Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szürkeeminenciás

2 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt mondja az MTVA, hogy  A produkció a múltban is törekedett rá, és most is igyekszik elkerülni, hogy bármilyen elkötelezettségű hivatásos pártpolitikus szerepeljen a Maradj talpon! c. műveltségi vetélkedőben. Ez természetesen vonatkozik minden politikai tömörülés választott tagjára,…..
Volt időszak, amikor ez a két nemzet olimpiai döntőt játszott egymás ellen. Legutóbb Rióban egyikünk se volt ott, és aki a mai mérkőzést látta, az nagyjából érti is, hogy miért nem.  No pasarán (Fotó: EHF)..
Lassan két hét telt el azóta, hogy a Fidesz-kormány 2010 óta először szenvedett látványos vereséget az Országgyűlésben, és a miniszterelnök kifejezett akarata ellenére sem sikerült átvinnie az érvénytelen népszavazás kapcsán megalkotott Alaptörvény-módosítást. Ideje hát mérleget vonnunk, és…..
A jelenleg éppen a Sztárban Sztárban zsűriző Hajós ismét új műsort indít, amiről ráadásul úgy tudjuk, hogy teljes egészében az övé, ő találta ki a koncepcióját. A Dalfutárról Hajós a Blikknek azt mondta, hogy  Zenei vakrandik és csoportos slágerszülés. A lényege, hogy a néző megnézheti és…..
szürkeeminenciás 2016.11.04 13:02:28
@kommentes nikk: igen, tényleg legendás helyezkedő. pl. akkor is milyen faszán helyezkedett, amikor heti hetes tagként rohant a hír tv-be nyílt levelet olvasni.
Látszólag jelentéktelen, hátsó oldalas hír volt kedden Vona Gábor és Orbán Viktor találkozója a kormány készülő alkotmánymódosításának témakörében. Valóban ennél jóval többről van szó: az alkudozás eredménye a Fidesz és a Jobbik közeljövőben alkalmazott politikai stratégiáját is alapjaiban határozza…..