Adatok
brian32456
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vendégül látott egy meleg pár. Ebben még nincs semmi különös, de nem csak engem, hanem másik 49 embert is, akiket nem ismertem, akikkel soha nem is találkoztam. A pár, Gergő és Bálint – vagyis Manó és Maszat, ahogy egymást becézik –, egy Lövőház utcai albérletbe hívtak meg, ahol két éve élnek.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Tetszett az előadás "kerete": előtte egy gyors improvizációs játék, illetve a szituáció, az alaphelyzet kialakítása a közönség részvételével, valamint az előadás utáni kötetlen beszélgetés. A színészek megmaradtak a jó ízlés határán belül, nem mentek el a sztereotípiák (affektálás, kézmozdulatok) irányába. Végig két férfit láthattunk, akik élik közös életüket, problémákkal, konfliktusokkal együtt. Érdekes volt a befejezés, mivel nézői kérésre kettő is volt belőle. Az első változattal nem voltunk elégedettek, így egy második befejezése is lett a történetnek.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.