Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eNeM

42 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A szoptatás talán a legkönnyebb és a legnehezebb dolog egy újdonsült anyuka életébe. Nem nagy kunszt, megy az állatoknak is,  nem kell ahhoz ész sem, Cici+baba és kész. Az egyenlet valóban ilyen egyszerű, de mégsem. Mert az a fránya teremtés odacsinálta a fejünkbe az agyat. Jól belecsinált a…..
  Azt már sokszor, majdnem az összes bejegyzésemben leírtam, mekkora a különbség a két kislányunk között. Aközött, ahogy a világra jöttek, és aközött, ahogy viselkednek. De az igazi változás az, ahogy én viselkedek és én érzek, működök. Információ, elfogadás és újratervezés. Ez talán a mai aggyal a…..
Vikivel annyi terv és annyi magammal szemben felállított követelmény volt, aminek nem tudtam megfelelni, de így utólag talán senki sem tudott volna. Maximum Hermione Granger egy időnyerővel. Zavart ez a teljes elköteleződés ez a hihetetlen feltétel nélküli teljes, totális, rabszolgaságig menő…..
Azzal kezdem, hogy az utolsó bejegyzés nagyon-nagyon régen íródott, ami idő alatt nem tétlenkedett a kis családunk. Gyarapodtunk egy fővel, egy édes aranyos kislánnyal, Alízzal. A korábbi tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy a lehető legjobban felkészülök a szoptatásra, elolvasom amit tudok, és…..
A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy nem szabad még egy apró dologról sem megfeledkezni.  Az íróasztalon már szinte hónapok óta csak közvetlen a fal mellett szabad olyat tárolni, amit nem akarunk, hogy Viki megkaparintson. Na, a ma reggeli kis naptárbejegyzésem után középen hagytam a tollat.…..
eNeM 2017.05.30 11:58:02
@Gukker: Valóban elég gyorsan nekiláttam a megvalósításnak, de a citromlé, citromsav, tej, terpentin + szalmiák együtt és a tiszta szesz közül választhattam. Mivel az aceton elpárolog, úgy gondoltam, hogy jobban járok, mintha a citromlé vagy a tej leszivárog a kanapé szöveten át a szivacsig és ott kezd el büdösödni pár óra vagy nap múlva. De tényleg, az alkoholos ablaktisztító jó alternatíva lehet!
Köszönöm, hogy írtál!
eNeM 2017.05.30 18:32:52
@11110000: Köszönöm a hozzászólásod, igyekszem mindenben megfelelni és javítom a hibákat. Amennyiben még maradt, kérlek jelezz, ezzel nagyon sokat segítesz nekem! Köszönöm!!!
eNeM 2017.05.31 11:42:45
@11110000: Köszönöm, hogy rám és a bejegyzésre szántad az idődet! :)
A Rama sütinaptárak nagyon jó recepteket tartalmaznak, ebből osztanék meg veletek egyet, amit én is kipróbáltam. Mivel fent van a nosalty-n, nem gépelgetek,  ITT ti is elolvashatjátok. Csak ajánlani tudom, mert nagyon finom. Ez után a recept után kezdtem el azzal kísérletezni, hogy egy-egy sütibe…..
Ez egy alap piskóta, semmi kecmec, semmi extra, semmi több tálban keverés, csak egy egyszerű és nagyszerű recept. Bevallom, én simán kristálycukorral készítem és nem porcukorral, de kinek mi tetszik, azt használja. Amióta az eszemet tudom, anya ezt süti, és az én receptes füzetembe is bekerült.…..
Nagyon jól indult minden a szoptatás kezdetén. A cickóim úgy bedurrantották a tejet, hogy példa értékű volt! Ez biztos Viki születése után Mikinek és barátainak köszönhető, akik gyorsan elmentek, hogy megtartsák a tejfakasztót! :) De itthon már nem ment olyan jól a helyzet. Belekerültem a mérjük,…..
Az első hetek és hónapok elég nehezek voltak Vikivel. Extra tapadós volt (sokan a negyedik trimeszterként emlegetik ezt az időszakot), fájt a hasa és nem akart aludni. A barátnőm csak mondogatta és mondogatta, hogy menjek el vele a Hurcisok Klubjába, de annyira nem tudtam és nem mertem mozdulni a…..
Sok ebéd vagy vacsora jár úgy, hogy egy-egy része megmarad. Egy kis rizs, egy kis zöldségköret, a húslevesből a belefőtt apróságok, amikkel az ember már nem nagyon tud, vagy akar mit kezdeni. Mostanában kisebb adagokat készítek, mert Viki szereti a változatosságot. Sem időm, sem energiám nem engedi…..
Nálunk már a karácsonyi menü is a mirelit menyország volt, és a húsvéti készülődést is hasonló szellemben végeztük. Miki ötlete, a húsvéti pizza nagyszerű megoldás, hogy jusson is, maradjon is... Szerintem a mai áruházi választék mellett nem muszáj a sonkát fél napot főzni, hogy aztán kétes legyen…..
A Húsvét egyházi vonatkozását nem tekintve a kisgyermekes családok egyik nagy poénja. Ilyenkor lehet őket meglepni a kéretlen házinyuszikkal és kiscsibékkel, vagy elárasztani a gyerekeket csokoládéval. De mivel nem tudtam ideülni és időben Húsvéti készülődésről írni, marad az utózönge, de fogadjátok…..
Szerintem ez az egyik legnehezebb dolog, ha az ember nem akarja, hogy egy plusz, hasznavehetetlen szekér parkoljon a lakásban, tárolóban vagy a garázsban. Kerüld el a könyörgő mondatot, amivel a nagyszülőkhöz paterolod el a rossz választást: Mama, hozzátok még befér ez a sz@r a pincébe? Valahogy…..
Első gyermekes család vagyunk. Bárki bármit mond, ha nem szembesül valamivel, vagy nem kap egy tippet, biztos lesz már fél-egy év után, amit másképpen csinálna, vagy mást tenne/venne, mert csak később jutott eszébe a tuti. Más babakocsit, etetőszéket, stb. Ezt a sorozatot ezért kezdem, hogy ebből…..
Volt már szó az ölbéli játékokról, és azokról, hogy nálunk mi volt ami sikert aratott. Most ezzel kapcsolatban térnék ki arra, hogy ezeket hogyan lehet kombinálni. A könyveket és a rajztáblát a kis állatok kiválasztására és lerajzolására lehet felhasználni, ez most, Viki 18 hónapos korában is…..
...mert van az úgy, hogy az egyik belülről, a másik kívülről nyálazza, de nem akarsz egyiknek sem ártani. Hogy miről beszélek? Az ablaktisztításról! Bár nekünk kutyánk nincs, de az ablakban sokat nézelődő, erkélyajtóra tapadó kis piócánk minden üveg és tükörfelületen otthagyja a nyomát. Egy kis…..
Viki érkezése előtt megállapodtunk, hogy próbálunk kevesebb játékkal gazdálkodni. Azoknál is igyekszünk inkább a nem elemes változatokat választani. Biztos sokan mordulnak most fel, hogy "Na, akkor ez a kislány semmi fejlesztésben nem részesül!". Mi ketten, az apukája és az anyukája vagyunk az…..
Vikinek egy viszonylag keskeny rácsos ágya volt, aminek nem lehetett sem az oldalát levenni, sem pálcát kivenni. Mivel egyébként is nagyon önálló kislány, beneveztünk az új gyerekágyra. Egymás tetején van két leesésgátló, így egy viszonylag magas korlát tartja bent a kis büdösbogár módján forgó…..
Nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom, hogy egy alig másfél éves energiától duzzadó kislány mellett annyit pakolok, hogy ne tovább. De az is biztos, hogy a sokszor túlárazott rendszerező dobozok segítségével azért jól lehet haladni. Nem feltétlen kell a lakberendezési áruházak méregdrága…..
Tejbegríz recept Viki már nagyon sok mindent szeret és ehet és az ő étkezéseivel kapcsolatban nekünk is előjönnek gyermekkorunk ízei és kedvencei. Ki ne szeretné a tejbegrízt - magában, fahéjjal, kakaóval vagy cukorral? Nem nehéz összehozni, de tényleg igaz, hogy a jó arányok azért még jobbá…..
A picur ebédje és az ünnepi fogáshoz a köret is nálunk mind-mind a kuktában készül. Nincs olyan hét, hogy ne lenne a gáztűzhelyen, és szinte állandó vendége a mosogatónak is. Annyit használom, mintha szinte csak ez az egy edényem lenne amiben főzünk. Most elsősorban a felnőtt ételekről beszélnék…..
Nálunk, és minden olyan családnál ahol a kicsik mennek a szülők után mint a kis pulikutyák, az élet mindenhol zajlik. Amíg Viki kicsi volt és kúszott, mászott, vittem mindenhová a kis játszószőnyegét és azon feküdt. Vagy újra- és újra visszatettem rá, ha elkalandozott. A nappaliban a játékos polcok…..
A kukta szó hallatán sokaknak a retró dolgok jutnak eszükbe, pedig vannak modern, csillivilli kukták is! Kiskoromban mindig misztikus köd - és gőz :-) - övezte a kuktafazekat, amikor láttam, hogy anya főz benne. Izgalmas, de félelmetes is volt hogy fütyül és szórja a gőzt, hogy még megközelíteni…..