Regisztráció Blogot indítok
Adatok
golfozó

28 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Burzsuj Mennyibe is kerül a golf? 2012.07.26 14:20:00
A golfot játszhatjuk egyedül, de ketten, hárman, vagy akár négyen is  Azt már megírtuk, hogy a közvélekedéssel ellentétben a golf egyáltalán nem drága, sőt, a kommentekből az is kiderült, hogy nem kell egy autó árát kifizetni azért, hogy egy évig klubtagok lehessünk – és…..
Egy blogbejegyzés keretei közé beszorítani azt, amit az egyetemen 2 félévig tanultunk marketing szakirányon, elég bátor vállalkozás, de igyekszem összeszedni magam.:)))A piackutatás célja, hogy a vállalkozó felmérje, lenne-e kereslet a portékára, mit gondolnak róla a fogyasztói,…..
Nagyon régen nem használom már a Gmail "Web Clips" funkcióját. Igazából már el is felejtettem, hogy miért. Biztos zavart, meg bannervakság, meg úgysem érdekelnek a hírek levelezés közben, stb. Mindenesetre Steve Rubel tegnap felnyitottam a szememet: mégiscsak lehet…..
 Érdekes így megérkezni a nyárból a télbe. Nem is érti az ember, miért nem maradt ott! De már késő, újra munka. Persze 1 csomóan kérdezgetik, mi volt, hogy volt én meg mesélek. El is határozom pár nap alatt, hogy majd írok blogot és ott elolvassák. Az írásig még eltelik…..
Eltelt az 1 hét és indulni kellett haza. A reptérre menet a buszon az idegenvezető elmondta, hogy nem lehet kivinni az országból a helyi pénzt, ezért a reptéren vissza kell váltani vagy elkölteni. Így hát a maradék aprót eldorbézoltuk: én spec hűtőmágnest vettem, tevéset. És…..
 Utolsó nap átmentünk 1 másik pályára: Flamingo Golf Course, egész közel Monastirhoz. Az előző pálya is szép volt, de ez egész más jellegű. A szokásos taxi karavánnal felkapaszkodtunk 1 dombra, ahol az olajfák kötött rejtőzött a klubház. Először gyakoroltunk az egyik…..
 1ik délután körül néztünk Sousse belvárosában is: ez itt ugye főképp a bazárt jelenti.          Szűk utcák, kis üzletek egymás hegyén-hátán, hangos árusok. A választék 1 része ugyan az, mint tavaly ősszel Albániában a…..
  Akkor folytatom a februári élménybeszámolót Tunéziából. Délutánonként visszafelé a szállodába mindig kicsit többe került a taxi, mint reggel a pályára. Nyilván abból indultak ki a sofőrök, hogy nem akarunk gyalog menni vagy 20km-t. De végül visszaérkeztünk. Mivel én…..
Szombaton nem sokkal 1 előtt értem ki a pályára. Nem gyenge látvány fogadott! Kocsik végeláthatatlan sorokban. Bent fieszta hangulat, kavalkád. Nekifutásból gratulálok a szervezőknek amit illő szerénységgel fogadnak. Elindulok körbe, köszöngetek az ismerősöknek. A légvárak…..
Nem éppen a legérdekfeszítőbb címet bírtam kiizzadni magamból ehhez a poszthoz.Használok itt 1 csomó golf szakkifejezést amiről már ugye van több-kevesebb fogalmam, de talán nem mindenki van így vele. Úgy fél éve nekem is kínai lett volna, pedig angol (ez nem volt éppen hatalmas…..
Gyakoroltunk szorgalmasan tovább. Általában 10-től úgy fél 1-ig. A többieknek egyre jobban ment a dolog, nekem egyre rosszabban. Illetve a puttolásban nem voltam annyira béna. Ennek talán az is az oka, hogy nem annyira összetett a mozdulat, mint a többi ütésben és a szögekkel és…..
Június 21.-én jó sokáig lesz világos, így lehetőség nyílik 1 rekord kísérletre: reggel 5-től este 7-ig fog tartani a Uniqa Charity Cup jótékonysági golfverseny. Ez lehet az eddigi legnagyobb létszámú kupa kis hazánkban. A rendezvény bevétele a Heim Pál Gyermekkórházat fogja…..
1 kis kitérő: talán hasznos lesz, ha ide utazol (nem csak golfozóknak). A szállodáknál a csillagok száma nem minden esetben jelenti azt a színvonalat amit itthon és a környékben tapasztalunk. A mi hotelünk nálam inkább 3 csillagot kapott volna. Rendes, tiszta hely, de azért nem 4…..
Ahogy korábbi posztomban írtam, két ütésfajtát már kipróbáltam: a putt-ot és a swinget, kis jóindulattal a full-swinget. Ehhez jött két újabb: a chip és a pitch. A chip az az ütés, ami egész rövid és a greentől néhány méterre elhelyezkedő labdát ütjük fel vele úgy,…..
 Amíg el nem felejtem a szálloda neve: Vincci El Kantaoui Centre (Port el Kantaoui - Tunisia). Négy *-os, de arról majd később részletesen, hogy ez mennyi a valóságban. Néhány kép itt. Másnap 9-kor indultunk golfozni. Ez úgy zajlott, hogy vagy 15-20 ember, jórészt terjedelmes…..
Eljött az indulás. A reptéren jelentős tömeg, többen is cipelnek bag-et. Méregetjük őket, velük fogunk golfozni? Rajtunk ez a szándék nem látszik, csak sima bőröndjeink vannak. Érkezik egy 6 tagú család és vhogy az az érzésünk, ők azok. És tényleg: rövid úton leszólítom…..
A golfozáshoz (illetve az ütések gyakorlásához) eleinte az elhatározáson kívül nem kell sok dolog. Kell keresni 1 pályát és venni (illetve inkább használati díjat fizetni) 1 kosár labdát, bérelni 1 ütőt és lehet nyomni. Ez eddig nem kerül többe, mint a tenisz és 1edül is…..
Beruháztam: vettem 1 golfos kesztyűt. Ilyet nálunk a golf shopokon kívül csak 1 sportáruház(lánc) tart. Az aki ide megrendelte a készletet, szemmel láthatóan nem látott még eleven golfozót és nem is nagyon művelte ki magát elméletben sem: volt vagy 30-40 jobbkezes és 10 balkezes…..
Újabb blogírással kapcsolatos dolog: Az az elterjedt nézet (saját tapasztalatom ugye még nincs sok), hogy a blogírást napi szinten kell művelni, különben a látogatók elpártolnak (már ha vannak). Ezért ugye be lehet vetni azt a trükköt -ha blogunk jellege megengedi- hogyha tudjuk,…..
Szólok a főnökömnek, hogy megyek Tunéziába golfozni. Azt a nézést látni kellett volna! Már ez megérte :) És itt vérszemet kaptam: ezt még elsütöm párszor. Kezdtem mondogatni az ismerőseimnek és általában bejött: szem kerekedik, szemöldök felszalad. Olyanok is csodálkoztak…..
Múlt az idő, év végi hajrá, karácsonyi őrület és nagy zabálás, szilveszteri buli, év eleji leltár… És eszembe jutott, mit láttam a neten, mikor a golfos oldalakat böngésztem: vannak pályák olyan helyeken is, ahol jobb az idő, mint nálunk. Meg kéne nézni. De én nyáron…..
A golfszezon itthon véget ér legkésőbb november elején. És csak március közepén kezdődik újra. Sok időm nem maradt már (tavaly októberről beszélek), ezért gondoltam, hogy gyakorlati foglalkozás helyett átnézem a netet. Amit felleltem magyarul: szövetségi honlapok, pályák…..
Kicsit megtorpant a lendületem a blogolásban és közbejött ez az egész hosszú hétvége is. Voltam itt-ott (golfozni is :) ). A blogom látogatottsága még nem nőtt az égig :( És tapasztaltabb blogtársam szerint a címadásban és címkézésben sem jeleskedem. Építő kritikának…..