja voltak nálunk apeh revizorok ellenőrizni (ráadásul 2héten belül 2 külön csapat). Akkor egy próbavásárlás volt, egy darab CD lemezt vettek, mindent rendben is találtak, de azért próbáltam velük beszélgetni faggatni őket. (az artisjus-os megállapodásról tudtam már akkor is) Mivel CD-t vásároltak mutattam nekik, hogy tessék ott van rajt a matrica is, mire a csaj:
"Jajj az minket igazából nem érdekel, megnézhetnénk ugyan, de a revizorok 99%-a nem ért hozzá" Ohh mondom
f@sza. Akkor kérdeztem a szoftveres dolgokról, a csaj a sokat említett "megállapodásra" ennyit mondot: "elvileg arról szól, hogy mi mint revizorok jogosultak vagyunk ellenőrizni, hogy a vizsgált alany/cég jogtiszta szoftvereket használ-e" itt elnevette magát! Majd hozzátette, hogy jelenleg nincs olyan kollégája aki egy kicsit is képbe lenne ezzel a dologgal és őkeg amúgy is jobban érdeklik a szokványos ellenőrzési tételek(számlaadás, munkaszerződések stbstb).

Több partnerünk is kapott a fent említett fenyegető hangú levélből. Sokan sérelmezik, pl hogy gyakorlatilag egy egyszerű felhasználó a komplett cég (20-30fős cégek 10-20db-os gépparkal, saját informatikus nélkül) és a lista elkészítéséhez mindenképp külső szakértő bevonását kell kérniük, ami eleve nincs ingyen. Nincs náluk illegális szoftver, mégis meg fogják tagadni az adatközlést, van jobb dolguk is.
w Cigánymentes övezet 2006.11.23 02:09:00
Ügyeletes fasisztánk egy jászapáti kocsmáros, aki nem átallotta kitiltani a cigányokat a kocsmájából.  A dolog úgy történhetett, hogy a kocsmáros elmerült a 19. századi fajelméletben, aztán felkelt, és merő megátalkodott rasszizmusból kiakasztotta a táblát. Vagy pedig…..