Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lynette21

0 bejegyzést írt és 960 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A játék ahol a szerelem a tét - és hogy a VV -be az áthallás teljes legyen, itt vagyok én is 6Paw hobbihogyvoltozó. Csapjunk is a lovak közé, mert sok minden történik a mai epizódban! Kitti megmutatja nekünk, hogyan lehet azonos hangszínen affektálni perceken keresztül, mellé mintegy a…..
Lynette21 2019.09.05 20:39:46
@Pácsó Ármándó: Eddig a narrator a legjobb, rajta meg neha nevetek is, aki szerintem sem a Lali...
Lynette21 2019.09.06 00:06:08
@Pácsó Ármándó: Oooooo! Koszi! Szinkronhangok felismereseben altalaban jo vagyok de ot nem ismertem meg, majd utananezek.
Kicsit megkésve, de törve a legkevésbé sem, ezennel ünnepélyesen megnyitom a Love Island hogyvoltozását, máris 3 részt rövid időn belül, egyben letolva. Ezt is csak azért így, hogy mindenkinek felálljon, azoknak is, akik várták, hogy legyen mán hogyvolt, és most majd jól lenyugodhatnak a picsába,…..
Puskás kolléga most valamiért bizonytalanabb a szokásosnál annak kapcsán, hova is kell néznie, beszéde is galuskás cseppet, de a stenk, amivel ő beköszön egy (egészen biztosan direkt) nagyon színes pulcsiban, az változatlan. Mondja is, hogy este lesz nekünk párbaj Zsuval és Renivel…..
Lynette21 2019.02.03 22:10:07
Lynette21 2019.02.03 22:22:41
Lynette21 2019.02.03 22:24:04
@Lynette21: rendet nnna. Es mostmar o is uvolt. Remek.
Peti jelentkezik sajnos újfent sarjadó bajusszal, és máris közli, hogy vége felé közeledik a boxhét, én meg rádöbbenek, hogy milyen régen néztem végig egy VV adást elejétől a végéig, úgy normálisan. És mivel ez a mai sem tartogat abszolút semmi izgalmat, ezért a nekem jutott 5 perc figyelmet a mai…..
Lynette21 2019.02.02 22:47:32
Lynette21 2019.02.02 22:49:07
Lynette21 2019.02.02 22:52:47
@Mók_Ica: Hat ez az, pedig neha mond vicceseket is...
Már a keddi műsornál tartunk, de ma se lépünk sokat előre. A szerkesztők még mindig a párbaj utóhatásaira koncentrálnak, mi meg nem tehetünk mást, csak nézzük a nyomorultak részeg vergődését. Láthatatlan László kiesése egyébként borítékolható volt, hisz még a villalakók sem hittek benne, hogy…..
Lynette21 2019.01.23 22:27:26
@Mók_Ica: sztem aranyhalak. De az is lehet, hogy sello.
Amíg Petya memoárt ír a bajszához, Anikó kalauzol minket végig a mai agysejt romboló utazáson, favágólánynak öltözve. Még mindig királyság, de már a finisben. Ez a tematika sem váltotta be/elégítette ki a hozzá fűzött, izgalomra és történésre erősen kiéhezett igényeket.…..
Lynette21 2019.01.13 21:41:13
Lynette21 2019.01.14 22:23:00
@Mók_Ica: Reni sztem azert aludt a haloban mert tegnap ezt nyerte a kimittudon.
Biztos vagyok abban, hogy ha akarna, Puskás Péterből lehetne bármi, de ő sajnos valamiért pont a műsorvezetésre gyúrt rá. Sajnos, mármint nekünk, mert nézni kell "a túlmozgásos tízéves rátalált a bátyus fél ekijére" című magánszámát és valahol neki is sajnos, mert kötve hiszem, hogy a barátai ez a…..
Gyermekeim, két hete nem írtam valóvilágról, és most, ahogy belekezdek, máris érzem ennek a két hétnek megannyi pozitív hatását. Többek között egyszer sem láthattam a kedvenc reklámomat, amiben random lány a szomszédból annyira hülye szegény, hogy fáj a torka, oszt mégis a földön fekszik, és ezek…..
Lynette21 2019.01.10 22:42:20
@Franky4finger: En mar semmin se lepodok meg. Latva evek ota a szavazos musorok vegeredmenyet... x-factor, sztarban sztar, stb.
Lynette21 2019.01.10 22:57:45
@pomac: Persze, jogos! Csak erdekes, hogy igy, hogy Lacika van a tronon, Renatanak mennyire nincs kedve jatszani, meg betartani a szabalyokat.
Figyelitek, hogy ha a címben azt a kilencest megfordítanánk, akkor 666-ra dekódolódna ez az epizód? Ez a villalakók által annyira hangsúlyozott sátáni erők távozását is jelentheti, mert igen, engem ért a megtiszteltetés, hogy írhatok az első özvegymentes adásról, fuck yeah. Még mielőtt: nem…..
Lynette21 2019.01.09 22:01:20
Eddig voltam táppénzen, szabin és rokkantnyugdíjon a vv-s hogyvoltírásból felmentve, de visszatértem, mint a szárazföldi sellőbe oltott, szivárvány unikornis Kebab a szegény ember gladiátorviadaláról, a vasárnapi párbajról. Az első hat percről lemaradtam, de visszanézve RTL Moston megállapítom, hogy…..
Lynette21 2019.01.08 22:19:19
@Sevda: Jajj ugyanezt neztem en is! EKG
Lynette21 2019.01.08 22:47:04
@Mók_Ica: korbepiroskarkotoztek egymast a fiukak! Ugyes!
Lynette21 2019.01.08 22:48:29
@Pancsamanó: Ilyen amatorok lennenek a szerkik?!?
Ani akkora stenkkel köszön be, ahogy anno, a mostanra már csak szép emlékű Sthol Buci tudott. Szépen felépítve és baki nélkül mondja, hogy készüljön mindenki, mert MA ESTE  a szív harcosa (Greg) és a taktika bajnoka (Vivi) végre összecsap egymással a PÁRBAJON. Ám addig is,…..
Csatlakozom az előttem szólókhoz, és minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánok, szegény Anikónak meg jobbulást, mert a hangja alapján most tart abban a fázisban, amikor már autentikusan tudná előadni Phoebe Buffay Ragacsos cipő  (Sticky Shoes) című dalát, a közérzete meg láthatóan a…..
Lynette21 2019.01.04 22:11:20
@naezjó?: Senki. Teljesen el van tajolva szegeny.
Immár 2019 első napja van (már az adásban), ami ugye általában igen csendesen, visszafogottan szokott telni, de nem Bajusznál, aki valamiért még mindig pörög, mint egy bádoglavór a metlakin. Lehet tegnap sok volt az eki, mert ma ott folytatja, ahol tegnap éjjel befejezte, és ocelot…..
Lynette21 2019.01.02 17:19:07
@hereverő heverő: Amikor ilyen kampanyhet van, szoktak kapni papirt es tollat. Szerintem.
Lynette21 2019.01.02 23:20:11
Fitt hét, izzadás, kavarás, sátánistakurvázás, gyere őrült, kiválasztás! Huh, nem panaszkodhatok. Ha trash kontentről van szó, nagykanállal ehettünk tegnap este. Ott tartunk, hogy a szeretet ünnepe után a vicces kedvű szerkesztők egy fitt hétnek becézett kínzásra fogták a lassan vágósúlyban lévő…..
Lynette21 2018.12.31 23:25:13
@nicu71: hahahaha!
Lynette21 2018.12.31 23:35:28
Péter fogad minket, és rettentő lelkes, mert ezen a héten az agyhalottak kapnak két pónilovat, hogy megtudják, mi az a felelősség, és Péternek már attól feláll, ha csak kimondja, hogy PÓNI, melyet az alább látható módon illusztrál...
Lynette21 2018.12.27 19:18:52
@ibsen: Adri igazan egyik csapatba sem tartozik. En nem ereztem ezt Roli reszerol ketszinusegnek. Egyebkent is Adri bujt oda hozza.
Tudom, hogy senkit nem érdekel, és én is leszarnám a fasz másik végén, de a decemberem olyan, mintha egyszerre igyekeznék egy hímtaggal az Özvegyet, Puát, Zsuzsut, Cintikét és Krisztiánt szemkifordulásig dugni EGYIDŐBEN, Baukó Évának adnék öltözködési- és párválasztási tanácsokat, Győzőnek…..
Roli most tudhatta meg, hogy a ma esti műsort is a dementor vezeti, ugyanis velem együtt sír. Való igaz, már bele is kezd a ma esti menü prezentálásba a Győző, lesz itt mélység magasság. De ami a legfontosabb, ismét kiskamasz módjára nyúzhatja a gyíkját, mert lesz MASSZÍROZÁS! Mégpedig az Özvegy a…..
Csaló, félrevezető, szélhámos, kókler, szemfényvesztő, becstelen, hantás, átverő, megtévesztő, simlis, füllentő, széltoló, svindler, lódító, ámító. Ennyi szinonimája van a szótár szerint a „hazug” jelzőnek, aminek ellenére ez az egy hangzik el az adásban, ez viszont…..
Lynette21 2018.12.22 22:30:27
@,,: Visszamehet Viki, hogy legyen Rolinak is valami...valaki...
Lynette21 2018.12.22 22:43:16
@oh..my...: Szinkronizald at. Ugy lehet hogy vicces lenne!
Lynette21 2018.12.22 23:01:20
@Mók_Ica: Igy igy! Ezert utaljuk annyira Vikit!
Szokás szerint egy félidőre visszaugrunk a kihívás előtti időszakra, azon belül a közösségi média hetének harmadik napjára, amikor Roli szembenéz minden nem teljesen pszichopata közszereplő rémálmával: kommenteket kell olvasnia magáról. A virtuális világra csupán az…..
Lynette21 2018.12.21 23:40:38
@Nyuszomuszo83: Az a baj, hogy Tunci is nagyon jol megel a semmibol, es a hulyesegbol, ne akarjunk meg egyet! Pliiiz!
Lynette21 2018.12.22 09:57:34
@Szepvoltfiuk: Kedves Szepvoltfiuk! Se ez se az nem stimmel! ;) :)
Lynette21 2018.12.22 10:01:20
@Sanda.Ipse: Aaaa! Jo hogy ezt leirtad, mert a hosszu elemzeseden kezdtem “kiakadni” hogy te is nezed! ;) Amugy pedig orulok a fentebb leirt meglatasaidnak, es teljesen egyetertek veled!
Ezt most miért kellett? Alapvetően felülreprezentált karácsonyi dallamokban lubickol a város, erre a Rúdlény meg fog egy jégcsákányt és a hangjával szétbarmolja az egészet.  Regemondó kollégánk merészkedik be a dementor barlangba, Chat Géza hogyvolt szerzőnk kockáztatja közvetlenül szellemi épségét…..
Szerintem sixxnek szerettek volna kedveskedni a sztájlisztok, akik ma Anikót öltöztették, Led Zeppelines póló van rajta, mondjuk valószínűleg nem hivatalos zenekari póló, csak egy háundemes változat. Kedves gesztus, mindenesetre nem akarok sixx - azaz az öltözzünk változatosan csoport…..
Egy nappal vagyunk a VV9 „this is the end of the world as we know it” – kaliberű párbaja után, és a villalakók nagy része nem tudja megemészteni, hogy születhetett ez a végeredmény, és különösen ekkora különbséggel. Annyit azért el kell mondanom, hogy a határtalan prosztóságával önmagát kiejtő…..
Lynette21 2018.12.19 23:04:06
@Ay Mama, Que paso: Valoban, erre mar nem emlekeztem. Mea culpa!
Lynette21 2018.12.19 23:35:06
Ma én debütálok a hogyvolt VV különítményében, egyenesen a Belevaló hogyvoltból szabadultam ide, szóval örülök lehetőségnek! Puskás úr hipergesztusaival indul a műsor, elmondja, hogy szülinapja van. Ennek örömére szavazhatunk Rolira vagy egy fantomképre (??) és nyerhetünk is a szavazatunkkal,…..
Lynette21 2018.12.18 23:21:32
Lynette21 2018.12.18 23:25:29
@Angora Cardi: EKG!!!
  Anikó-ruhaelemzést nem tartok, mert nem értek hozzá, mindenki döntse el maga, aztán jöjjön a lényeg!   1. Összefoglaló: A párbaj közeledtével Adri felveszi a beletörődő bölcs figuráját, így a Krisztiánisztánba tett diplomáciai látogatása alatt sem győzköd senkit az átállásról. Komolyságát…..
Lynette21 2018.12.17 22:44:31
Lynette21 2018.12.17 22:46:47
Anikó ma este feltűnően lánynak volt öltöztetve, rózsaszínbe (biztos a tegnapi fiús szettre tett megjegyzésünk okán) és szép estét után azt mondja, valaki nagyon elhúzott, mármint nem a villából, hanem a párbajszavazás során. Adri és Krisztián között zajlik a párharc a kedves nézők és olvasók…..
Lynette21 2018.12.16 22:21:52
@úgymond olvasó mmkk: En sem terek, es tertem magamhoz.... meg szerencse hogy itt Kriszanusz tavozott... legalabb ennyi...