Regisztráció Blogot indítok
Adatok
György Csaba Nagy

0 bejegyzést írt és 1046 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nekem Emmanuel Macronnal kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy számára a Francia Köztársaság elnöki pozíciója inkább egy kötelező penzum, mintsem a végcél. Ő önmagát egy még nem létező európai állam, netán egy francia mintára kialakított "Európai Köztársaság" élére képzeli és mint ilyen mond…..
György Csaba Nagy 2024.05.01 16:44:06
@Magyaur: Európa múltbeli érdemei, hatása a világra nem vitathatók: a felvilágosodás, parlamentarizmus, az ógörögnél valamelyest fejlettebb demokrácia, az ipari forradalom mind itt fejlődött ki és sugárzott mindenfelé. A kritikákat nem venném zokon, mind a saját nacionalizmusuk és eltérő értékrendjük korlátolt következménye. Az USA tényleg meghaladta az európai rendiséget, a származás helyébe a gazdasági racionalitást és teljesítményt véve értékmérőnek, de a pl.szövőgép ötletét úgy lopták ki Angliából, hogy a jelen szellemi tulajdon-védőik zavartan krákoghatnának. A kínaiak pedig 30 év alatti nagy ugrásukat részben másolásnak (államkapitalizmus), részben saját korábbi fejletlenségüknek köszönhetik ( a rizstermelő paraszt igénytelen mosollyal dolgozik, hogy ne haljon éhen). Európa mindenki jelenében fontos tényező,. saját múltja révén. De ezt az élenjáró szerepét elvesztette, és nem találja hozzá az utat. Sztem kiált, hogy egységesednie kellene,hogy nagyobb szerepe legyen a kutatás-fejlesztésben és termelésben is. (KF-ben az USA rájött, hogy laborokkal és pénzzel odacsábíthatja a világ legjobb tudósait, és az mezőgazdaságtól iparig, űrkutatástól fegyvergyártásig, energiatermelésig, gyógyszergyártásig szüli a profitot). És mennyi egyéb jó ötlet lenne még, amit Európa egységes erővel biztosabban megvalósíthatna!
Macron az egyesülés apostola, korlátokkal: saját hazájában nem próféta, elitista és nem demokrata, és nem klíma-élharcos: a saját hadi- és nukleáris iparát tolva ajánl saját véderőt és klímaprogramot a földrésznek.
György Csaba Nagy 2024.05.02 09:42:32
@camilló: Csodálkozásban találkozunk. Vedd észre, világunkat nem az elvek, hanem az érdekek irányítják, és ezért a jenki könyörtelen és gátlástalan tempó lekörözte Európát . Az USA 120 éve Európa szegényeinek menekülőútja volt, majd jól megszedte magát az I. Világháborún, amiből beruházott a "roaring twenties"-nek keresztelt iparosításába, ezzel újabb tömegeket vonzva Európából és máshonnan, akiket kemény munkára fogva emelkedett világhatalommá. Az újabb világháborút is alaposan kihasználták. Ez nem hozsánna, "csak" történelem, tetszik vagy sem. Hogy kinek használ? Sokat a tőkéseknek, valami lecsurog a dolgozónak, a kapitalizmus törvénye szerint. Az USA kékgallérosa valamivel jobban él, mint ilyenek egyebütt. Talán inkább azt kell nézni, mi jobb Európának a lehetőségek közül: a nacionalista stagnálás, mint a német jelen és közeljövő, vagy az összefogás, a közös programok. Ha többet akarsz most, szervezz világforradalmat, haladd meg az igazságtalan, de erős kapitalizmust, ha ehhez szövetséges tömeget találsz.
Több, mint száz év ezelőtti kijelentésekről derül ki, hogy igazuk volt az akkori „megmondó embereknek”: Darwint evolúciótanát igazolja a négylábú bálna maradványainak minapi felfedezése, Einsteint a gravitációs hullámok detektálása, a fekete lyukról készített első fénykép, valamint Marxnak az a…..
György Csaba Nagy 2024.04.14 21:39:43
A téma érdekes, s mivel az emberiség és a bolygó jövőjét feszegeti, fontos. A kifejtést azonban másként látom.
Darwin: az evolúció igazát nem a lábas bálna és nem most adja, azt ezer ténnyel régen bebizonyították. Olvassa csak Dawkins A vak órásmester c. könyvét, aki még nem tette (fellelhető pl. a Terebess könyvtárban onlájn).
Freud más kategória. Az ő 3 emberalkata együtt mindenkiben fellelhető, nem különül el, egyik vagy másik viselkedésforma a végtelen sok élethelyzet függvényében válik tettkiváltóvá. Ez az okoskodás megmarad azon a szinten, ahol Freud működött: kielégítetlen, de fizetőképes úriasszonyok elméletbefogadó nívóján, másnak semmitmondó.
Marxnak egy másik gondolatmenetére figyelnék: a legnagyobb bűnöket anyagi javak megszerzéséért követik el, azért a fő teendő, egyben a valódi humanizmus a javak bőségének megteremtése. Ez sztem időszerű leckénk, és jövőnk sorskérdése egyben.
Populizmus: sztem nincs lélektani populista, csak taktikai. A politikus addig populista, míg ezzel tömegeket tud megnyerni. A legnagyobb populista, Hitler lenézőleg írt a tömegről, szerinte annak legalacsonyabb képzettségű és legagresszívebb része határozza meg a tömeg viselkedését. A populizmus talajt veszt és kihal, ha nincs befogadó közege. Adódik a megoldás: gondolkodásra nevelő, jó közoktatás, független és sokoldalú tájékoztatás, az életszínvonal, ezáltal a kulturáltság emelése.
Vallás és bármiféle miszticizmus: világunkban könnyű lúzerré válni. Az események, életkörülmények, célok gyorsan és széles skálán szóródnak és változnak, nehéz eligazodni, könnyű hibás döntéseket hozni. Sok a vesztes, sokan végleg feladják a való életbeni boldogulás reményét, keresnek hamis vigaszt. Tanulságos meghallgatni pl. Német Sándor gyülekezetének tagjait: mind súlyosan frusztrált, partra vetett sérült, a misztikumban keres önigazolást és gyógyulást. Ez hiba. A való élet olykor kegyetlen, de ez az egyetlen valós pálya, feladat, értékmérő és vigasz.
Bolygónk és benne fajunk jövőjét nem az önkorlátozás adhatja. Lemondani elért életviteléről, fogyasztásáról max. 1 milliárd embernek van miről (USA, Nyugateurópa, Japán), amit rögtön keresztbever a mostanában középosztályosodó 1 milliárd kínai és indiai. Ugyan milyen erkölcsi alapon tagadhatnánk meg tőlük a saját autót és annak használatát, a turizmust? És ha megtagadnánk is, hogy tudnánk ezt keresztülvinni? Sztem csak egy járható út lehet: a klímaproblémát műszaki megoldásokkal kiiktatni, az életszínvonalat pedig segíteni fejlődni mindenhol a világban. Az emberek kulturáltsága tudja megoldani az egyéb súlyos problémákat, automatikusan. Egy fontos példa: Indiában a nők termékenységi mutatója 1950-ben 5, 2020-ban 2 (a népesség szinten tartásához 2,1 kell). A túlnépesedés réme szertefoszlik, ha tömegek kapnak tartalmas életlehetőséget.
Kapitalizmus: igazságtalan társadalmi forma, sokak kizsákmányolása kevesek javára. De uraim, most játszottuk el a jobbítás elméleti esélyét, gyengének bizonyultunk az egyéni érdek visszafogásában a társadalmi érdek elsőbbsége javára. Tudatunk éretlennek bizonyult. Önostorozásnak nincs értelme, várnunk kell, hogy megérjünk. A kapitalizmus jobb termelésszervező, mert az emberi lustaságot csak a kényszer töri le (foglalkoztatás bizonytalansága). Gyógymód a javakból részesedés eltérítése az egyenlőbbség felé, amit a skandinávok rég kitaláltak, csak mi megyünk elfelé.
Lehet vitatkozni, érvekkel.
György Csaba Nagy 2024.04.16 20:04:22
@magyaur: nincs olyan szándékom, sem naiv reményem, hogy sok tapasztalaton és gondolaton kialakult álláspontodat megváltoztathatnám. Egyszerűen csak érvelek, a magamé mellett. A klímaprobléma valóban komoly, de sztem nem szabad csak arra figyelni: annál is erősebb szempont, hogy az emberiség számottevő része éhezik, háború sújtja, méltatlan körülmények közt él. Sztem elsődleges ezen segíteni. Jó látni, hogy a "fejlődők" jó része tényleg fejlődik, keresi és megtalálja az utat az emberi élethez. A fejletteknek pedig erkölcsi kötelességük ezt a fejlődést előmozdítani. Lehet olyan módot találni, ami a fejlettek érdekeinek is megfelel: a zseniális Marshall-segély ötletét továbbfejlesztve, nem segélyeket adni korrupt rendszerekbe, hanem fejlett pénzen beruházni Afrikában és máshol is, fejlett technikával és menedzseléssel korszakot átugrani, foglalkoztatást, jövedelmet és képzést adni. A pofit nagyobb részét kihoznák a befektetők, szokás szerint, de annak egy része helyben maradna, így az előny kölcsönös lehet, az emberi minőségre ható tényezők pedig mind helyben hatnának.
Az önmérséklést, takarékoskodást a fogyasztásban nem vetem el kategórikusan, de az az egész emberiség kis hányadára lehet program. A fejlettek takarékoskodjanak, csökkentsék a pazarlást, ne vásároljanak elcsábulva, és találják meg a fölöslegek hasznosításának módját. De ez inkább a fejlettek belterjes szemlélete. Fejünket felemelve látnunk kell, a világban mennyivel több a szükségtől szenvedő. Ezek normális ellátását kell elősegítenünk. Szerencsém volt sokat utazni a világban, sokféle embert megismertem, megtanultam becsülni őket: nincs értéktelen emberfajta, csak történelmi hátrány és képzetlenség vet vissza, ami pár évtized alatt ledolgozható, mert az emberi minőség azonos. Ha mindenkit emberi életlehetőséghez sikerül juttatni, megszűnik vagy legalább csökken a túlnépesedés, migráció és háborúk veszélye, s több ész és forrás jut a klímaprobléma megoldására is.
MaGYAUR Orbán kozmikus magánya 2024.04.11 08:09:26
Azt mondják, hogy a tömeg ösztönösen a sikeresek mellé áll, mert mindenki győztesnek akarja magát látni és láttatni. Ugyanez fordítva is igaz; a vesztésre állótól úgy menekülnek az emberek, mint a pestisestől. Ma a „kör közepén” Orbán Viktor áll, akinek személyes varázsa és politikai karizmája…..
Újsághír: Orbán Viktor miniszterelnök a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadóján mondott beszédet. Ebben azt fejtegette, hogy nem a Soros György-féle birodalom, és nem a brüsszeli bürokraták, hanem a nemzetek fognak győzni. Ezt mondta: „El fogjuk őket küldeni oda, ahova valók, a történelem…..
Idézet a román miniszterelnök Marcel Ciolacu (ejtsd: Csolaku) román miniszterelnök március 15-i ünnepi üzenetéből: „Ez a nap nemcsak az 1848-as forradalom és szabadságharc, valamint a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelem emlékét őrzi, hanem arra is emlékeztet bennünket, hogy együtt…..
György Csaba Nagy 2024.03.16 11:33:12
Ezek helyénvaló szavak, de csak szavak. Ugyanez az ember mondta nemrég: nem lesz semmiféle Székelyföld. Ezzel megágyazott a közigazgatási régiók átrajzolásának, a székelylakta terület kettévágásának, azokat románlakta vidékek részévé téve, a román többséget biztosítva. Az ő országvezetése alatt utasították el a székelyek autonómiaigényét is, noha az igen visszafogott volt, lényegében kulturális autonómiát akart. Ezt nevezik kettős beszédnek. És ott van végső okként a román alkotmány, mely szerint Románia egységes nemzetállam. Ez az egész politikát meghatározó hazugság, hamis alap, az ott élő sok nemzetiség létének tagadása, lekezelésük törvényesítése.
Az állami és emberi viszonyok hosszú és viharos történelmi múlttal terhesek. Ez egyikünknek sem használ, jó lenne túllépni rajta, megbékélni. Fáj nekünk Erdély elvesztése, de józan ember, a nagy többség, nem akar határrevíziót. Nehezen birkóztunk meg az egy szem Mauglival, mit kezdenénk vagy 3 millió románnal? Egyáltalán, ők kerültek messze többségbe Erdélyben, s az önrendelkezés mindent felülíró jog. A feszültségnek valódi tétje a székelyeknél van: ők székely módra akarnak élni, ami közelebb van a magyarhoz mint a románhoz, vagy épp azonos: nyelv, kultúra, szokások, ünnepek. A román politika 100 év alatt nem tudta eldönteni, hogy tűrje, vagy elnyomja ezeket az életmódbeli igényeket. Riogatnak a területi revízió hamis veszélyével, felkorbácsolva vele az etnikai feszültséget, korlátozzák a tisztségviselők szabad választását, büntetik a nemzetiségi jelképek használatát. Ez hibás politika. Hasznosabb lenne a székelyeket kedvükre élni hagyni, hogy elégedett állampolgárként megbékéljenek a román uralom alatti léttel.
Jó lenne, ha a miniszterelnök józan szavait összehangzó tettek követnék.
György Csaba Nagy 2024.03.17 10:30:09
@AvéCézárVavan: Nem mutatsz nagy rokonszenvet idegen uralom alá került, folytonos korlátozást és megalázást elszenvedő hajdani honfitársaink iránt. A "székely mód" és a "kulturális autonómia" minden, ami a területi autonómián innen van, és meghatároz egy népcsoportot. Ha ennél több ismeretre vágysz, beszélgess el pár alannyal. Mintának meg ott lenne a dél-tiroli szabályozás. Ott sem ment simán, de az olaszok lassan megértették, hogy ha békét akarnak, csak 2 dolgot mérlegelhetnek autonómiaügyben: különböznek tőlünk, és akarják. Nyertek vagy háromszázezer lojális állampolgárt. Székely még 8-900.000 maradt egy tömbben, és autonómiát akarnak. Mintha a kezeléshez szükséges intelligencia hiányozna.
Az sztem is riasztó, hogy dicső kormányunk visszaél kiszolgáltatott helyzetükkel, "valahova tartozni akarunk"vágyukkal, házhoz vitte a korrupciót, valós támogatás helyett érzelmi áltatással fizet a szavazatokért. Mivel a meghatározó személy azonos, persze hogy ugyanúgy nincsenek erkölcsi gátlásai és ugyanazok a módszerei, mint itthon. Novák ügyét másképp ítélem meg: ennie azért van mit, nem korrumpálták, csak naív szívességet tett volt főnökének.
Káncz Csaba jelenti: "Tegnap a magyar miniszterelnök ünnepi beszédében így foglalta össze az Európai Uniós tagságunkat: „Béke helyett háborút, biztonság helyett jogállami hercehurcát, jólét helyett pénzügyi zsarolást kaptunk. Becsaptak bennünket, ideje, hogy fellázadjunk.”Orbán lázadást szítana a…..
Az átok, amelyet a Varsói Szerződés hadseregeinek 1968-as csehszlovákiai inváziójának idején a magyar néphadsereg által elfoglalt felvidéki/szlovákiai házfalakon volt olvasható: „M.Á.V.!”, vagyis „Magyarok Ázsiába Vissza!” – megfogant 2024-re. Az orbáni-Magyarország Európa egyik, ha nem a…..
György Csaba Nagy 2024.03.14 15:24:55
@gigabursch: Mint megegyeztünk, befejeztük egymással. Ezt tartsd észben. Azt pedig a többi olvasóra bízom, kettőnk közül ki érvelt, és ki vagdalkozott.
György Csaba Nagy 2024.03.14 16:49:25
@gigabursch: Elfogadás alatt maradtál, mélyen és örökre.
György Csaba Nagy 2024.03.15 11:12:44
@gigabursch: Azt hazudtad, befejezted velem., Valamelyest azért komolyan kellene venned adott szavad, hogy halvány esélyt adj, más is komolyan vegyen. Én semmiképp nem tudlak.
Végszóként kis útravaló. Láthatóan mindenkibe belekötsz, bloggazdától kommentelőig, amúgy házi puzsérosan, de a nála fellelhető elmeél és indoklás nélkül. Ezekre nyilván nem futja tekervényeidből. Egyáltalán, amit írogatsz, az epeömlésszerű negatív ítélet mindenkiről aki arra jár, megokolás, bármi gondolati tartalom nélkül. Ez a százszor megvert kutya viselkedése, emberül egy lúzeré. Biztos okod van rá, de ez senkit nem érdekel, csak a végeredmény, amit leírsz. Az pedig gondolati nihil. Két rvid példa: a románokat hozod föl, mint akik szövetségeseiknek árulták a hazáz. Ellenkezőleg, ők mindkét világháborúban úgy váltottak szövetséget, mint gatyát (az elsőben 2x is), mindig a nyertesnek látszóhoz csapódva, Churchill pedig nálad hazaáruló tömeggyilkos, valójában pedig Anglia megmentője, Hitler veszélyességének korai felismerője és elszánt ellensége, elszigetelt országa részére az USA támogatásának ügyes kijárója.
Megsértődtél a "csevegés" szavamtól. Igaz, helyénvalóbb lett volna "hadoválsz" vagy "süketelsz"-t írnom, ezek inkább megfelelnek irományaid színvonalának, de visszafogtam magam.
Keilón spártai filozófus mondását idézem neked: "Ne engedd, hogy nyelved megelőzze elmédet". Ez jó tanács a billentyűzetre nézve is . Ha ezt betartva semmit sem írsz, mert nincs gondolatod, az csak nyereség lesz mindenkinek.
Mindent elmondtam, amit neked szükségesnek láttam. Hogy bármit megfontolnál belőle, kizárhatom. Ezért végleg búcsúzom. Jót tenne, ha te is. De innen semmire nem reagálok, bármit írsz.
„Most, hogy a lengyelek is magunkra hagynak minket, tényleg Magyarország lesz az utolsó ország az Európai Unióban, ahol még mindig csak receptre lehet esemény utáni tablettát kapni. A tavaly megválasztott lengyel kormánytöbbség február végén szavazta meg a korlátozás eltörlését, igaz, ahhoz, hogy a…..
György Csaba Nagy 2024.03.08 13:29:02
Tudom, hogy a szexre és annak az emberi társadalomban betöltött szerepére vonatkozó nézeteim mérföldekre esnek a többség véleményétől, de sebaj, tessék vitatni.
Két kiindulópontom: evolúciós alapon állatok vagyunk, és a faj fennmaradása erősen támogatott cél. Az elsőhöz: felépítősünk alig, testünk működése, benne hormonháztartásunk nem különbözik a fejlett állatokétól. Az evolúció egyik kiemelt célja a faj fennmaradásának szolgálata. Mi emberek, az evolúció (eddigi) csúcsterméke, az egyetlen faj, mely nemcsak elszenvedi a természet többnyire mostoha vagy veszélyes feltételeit, hanem képessé vált azok alakítására, sőt a világ élhetővé tételét feladatának kell tekintenie, ezt a leckét csak úgy tudjuk oldogatni, ha élünk: továbbvisszük az evolúció vagy 3,5 md éves fonalát, benne fajunk párszázezer éves történetét, remélhetőleg végtelen lánccá nyújtva. Az evolúció az ivaros szaporodás eszközét hagyta ránk, s azt igen hatékony eszközzel támogatja. Szexelni jó, az orgazmus az egyik legkellemesebb örömforrás. Sajnálatos módon ellentmondásba került létünk és működésünk biológiája a társadalmi feltételekkel és elvárásokkal: sokáig kell tanulnunk, drága a családalapítás, az utódnemzésre későn vállalkozhatunk, pedig nincs olyan fejlett állatfaj, mely a nemi érettség elérése után ne használná ezt a képességét. Mi is, ha egészségesen és örömszerző módon akarunk élni, szexelnünk kell fiatalon. Többnyire tesszük is, de rosszalló, vagy épp elítélő társadalmi szélben. Magyar pályán pláne, hervadt öregurak középkorii megítéléssel akadályozzák a természetes életmód gyakorlását. Pedig a józan gondolkodás, a társadalmi felelősség azt követelné, hogy az egészséges szexet pártolják, a káros következményeit kiküszöböljék vagy legalább enyhítsék fiataljaink számára. Az önmegtartóztatás nem örömforrás, nem alternatíva, hanem hamis maszlag. A valóban hasznos viselkedés lenne: felvilágosítás, társadalmi tudat formálása, anyagi feltételek biztosítása az egészséges szexhez.
MaGYAUR Orbán bumerángjai 2024.02.11 10:39:05
Mostanáig sem a magyar közvélemény, sem a Nyugat nem vette komolyan Orbán „Hét törvényét”. Pedig ez az alkotmánynál is fontosabb orbáni program egy másokkal nem törődő, a győzelem érdekében semmilyen szabályt nem tisztelő, gátlástalan akarnok önleleplező hitvallása. A magam részéről el tudom hinni,…..
György Csaba Nagy 2024.02.12 13:43:07
@gigabursch: Az "elvan a gyerek, ha játszik" azért nem hozható egy kategóriába a világháború-akarással. A hadgyakorlatok általában egy képzeletbeli kitalációt modelleznek, amiket a történelem ritkán hajlandó követni. Tömeggyilkosság belefér, öngyilkosság nem.
György Csaba Nagy 2024.02.13 11:49:30
@gigabursch: Vannak hivatásos rettegtetők, akik hetente rendeznek nekünk világvégét, piszkálják a földóráját, orákulumként idézgetik Nostradamust és Baba Vangát. De szerencsénkre Herr Singer, a varrógép és küszöb lángelméjű feltalálója e második találmányával megadta nekünk a lehetőséget, hogy azt oda emelve ahova való, csak a fontossal törődjünk.
"Egy eszét vesztett Don Quijote, aki szamárháton elindult Európába és téveszméi mentén vív harcokat, de a végén mindig megverik. Nem veszti el azonban a kedvét, újabb és újabb vélt ellenséget keres, aki ellen harcolhat. Ezért nincs értelmes magyarázat arra, hogy miért húzza a szavazást a svéd NATO…..
György Csaba Nagy 2024.02.05 15:45:53
@gigabursch: Zavarban lennél, ha ezt az állításod igazolni akarnád. Egyrészről: a nem épp demokráciabajnok legtöbb afrikai ország messze bűzlik a korrupciótól, Kínában havonta végeznek ki állami tisztviselőket ilyenért, Erdogan kistafírozta vejeit amúgy tiborczosan, Indiában járva egyik potenciális vevőnk elmondta, mennyi baksisért importálhatna fémárut az engedélykérési nyomtatványt kiadó, az engedélyező, a kikötői hatóság vezető, a vámtiszt, végül a forgalomba hozatalt engedélyező állami hivatalnok "árjegyzéke" szerint. Másrészről: tőlünk nyugatra a politikai karrier végét hozza többnyire egy kiderült korrupciós ügy, pl. Strache alkancellár esete, ami még csak nem is elkövetett bűn, hanem pozitív szándéknyilvánítás volt. Hogy vmiben igazat is adjak neked: nyugaton nagyobb arányban buknak ki a korrupciós bűnök, mert a média szabadabban tárja fel (az újságíró nem találja magát hordóba betonozva víz alatt) és a közönség is élénkebben reagál azokra.
Kár, hogy az Unió nem a te logikáddal gondolkozik. Milyen remek érv lehetne a jogállami vitában: a nálunk dühöngő korrupció a piszokul erős demokrácia bizonyítéka.
György Csaba Nagy 2024.02.07 14:20:06
@camilló és @gigabursch: szépen összehangolódtatok szélsőbalról és agnosztikaföldröl. Gigával kezdem, ő egyszerűbb eset. Szóval a nagyobb demokrácia nagyobb korrupciót szül, és az újságírók betonra méltó bértollnokok. Churchill pedig egy hülye, mert nem látott a demokráciánál jobb rendszert. Szerencsére a sor végén ott a nyájas olvasó, aki esetleg gondolkodik is, s eldönti, a sok megvezető irományból mit és mennyire hisz el, s a szerint húzza be az x-et is. Feje mindenkinek van, használata nem lehetetlen, a csapda nyitható.
Camillónak: persze hogy polgári demokráciáról beszélek. A kapitalizmust lehet nem szeretni, én sem kedvelem, de nem észrevenni, hogy Észak-Korea és Haiti kivételével kizárólagos világrendszerré vált, vakság. A kapitalizmus ugyanis a leghatékonyabb termelési mód. Szemünk előtt zajlott a nagy kísérlet meghaladására, és fordult látványosan csődbe. Gorbacsov ezt elismerte, Jelcin és Teng beengedte a kapitalizmust, csendben Vietnam is, mára nincs választék. Fajunk történelmének lényege, hogy mindíg és mindenütt az került uralomra, aki nagyobb termelékenységű rendszert agyalt ki és valósított meg. Ilyennek ígérkezett a közösségi érdek érvényesítése az egyéni felett, a munkásosztály vezetésével. Csak épp kiderült, hogy a közösségi érdek gyengébb mozgósító erő az egyéninél, a munkásosztály pedig furfanggal szétzilálható. A vezetők pedig nem az eszme megvalósítására, hanem saját hatalmuk korlátlan kiterjesztésére törtek, diktátorrá váltak Sztálintól Maon, Kimen, Rákosin, Castrón és Guevarén, Jaruzelskin, Ceausescun át mind, társadalmi átalakítás vezére helyett zsarnokká. A nép pedig immel-ámmal dolgozgatott és éldegélt, sokkal alacsonyabb színvonalon, mint a bérmunkást kizsigerelő, igazságtalan elosztási rendszert mutató kapitalizmusban. A bukáshoz az alacsonyabb termelékenység vezetett. A kapitalizmus igazságtalan rendszer, mert a dolgozót kizsigereli és az elosztásban megrövidíti, de termelékeny. Tetszik vagy sem, addig él, míg termelékenyebb rendszert nem sikerül találni. Ez nem holnap, és nem nálunk kerül elő. Ha nem álmodni akarunk, hanem a való életet élni, kapitalista viszonyokkal kell számolnunk belátható ideig. Sto gyélaty? Adódik épp elég. A munka vihargyors átalakulását éljük, kevesebb kék, több fehérgalléros szükségeltetik. Sorskérdés a tanulási lehetőségek kinyitása, nem csak az egyéni sors, hanem a társadalmi hatékonyság céljából. Tandíjmentes felsőoktatás kell, hogy a hátrányos helyzetűek is tanulhassanak, ne a szülők vagyona, hanem a képességek döntsék el, ki szerez diplomát. Mindenki látott már olyan "népi hőst", aki mostoha háttérből mutatott fel csodás képességeket, hadd tegye ezt az ország javára. A dolgozói érdekképviselet tetszhalott állapotából feltámasztásához kellene a most szakmánként széttagolt szervezetecskék fölé egy ernyőszervezett, amely tömegeket tud mozgósítani, nem intézhető el kéttucat rendőrrel. Ez mindjárt hozzáláthatna a népszavazási akadályok lebontásához, mert most bohózatba illő és dühítő, hogy a nép akaratnyilvánítása, ami a demokrácia lényege, milyen akadályokba ütközik. Az ötletparádé folytatható, földig érő lábon.
György Csaba Nagy 2024.02.08 10:55:37
@camilló: Szívesen követnélek a kapitalizmus megdöntése céljából, csak meg kéne mondanod, most kivel és hogyan. Undok egy rendszer, de eluralta a világot, és erős. Észak-Koreát nem azért említettem, hogy így jár aki nem kapitalista, hanem egyszerűen mert kilóg a sorból. De: elmúltak a daliás idők, a fehérek Sztaraja Kiszkától Nyizsnyeje Nyicsivóig űzve, Bugyonnij lovasai leszálltak a nyeregből, a csúcsos sipkák legfeljebb Félix és Jakov napján kerülnek elő,n incs forradalmi helyzet, sem hangulat. Ellenkezőleg: az alternatíva becsődölésével megszűnt a veszély, ezt érzékelve a tőkések méginkább elszemtelenedtek, még nagyobb részt szakítanak a megtermelt javakból, gazdagodnak és sanyargatnak. Tehetik, hatalom és erő náluk. A kapitalizmust egyszer biztosan meg fogja haladni és dönteni fajunk, mert épp elég gyengesége van, ebben bízom, de hogy nem mostanában, azt látni kell, ha nem álmodsz.
Most sztem az a teendő, hogy a tömeg összefogott erejével harcolni az elosztás igazságosabb mértékéért. Kimászni az egykulcsos SZJA alól, skandináv irányba, szakmai korlátok nélkül kiállni az oktatás és egészségügy problémáinak megoldásáért, , és a Nektek Engedélyeztem Rabolni rendszer egyéb disznóságai és túlkapásai ellen, olyan érdekvédelmi lehetőségekkel és személyekkel, amelyek/akik vannak, nem pedig álomlovagokkal majd sohanap.
Egy ma is aktuális, de 2019-ben írt "egyperces-esszém", arról hogy megmenthető-e a történelem folyamán többször is önsorsrontónak bizonyuló Magyarország? "A köznépet lefitymáló magyar úri magatartás állt az 1780-as években a legpolgáriasultabb Habsburg uralkodó, II. József népbarát,…..
György Csaba Nagy 2024.01.23 15:16:36
A múlton nem érdemes sokat rágódni. Az bizony annyira kudarcos, hogy jobban nem is lehetne, csak búval bélel. Egyetlen Mohács utáni felemelő korszaka az 1867 utáni fél század, de az egyúttal elterelte a figyelmet a halmozódó nemzetiségi és földtulajdoni és osztályproblémákról. Egyetlen előnye, hogy elmúlt. Tanulságként szolgálhatna a hibák tömkelege, de nem tanultunk. A jelen teljesen más feltételeket, lehetőségeket és feladatokat támaszt, érdemesebb ezekre figyelnünk.
Az élet dicsőséges bizonytalansága ajándékaként, nem saját erőből, majd 500 év után megszabadultunk a külső uralomtól, magunk szabhatjuk meg sorsunkat, választhatunk saját vezetőt, legalább is pártot. Hagyjuk most a gazdasági szempontot, az persze hogy nem befolyásolásmentes, hisz világméretben szerveződött ma, de a politika arra is hat. A választott vezetőkre nem adott az a régi beidegződés, hogy fensőbbségük eleve elrendelt, a gyenge kormányzati teljesítményt, korruptságot, arroganciát természeti csapásként, következmények nélkül kellene elviselnünk. Az éppilyen büszke és elzárkózó nemesség által uralt lengyelek, a nálunk is elmaradottabb szlovák és román közemberek felismerték, hogy a politikusok elszámoltathatóak, tőlük követelni is lehet, és teszik is. Mi tömegében jobbágyok maradtunk. Olyanok vagyunk, mint a jelmeztárba tévedt majom: felpróbáljuk a csillogó jelmezeket, elnököt, tábornokot, cégtulajdonost, polgárt alakítunk tükör előtt, de a szerepet átélni nem tudjuk, mert nem polgárosodtunk. Gyenge, jórészt kimaradt a helyi és szakmai öntudat és érdekvédelem kiépítése. Nincs demokrácia, mert igény sincs rá, s ezért mostanában nem is lesz. Polgárosodni kéne, ami annyit tesz: gondolkodni, hogy a szabad választás milyen új lehetőséget teremtett, az államot nem mint felsőbb uralkodót kötelező elviselnünk, hanem teljesítményt követelhetünk tőle, s ha nem teljesít, elzavarhatjuk. Védjük és tápláljuk a helyi és szakmai csoportokat, azok érdekmeghatározását és érdekvédelmét, az önkormányzatiságot, ennek funkció- és forrásbővítését, mert ezek a polgárosodás csírái. Vagy polgárosodunk, vagy halad tovább kudarcos történelmünk.
Felszállott a disznó
vármegyeházára,
sok szegény magyarnak
megmajmolására.
György Csaba Nagy 2024.01.23 21:38:43
@gigabursch: Ragaszkodjunk tényekhez, vagy ahol nincsenek, megközelítő becslésekhez. Erdélyt nem tudta József elrománosítani, mert az előtte megtörtént: Acsády enyhén felénk hajló statja szerint 1720-ban 50,2 % román, 36,2 magyar, 13,5 német az összetétel, a kritikai elemzés kb. 6% magyar felülértékelést jelez. A bizonytalanság oka, hogy népszámlálás nem volt, az alap az adóösszeírás, tehát a nem adózó vagyontalanok nem kerültek a számba, s itt nyilván többség a birkakergető. A feljegyzések szerint az 1740-es években szintén erős román bevándorlás folyt. így Józsinak már nem maradt ilyen tennivalója.
Nálam József pozitív hős. Felvilágosult uralkodó volt, hatott rá a korszellem, s látta előde, anyja csődjét, aki elvesztette Sziléziát, mészárlást rendelt a székelyek közt, s magyarjaink sem lelkesedtek érte. Ő maga sztem magyarellenes volt, mert egységes birodalmat épített, s ebben mi ellenfelei voltunk, de ezzel csak a dolgát tette. Akkor is mi voltunk a maradi oldalon. Arca túlméretes volt, hadvezérnek is képzelte magát, hadat vezetett a török ellen, jól bele is halt.
Szkíták, hunok pedig soha nem voltunk. Ugyan honnan vettük nyelvünk finnugor szerkezetét, ha nem éltünk volna velük az ősidőkben? A történelmet olvasni kell nem írni, azt hagyjuk meg a románoknak, akik írott források híján gyönyörű meséket találnak ki maguknak. Mi erre régen nem szorultunk rá, a jelent pedig nem tudjuk fényesíteni lebukás nélkül.
Te ismered István királyunk szövegét, amivel országunkat Máriának ajánlotta? Én és mindenki más nem. Ha tulajdonként, akkor figyu: az Ég, benne Mária tulajdonképessége hm vitatható. Ha oltalmába, akkor hűtlen kezelés esete áll fenn. Sőt nem csak ő, de a Magyarok Istene is gyengén teljesített. Vagy inkább: segíts magadon, az Isten is meg,,,,
Szent Korona: fontos jelkép, de maga csak egy tárgy. Isten földi helytartója adta, de az aranyat nekünk kellett adni hozzá. Érdekes olvasmány a pápaság története, sokszoros cáfolata a szent ájtatosságnak, szegénységkultusznak, tévedhetetlenségnek, könyörületességnek, a bibliai elvek mindegyikének. A szentté nyilvánítás fő szempontja a hasznosság volt és maradt. Ez a csalás eszköztára,s az egész szentté nyilvánítási gyakorlatot legalább gyanakvással kell szemlélnünk. Koronánk tiszteletre méltó nemzeti jelkép, fölösleges szentként tisztelnünk, a jelzőt hagyjuk meg emberi, és akinek tetszik, isteni címnek.
György Csaba Nagy 2024.01.24 17:29:28
@gigabursch: Isten ments a segítségedtől, még hasonulnék. Annyi értelmes olvasnivaló özönében nincs idő íKatonára koronástól. Mint Ádi bácsi írta: Die Art des Lesens und Lernens steht auch hier? Wesentliches behalten, Unwesentliches vergessen. Igaza van, vak tyúk is talál szemet. A Koronáról tudok annyit, hog yjó István királyunk katolizálta népét, ami jó lépés volt államszervezési szempontból, s erre a pápa rávetődött, mert neki használt a nyáj gyarapodása, és egy csomó térítő exportja, kötött hát egy új konstantini paktumot, adta a koronát hozott anyagból, vele az égi legitimációt. A többi érdektelen. A Szent Korona-tan apostolait, akik azt a blődséget hirdetik, hogy István felajánlásával az Ég tulajdonába mentek át a Korona országai, ezért Trianon érvénytelen rablás, foglalkoztatni kéne a Lipót újjáépítésével, hogy aztán legyen ottlakásuk. Begyűjthetnék a többi turbómagyart is, akik többet ártanak az ország normális lakóinak, mint önmaguknak.
Szkiták és hunok mint őseink: a szomszéd görögök szkítának, az irániak szakának neveztek MINDEN keleteurópai és nyugatázsiai pusztai nomád népet. Ezek vagy 100 törzsbe tartozó, letelepületlen legeltető, egymással és a környéken letelepült városi néppel harcoló, hol győző hol vesztő, létüket adófizetéssel megváltó, időnként laza szövetségre lépő, vagy katonai erejüket bérbeadó, egymással keveredő, beolvadó, megsemmisülő, nevet változtató csoportok voltak a szkítáid. El kéne dönteni, melyik az ős. Hajrá! A hunok hasonló törzsszövetség volt párszáz évvel később, megvan az oka, hogy miért találtattak alkalmas ősnek: Nyugateurópa még emlékezett rájuk, mikor mi odakalandoztunk, azonos könnyűlovas harcmodorral, hát utódnak tekintettek és e szerinti nevet adtak. Urainknak kapóra jött a legitimáció, hogy nem gyüttment területrablóként, hanem az ősi földet joggal visszavevőként ismernek el bennünket, s ez került az udvari történetírók krónikáiba. Századokkal későbbi költőket-írókat történelmi forrásnak tekinteni, azzal csak lejáratod magad. Becsüld meg, hogy szabadlábon vagy, szkíta elvbarátaid most épp lebuktak.
Sunyi célzásod magyarságom kétségbe vonására szemtelenség. Nem te döntöd el, ki a magyar. Sztem a 2 legostobább mondás egyike, hogy "aki magyar, velünk tart" ( a másik: ne azt nézd, mit mond, hanem hogy ki mondja). Mindkettő a gondolkodás kizárása. Gondolkodni szabad és szükséges, a vélemények nem szabványosíthatók, ez nem Észak-Korea.
2016-ban megmondtam, és idővel szót fogadtak nekem az orbánista propagandisták... "Budapest lehet a rendszer következő ellensége. Nem kell tovább találgatni, a közel-keleti menekültek után a Fidesz ideológusai és kommunikátorai elkezdhetnek dolgozni az új ellenségképen: a nemzeti egységet…..
A túlnépesedés és klímaváltozás miatt vagy korlátozni kell a fogyasztást, a terjeszkedést, a fejlődést vagy háborúk révén csökkenteni az emberiség létszámát... Válassz! (De ugye tudod, hogy a háború nemcsak elaljasít, gyilkol, hanem a túlélőknek szembesülniük kell a kényelmük olyan…..
György Csaba Nagy 2024.01.12 20:52:21
Önkorlátozás? Az ember jobb sorsot, teljesebb életet akar magának és utódainak. Korlátozni csak az értelmetlen pazarlást lehet, ami programot ad Európának, USA-nak és Japánnak, 1 Md embernek a 8-ból, ezzel kifújt. Mit korlátozzon a kínai rizstermelő, aki épp a városba megy munkáért, a bengáli varrónő, pláne a szomáliai éhező?
Háború? Sokan úgy beszélnek róla, mint egy Fradi-Újpest meccsről. Latolgatják, hogy itt 80% lenne a halálozási arány, de amott csak 70. Melyikkel lenne boldog a családban, ismerősöknél? A régi háborúk ugyan elpusztították a munkaképes fiatal férfi munkaerőkorosztály érzékeny hányadát és a városok jó részét, de ez nem irányadó egy "modern" háborúra: a vesztésre álló bizony bevetné az atomot, azt pedig elszállítja a szél, eső, tengervíz mindenhová, a világot Csernobillá téve, csak épp nem lenne aki megépítse a szarkofágot. Az U 238 felezési ideje potom 4,5 Md év, és a fele is sok génjeinknek, na meg akkorra a Nap is vörös óriás lesz a tudós fejek szerint, szóval nem érdemes háborúra gyúrni.
Van harmadik út, amin szerencsére járunk Malthus riogatása után, meglehetős sikerrel. Száz éve 2 Md-an voltunk, most 4x annyian is eszünk, mindenütt ahol nincs nagy politikai okú zűrzavar. A népsűrűség tág határok közt szóródik: USA 40, Dél-Korea 515, India 410, Japán 335, mi és az egész EU kb.100 fő négyzetkilométerenként, és a mezőgazdaság technológiája fejlődött annyit, hogy követni tudta a népszaporulatot. Mára a népesség csak Indiában és Afrikában nő,máshol az életszínvonal javulása automatikusan visszafordította a népesedési görbét, s Indiában is erősödik a középosztály, törik az irány. Afrikára kell megoldást találnia a a fejlett világnak. Ha a 100 év alatti megnégyszereződést elviseltük, a 8-ról max. 10-re becsült felfutást csak megoldhatónak tarthatjuk.
A klímaváltozás tényleg fenyegető probléma, egyre inkább érezzük bőrünkön. De ha végre szócséplés helyett a műszaki megoldásokra, olaj és gáz helyett nap- és fúziós energiatermelésre, széndioxid- és metánbontásra fordítanánk kutatást, pénzt, szabályozást, fajunk alkotóereje úgy oldhatná meg a klímabajt, hogy emberhez méltó életet teremtsen szerte a bolygón. Ez nem nagyobb utópia, mint a zöldmozgalmaké.
Csak egy lecke: Napunk nagyjából azonos energiamennyiséget sugároz egy 145 m km gömb felületére, amiből 13740 négyzetkilométer körátmérőjű rész a Föld teljes beeső felülete. Ez a sugárzóna, ha jól számoltam, 4,7 a mínusz 10.-en része, pötty a dinnyehéjon, s ez elég lenne a mai teljes energiafelhasználás kiváltására. De napelemek telepíthetők az űrbe, környezetünkbe is, s a nyert áram ide továbbítására is van már megoldás. Hajrá, emberiség!
György Csaba Nagy 2024.01.13 17:07:04
rajtad@kiskutyafule: Ez is egy gyakori álláspont, hogy ti. rajtam/rajtad kívül mindenki hülye. Borús pillanataimban úgy érzem, rajtam belül is. Szerencse, hogy a 8 Md 9 Md-féleképp hülye, s ezért érdemes elbeszélgetnünk egymás hülyeségeiről. Ettől élhető a világ.
A technikai fejlődés hatása a népességszámra sztem kettős. Az hozta az átlagéletkor 30-ról úgy 70 évre emelkedését, a gyermekhalandóság és járványok visszaszorítását, melyek messze felülmúlták a 2 nagy háború irtását. Aztán a folyamat visszafordult, előbb a fejlett világban, majd szinte mindenütt: a jól élő és képzett ember nem a gyermekalkotásban találja meg egyetlen örömét. Félő, hogy a korfa tartósan felborul, és ez egy sor káros következményt hoz.
Ádi bácsi 101 éve leírta, hogy "die Natur hat keine Grenzen". Ő ugyan másképp értette, mint a meteorológusok, de kidobták több nagy igéjével együtt.
Én nem igyekszem meghalni, már csak azért sem, mert akkor nem látható a többi hülye szenvedése. No meg élni szórakoztató.
Magyarország, Szlovákia és Törökország. Egyedül ez a három ország nem írta alá azt az EU-NATO közös nyilatkozatot, amely elítéli Oroszország észak-koreai ballisztikus rakétákkal nemrég végrehajtott támadásait Ukrajna ellen. Ukrajna gyakorlatilag az észak-koreai atomrakéták tesztpályája, mivel Kim…..
Akárhol is húzódik majd a háború végeztével a határ Ukrajna és Oroszország közt, de... Ukrajnának az EU és a NATO társult és később rendes tagjává kell válnia. Ki kell alakítani, a történelemben másodszor, Oroszország nyugati oldalán egy az Északi sarktól Örményországig tartó, katonai jellegű,…..
MaGYAUR V4-ek helyett B3-ak? 2023.12.29 08:46:31
A lengyelek és a csehek kiesése miatt megszűnt „Visegrádi Négyek” helyett mintha Orbán egy új koalíciót kívánna létrehozni Magyarország, Szerbia és Boszniai Szerb Köztársaság részvételével, amelyet talán „Balkáni hármaknak”, B3-nak lehet nevezni. Az így létrejövő Nyugat-ellenes, Putyin-párti tömb…..
A rendszerváltó magyar politikai elit kritikán alul teljesített. A szovjetrendszer bukása alatt/után egy normális technokrata kormány (Németh Miklósé) vezette az átalakulást. Vele szemben jöttek az Antall-féle történész-tanárok és a Torgyán-féle félnótások. Ma a jogászok uralkodnak... Nem volt és…..
György Csaba Nagy 2023.12.13 10:21:26
@Nevem senki.: Csányi egy nagy vállalatcsoportot vezet, jövedelmezően. Bár minden nagy burzsulyunk így tenne, más színvonalon állna kis hazánk. Kapzsi lenne? Bankár a lelkem,. nem virágkertész. De pl. jó villányi bort nem horror áron csak nála lehet venni. Kedvelni nem kell, de becsülni lehet.
György Csaba Nagy 2023.12.15 12:10:43
@Toportyán Zsóti: Na akkor kifejtem, hogy ne érts félre: nem az "egész Csányit" értékelem, csak a felét, hogyan gazdálkodik a korábban megszerzett pénzével. Jól, hozzáértően, profitot termelve, és ezzel kiemelkedik a rablólovagok társaságából, akik a közpénzt luxusra herdálják. Csányi másik fele, hogy hogy szerezte milliárdjait, nem rokonszenves: lényegében egy, a betétesek pénzét kezelő hivatalnok, ezért a tisztért és teljesítményért nem megérdemelt milliárdokat kapni. Mondhatjuk, a világ így működik, a többi nagy bankár is így arat, továbbá juttatását nem ő, hanem a részvényesei szabják, de akkor is vérgonyasztó, hogy a mi pénzünkből kanyarít ekkorát. S persze ő is pedálozik érte. Ahogy egy USA-beli bankkutató írta: a bankrablás legjobb módja tulajdonolni egyet. De ez a pénz legalább nem vész el, itthon és jól hasznosul.
Ha meg kéne mondanod, kit és hogyan korrumpál a politikusbandából, zavarban lennél. Ad vissza nem térítendő hiteleket nekik? Ingyen lakást, autót? Sztem nem, kénytelenek a közpénzlopásra korlátozódni. Csányi, jó kaméleon módján, annyit dörgölődzik a mindenkori hatalomhoz, amennyi bankja békén hagyásához szükséges, de nem vállal politikai szerepet, sem nyílt állásfoglalást nem ad politikailag semerre, elkötelezedni nem hajlandó.
György Csaba Nagy 2023.12.19 09:53:38
@kiskutyafule: Hát ez az, mikor a valóság szembejön. Kár, hogy akik használni tudnának a mezőgazdaság ügyének, inkább a mesék és hárítás birodalmába menekülnek.
Jakab István MAGOSZ-elnök 4 millió földtulajdonosról cseverészett a minap. Ez kb a teljes magyar felnőtt férfilakosság száma, nők pedig alig tulajdonolnak földet. A városlakók szintén elvétve. Szégyen fog el, hogy kivételesen semmi termőföldem nincs, én ,lennék a fehér elefánt. Itteni bloghősünk 430000 gazdálkodót akar láttatni, amiben nyilván benne van (sőt a zöme) az osztatlan közös tulajdonos tömeg, akik jobb híján bérműveltetik virtuális tulajdonukat a zöldbáróval, s betakarítás után számolják krajcárjaikat. Ha már a tulajdoni kép is ilyen zavaros, hogy is lehetne remélni a gazdálkodás hatékony, versenyképes irányba terelését? Ahogy én látom, az ágazatot falvanként 2-3, van ahol 1 nagygazda működteti, aki a területalapú támogatásból él nagyrészt, és néhány makacs kisember kínlódik parcellácskáján értelmetlenül és kilátástalanul, az irányító hatóság pedig dicshimnuszokat trombitál a romokon.