Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Smith Johni

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Demjén egy 600 fős falu, mely Heves megyében, Egertől 10 km-re délnyugatra található. Akárcsak szomszédjának, Egerszalóknak, Demjénnek is legfőbb vonzereje a nátrium-kalcium-hidrogénkarbonátos, kemény, fluoridos, kénes gyógyvíz, melynek jelentős vas és metakovasav tartalma lassítja az öregedést,…..
A munkaerőhiányról már elegen és eleget cikkeztek, posztoltak. És még fognak is, mert egyre inkább a bőrén érzi minden munkáltató az országból elsuhant épkézláb szakemberek hiányát. A statisztika hazudhat, árnyalhatja a képet, de a mindennapok azt igazolják, hogy már a működőképtelenség határán…..
Pár hónapja áll a bál a Tesconál, az ott működő szakszervezetek folyamatosan sztrájkkal fenyegetőznek. A napokban meg is kezdték a sztrájkot. Természetesen, ha a Tesco kizsigereli dolgozóit, ez indokolt, ám a körülményekből az látszik, hogy a Tesco-alkalmazottaknak csak azt a szerepet szánták, hogy…..
Smith Johni 2017.09.10 17:22:01
@Brix: kis vásárlói kosaram alaptételeit a legdrágábban a teszcskóban vehetem meg, 300 ruppós tej, és jó drága sajtok.

ziddesanyjuk. nincs miből tisztes bért fizetni mi?
A fővárosi önkormányzat által felügyelt közterületeken 2025-ig kivágják az összes kanadai (vattázó) nyárfát – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A legabszurdabb az egész történetben az indoklás. Meg az, hogy nem érnek el vele semmit – csak rosszabb lesz. De miért is? ..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre Tisztelt Blog! Megtisztelnek, ha az alábbi vélemény írást megjelentetik oldalukon. Minden mellébeszélés ellenére miért hatalmas bukta a hétfői köztisztviselői sztrájk? A pontos, minden statisztikai adatot felvonultató…..
Smith Johni 2017.07.25 07:32:01
@Faszerkezet: " Nyincs szakszervezet és nulla érdekvédelem van "

pl. amúgy nehezen hihető, hogy a magyar termelékenység/hatékonyság nem elegendő további béremelésre. ja.

mert az átlag magyar bér 200+ nettó felett, de a melósok 80% meg 100 nettó közelében vegetál. egy réteg meg él mint a király.

aztán a nettó 100-as melós kimegy osztrákiába pl. mosogatni, menten termelékenyebb lesz és 1200 eurót bezsebel. /amiből lássuk be, ott se király, de több mint itt/
Smith Johni 2017.07.25 12:35:56
@Szumátriai Patkánymajom:

"...hogy minden munkás ugyanolyan termelékenységgel, hatásfokkal dolgozik..."

NEM!

mert?

a magyar lángos lassabban sül? a gyárakban lassabb a cnc vagy a szalag? esetleg a a heggesztőpálca nem izzik jól a magyar árammal?

nem a termelékenység/hatékonyság a szar... hanem a hozzáadott érték.

nem termelünk olyantat cuccot, amit hazai vállalkozó nagy zséért el tud nyugatabbra és a haszon... amiből mi tudnánk jól/jobban élni.
de nem fogunk, mert ha van ilyen, az a -zömmel- magyar vállalkozó is inkább vesz anyunak még egy kocsit, vagy elmegy huszadjára thájföldre.

aki termel /multi/ az kifizeti a gyarmati zsellérnek az éhbért, és kilapátolja a lóvét az országból, keményvalutában...

egy centivel sem dolgozunk rosszabbul mint egy osztrák, vagy angol. ezért ment a 3,14csába innen majd 1 milla ember.

a szabadrablás hatékony.
Smith Johni 2017.07.25 19:59:54
@Sörömpőőr: volt pár ultrasóher maszek főnököm.

az egyik címeres tetű karácsonyra egy fillért nem adott a melósoknak, de, majd, januárban a kivételezett embereinek megmutatta az usa-ból rendelt maserati-ját.

a másik 5000 forint emelést nem adott, de vett 3 db quadot, amin az udvaron csapatták a haverokkal.

a harmadik karácsonyra /szívem csücske eme alkalom/ egy fillért se, de még az is drága volt neki, hogy a pofáján kiejtse a csendben hazaosonó melósainak, "kellemes ünnepeket" puttonyok.

sorolhatnám. "sajnálom" a magyar vállalkozókat /nyilván van kivétel/. remélem eljutunk odáig de gyorsan, hogy durva munkaerőhiány lesz minden fronton, a maradék egy pillanatra fellélegezhet, embernek érezheti magát, lesz egy ideig pénze...
de, ki fogja a gazdaságot pörgetni, vásárolni, ki tartja el a rendszert?

szépen sodródunk a xarba. nyakig, fulladásig.
Előbb a szakácsoknak veszett nyomuk, majd a pincéreknek, végül eltűntek a takarítók is. Dupla órabérét se találni már segédmunkást...
Smith Johni 2017.07.25 13:52:06
@különvélemény2:

"mikor Mészáros Lőrinctől megkérdezték, hogy mi állhat a már-már mesébe illő meggazdagodása mögött, hiszen még a Facebook alapítója, Marck Zuckerberg sem tudta ilyen ütemben növelni vagyonát, mire az felelte:

Hát lehet, hogy okosabb vagyok Zuckerbergnél, nem gondolja?"

ennyi. lehet itt pénzt keresni, csak ész kell. :D
Smith Johni 2017.07.25 16:36:59
@Fruka1:
"Lehet siránkozni hogy nem lehet embereket már éhbérért foglakoztatni!!!
Uraim, a szabadrablásuknak VÉGE! "

még nem. sajnos nem...
Világelsőségből (az első budapesti metróvonal a kontinentális Európa első földalatti vasútja, a világ első elektromos földalattija) világ szégyene lett a budapesti metró. Nyilván képtelenség lenne ennek a rendkívül szerteágazó ügynek akár csak a nagy vonalait felvázolni. De a lényeg: a lerohadt…..
Smith Johni 2017.06.25 14:24:50
Igen, most már publikus: hazaköltözöm Gibraltárra. 9 hónapja személyesen is van lehetőségem megtapasztalni azt a fordított kultúrsokkot, melyről évekig külföldön élt, majd hazaköltözött klienseim beszámoltak – ekkor költöztem vissza Magyarországra közel 4 külföldön töltött év után. Többször…..
Smith Johni 2017.05.14 18:41:54
@Szabolcs Pintér:

" sok sikert. "

hihetetlen ez az állandó irigy beugatás. :(
Aktuálisabb és tragikomikusabb nem is lehetne a téma. Üvölti a TV, híradó, rádió! Eszembe jutott pár gondolat a témáról, hiszen rengeteg ismerősöm és jómagam is átment mostanában munkahelyi váltáson, és szintén sokan beszélnek a jelenlegi környezetükről, amiben dolgoznak. Van miből táplálkozni,…..
Az óra egy kicsit talán olyan a legtöbb férfi számára, mint az autója.  Talán néha nem is igazán tárgyként tekintünk rá és fontos részét képezi a mindennapjainknak. Szeretjük birtokolni a legújabb és legszebb modelleket és gondosan választjuk ki azokat. Nem is véletlen, hogy…..
Smith Johni 2016.12.24 07:40:42
@she_wolf: fél milka... onnan indul. ha lenne zsém, vennék. nem a mobil az óra, mint sokaknál. egy férfi ékszere.

azért az arany rolex is aljas.
A világrekord magyar áfa a karácsonyi vásárlásra is rányomja a bélyegét: relatív drágábban juthatunk ajándékhoz emiatt, mint más, alacsonyabb forgalmi adót szedő országokban. Mivel a világ legmagasabb áfájával büszkélkedhetünk, így értelemszerűen az OECD országok…..
Októberben hat olyan nap is volt, amikor felcsúti kisvasútnak konkrétan egyetlen utasa sem volt...
Smith Johni 2016.12.16 10:53:14
@Pisti 90: dehogy nyúlnak le, nincs infláció, jól élsz. mi a gond?

egyeseknek semmi nem elég. :D

remélem ezt a megalománt megkoronázzák 2018-ig.

ő lesz minden magyarok, trafikosok, szerencsejátékosok, gázszerelők és egyéb hangzatos hősök királya.

idióta ország...
A motivációs levél elengedhetetlenül fontos egy állás megpályázásához, és az önéletrajzzal szorosan összetartozik. Szerepe, hogy bemutassa a jelentkező céljait, szakmai tapasztalatait és motivációját. Olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amelyek nem kerültek be az önéletrajzba. Az olvasó bizonyos…..
Van egy több tízezres online közösség, melynek kizárólag férfitagjai vannak, amelynek legfontosabb alapszabálya: tagjai semmilyen szexuális kapcsolatot nem létesítenek nőkkel. Mielőtt jönnének a trollok, remélve, hogy sikerül eljutni a második mondatig is: a csoport tagjai…..
Smith Johni 2016.11.26 17:43:36
@fidesz maszop dk egykutya:

jajjhát ne legyél már ilyen.

a nők csak a jogokért szájalnak, amikor a kötelezettség kerül szintérre, már nincs előtérben az egyenjogúság.

a nagy pénz kell, de nem verekednek azért, hogy uránbányában dolgozzanak, háborúzzanak, a szutykos fizikai munkából kivegyék a részüket.

mert ők a csald megteremtői. ja. dunát lehetne rekeszteni a sok megsavanyodott 40-es elvált anyukával a társkeresőkön, akiket az alja férfiak otthagytak. házastul, gyerekestül, mindenestül. pucér seggel...
Smith Johni 2016.11.27 20:03:25
@Cassiopeius:

" Ki fog akkor apró kis magyar hazafikat szülni, te agytröszt? "

a háborúk /1- főleg 2. vh./ pl. németországban alig maradt férfi, agyasima.

hihetetlen, de férfi nélkül sincs gyerek, se teljes család.

senki nem győlüli a nőket, csak a pénzéhes hipergám példányokat. azaz mégis, majdnem mind. :D
Smith Johni 2016.11.30 19:03:04
@Cassiopeius: flood-olsz mert félsz?

mi ez a sok hulladék? épeszű ember véleménye ettől nem változik.
1. Szexeljünk többet! Nincs mit szépíteni ezen, ami tény, az tény. Az ELTE legújabb kutatása is bizonyítja, hogy a magyaroknál a havi 3 szex az átlag, vagyis még a heti 1 szex sem jön ki. Nem túl jó arány. Emlékezzünk csak vissza, amikor megismertük a párunkat, hányszor bújtunk össze. Ifjú…..
Smith Johni 2016.11.27 20:12:01
@Macsó könyvelő:

őszintén kivánom, hogy legyél te szex nélkül boldog, de jó sokáig.

figyelj csak oda az életedre.
Az, hogy mit akarnak a nők, az az élet egyik megfejthetetlen rejtélye. A férfiak szerint. Pedig a nőket nem is olyan nehéz megérteni, annyira nem is bonyolult sem a gondolkodásuk, sem a viselkedésük, sem a reakcióik bizonyos szituációkban...
Smith Johni 2016.11.13 08:38:16
@kleinmeister:

tényleg, mi kell egy elvált 40 éves nőnek /1-2-3 gyerekkel/ akit vagy kiraktak, vagy megvált a pasijától, egy új kapcsolatban.

tapasztalat az, hogy jó programok és kiadós szex. de csak hétvégén.

egyik sem akar már gatyókát mosni.

persze azt kommunikálják, hogy kapcsolatot akarnak. :)