Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GPapa

3 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bunda volt, a bíró elcsalta, lejtett a hazai pálya, elpártolt tőlünk a szerencse, nem a mi labdánkkal játszottunk, meccs előtt fellocsolták a pályát, fejbe dobták a kapusunkat egy papírgalacsinnal, összezavarodtunk a pályára berohanó mókustól – megannyi gyászos mentegetőzés, ami elhagyja játékos,…..
Mi a baj azzal, ahogy a Fidesz Debrecent (és az országot) vezeti? Az igazi probléma nem abban áll, hogy még mindig százával vannak földutak, miközben a Dósa Nádor teret zöldítés címén térkövezik. Nem is abban, hogy a Sámsoni utat 4 évbe telik kiszélesíteni, a Józsa és Debrecen közti útszakasz…..
GPapa 2020.03.11 11:01:43
@sZulamith: Ezt már én is mantrázom a környezetemben régóta. Megelőzné a személyi kultusz létrejöttét, illetve "kötelezővé tenné" a változtatásokat is. Hisz minden miniszterelnökjelölthöz más fajta kommunikáció illik
Tavaly ősszel kiadták a pártközpontban az utasítást, azóta minden fide$zes politikus "zöldítésről", fásításról meg a környezetünk megóvásáról beszél. Debrecenben is dübörög a "Zöld Város" program, ennek keretében térkövezik le például a Dósa Nádor teret... Olvasónk nemrég a Sestakertben tett egy…..
Budapesten életvitelszerűen egy huzamban 2-3 hónapot töltöttem el eddigi életem során. Ezalatt az idő alatt nagyon sok mindent sikerült megfigyelnem mind a városlakók viselkedéséből, mind magáról a városról. Igaz, hogy ez majdnem semmiségnek számít azokhoz képest, akik a fővárosban nőttek fel, és…..
Az ég alja már haloványon derengett, de a nap még nem bukkant fel a hegyek mögül, amikor az ifjú, jóval a kakasszó előtt, kilépett a nemesi porta kapuján. Így veszi kezdetét Bíró Szabolcs Anjouk sorozatának második trilógiája, hiszen „Bátor Attila bosszútrilógiája” az „Az utolsó tartományúrig”…..
Kedves Olvasó! Hosszú ideje gondolkodtam azon a témán, hogy vajon belekezdjek-e egy akkora vállalkozásnak, amelyet egy blog írása, üzemeltetése jelent. Ha beindítom, akkor mi legyen a témája? Kik adják a célcsoportot? Milyen tartalmakkal töltsem fel az? Lesz erre nekem időm? Lesz, aki olvassa?…..
Ez a nap is eljött. Az utolsó VV8 hogyvolt Powered By Chat Géza. Emlékszem a hatodik etapra, aminek mind a 120 napját Sixxszel ketten nyomtunk le. Az se volt egy fáklyás menet, vagy egy leányálom, sem egy tündérmese, de egy kósza gyaloggalopp se. A hetedik már jobb volt, mert azt már öten szopkodtuk…..
GPapa 2016.12.09 10:20:14
@csakolvasok82: Elsőre azt hittem, hogy már a büntetésvégrahajtási intézményekből is van live stream, de azért átjött, hogy a belevalóra gondolsz :D Számomra odabent se volt annyi szimpatikus Zsolti, ezért sincs már bent. És remélem, hogy a kis barátnője is követni fogja
@horee6: már maga a "párbaj" szó se tükrözi azt, amit lenyomnak abban a fél órában, aminek a háromnegyede videónézegetés, a többi pedig pl. Tivy esetében önszívatás, vagy ordibálás..
Már két hét sincshátra ebből a derbiből. Annak is örülnék, ha most vasárnap lecsatlakozhatnánk aValó Világ Powered by Big Brother kobalt keménységű kontentet lövelő csüngő csöcseiről. Na mindegy. Zuhanjunk neki a mai igen tartalmas összefoglalónak! Az egy dolog, hogy Mici és Zsolti kiesése után…..
Aki nézte az összefoglalót az egyet ért velem abban, hogy, ha nincs most kiválasztás, akkor bizony fel lett volna adva a lecke a nyomorult hogyvolt írónak. Mert az első egy óráról mégis mi a lófaszt szüljek ide, mikor már a címmel le is zárhattam a volna a posztot. Azért még nem adom fel, nézzük meg…..
GPapa 2016.11.29 09:50:37
@yoga girl: az öregasszony pedig nekem úgy tűnt mint a soerii és poolek tanga című undorító videóklippjéből az asszony :D
GPapa 2016.11.29 10:09:51
@csincsilla72: Dávidban van potenciál arra, hogy legyőzze a srácot. Főleg annak tükrében, hogy azért Somika néha nagyon túl tudja tolni és elkezd magyarázkodni utána lásd azt, amikor Micit akasztotta ki és azzal jött utána, hogy na kiderült, hogy milyen is vagy valójában...