Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jurancsik Eszter

2940 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 13 év után visszatért Kittie tavaly október óta dolgozott új albumán, amelyről elsőként az Eyes Wide Open, majd a We Are Shadows jelent meg kislemez formájában. Korábban a kanadai csapat énekese, Morgan Lander elmondta: elérkezettnek látja az időt, hogy a Kittie végre új albumot adjon ki az…..
Simone Simons több, mint húsz éve, gyakorlatilag kamaszkora óta színesíti a metal színterét az Epicával, rengeteg fiatal énekesnőnek ő a példaképe. Zenekarával eddig nyolc albumot adott ki, és megszámolhatatlan sikeres turnét tudhat maga mögött. A holland művésznő napok óta készült valamire,…..
Kedden másodszorra is aktív a Merkúr és a Chiron együttállása a Kos jel 21. fokán, a fényszög pedig 11-én oldódik ki. Ebben a pár napban összegezhetjük, hogy március 20-a óta (ekkor pontosodott be először az együttállás) személyiségünk mely részén találtunk beakadásokat, hol voltak tüskék, vérző…..
Ötödik kislemezes dalát debütáltatta ma Kobra Paige, aki nemrégiben azt is elárulta: első szólóalbuma már áprilisban megjelent volna, ám különböző okok miatt csak nyáron lesz elérhető a korong. Egy érzelmes posztban azt is kifejtette: sokáig bizonytalannak és reményvesztettnek érezte magát, de…..
A holland zenekar és az amerikai Evanescence közös, Worlds Collide elnevezésű turnéja eredetileg 2020 őszén került volna lebonyolításra, ám az akkor kirobbant covid-19 járvány keresztülhúzta a zeneipar számításait is, így 2022 novembere és decembere között indult útnak a két csapat...
A finn Battle Beast rajongótábora megszokhatta, hogy a karizmatikus énekesnő, Noora Louhimo nemcsak kimagasló hangi teljesítményével és szenvedélyes előadásmódjával robbantja fel a színpadot, hanem a fellépőruhái is magukra vonzzák a tekinteteket.  Noora szerint a színpadi megjelenés szerves részét…..
Még 2022-ben árulta el a Nightwish alapítója, Tuomas Holopainen, miszerint körvonalazódik a csapat tizedik nagylemeze, 2023 nyarán pedig megkezdték a dalok felvételeit is. Azt is megtudhattuk, hogy a kiadvány a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful" által elkezdett, majd a 2020 tavaszán kiadott…..
Eredetileg 2020 őszén zajlott volna le a Within Temptation és az Evanescence közös turnéja, ám az akkor tomboló koronavírus-járvány szépen betett a zeneiparnak is, így két évvel később, 2022 novembere és decembere között tartották meg a fellépéseket.  A két zenekar produkciója még a…..
Jay Gordon, az Orgy énekese indította el a pletykát, miszerint visszatér a Linkin Park - hét évvel frontemberük, Chester Bennington tragikus halála után. Az énekes 41 éves korában, 2017. július 20-án követett el öngyilkosságot, a formáció jövőjéről pedig azóta sem lehet tudni semmi…..
2020 októbere óta vártak a rajongók arra, hogy az ex-Sirenia énekesnő Ailyn Gimenezzel kiegészült csapat végre bemutassa, min munkálkodtak az elmúlt években. A koronavírus-járvány éppúgy, mint más zenekaroknál, a dél-norvégiai Kristiansand városából származó Trail of Tears-nél is hátráltatta a…..
A mai napon derült ki, hogy szeptember 20-ával boltokba kerül a Nightwish tizedik nagylemeze, amely a "Yesterwynde"címet kapta, illetve május 21-én az első kislemez, a Perfume Of The Timeless is napvilágot lát. A korong azt a trilógiát zárja le, amelyet a 2015-ben megjelent "Endless Forms Most…..
2023 nyarán kezdte meg tizedik stúdióalbumának felvételeit a Nightwish, amelyről azt is tudni lehet, hogy a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful"-lal kezdődő, majd a 2020-as "Human :II: Nature"-rel folytatódó trilógiának lezárása lesz. Nemrég az is kiderült: a zenekar megújította szerződését a…..
A sokoldalú holland énekesnő hazánkba is elhozza Heavy Strings elnevezésű projektjét, amelynek keretén belül olyan rockzenekarok ismert számait adja elő a The Magic Strings nevű vonósnégyes társaságában, mint az Iron Maiden, a Guns N’ Roses, a Led Zeppelin, a Metallica és az AC/DC.  A The Magic…..
"Dreams of Lands Unseen" címmel napra pontosan egy évvel ezelőtt került boltokba az Ignea legújabb nagylemeze, amelyről klipes formában megjelent a Nomad's Luck, a a Dunes és az Incurable Disease.  A Helle Bogdanova énekesnő vezette formáció ma újabb videóval rukkolt elő, amely a Camera Obscura…..
A hétfőn egyik saját jegyébe, a Bikába lépő Vénusz az érzékiségre, a kényeztetésre, az elköteleződésre és stabilitásra helyezi a hangsúlyt. Ez a legérzékibb Vénusz-pozíció, engedd hát, hogy elragadjanak az élvezetek. Ügyelni kell azonban arra, hogy a féltékenységet, birtoklási vágyat a minimálisra…..
Nemrégiben írtunk az alternatív rockot játszó, mexikói The Warningról, amely csapatot a három Villarreal Vélez családnevet viselő lánytestvér - Daniela (24), Paulina (22) és Alejandra (19) alkot. A nővérek 2013 óta aktívak, tehát még kisgyerekként kezdtek zenélni, de már negyedik albumuk…..
Tavaly derült ki, hogy a Battle Beast énekesnőjét komoly betegséggel diagnosztizálták - Noora Louhimo furcsa fájdalmak miatt fordult orvoshoz, ahol kiderült: megrepedt a bal nyaki artériája, emiatt a zenekar decemberi-januári bulijait el kellett halasztani. Erről és a gyógyulásáról mesélt most egy…..
Április 24-én, budapesti idő szerint 01:47-kor, a Skorpió 4°17'-én ragyog fel a Telihold. Április 8-án a Kosban volt Újhold, amely egy marsikus, intenzív energiát indított útjára, és most ez az energia kiteljesedik egy szintén marsikus és plutonikus jelleggel. Az Újhold sokaknál indított el…..
Két héttel ezelőtt debütált a Within Temptation vadonatúj szerzeméne, az A Fool's Parade, amelynek témája az orosz-ukrán háború, pontosabban egy vádirat Vlagyimir Putyinnak címezve - a holland zenekar többször hangot adott annak, hogy teljes mértékben Ukrajna mellett állnak. A bátor szavak és a…..
Régóta nem hallatott magáról érdemben a Lacuna Coil. Legutóbbi stúdióalbumuk, a 2019 októberében kiadott "Black Anima" óriási sikert aratott, körbeturnézták vele a világot, noha a megjelenés után pár hónappal később kirobbant koronavírus-járvány némileg megnehezítette a dolgokat. Cristina Scabbia…..
Bár alig fél év telt el a holland Within Temptation "Bleed Out" című albumának megjelenése óta (kritikánk ITT olvasható), a zenekar nem ül a babérjain...
Korábban adtuk hírül, hogy első DVD-je kiadására készül a Jinjer - a kiadvány május 17-én, "Live In Los Angeles" címmel kerül boltokba. Ez nem csak egy DVD vagy egy élő album, hanem a Jinjer karrierjének első 15 évét is így ünnepeljük meg, mielőtt továbblépnénk a következő fejezethez. -…..
Alig egy hónap múlva, május 10-én lát napvilágot Anette Olzon harmadik szólólemeze, a "Rapture". Az énekesnő korábban elárulta: hangzásában a 2021-es "Strong" (kritika ITT olvasható) nyomdokain halad majd a korong, azaz keménykedésben abszolút nem lesz hiány, a produceri feladatokat pedig elődjéhez…..
A 2022 nyarán látványos visszatérést produkált szimfometal zenekar éppen az Egyesült Államokban turnézik, ahol a tavaly februárban megjelent nagylemez, a "The Wonders Still Awaiting" dalait mutatják be.  Nem túlzás, ha kijelentjük: ez az album lett a csapat eddigi legerősebb, legváltozatosabb műve,…..
2022 júliusában jelent meg a texasi Oceans of Slumber legutóbbi sorlemeze, a "Starlight and Ash". A korong kedvező kritikákat kapott, a Cammie Beverly vezette társulat pedig már dolgozik következő albumán, amelyről konkrétumokat egyelőre nem tudni. A zenekar közösségi oldalain jelentette be, hogy a…..